Kikerem magamnak

Meg a feltetelezeset is annak, hogy barmilyen modon visszaelnek azzal, hogy szervezo vagyok es hogy bosszuallo tipus lennek. Ha valakin bosszut akarok allni az tudni fog rola... Kurvara szarul esett, kurvara es ez csak hozzatesz ahhoz, amit eddig ereztem... Tudjatok en keptelen vagyok hazudni. Soha nem ment jol es mindig inkabb megmondtam az igazat, ha valami nem tetszett, ha valakivel nem voltam joban, ha elkestem valahonnan. Azt gondoltam, hogy az mtt az a hely, ahol nem kell hazudni... Ugy latszik ebben is tevedtem...

Évösszegző

Mivel mindjárt itt az év utolsó napja, gondoltam összegzem az elmúlt évemet. Az elmúlt évem a harcról, az újrakezdésről, a bizalomról, az elvesztett bizalomról, a harcról, az elfojtott érzésekről, a bizonyításról szólt.
Harcoltam saját magammal, harcoltam a környezetemmel, harcoltam azért, hogy munkám legyen, (és meg is maradjon) hogy valami kicsit visszakapjak az elvesztett dolgaimból. Újra kellett kezdenem mindent, de mindent, szinte az alapoktól, felépíteni saját magamat a nulláról. Meg kellett tanulnom újra megbízni az emberekben, hinni bennük, hinni magamban is. El kellett fojtanom a szeretetemet, a dühömet, a haragomat, a bánatomat, a fájdalmamat is. Elrejteni, hogy más ne lássa.Nem tudom sikerült-e valószínűleg nem. Be kellett bizonyítanom magam és mások előtt, hogy érek valamit, hogy értékes vagyok, hogy hasznos vagyok, hogy szükség van rám. A nyaram fele azzal telt, hogy állást kerestem, hol volt, hol nem, aztán a Jóistentől ajándékba kaptam a munkahelyemet.
Még mindig hiszek abban, hogy a hullám kiegyenlíti önmagát, hogy ha valamit rosszat teszel másoknak, akkor előbb-utóbb visszakapod, hogyha jót cselekszel, azt is. Ha tavaly ilyenkor valaki azt mondja nekem, hogy a saját ágyadról, a saját lakásodból, a szobádból fogod ezt a bejegyzést írni, valószínűleg sírva arcon röhögöm, annyira kilátástalannak éreztem mindent.
Nagyon nem volt könnyű évem, akik végigcsinálták velem tudják ezt. Láttak sírni, látták hogyan állok fel tíz emelet magas zuhanás után, rázom meg magam és kezdek el megint élni és tervezni. Látták, hogyan jöttem haza Genovából, milyen tervekkel és ezekből mik valósultak meg és mik nem. Mert nekem kellettek a tervek ahhoz, hogy élni tudjak megint. Látnom kellett valami-féle utat magam előtt, egy kicsike fényt.
És mindeközben csodálatos évem is volt. Csodálatos volt, mert olyan helyeken jártam, ahova sosem hittem, hogy eljutok. Láttam a Ligur tenger környékén a legszebb helyeket, felmásztam a Ferde Toronyba, találkoztam érdekes emberekkel, megnézem Milánó nevezetességeit, a baráti kapcsolataim megerősödtek, sőt lettek újak is, a két questből, amit teljesíteni akartam kettő megvan (szintet is kéne lépni azt hiszem.:)), nem kellett többet visszafojtanom azt, hogy szeretek, mert végre mindenkit megölelhettem, aki fontos számomra, kipróbálhattam magam futárként, hogy rájöjjek, annyira azért mégse fekszik ez nekem, voltam irodista egy kis ideig, újra elhelyezkedhettem a Szakmámban, nagyon kedves kollégákat kaptam, jó fej gyerekekkel, elkezdhettem rendbe hozni a barátságomat Alyrral és Mogyival, ami nekem sokat jelent. Új sorozatokat nézek, lassan de biztosan minden adósságomtól megszabadulok.
Most jól érzem magam a bőrömben. Úgy érzem majdnem teljesen a helyemen vagyok.

Szeretném ha a jövő évi évösszegzőm vidámabb lehetne, ha több jó dolgot írhatnék bele. Szeretnék sokat nevetni, játszani, örülni, megölelni másokat, örömet okozni, szeretném ha nem kellene a nyarat megint álláskereséssel tölteni. Szeretném, ha a mesék valóra válnának.

Gesztusnyelv es egyutt dolgozas

Van egy gesztusnyelv, amit ugy vettem eszre meg 11ev utan is magyarazni kell nehany mttsnek. Ez az elvegzett munkaert adott "fizetseg" a "koszonom a munkad" mondat es aprosagok, mint a "ha mar lelkesedesbol ingyen dolozol nekunk akkor legalabb annyit kapk cserebe hogy..." hogy mi ez a ... az rendezvenytol, szervezotol fugg. Anno erre talaltak ki az automatikus mtts kedvezmenyt minden szervezonek, de hat ez nem mindenhol megoldhato. Kolleganom mondta a multkor hogyha kap egy doboz bonbont az onkormanyzattol egy kartyaval hogy koszonom az eves munkad, az mar eleg lenne neki. Valami hasonlora gondolok en is. A masik tema ami mostanaban a lep miatt sokat jar a fejemben, az egyutt dolgozas. Ha a taborban megvalaszthatom kikkel akarok egyutt dolgozni(van akit kedvelek mint embert de kozosen  dolgozni nem tudunk es van akit mint embert nem kedvelek es ezert nem tudunk kozosen dolgozni) akkor azt gondolom ezt mas rendezvenyen is megtehetem. Nem egy olyan ember volt most a lepen, akire en mondtam hogy mas teruelten dolgozzon, vagy az elobbi vagy az utobbi ok miatt. Jo esetben egy munkahelyen is lehetoseg van erre a dontesre(az en szakmamban tuti mert ha ket ped. nem kompatibilis annak az osztaly latja karat).Nem gondolom hogy ez az mttben maskepp kellene hogy mukodjon. Egyebkent roppant erdekes hogyha egy szetment par egyik tagja azt mondja nem akar a masikkal dolgozni, azt megertik, elfogadjak de ha nem parrol van szo akkor furcsan neznek rad. Nagyon varom am az idei lepet, szeretnem ha minden dolgozom jol erezne magat, hasznosnak erezne magat, el tudna jutni arra, ami erdekli, lenne eleg ideje pihenni is es szetnezni is a rendezvenyen, es a vegen nem kifacsart hullakent menne haza. Nagyon remelem hogy ezt sikerul kivitelezni, hogy leszek legalabb annyira jo RF mint tavaly nekunk.Bari.

Karacsony nalunk es mas temak

Az en csaladomnal mindig erdekes a karacsony. Eloszor is nalunk nincs kepmutatos egymas szemebe mosolygas mikozben ev kozben nem is beszelunk. Ezt valahogy senki se szeretne es nincs is. Az ajandekok mindig szemelyre szoloak, penzt soha nem adunk (utalvanyt se) es mindenki igyekszik titokban beszerezni az ajandekokat. Iden kicsi ajandekok voltak, es mindenki orult. Anyu finomat fozott megint, apa csak kicsit kiabalt, a hugomek es Thereon fat diszitetettek, a nagyi morcogott kicsit a kutyak az agyon fekudtek es probaltak szaloncukrot szerezni, en meg anyuval teritettem. Olyan bekes es nyugodt meghitt volt az egesz. Azt hiszem evek ota nem volt ilyen. Minden csaladtagom egy helyen volt(a fogadott es egyeb bolygok kivetelevel) es mindenki izgatottan varta hogy mit kap a masik. Nem irom le az ajandelistat mert feleslegesnek erzem. Csak egyszeruen jo volt. En szeretem a karacsonyt es nagyon sajnalom azokat akik ebben az unnepben a kotelezo nyugot latjak, a kepmutatast,a ki tudott dragabbat venni versenyt stb. Mert hat ez az egesz nem errol szol, hanem arrol hogy oromet okozunk egymasnak es egyutt tudunk orulni es nevetni. En szeretem ezt az egeszet. Es mar most azon gondolkodom, jovore kinek mit fogok adni:)

Szeretnék arról írni

Ismeritek azt az érzést, amikor csak úgy beszélgetnétek bármiről? Most valahogy így vagyok én is. Csak írni szeretnék, írni arról, ami bennem van, de azt mind nem lehet leírni, mert megfogalmazni sem tudom.
Szeretnék írni arról, hogy mennyire megnyugtató érzés volt a múltkor, amikor egy röpke pánikrohamom volt, hogy Thereon nem esett pánikba, hogy mennyire jó, amikor este átölel és hozzám bújik, hogy milyen érzés, amikor megfoghatom a kezét.
Szeretnék írni arról, hogy milyen érzés, amikor bemegyek dolgozni hulla betegen és legalább 10 kis gyerekecske jön oda, hogy átöleljen és szívből örülnek nekem.
Szeretnék arról írni, hogy miket terveztem el a téli szünetre.
Szeretnék arról írni, hogy egy múlthéten kapott jó hír még mindig mosolygásra késztet.
Szeretnék arról írni, hogy mennyire örülök, hogy vannak testvéreim és élnek még a szüleim és egy nagymamám is.
Szeretnék arról írni, hogy milyen jó is itt lakni mégis, s lassan megint az otthonomnak tudom majd nevezni a lakást.
Szeretnék arról írni, hogy mik a terveim a jövőre...

De amikor elkezdeném ezeket leírni, akkor kifolynak a szavak a kezemből és csak ülök a gép előtt és nem tudok írni.

Szeretném, ha tudnék úgy írni, hogy másoknak mosolyt csaljak az arcára.

Karácsony

Tegnap voltunk a Vörösmarty téren a karácsonyi vásárban.
Szeretek ott mászkálni és nézelődni. Szeretem az illatokat, szeretem hallgatni az embereket, annyiféle nyelvet beszélnek ott, szeretem nézni az ételeket, a kirakott portékákat, szeretem ha éppen hull a hó. Valahogy olyan jókedvem lesz tőle.
Vettem adventi koszorúnak valókat is, s az is jó érzés volt. Jó érzés volt ott lenni, kézen fogva sétálni, nézelődni. Jó érzés volt utána hazajönni és megcsinálni a koszorút.

Tavaly, amikor ilyenkor már bőszen készültem a karácsonyi ajándékokkal (varrtam mint egy őrült), akkor is így éreztem magam.

Pénteken megyünk Hobbitot nézni. :)

Hírek

Ma kaptam egy olyan hírt, ami annyira boldoggá tett, hogy az hihetetlen. Nem, nem merem még leírni, majd ha igazzá válik, de nagyon boldog lettem tőle.
Úgy alapjáraton, valami csoda folytán boldognak érzem magam. Boldog vagyok,mert szeretem a munkámat, mert vannak barátaim, mert a barátaim élete is jól alakul, mert van valakim, akit nagyon szerethetek, mert a lakótársaim jófejek, és nem igazán van okom panaszra velük kapcsolatban (például nem hagyják a hajukat szanaszét, meg ha tudnánk mosogatni rendesen, akkor azzal se lenne gond, meg jött a Mikulás is mindenkinek), mert van tető a fejem fölött, mert lesz szép új csizmám, mert van meleg takaróm, ami alá olyan jó bebújni, mert az élet szép.

Tényleg boldognak érzem magam.

Játék, felnőttség, viták, élet

Mitől számít valaki felnőttnek? Mikor mondják rá azt az emberek, hogy felnőtt? Akkor ha gyerekei lesznek? Akkor ha a saját lábára áll? Akkor ha vállalja a tettei következményét? Akkor ha mindig, minden körülmények között kontroll alatt tartja magát? Akkor ha elfelejt játszani? Akkor ha nem mosolyog többé a napsütésen?Akkor ha ideges, morcos emberré válik? Akkor ha tökéletesen megfelel az elvárásoknak?
S mitől lesz valaki gyerek?
Néha azt hiszem én sosem voltam igazán sem gyerek, sem felnőtt.Amióta az eszemet tudom mindig vállaltam az összes tettemért a felelősséget, mindig képes voltam elismerni ha hibáztam (sokszor utólag, de beismertem), képes voltam a bocsánat kérésre, akkor is ha nekem volt igazam, de közben vannak olyan dolgaim, amik miatt mások szerint nem vagyok felnőtt.
Talán nem is akarok már felnőtt lenni, talán csak önmagam szeretnék lenni, aki nem akad ki azon, hogy a busz kátyúba ment, hogy az ellenőr bunkó volt, hogy késik a járat. Aki örül a napsütésnek, a szép dolgoknak, annak hogy eltalál valamit egy játékban. A hétvégén sokat játszottam a Skyrimmel és sok sikerélményt adott. Örültem neki, hogy olyan dolgokat meg tudok már benne csinálni, amiket korábban nem, és rosszul esett, ha valami nem sikerült.
A hétvégém jó is volt meg rossz is. Jó volt, mert azzal voltam, akit szeretek, aki fontos nekem, akiért, ha kitörne a zombiapokalipszis, akkor is elmennék, ha az életemet kockáztatnám érte.
Rossz volt, mert csalódtam, mert sírdogáltam, mert veszekedtem.
Vannak dolgok, amiket még mindig nem értek az emberekkel kapcsolatban és azt hiszem sosem fogom megérteni. Például, hogy miért okoznak saját maguknak plusz idegeskedni valót (lásd a buszos történet fentebb).
Aludnom kellene már, de nem tudok, nagyon hosszú hét lesz ez a mostani, és nagyon hiányzik egy barátom is, akivel nem beszéltem lassan 2 hónapja, most úgy beszélgetnék vele.

Tudtátok, hogy minden embernek vannak lélektárolói? Az összes kapcsolatunk, amiben egy kicsit szerettünk elvesz és ad is valamit, amikor a kapcsolat véget ér. Mindenkinek van ilyenje, ahol ott maradt belőle egy darab, valami ami akkor volt, amikor abban a kapcsolatban élt. A  szárnyai, a naívitása, a hite másokban, a hite saját magában, a szeretetének egy része.

Nem vagyok bölcs, és sosem fogom magam annak gondolni, akárhány éves is leszek, mert azt amit én megéltem/megélek úgysem éli meg más, az ahogy én szeretek, más mint ahogy más szeret és én se tudok a másik lelkével szeretni, hiszen az már nem is én lennék.

Vannak szavak, amiket néha akkor is ki kell(ene) mondani, amikor úgy érezzük nem nekünk kellene. A sajnálom, a bocsánat, a ne haragudj, az én hibám is, mind ilyen szavak. Akkor is kimondom, ha nem én hibáztam, ha nem nekem kellene bocsánatot kérnem, csak azért, hogy jobb legyen, hogy másoknak kevesebb fájdalom jusson. Például ha megsértem a nagymamámat, akkor anyu kedvéért hajlandó vagyok a békülésre, akkor is ha nincsen igazam. Ez felnőttség lenne? Mindig így csináltam.

Amiről még írni akartam, az önbeteljesítő jóslatok, azt hiszem írtam már erről is. Ha valakinek azt mondjuk: te rossz vagy! Úgy is fog viselkedni, hiszen már úgyis azt mondtuk róla, hogy rossz. Ha azt mondom, hogy meg fogsz bukni,akkor valóban meg fog bukni, hiszen minek küzdjön érte, már elkönyveltük bukottnak...
S ha azt mondom: gyerekes vagy, GYEREK vagy, akkor így fog viselkedni az, akinek mondom, akit gyerekként kezelek, mert miért tenne másképp?
Én igyekszem a korban tényleg gyerekeket is úgy kezelni, hogy ne érezzék, hogy gyerekként kezelem őket. Talán ez hiba és ezért nőnek a fejemre. Nem tudom.

S még arról is írni akartam, hogy elnézve a gyerekkori barátnőim gyerekszobáit, én azért sem szülhetek még gyereket, mert nem tudnám neki mindezt megadni. Nem tudnám megadni az új bútort, az új ruhákat az új játékot. Talán sosem fogom tudni megadni, és én, legalább az elsőnek, szeretném...