2019. augusztus 12., hétfő

Egy cikk margójára

Mivel sok ismerős kommentelt hozzá, feldobott egy cikket a face, amiben egy anyuka kiborult,hogy elfáradt abban,hogy a szünetben szórakoztassa a gyerekeit.
Nem mondom,hogy nincs létjogosultsága, mert hogyne lenne, borzasztóan nehéz lehet 0-24ben szolgálatban lenni, de..

De az jutott eszembe,hogy a hiba ott lehet,hogy szórakoztatni kell a gyerekeket. Hogy az nem működik,hogy ŐK találnak ki maguknak valami játékot, hogy ők találják ki,mit csináljanak aznap. Ha valakinek van tesója én nem tudom hogy lehet untakozni, hát ha más nem, a tesómmal való kicseszés is program.

Azt gondolom,hogy ahogy nőnek a gyerekek, megtaníthatóak arra,hogy elfoglalják saját magukat. Mert nyilván egy 2-3-4, évesnek, még nagyon sok irányított játék kell, de ahogy idősödik,úgy kell egyre kevesebb.

Illetve be lehet őket vonni egészen kicsi kortól a házimunkába, a főzésbe, és akkor az sem olyan nagy teher. Egy 4 éves már el tudja rakni a ruháit a helyére, tud panírozni, kivinni a szemetet, még porszívózni is.  Egy nagyobbra rá lehet hagyni pár percre, hogy kevergesse a tésztát. Lehet segíteni a krumplupucolásban is.
Persze az elején ezekkel még inkább hátráltatnak,mint segítenek.

Biztosan én is el fogok fáradni a nyáriszünetekben, és biztos nagyon nehéz lesz, de azért majd igyekszem úgy nevelgetni a gyerekeimet,hogy ne én legyek az egyetlen szórakoztató központ az életükben.

2019. augusztus 9., péntek

Definicio

Azon filoztam a buszon ülve(hol máshol) hogy amikor az ember kicsi, akkor mindenki a barátja. A barátja aki játszik vele, aki foglalkozik vele. Aztán ahogy nődőgél már az lesz a barátja,akivel közös tevékenység fűzi össze. Meg persze játék.
Kamaszként az a barátunk,akinek el tudjuk suttogni a titkainkat,akivel megvitatjuk a vilag naaagy kérdéseit, akivel a jövőt tervezgetjük,hogy majd ha felnőttek leszünk.
Aztán felnőttek leszünk és többdimenzióssá válik a barátság. Lesznek a barátaink, akikkel elsörözgetünk,de az életünk nagy kérdéseibe nem vonjuk be őket, akikkel bulikázni járunk,meg koncertre, azok akikkel a nosztalgia tart össze, azok akik ha felhívnak éjjel,hogy el kell ásni egy hullát,akkor viszünk neki ásót, és az a nagyon kevés,akivel tényleg az életünk apróságait osztjuk meg.
Az ásós baráti köröm nagy, sokan vannak,akiknek mennék segíteni,és akik nekem segítenek (i love mtt).
De olyan igazán, igazán mély barátom számát egy kezemen meg tudom számolni. Akikhez tényleg akármivel fordulhatok, és ők is hozzám.
Szerencsés vagyok, mert ezeknek a barátságoknak mindegyike több,mint tíz éve tart, akkor is ha az elmélyülése némelyiknek csak pár éves.
Ők azok,akik akkor is kitartottak mellettem,amikor idióta voltam és szerelmes, és bár megvolt a véleményük, el is mondták, de nem fordítottak hátat nekem.
Boldog vagyok,hogy vannak barátaim, közeliek, távoliak,kicsik és nagyok, régiek és még régebbiek.

Mert nélkülük nagyon nehéz és szomorú lenne az élet.

2019. augusztus 1., csütörtök

Aaanyaaa foglalkozz velem!

A hétvégén Tiszasason voltunk,mogyi,Janka,Boki meg a Boki szülei. Nagyon kellett már ez mindenkinek.
Mivel öten voltunk felnőttek egy ötévesre, ezért szinte mindig foglalkozott vele valaki. Meséltünk,játszottunk,cipeltem a hátamon(ha már az edzés elmaradt,mert szabin volt az edzőm)szóval volt neki program.
Azt nehezen viselte ha épp egyikünk sem ért rá.
Aztán a minap egy ismerősöm mesélte,hogy alig tud főzni, mert szórakoztatni kell a gyereket,és nincs ideje.

És nekem eszembe jutott az anyukám,akinek mindig volt ideje főzni, és igyekezett időt keríteni magának egy passziansz partira is naponta és én mégsem éreztem soha,hogy ne foglalkozott volna velem. Meg is kérdeztem,hogy ezt a csodát hogy csinálta, mire közölte,hogy:
"Nem volt nekem időm arra,hogy most külön Pannikával vagy Gergőkével vagy Boglárkával foglalkozzak, a mindennapokba voltatok bevonva." És valóban, ameddig anya főzőtt,mindig beszélgettünk, vagy mesélt egy mesét vagy játszottunk valami észjátékot. Vagy játszottunk egymással a tesóimmal, vagy öltük egymást.:)
Este mindig volt estimese vagy fejből,vagy könyvből. Máig él bennem az emlékkép,ahogy a Mary Poppinst olvassa anyu az ablak fényénél,mi meg hallgatjuk.
De az is megvan,pedig akkor igen kicsi lehettem még,hogy anya,apa olvas és nekem is van könyvem és "olvasok".
Nem volt hú de sok külön program, jártunk persze állatkertbe(anyu 3+x gyerekkel,mert a szomszéd kölykök is mindig jöttek)meg kirándulni, meg játszótérre, meg ide-oda, de mindig elvitt a boltba is,apu a piacra a trabanttal.
Valahogy nem körülöttünk forgott a világ,hanem mi is a világgal forogtunk.
Sosem éreztem,hogy elhanyagoltak volna.
És persze voltak olyan események,amikor csak én mentem egyik,vagy másik szülőmmel. Például a nevem napján apával a vidámparkba, vagy ahogy már írtam, a piacra. Talán ezért is szeretek annyira piacozni.  De vitt apa táborba, szánkózni, meg a nagyszüleimhez sokat(ahol viszont én voltam a világ közepe!)
Öcsémmel apa hangversenyre ment(mert én azokat untam)meg vonatokat nézni a pályaudvarra(értitek az volt a program,hogy nézték a nyugatiban a vonatokat!).
A húgommal nem tudom mi volt a szülős program,mert akkor már nagy voltam,amikor ő vihető korba ért és nem érdekelt annyira, el voltam foglalva a saját kis dolgaimmal.

Olyan emlékeim nincsenek, hogy a szüleim építőkockáztak vagy kirakóztak volna velem. Inkább kártyáztunk meg memóriáztunk(akkora memóriank volt,hogy az egész étkezőasztalt beborították a kártyák) társasoztunk,de mindig olyat játszottunk,amit a felnőttek is élveztek. És sosem hagytak nyerni. Esetleg megkönnyítették a dolgom,de meg kellett küzdenem érte,hogy nyerjek.

Ha egyszer porontyaim lesznek, én is azt szeretném,hogy ők a világ része és ne a közepe legyenek, hogy ne érezzék elhanyagolva magukat,ha épp nem érek rá velük foglalkozni,mert mondjuk épp a vacsorát főzöm.
Még nem tettem le a nagycsaládról,mint álomról.:)

Zaklatás-e

Tele van a falam a legutóbbi zaklatós történettel és az egyik kommentfolyamban konkrétan támadó hangvételű reakciót kapott egy ismerősöm,mert le merte írni,hogy aki bárban dolgozik, annak fel kell készülni a seggtaperolásra.

Az jutott erről eszembe,hogy azt hiszem ott van a fő probléma, hogy még mindig képtelenek vagyunk megérteni,hogy mindenkinek máshol van a határa. Van akinek a seggrecsapás belefér,van akinek már az is zaklatás ha megjegyzi egy pasi,hogy "jó a csöcsöd!"

Számomra a zaklatás az, amikor megkérem a másikat,hogy ne csináljon valamit,és folytatja. Mert előtte honnan tudhatná,hogy nekem hol a határ, főleg ha mondjuk egy bárban pincér vagyok és a kolleganőm,aki szintén pincér még rá is játszik,ha valaki taperolja.
Ha valaki annak ellenére nem áll, hogy kifejeztem SZAVAKKAL hogy nekem ez nem oké, akkor a második körben olyan ordas nagy pofont keverek le,hogy a fal adja a másikat. Ha ezek után sem hagy békén,na akkor jön a feljelentgetés és a többi.
Nyílván itt az egyszerű esetről van szó,hogy a seggemre csap, a mellemhez ér, esetleg megpróbál lesmárolni. Ami ennél durvább,azért én is rögtön a rendőrségre mennék.

A gyerekeknek is azt tanítjuk,hogy először szóban jelezzék,ha valami nem oké.
Volt egy diákom,aki mindenkit nekifutásból jó szorosan megölelt. Elég volt egyszer szólni neki,hogy finomabban,hogy a kollegámat ne nekifutásból,mert férfi és senki se szereti ha a kényes részeken lefejelik, és az osztálytársai is meg tudták értetni vele,hogy nem mindenki szereti,ha hozzáér.
De ehhez kellett az,hogy kommunikáljanak,mert mindenkinek máshol volt a határ.
Van olyan kollegám,akit puszilgathatnak a gyerekek, engem nem. Sőt én azt se szeretem ha simogatnak. Megölelni, azt bármikor lehet. Hozzámbújni, a kezemet megfogni, simán. De a simogatáshoz, pláne a puszihoz ennél szorosabb kapcsolat kell,mint a tanár diák.

De visszatérve az eredeti témához, azt hiszem azt kellene megtanulni,hogy mindenkinek máshol van a határ és ahhoz,hogy ezt a határt tudjuk,kommunikálni kell. Illetve hogy nagyon nem esik ugyanabba a kategóriába egy részeg seggfogás egy bárban, és egy nemierőszak.

2019. július 25., csütörtök

A lelet

Szóval egy nagyon jófej gastroenterológus elküldött hasi MRre,mert semmilyen gastro vagy belgyógy oka nem volt annak,hogy fáj a hasam.
A nagy zaj ellenére elaludtam a vizsgálat közben.
Tegnap megjött az eredmény, amit elküldtem Ádámnak(szegény,mindig megtalálom ilyen hülyeségekkel)meg a Sőregrékának, hogy fordítsák már le nekem,mert nem értem. Sejtettem,mit tartalmaz,de nem értettem.
Réka volt a gyorsabb, ezúton is köszönöm!

Szóval a nagy helyzet az,hogy ez endometriózis. Megkérdeztem a dietetikusomat is ma,hogy ő mit lát,mondta,hogy igen, ez egyértelműen az,van-e orvosom? Mondtam neki,hogy van egy dokinéni,akit ajánlottak, szeptemberre van időpontom hozzá.
Nagyon fura ugyanis,de én ezzel az egésszel inkább nőhöz mennék. Biztos túl sok call the midwifet néztem.
(Ami egyébként egy nagyon cuki,megható sorozat,ajánlom!)

Szóval ez van. Lemegyek még a háziorvosomhoz is,ha nincs szabin, mert viszem neki a szívdobogós leleteket.

Próbálom helyrehozni magam.

Tegnap amúgy egész este bőgtem, megkérdeztem Bokit,hogy mi van,ha nem lehet természetes úton gyerekünk?
Hát akkor majd lesz lombik.
Jó és ha úgy se?
Akkor majd örökbefogadunk!

2019. július 13., szombat

3.hét után

Ma jutottam el oda,hogy nagyon kiborultam. Konkrétan zokogtam Bokihoz bújva,hogy sok,sok nem bírom. Sok a negatív lökés,ami felém árad és nem tudok minden nap mindenben jót találni,pedig nagyon igyekszem.
Azt hiszem az utolsó csepp a pénteki törvénymegszavazás volt.
Épp nagy boldogan tartottam haza az új textilekkel,amikből a húgomnak fogok ezt-azt varrni,amikor olvastam a hírt. Annyira kiakadtam,hogy nem tudtam utána magammal mit kezdeni, és aludtam két órát.

Emellett ott van a nyomoronc diéta,amit nem tudok rendesen tartani. Elfelejtem mérni az ételeket, elfelejtem hogy mi az,amit mérni kellene(a krumplit tudom,de mindig sütés után jut eszembe a mérés) a málnát vagy a dinnyét sem mértem le és a barackot sem.
Mert muszáj gyümölcsöket ennem,mert semmi energiám nincs. Ugyanolyan fáradt vagyok minden nap,mint eddig, ugyanúgy nem érzem,hogy lenne erőm. Ráadásul most még meg is jött és napokig csokit-csokival akartam enni és milli jegeskávét inni,mert az szokott segíteni, de most nem lehet,mert brutálcukros. Csináltam no carb csokis pudingot,hátha jobb, de azt is elfelejtettem mérni... Meg már benne volt a tálban.
Nagyon igyekszem figyelni,de tegnap is és ma is elfelejtettem írni, úgyhogy csak kb. idők vannak feljegyezve.

Viszont isteni finom húslevest főztem.

2019. július 8., hétfő

Unalmas kiskamasz

Megint rá kellett jönnöm,hogy tulajdonképpen nekem rém unalmas kamaszkorom volt,ha másokéhoz mérem.
Nem voltam részeg,nem szívtam se dohányt se füvet. A legnagyobb problémàm az iskola volt és a viszonzatlan szerelem. Nem jártam szórakozóhelyekre, és a koncerteket is józan állapotban élveztem(cserébe emlékszem rájuk).
Nem voltam az a nagyon lázadó, pontosabban lázadtam én,csak nem úgy.

Nem sajnálom,hogy így volt,mert nagyon boldog kis kamaszkor volt az enyém,mindennel együtt, csak mindig előjön belőlem, hogy én mennyire unalmas és szürke vagyok másokhoz képest. Most sincsenek balhéim, nem ugrálok a munkahelyek között, nem hagyok itt csapot-papot és lépek le a világ túlfelére hirtelen.
Egészen hétköznapi problémáim vannak, munka, család, barátok.

De azért vadvízi evezni elmennék.:)

2019. június 27., csütörtök

A szerelemről

A Vera c.könyv kapcsán azon gondolkodtam,hogy vajon mi a szerelem? Mármint azt tudjuk, hogy egy érzés, de hogy honnan lehet tudni,hogy szerelmes vagy,hogy tényleg szerelmes vagy,nem csak vàgysz a màsikra,nem csak birtokolni akarod?
Mert nàlam ez úgy működik,hogyha szerelmes vagyok,akkor a csillagokat lehoznàm az égről. Akkor mindenkinél előbbrevaló a szerelmem, ha viszonzott, akkor plàne. Akkor azt nézem,hogy neki mi a jó. Akkor ő a legfontosabb, fontos annyira,hogy ne bàntsam meg, hogy figyeljek rà,hogy próbáljam kitalálni, mit szeretne. Ha màr kapcsolatban vagyunk, akkor figyelem őt, hogy mire hogyan reagàl, mivel tudok neki örömet szerezni, mi az,ami mosolyt csal az arcàra. Mert akkor vagyok boldog,ha ő boldog.

Ha pedig valamiért nem lehetünk együtt,vagy azért mert ő màsképp érez vagy azért,mert országok választanak el vagy korkülönbség vagy bàrmi olyan tényező,ami kizàrja a pàrkapcsolatot, akkor elengedem.  Akkor nem tartom fogva, nem birtoklom,akkor se ha ez nagyon fáj nekem. Mert hosszú távon neki is,nekem is így a jobb.
Persze ehhez erősnek és bátornak kell lenni.
Mondjuk számomra egy rejtély,hogyha két ember szereti egymàst,mi lehet az indok,ami miatt nem jön létre egy kapcsolat.

Én most szerelmes vagyok.Négy éve szerelmes vagyok,amikor először találkoztunk az Oktogonnàl és nagyon szerencsésnek érzem magam,mert a szerelmem viszonzott.
De ez is sok munkàval jàr àm. Mert fenn kell tartani, mert ápolni kell,mert nem elég csak érezni, és néha azért nehéz, de minden reggel úgy ébredek,hogy hozzà szeretnék bújni, hogy vele szeretnék kávézni,hogy vàgyom rà,hogy velem legyen.

Tudom,hogy sokan, sokféleképpen tudnak szerelmesek lenni, meg hogy màs,amikor az ember kamasz meg amikor felnőtt,meg más az első szerelem,amikor még nem is tudod a nevén nevezni(de a nyomorult pótvizsgán azon imàdkozol,hogy ha te nem,de ő àtmenjen a vizsgán!). De azt gondolom,az nem lehet szerelem,ami önző,amivel a másikat bàntjuk, ami csak az egyik félnek jó.
Az nem jó kapcsolat,ami nem épít,csak rombol (és itt most bàrmilyen kapcsolatra gondolok).

Nem tudom hogy lezàrni ezt a posztot,mert annyi minden kavarog a fejemben ezzel az egész témàval összefüggésben és nem akarok félreérthető sem lenni.

Csak szeretném, ha azok,akik fontosak nekem boldogok lehetnének és nem bàntanà őket senki. És most olyan kevés barátom van rendben és biztonságban, és ez aggaszt. És szeretném,ha lehetne egy varázspàlcàm, amivel segíthetek nekik, hogy bízzanak magukban, hogy meg merjék lépni,amit meg kell,hogy elhigyjék,hogy szerethetőek és értékesek,hogy mindegy hàny gyerekük van és hàny évesek és milyen eü dolgaik vannak, érdemesek arra,hogy szerethessenek és szeressék őket.
Mert a többi nem szàmít,az csak a körítés.

2019. június 22., szombat

Az elmúlt néhàny nap

Ahogy azt már facen írtam, szerdàn hazafele jöttem bringàval, amikor éreztem,hogy nagyon szarul vagyok. Szédültem, erős hànyingerem volt(még el is képzeltem,hogy milyen lehet lehànyni a bringàról) és egyre gyengébbnek éreztem magam. Azt gondoltam, àh csak a meleg, szépen hazagurulok, lefekszem, jó lesz!
Hàt nem... A Gellért térig bírtam, ott gyorsan leszálltam, leültem a földre és màr jött is kifelé a reggelim-ebédem... Bringàsok álltak meg, hívtak mentőt,hoztak vizet, kikötötték a bringàmat(ami hűségesen megvàrta,míg.Boki érte megy). Én hívtam anyut, aki jött is gyorsan. Boki reggel elment csapatépíteni, azért nem őt kerestem elsőre.
A mentősök bevittek a szt imrébe,ahol hànytam még egy kicsit. Kaptam kanült, vettek vért. A kanül egyre jobban fàjt,de màr annyira,hogy sírtam. Közben teltek az óràk, nem igazàn történt semmi.
Jött egy néni,kivette a kezemből azt a szart, akkora műanyag volt bennem,hogy azt hittem elàjulok,amikor meglàttam.
Este 8-9között egy nagyon kedves nővér és dr.bàcsi vizsgàlt. Csinàltak szívritmus nézést,neurológiai vizsgálatot, kaptam infuziót, nagyon szomjas voltam màr addigra, csak inni sem tudtam.
Aztàn megint vàrtunk. Közbe hét körül megjött Boki, anyu meg 9körül hazament. Iszonyúan szarul éreztem magam,mert gyűlölök gondot okozni bàrkinek, és most aggódtak is értem és nem tudtam befolyàsolni,mi történik.
Szerintem màr elmúlt éjfél,amikor a neurológus is megvizsgàlt.
Aztàn egy dr.néni is megvizsgàlt, vakbél gyanúval, de nem talàlt semmit. Négy óra magasságàban engedtek haza,majdem az első hetessel jöttünk. Ja mielőtt kaptam infuziót,kaptam màsik kanült,ami kisebb volt és nem fàjt.
Alig aludtam néhàny óràt, jött a telefon,hogy tiplizzek màr vissza,mert valami nem oké. Visszatipliztem, az a dr.néni volt ott,aki hazaengedett. Szegény. Megint kaptam kanült,most én kértem, hogyha lehet ne a zöldet,mert az nagyon fàjt. Vettek vért,megnézték a szívemet megint. Aztàn vàrtam,hogy mivan. Valami érték nem volt jó a véremben,ami tüdőembóliàra adott gyanút(ezzel hívtak vissza,mire beértem dr.google màr jól ràm ijesztett). Úgyhogy akkor majd jön a mentő, bevisz a Jànosba,mert ott van CTgép. De kapam àgyikót. Mire épp kényelmesen elhelyezkedtem volna, jöttek is értem,elszórakoztunk,hogy,Kàdàr Jànos nem rokon, majd gurultunk tovàbb. Ekkor egyébként màr 24 óràja csak néhàny falat kekszet ettem,meg vizet ittam.
A Jànosban mondta a néni,hogy a kontraszt anyag forrósàg érzéssel jàr majd,ne ijedjek meg. Betoltak a csillagkapuba(ct gép) egyszer, kétszer,és a harmadiknàl jött a folyékony tűz. Annyira hirtelen volt és annyira ijesztő,hogy elbőgtem magam. Tudam,hogy gyorsan vége és szàmíottam is rà,de ettől még megijedtem és bőgtem.
Ezutàn vissza az imrébe. Nincs embólia, csücsüljek ki a zàrómat vàrni. Àpoló sràc kivette a kanült, közben szórakoztunk,hogyha levàgjuk a kezem tőből, az mennyivel egyszerűbb.
Ameddig vàrtam egy làny ugyanígy vàrt eredményre, és együtt utàltuk a helyzetet.
Fél hàrom körül kaptam papírokat, hazafele beszaladtam a bótba, mert kellett valami ÉTEL. Meg narancslé. Boki aludt, szegény nagyon-nagyon kimerült.
Fél ötre leballagtam a hàzidokihoz, aki sajnàlkozott egy sort, majd adott beutalót a kardiológiàra,mert a szívem verésével valami nem oké(még kamasz koromban megàllapítottàk,hogy néha eggyel többet üt...)meg a ct mutatott valamit a tüdőmben, úgyhogy most tilos a közelemben dohànyozni,ameddig kiderül,hogy ez most valami,vagy valaminek a maradvànya.
Tegnap felhívtam a tüdőgondozót,kaptam időpontot péntekre.
A kardiológiàn viszont magàhoz az időponthoz 2-6hónap a vàrakozàsi idő.
Úgyhogy felhívtam a medicovert, ahol az első kör a belgyógyász. El is mentem hozzà màr aznap. Sopànkodott egy sort,hogy faszé'nem vettek fel a kórhàz kardiológiai osztàlyàra,màr rég túl lennék mindenen.. de kiírta a beutalókat, ő is megvizsgàlt,ő is hallotta azt a zörejt...
Jövőhéten nagy laborral indítok, aztàn megyek dietetikushoz,mert biztos hogyha a két diétàt összeegyeztetem végre, az is segít, aztàn van egy félbemaradt köröm még tavaszról a proktológiàn(mert még mindig sokat fàj a hasam...) majd kardiológia és utàna kontrollra vissza a belgyógyàszhoz.

Nem ezzel akartam tölteni a nyaramat, és épp szerda reggel panaszoltam Dodiéknak,hogy mennyire rohadtul utàlok orvosokhoz jàrni,mert mindig az van,hogy csak talàlgatnak, aztàn vagy igazuk van,vagy nem.

De ezt most màr végigjàrom.

És közben szarul érzem magam,hogy gondot okozok másoknak, hogy az anyósom sírva hívta fel anyut,hogy mi van velem, annyira aggódik, hogy anyukàm is aggódik,hogy Bokin làtom mennyire kikészíti az egész, és aggódik,hogy mindenki aggódik, pedig az én szokàsom aggódni màsokért.
Én amúgy nem aggódom. Ha valami komoly baj van,majd megtanulok vele élni. Ahogy a gluténnal is megtanultam élni, meg a térdemmel. Szar meg minden, de ezt dobta a gép.
Csak tudjam màr mi van. És bringàzhassak tovább.

2019. június 20., csütörtök

Van

Van egy poszt, nem tudom már kitől,vagy honnan volt,ami leírja,milyen érzés tud lenni,amikor gyereket akarsz,de nem jön össze,de mindenki ràkérdez.

Nem olyan nagyon régen egy ismerősöm kirakta,hogy babát vàr. Én meg ültem a telefonnal a kezemben és potyogtak a könnyeim. Amikor legutóbb rosszul lettem,és kiírtam,azonnal jöttek a "biztos terhes vagy!" mondatok. És nem esett jól.
Ahogy most kifejezetten zavart, hogy azért, mert rosszul lettem,rögtön mindenki erre gondolt. Igen én is, csak én tudom,hogy nem vagyok az.

Nem rajtam múlik.

De egyre rosszabbul viselem a reménykedő arcokat, a reménykedő kérdéseket.

Nem gyerekek,nem vagyok terhes, nem tudom mikor leszek az, de ígérem, szólni fogok időben,hogy örüljetek neki ti is!
Addig meg ne kérdezzetek rà, ne célozgassatok rà, mert nem esik jól. Sőt elég szarul esik.
Igen,szeretnénk gyereket,de egyelőre nem döntött őbébisége,hogy megfoganna.

De szólni fogok,ha mégis! Tényleg,komolyan!