Az év utolsó napján...

Tehát akkor nézzük, mi is volt 2018-ban.:)
Idén 38 bejegyzést írtam összesen. Pontosan egy évvel ezelőtt írtam a 2017-es összefoglalót.

A tavalyi évben tervezett dolgok:

- Többet utazni. Akár külföldre is (Stavenger a célállomás idén).

Ez sikerült! Rettentő büszke vagyok magamra, hogy megcsináltam.

- Képezni magam a nyűves matematikából.

Ezt őszintén szólva, feladtam. Rá kellett jönnöm, hogy nem, a matek nagyon nem az én világom. El tudom magyarázni, de nem szeretném tanítani, csak ha muszáj.

- Megtartani az állásom.

Még megvan.

- Az edzéshez írt terveket megvalósítani. Jobb állóképesség, úszógumi eltüntetése, hasizmok megerősítése, jobb erőnlét.

Időközben edzőt és edzőtermet váltottam, amit nem bántam meg.

- A fentihez, hogy heti kétszer elmenjek edzeni.

Hellyel-közzel megvan.

- Többet találkozni élőben a barátaimmal.

Az van, hogy rá kellett jönnöm, hogy igazán fontos barátom kevés van, ebből több külföldön, de azért igyekszünk kihozni a helyzetből, amit lehet.

- Kevesebbet nyomkodni a telefonom.

Őőőő... Hát határeset. Igyekszem.

- Több relax időt adni magamnak.

Na ez nem sikerült.

- Befejezni az elkezdett könyveket.

Jessz! Ez sikerült. De most is hosszúú a lista, hogy mit kellene még olvasni.

- Játszani a gépen.

Szerintem a büdös életbe nem fogom befejezni a Skyrimet, mert inkább mindig valami mást csinálok, és most lett PS4 is.

- Mosolyt csalni Boki és a családja arcára.

Igyekszem. Bár az utóbbi időben borzasztó hülyén viselkedem, de igyekszem.

- Mosolyt csalni mások arcára.

Erről ismét mások tudnának vallani, ahogy tavaly is.

- Elkezdeni normálisabban tartani az IR részét az étkezésemnek (ugyebár a GMmel szinte lehetetlen együtt).

Ez a másik dolog, amit feladtam. Amikor megpróbáltam tartani, akkor állandóan éhes voltam és hisztis és nyűgös és azon kattogtam, hogy MIT és MIKOR fogok enni. Ennyit nem ér.

- Még többet nevetni.

Na ez sikerült, majdnem bármin képes vagyok nevetni még mindig.


Na és akkor most tényleg összefoglalok. Szóval:
Ebben az évben végre kiderült, mitől van folyamatosan valami nőgyógyászati problémám. Szerencsére sikerült kezelni, most voltam kontrollon (rákszűrés is volt) és a doki mondta, hogy minden szép és minden egészséges bennem. Szerintem amióta nagylány vagyok nem hallottam ezt a mondatot nőgyógyásztól. Mindig volt valami. Most nincs és ez jó.
Bejelentettük végre Bokit is a lakásba (így most papíron 4 férfival élek együtt, ha jól tudom:D Mókás!:))
Megkaptam az értékelésemet tavasszal, ami annyira lelombozott, hogy kakaót akartam inni. Nem szeretem a kakaót, egyébként. De tanultam belőle, és az idei tanévet annak szellemében csinálom, hogy megmutassam, nem volt igazuk. Fél év van még, úgyis elrepül hirtelen és úgyi lesz majd sírás-rívás. Én is sírni fogok, mert hát csak megszerettem ezeket a büdös kölköket.
Tavasszal voltak választások, amitől apátiába esett mindenki, akit ismerek. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy hova fogunk költözni ebből az országból.
Májusban lett konyhabútorunk, amit Boki nem annyira szeret, szerintem meg teljesen jó az.

Júliusban volt Norvégia, amit most nem fejtek ki jobban, hiszen megtettem, amikor ott voltunk. :)

Augusztusban 32 lettem, kis, csendes születésnapozás volt (ja meg öcsém 30 lett, ezért feljöttem táborból, hogy együtt ünnepeljünk), az ajándékom csak a jövőhéten érkezik majd. De nem bánom, csak legyen rám jó. Egy olyan pulóver, amivel Genova óta szemezek:)

Ősszel voltunk Visegrádon, Boki beteg volt, és az idő sem kedvezett nekünk, pedig kirándulhattunk volna egy kicsit. Ehelyett a szállodában meg a fellegvárban töltöttük az időt.
Lett új beépített szekrényünk is.

Az utóbbi időben meg tüntetni voltunk. A karácsony is csendes családi körben telt.

Ez sem volt könnyű év, bár talán könnyebb volt, mint a tavalyi. Legalább annyi bizonytalanság volt benne, mint a korábbiakban.

Most pedig térjünk rá, mit várok 2019-től:

- Amennyiben úgy alakul, szeretném, ha nem rúgnának ki. Mindig félek ettől, minden évben, úgyhogy jó ideig szerepelni fog még a következő évi elvárások, tervek között.
- Jó lenne befejezni a lakásfelújtás azon részét, hogy légkondi+erkélyfal csere, esetleg festés/tapétázás még tavasszal.


- Többet olvasni. Ehhez mondjuk az kéne, hogy ne a facebookon lógjak munkába menet-jövet...
- Kibékülni a félelmeimmel és megpróbálni elengedni őket, mert bár erős fasza csajnak igyekszem mutatni magam, sok dolog miatt félek.
- Türelmesebbnek lenni.
- Megkönnyíteni Bokinak a dolgokat, mert sokszor stresszes és túlvállalja magát.
- Heti/havi menü alapján főzni!!!
- Csak odafigyelni a nyomorék cukros dolgokra is, legalább egy kicsit.
- Talán külföldre menni, vagy Olaszországba vagy az öcsémékhez Angliába egy kicsit.
- Jobban rendben tartani a lakást.
- Megtanulni több dolgot varrni (felsőket magamnak...). Idén egész sokat varrtam, főleg ősszel, amióta jó a varrógép.
-  Esetleg elkezdeni egy jogsit. Egyre inkább érzem a szükségét ennek a tudásnak. Persze, akkor autó is kellene hozzá, de előbb a jogsi.
- Akkor is tartani a heti két mozgásos napot (minimum) ha nem jutok le a terembe. Planket itthon is csinálhatok. Talán íratok az edzőnénimmel itthoni mozdulatsort, ami átmozgatja a mindenemet.
- Kibírni, hogy ne menjek táborba. Bár szinte minden barátom ott lesz, érzem, hogy idén ki kell hagynom.
- Többet mondani azoknak, akik fontosak nekem, hogy fontosak nekem.

És akkor zárásként néhány idei kép:

Évértékelő előtt

Mindenki irogatja az évérteklőjét, és nekem is kellene, de ahhoz géphez kell ülni,hogy visszaolvassak. Ami idén a legfontosabb volt az természetesen Norvégia és az,hogy Boki megkérte a kezem.
Érdekes amúgy olvasni,kinek mi volt fontos idén, mikre emlékszik szívesen, mit látott problémásnak és a tavalyi fogadalmai közül mi sikerült és mi nem. Én nem is emlékszem már,miket fogadtam meg, ezért is kell visszaolvasnom.
Az biztos,hogy a 2019-es év melósabb lesz,mint a 2018-as volt.

Elmondom én miért sétálok

Elmondom,most hogy aláírásra került a törvény,hogy miért sétálok.
Azért,mert az apósom így is halálra melózza magát, és mivel vezet nem kellene neki ennél is többet.
Azért,mert a vőlegényem multinál dolgozik, és bármikor azt mondhatják neki, hogy bent kell maradnia és már így is mosott fosként jön haza.
Azért,mert a barátaim/ismerőseim között van rendőr, nővér,védőnő,orvos, akik elhivatottak és velük már így is baszakodik a rendszer.
Azért,mert a diákjaim így is alig látják a szüleiket.
Azért,mert nem akarom,hogyha bármilyen peres ügyem lenne az állammal,akkor úgy nyerhessen,hogy nekem esélyem se volt,akkor se ha nekem van igazam.
Azért,mert elegem van abból,ami az országban történik. Hogy embereket raknak az utcára télen és hogy félni kell,ha kormánykritikus vagy.
Azért mert ez egy röhej.
Azért,mert bízom benne,hogy talán jobb lehet.
Azért,mert hiszem,hogy egységben az erő, függetlenül a többiek nemi, vallási, politikai hovatartozásától.
Azért,mert már az.oviban sem tűrtem ha igazságtalanságot láttam.
Azért,mert harcolni kell,ameddig lehet.

Igen, én borzasztóan sajnálom a rendőrőket,akiknek már most kifizetetlen túlóráik vannak. Sajnálom, tényleg, de értük is sétálok.

Magvas gondolatok a buszon

Valamiért mindig a buszon vagy a villamoson jutnak eszembe mindenféle világmegváltó gondolatok meg vélemébyek. Úgy látszik,nekem ez a "zuhany kabinom" (állítólag azért ott jutnak eszébe az embernek a dolgok,mert kevés az inger).
Az utóbbi napok hírei alapján(eü,oktatás,elhallgattatott képviselők,globális felmelegedés) az jutott eszembe,hogy az ember sacc/kb 6-7ezer éve van a földön úgy,hogy tudja is magáról,hogy ő ember.  Ha az utóbbi 150 évet nézem, ennél rosszabb körülmények közé is születtek emberek, éltek, szerettek. Nem,nagyon nem volt könnyű,meg kevesen is maradtak életben arányaiban, mégis valahogy úgy érzem,majd ezt is túléljük. Amikor ilyenekkel jönnek emberek,hogy jaj erre a világra minek szülni,akkor mindig eszembe jutnak a dédszüleim,akik egy világháború után/előtt illetve annak a végén szültek (20év van a nagymamáim között) meg apám anyja,aki a rákosi korszak kellős közepén szülte apámat. Ők is biztos aggódtak, de valami reményük csak lehetett,hiszen akarták a szüleimet. Amikor mi születtünk, épp a rendszerváltás előszele volt. Szintén bizonytalan világ.
A világ mindig bizonytalan, mindig változik, nekünk meg mindig aktuálisan ezzel kell valamit kezdeni. Ha háború van,ha békeidő,ha rendszerváltás,akkor is. És valahogy eddig túlélte a családom,hiszen itt vagyok, és Boki családja is,hiszen ő is itt van.
A Kárhozottak Királynőjében van egy jelenet,amikor a nagy családfát nézik, hogy annak idején egyetlen kislány 4-5 gyerekéből hányan lettek(anyai ágon vezetik) a világon szerte-széjjel. 
Amikor megkérdezik tőlem,mert néha megkérdezik,hogy miért nem félek, akkor ez jut eszembe, a családom túlélő család a szó minden értelmében, ez szerintem genetikailag belénk van kódólva. Túlélünk mi mindent, ha kell.
És olyan még sosem volt,hogy valahogy ne lett volna.

1910

Reggel,amikor felébredtem, eszembe jutott a Váratlan utazásból az a rész,amikor Daniel születik és hogy ott kb.35évesek lehetnek a szülők és már öregnek számítanak.
Sokszor gondolkodom azon,hogyha száz évvel ezelőtt élnék milyen kilátásaim lennének(és most tekintsünk el attól,hogy valószínűleg meg sem születek mert egy budapesti zsidó és egy debreceni református nem házasodott volna össze). Szóval valahol 1910körül járunk, ha nem adtak volna férjhez az első pasimhoz(aki meleg lett) akkor Alyrhoz már biztosan, és lenne egy kupacnnyi gyerekünk, Alyr csinálna valami jegyzői munkát,mellette írna és amikor elviszik a háborúba,sanszosan nem térne haza.
Ha mégsem Alyr lenne a férjem, akkor ugye Thereon,aki valószínűleg bordélyházakba járna, és valami talpnyaló munkája lenne vagy hivatásos ripacs színész, de ha nem vinnék el harcolni, akkor szvsz József Attila példáját követné a vonatsíneken.
Bokival (ja elmeséltem neki az eszmefuttatásom, közölte,hogy nem venne el háromszoros özvegyet!:)) Is már biztosan házasok lennénk,mert úgy volt szokás, lenne egy kupac gyerek, ő valami fejlődéssel kapcsolatos munkát csinálna vagy kovács lenne vagy asztalos. Vagy egyetemi tanár. Róla el tudom képzelni,hogy hazajönne a háborúból, de iszonyatosan megtörné.

Én tuti hogy a saját kölkeim mellé begyűjtenék néhány árvát, és a közelünkben lévő iskolában próbálnék tanítani, vagy valami hasonló dolgot csinálni. Biztosan nagyon-nagyon furának tartana a környezetem, amolyan bogaras nőnek. A háború végére valószínűleg már sánta lennék.

Valahol nagyon örülök neki,hogy nem a XX.század elején élek, bár rettentően vonz az az időszak, ha lenne időgépem visszamennénk megnézni például a dédszüleimet,mind anyai,mind apai ágról,mert szerintem érdekes lehet egy vallásos zsidó család és egy vallásos református család mindennapjaiba beletekinteni ebben az időben. Megnézném hogyan éltek, boldogultak,hogyan szórakoztak,milyen harcaik voltak,miben hittek,mi adott nekik reményt,amikor a férjeik meg a család férfi tagjai elmentek háborúzni, hogyan tájékozódtak,kaptak híreket, ki tudott írni-olvasni, a gyerekek mit játszottak... Sok-sok érdekes dolog lehet és ez csak az én családom.

A másik számomra izgalmas időszak az a második világháború utáni építkezés lenne,amikor a romokban heverő Magyarországot összerakták. Nem a politikai élet érdekelne,meg a fekete autó,hanem a mindennapok,hogy abban a rettentően nehéz,szomorú időben mit tudott csinálni egy fiatal ember, hogyan tudott élni.

Nem gondolom azt,hogy ezek az idők aranyidők lettek volna, mert minden kornak megvan a saját nehézsége, de érdekes lenne megnézni őket, látni, érezni az illatokat, az ízeket, hallani ahogy az emberek nevetnek.

Talán ezért szeretem annyira a történelmi sorozatokat is, mert ezekbe a világokba enged bepillantást. Ezért tetszett a Downton Abbey, nézem újra bármikor a Váratlan utazást, faltam a Call the midwife-t.
Sajnálom,hogy mi magyarok nem tudunk ilyen sorozatokat készíteni,mert félünk a múltunkhoz nyúlni, félünk a pátoszt vagy az egyöntetű véleményt megzavarni. Ha mégis készül valami az utóbbi időben az felszínes, és nem jól sikerül. Mert ott van példának a Régimódi Történet,amit gyönyörűen filmre lehetett volna vinni,mint az Abigélt és elcseszték. Rosszak a színészi játékok a forgatókönyv, a látvány a párbeszédek, a zenei rendezés...pedig a lehetőség ott volt, a kiválogatott színészek többsége jó színész. De nem sikerült.

De azért ha lenne egy időgépem megnézném magamnak a száz évvel ezelőtti Budapestet.:)

Jótékony

Jönnek az ünnepek, elindult a jótékonykodási szezon. Én leszedtem a közös hirdetőtábláról egy kislány üzenetét,hogy mire volna szükségük és bevittem az osztályba.
Nagyon érdekesek voltak a reakciók. Az osztályom egyik fele azonnal értette mire jó ez, volt aki gondolkodás nélkül felajánlotta a játékát,ami már nem kell.
A másik fele viszont elszomorított. Volt,aki röhögve közölte,hogy neki csak törött van, meg szar de hát azt úgyse adná,meg minek adjon,meg hogy lehet valaki ilyen szegény,miért nem tesz ellene semmit. Sok volt a gúny és az önző megjegyzés. 10 évesek.
Ilyenkor mindig eszembe jut az a Mogyoró fejezet,amikor Mogyoró beleteszi a kedvenc babáját a cipősdobozba, a kedvencet,akinek minden titkát elsuttogta, akivel aludt. Mert valakinek nála is nagyobb szüksége van arra a babára.
Megírtam a szülőknek is, hogy vállaltunk egy ilyet,meg hogy cipősdobozakcióban is részt vehetnénk és úgy tűnik lelkesek. Legalább ők.

Én komolyan nem értem.

Itt most mindenféle női dolgokról fogok írni(konkrétan a menstruációról) így akit ez zavar vagy nem érdekel,az haladjon tovább!

Olvastam valahol,hogy vannak nők,akik szeretik a menstruációjukat. Tény,nekem is volt már,hogy vártam,mint a messiást és örültem neki,de csak azért mert ott és akkor nagyon szar lett volna terhesnek lenni.
Az jutott eszembe,hogy ezek a nők biztosan nem görcsölnek,nincs fejfájásul, hányingerük,nem szakad le a derekuk, nem akarnak megenni egy komplett csokoládéboltnyi csokit,nem szomjasak állandóan és nem akarják megölni maguk körül az embereket ilyenkor. Ja és hőhullámaik sincsenek, nem dől belőlük az áldás,nem puffadnak, nem érzékeny a mellük,nem fáj, és a bőrükkel sem történik semmi változás. És nem tart nekik 3 napnál tovább.

Komolyan irigylem ezeket a nőket. A fenti tünetek közül,változatosan de havonta legalább 2-3 jelentkezik. A fejfájás például mindig, amióta fogamzásgátlót szedtem 5 évvel ezelőtt. Amikor előadtam a nődokinak,egy kivétellel(hozzá járok) mind azt mondta,hogy a korral jár,(kösz bazdmeg) vagy hogy szülni kéne, az majd elmúlasztja(jah valóban,az úgy megy...)

Nagyon sok mindent szeretek a nőiességemben, a melleimet,az alakomat, az érzéseimet, úgy általában véve nagyon szeretek nő lenni. Kivéve abban az egy hétben... Abban az egy hétben inkább férfi szeretnék lenni. Nekik az egész utódpótlás élvezet,semmi se fáj belőle... Nekünk meg fáj ha nem sikerül és fáj az is ha igen.
Hát hol itt az igazság kéremszépen?:)

Szekrény

Jó,igazából vicces,hogy külön posztot csinálok neki, de valamiért nagyon boldog vagyok attól,hogy le tudtam csapni azt a szekrényt a facebookon. Kirakta a srác és én már le is csaptam. Pont akkora,amekkora nekünk kell széltibe, tolóajtós, és Bokinak tetszik a színe. Oké,magasságában kicsit nőhetne,mert csak 200centi, de majd veszek csecse dobozokat,meg polcozunk felette. És összesen,szállítással,meg azzal, hogy Boki felalkudta az árát, egy húszasba került. És én találtam, és erre büszke vagyok. Tényleg nagyon-nagyon feldobta a napomat.
Utoljára a konyhának örültem ennyire.

Veszekedés az erdőben

Elmentünk őszőlni Bokival Visegrádra.
A szállodában esküvő volt épp. Fekszünk az ágyban, olvasunk mind a ketten,amikor írdatlan nagy ordibálásra lettünk figyelmesek. Meg arra, hogy valaki nagyon sír. Meg kéri a másikat, hogy ne bántsa. Rettentő ijesztő volt. Kintről jött az erdőből. Boki le is szaladt,hogy segít a csajnak, más vendégek is elindultak lefele, de addigra a helyi erők is kimentek szólni a párnak,hogy legyenek kedvesek ezt abbahagyni.
Több dolog is eszembe jutott. Az egyik hogy mikortól van jogunk beleavatkozni egy ilyenbe.
A másik,hogy én az 50 kilómmal max segítséget tudok hívni.
A harmadik meg az,hogyha az én esküvőmön viselkedne így valaki a násznépből,azzal többet nem beszélnék. Elvárnám,hogy képesek az emberek normálisan viselkedni,ahogy egy felnőttől ez elvárható.
Ja meg hogy nem tartanám az esküvőmet olyan helyen,ahol mások is vannak.

Nagyon fura álom

Álmomban megint egyszerre voltam diák a saját osztályomban és tanár is. Új gyereket kaptunk,mert a suli benevezett valami HHH programba és minden osztály kapott egy új gyereket. A mienk lány volt, cigánylány. Idősebb mint mi és furcsa is volt,hogy miért épp hozzánk került. De haragos akkor lettem,amikor az apja elkezdte előadni,hogy ők jaj de szerencsétlenek,mert a kislány anyja így meg úgy és a kislány is majdnem meghalt...és csak mondta és mondta,közben a lány meg sírt és ettől a diákjaim is szépen sorban sírni keztek és én dühös lettem,hogy manipulálják őket,hogy ezzel akarnak előnyt szerezni. Én nem sírtam és kb.le is toltak érte,hogy nincs is lelkem.
Aztán a gyerekkori sulim folyosójára kerültem,már felnőttként loholtam valahova, és közben a kollegámmal beszélgettük, hogy az új kislány hogy illeszkedik be az osztályba, és lesz egy értekezlet,ahol majd megbeszéljük a tapasztalatokat.
Aztán meg bizonygatnom kellet, hogy nem az a gondom,hogy cigány,hanem a manipuláció,amit utálok.

Fura dolog ez, hogy álmomban is előjön.

Azt hiszem

Az egész valahol ott van jelen,amikor baromi dühös vagyok,mert buliból nagyob részegen jött haza,de azért viszek neki gyrost meg előző nap csupa másnapos kajával töltöm meg a hűtőt.
Ő meg,amikor vérvétel után megyek hazafele,habos kávéval vár.

Apró dolgok

Rá kellett jönnöm,hogy szeretek lakáskiegészítőket venni. Türcsit, konyharuhát, tároló dobozokat, mindenféle bigyót,amitől kivsit szebb lesz a lakás. Még szennyestartót is.

dopo 32

Akartam írni egy bejegyzést még a szülinapomon, hogy mik is történtek meg ilyesmi, aztán mégse írtam semmit sem. A 31.évem legérdekesebb eseménye az eljegyzés volt.:)
Nehéz év volt, sok feszültséggel, idegeskedéssel, rosszkedvvel, bizonytalansággal. Főleg a meló miatt.
Közben mindenfélén szoktam gondolkodni, amikből aztán mégsem lesz poszt. Például a barátaimon, a munkámon, a jövőnkön, (ezen meglepően sokat), azon, hogy én kb.egy tanévre látok előre, de arra se igazán, hogy fogalmam sincsen mi lesz például jövő ilyenkor. Sok tervem van, és egyik sem tőlem függ.
Nem szeretem, amikor nem látom előre, hogy mik fognak történni, amikor nem tudok terveket készíteni, hogyha A-terv nem valósul meg, akkor B-terv legyen vagy C-terv vagy D-terv. Utoljára azt hiszem 6 éve volt ilyesmi, amikor karácsonyra hazajöttem Genovából.
Új személyi edzőt is kellene találnom, mert nem fogok tudni eljárni a mostanihoz, mert messze van, de ameddig nincsen meg az órarendem, addig nem tudok ezzel sem haladni, ahogy a magánóráimmal is nehezen. Bár legalább már a tankönyv csomag meglesz hozzájuk. Tervezgetem fejben, hogy hogy építsem fel az ének órákat negyedikre, a termikről még fogalmam sincsen, mert előbb egyeztetnem kell a kollégákkal, és a tesiket sem tudom, hogy mikor tartom én és mikor nem. Más óráim meg nem lesznek, mert a matekot nem én tanítom. Ez is felvet ugye kérdéseket, hogyha mégsem fogok jövő nyáron nagy pocakkal, vagy már egy kisbabával létezni, (meglepetés, ez lenne az A-terv a jövőre nézve, de ha valami hát ez egyáltalán nem tőlem függ) akkor vajon mi lesz velem. Mert matekot nem adnak a kezembe (szerencsére) de nem tudom magyart adnak-e majd. Megjegyzem, sokkkal szívesebben tanítanék magyart...
Kicsit állnak a dolgok mindennel, mert ameddig nem kezdődik el a tanév, addig semmivel sem tudok igazán haladni. És ez zavar. Szeretnék már előre látni dolgokat.
Közben van néhány számomra fontos ember, akiért aggódhatok, mint mindig. Vannak, akiket legszívesebben felpofoznék, hogy térjen már észhez, de nem lehet. Van, akit meg csak azért pofoznék fel, mert nekem jólesne.

Az utóbbi időben rá kellett döbbennem, hogy én nagyon nem vagyok PC. Sosem leszek az. Az alapvető emberi tiszteletet megadom másnak (például nem szólok be valakinek a villamoson, csak mert nem tetszik ahogy kinéz), de nem vagyok PC. Nem gondolom azt, hogy mindenkit, minden baromságával együtt el kell fogadni. Nem, engem sem. De békésen hagyni kell egymást élni és nem lépten-nyomon megalázni másokat azért, amilyenek. Lehet, hogy ez valahol üti egymást, nem tudom. De ahogy nekem jogom van úgy élni, abban hinni, amiben akarok, és azt csinálni ami jólesik, mindaddig, ameddig másnak ezzel nem ártok, úgy azt gondolom, ez másokra is érvényes. Felőlem szeretheti valaki a saját nemét, lehet vegán(bár rájuk most épp ki vagyok akadva, de ez egy hosszú történet), lehet bigott katolikus vagy muszlim, ameddig engem nem akar megtéríteni, addig csinálja.
Viszont, onnantól, hogy téríteni akar, onnantól be fogok szólni, onnantól nem leszek kedves (főleg ha nem hagyja abba), onnantól nem vagyok elnéző és jófej.

Aztán írni akartam még a táborról, hogy milyen volt. Háttő... Voltak nagyon jó részei (beszélgetős este, csillagnézős este, a pultozás utolsó este, éneklés a konyhában) és voltak nagyon rossz részei is (amikor nem az érkezett, amit kértem, amikor nem volt elegendő alapanyag, amikor elcsesztem a vegán kaját...). alapjáraton jó volt, de jövőre kihagyom a tábort. Pihennem is kell, meg ha az A-terv életben lép, úgyse lesz rá energiám és időm. Sajnáltam, hogy idén alig beszélgettem valakivel, hogy kevesebb időm volt a táborban lenni a konyhán kívül.

Nemsokára vége a nyárnak, jövőhéten ilyenkor már túl leszek egy tantestületi tanévnyitón, már meglesz a mikor-mit-melyik osztállyal, talán a szakköröm is elindulhat (jah igen, szeretnék szerepjáték szakkört).

Hát ennyi.

Hogy lehet

Még mindig nem hiszem el és még mindig mosolygok,ha arra gondolok,hogy menyasszony vagyok. Én. Én,aki mindig csak mások esküvőjének örült,mert sosem hitte el,hogy valaki annyira fogja szeretni,annyira fontos lesz valaki számára, hogy azt mondja "veled szeretném leélni az életem". Amióta az eszemet tudom mindig ott volt a kis háttértárban,hogy szeretném ezt, de mindig meggyőztem magam,hogy nem fontos, hogy nem ezen múlik,hogy ez csak egy jelkép, de hát ettől még szerethetik egymást emberek. És valóban,ez egy jelkép, annak a jelképe,hogy errefele haladunk,hogy a csatáink a veszekedéseink a nehézségeink ellenére,mi együtt szeretnénk megküzdeni a külvilággal,hogy számíthatunk egymásra,hogy a másik jólléte fontosabb a sajátunknál,hogy a legfontosabb személy az életünkben az az ember,akit a társunknak választunk.
Annyiszor kérdezték tőlem,amióta Boki van nekem,hogy mikor fog eljegyezni és én annyiszor mondtam,hogy "ha majd úgy érzi!" és olyan sokat beszélgettünk erről,de mindig csak valami homályos,távoli valamiként, hogy már-már úgy éreztem igazából sosem fog eljönni a pillanat. Bokinak, a hegyről lefele el is meséltem,hogy leginkább ahhoz az érzéshez hasonlít ez most,mint amikor 11-12 éves lehettem és nagyon nagyon nagyon szerettem volna egy saját kazettás magnót. De tudtam,hogy csórók vagyunk és a szüleim is mondták,hogy nem fogom megkapni karácsonyra,mert drága egy ilyen. És én el is engedtem a dolgot, de azért nagyon vágytam rá. Aztán eljött a karácsony este és ott volt a fa alatt a magnó és én annyira megdöbbentem és annyira örültem neki,hogy percekig csak nézni tudtam és nem hittem el,hogy ez nem álom. Nem bőgtem,csak majdnem és nagyon boldog voltam.
És amikor Boki letérdelt elém,akkor annyira megdöbbentem és annyira nem hittem el,hogy ez most itt tényleg megtörténik velem,velünk, és már potyogtak is a könnyeim, hogy azt szavakba nem lehet önteni. Sok helyen és sokféleképpen képzeltem én el ezt az egészet,de ez álmomban sem jutott eszembe. Hogy ott,a világ tetején, talpig túrában, egyszer csak megtörténik.
Nem hittem el, hogy engem ennyire lehet szeretni, hogy az a szeretet,amit én adok,és ami nekem normális,hogy adom, az viszonzásra talál,  hogy én megérdemlem ezt a szeretetet,hogy méltó vagyok rá. Mert én semmi extrát nem teszek. Azt csinálom,amiben jó vagyok, gondoskodom, aggódom(néha túl sokat is),megoldom a próblémákat, igyekszem otthont teremteni a lakásunkból, figyelni, szeretni,ott lenni,amikor kell és háttérben maradni,amikor arra van szükség.
Lassan esik csak le, hogy nem egy álomba csöppentem, hanem valóban az enyém a szőke herceg és én az övé vagyok. És erről most már az idegenek is rögtön tudni fognak,ha a kezemre néznek.:)

Utazás a trollokkal utolsó fejezet

Visszaértünk Bergenbe, oda,ahol először szálltunk meg. Az odaúton rendesen felhevültem a kocsiban,igy megvaltas volt a hűvös lakás.
Mindenki elment boltba,csak en nem,mert en ocsemmel telefonaltam.
Vacsi utan meg lementünk a partra belemenni a labunkkal a vizbe meg naplementet nezni.
Olyan szabad es boldog kis este volt mint amikor kamaszként ültünk a stégen.
Reggel kicsit késve indultunk el, a bergeni reptéren nem lehet dohányozni,ettől Boki nagyon kiakadt.
De azért egész sima útunk volt.

Összegezve, nagyon jól éreztem magam és sikerült sokat pihenni is,ami már kellett mind a kettőnknek.

Utazás a trollokkal hatodik fejezet

Este eldöntöttük,hogy nem megyünk fel a Kjeragboltenre,mert 5 óra lenne csak az út. Helyette találtunk egy prospektust, amiben volt egy Trollpikken (Trollpöcs) nevű szikla,alig egy órányira. Hát király! Ide kell menni!
Kicsit nehezen keltem reggel, a fiúk elmentek boltba,mert itt este 6 után nincs alkohol, és vettek sört meg szendvicsnek valót.
Aztán elindultunk.
Útközben megálltunk egy brutálisan nagy sziklás helyen,ami egy geopark volt,ahol magma kövek voltak. Jól fel is másztunk rájuk.  Nagyon élveztem,mászni. Addig ugyanis nem fàjt a térdem,ami reggel óta rögzítőben volt,mert annyira fájt. Ha sétálnom kellett rajta,akkor fájt. Ha mászni,akkor nem. A kocsiban is előre kellett nyújtanom(én ülök középen). Szóval másztunk, meg csináltunk epic fotókat.
Aztán elmentünk a Trollpöcshöz, amire kicsit nehezebb volt felmászni, de rendületlenül másztunk, ott nagyon fújt a szél és fotókat is csináltunk. Annyira jókat röhögtem azon,mennyit bénázom,hogy elfelejtettem videót csinálni. Pedig tervben volt egy prezentáció, de ez van.
Virággal elég sok mindenen tudunk visitva röhögni.
Hazafele megnéztük Stavenger óvárosát,ami sok egyforma fehét faházból állt, meg az olajmúzeum előtti játszóteret,ami annyira lepukkant volt,mint otthon a régi fém játszóterek. Kb.az első elhanyagolt dolog volt,amit itt láttunk.
Este meg annyira faradtak voltunk,hogy nevetős videókat néztünk youtubon,amit kiraktunk a tvre. Olyan egy óra magasságában aludhattam el.

Azt hiszem megint elfelejtettem,hogy a Preikestølen után még megnéztük a nagy kardokat is.

Gondoltam rà,hogy összeválogatok 100-150 képet majd és tartok egy-két mesedélutánt azoknak,akiket érdekelhet nálunk, a naaagy tvre kirakva a képeket.

Most màr megyünk vissza Bergenbe,onnan meg holnap haza.

Utazás a trollokkal ötödik fejezet

Szóval miután kiszálltunk a kocsiból, nekivágtunk egy újabb hegynek. Ez valamiért kevésbé volt megterhelő,pedig többet kellett mászni. De valahogy élveztem. Eleve úgy keltem reggel,hogy ma rendben vagyok magammal,tetszik a tükörképem.
Aztán fent a tetőn fotóztam össze-vissza,mint egy őrült. Fogtam a Vándort és itt is-ott is csináltam képet a Preikestolenen. Közben egy jegyespárt fotóztak talpig cuccban. Mondom Bokinak,hogy nézdmár mekkora menő, aszondja erre: jó akkor most elvonom a figyelmed, és térdre ereszkedett.Én meg azonnal megkérdeztem,hogy "De most tényleg?" És már bőgtem is. Persze a kérdés elhangzása után igent mondtam.
A gyűrű viszont nagy az ujjamra,mert a hüvelykujjamon hordott gyűrű alapján van a méret.:)) De ettől még gyönyörű,csodálatos,elképesztő.
Sosem hittem,hogy egyszer valaki megkér. Persze álmodoztam róla,de nem hittem el igazán.
Aztán végighívtam mindenkit,hogy "Itt ülök a Preikestolen tetején és menyasszony vagyok!!!"
Volt,aki sikított,volt aki sírt, volt aki csak nem jutott szóhoz. Boki a családtagjaimat hivogatta,hogy áldásukat adják ránk.
A gyűrű most a nyakamban lóg,mert félek,hogy elvesztem.
Hazafele még elmentünk a viking kardokhoz,aminek nem jut eszembe a neve,de nagyon epic.
Most meg itthon ülök,várok a soromra a fürdéshez.
Nagyon nagyon boldog vagyok. Nagyon.

Utazás a trollokkal negyedik fejezet

Hihetetlen nehezen keltünk reggel. Úgy éreztem soha többé nem fogok tudni lábra állni.
Összekapartuk magunkat, beszálltunk a kocsiba és irány Stavenger. Amire nem voltunk felkészülve az a vízesés volt útközben,ami ilyen úristen basszuskulcs volt. Órákat el tudtam volna ott létezni. Aztán átmentünk a másik vízeséshez,ami valami 600 méter magasról zúdúl alá. Egészen sokáig ki lehet mászni a köveire. Ott készület az epic-romantikus képünk Bokival.
Aztán kompoztunk is. Este meg a szálláson megnéztünk a képeket meg zuhanyoztam. Életemben zuhanynak ennyire nem örültem,azért emelem ki. Hajat mostam meg áztam egy kicsit. Jó meleg víz jött a zuhanyból,amit fel lehetett csatolni és így alá tudtam állni. Fokozatai is voltak, masszázs meg eső hatású is.
Meg főztem vacsorát ötünknek. Bolognai-szerűséget.
Elképesztő mennyire elfáradtam már.
Most úton vagyunk a Preikestolenhez, mert az a kevésbé nehéz túra. A térdem konstans fáj,de már meg sem lepődöm.
Jó lenne,ha lenne egy merengőm,mert akkor abba tölteném az emlékeket,és az sokkal könnyebb,mint leírni. Mert azokat a vízeséseket nem lehet leírni.

Utazás a trollokkal harmadik fejezet

Szerintem tegnap kihagytam a fa templomot a felsorolasbol, amit megnéztünk. Nagyon király volt.
Ma hatkor csörgött az óra, még pizsiben feldobtam egy kávét,mire Boki felébredt már le is főtt. A többi kávés is kitörő örömmel fogadta. Közben szendvicset csináltam magamnak és Bokinak is. Meg reggeliztem.
Aztán elindultunk. Az út első 10kmtere egész jól ment. Eleve gyönyörűeket láttunk, leírni nem lehet. Meg tapostunk havat is. Meg nagyon hideg szél fújt.
Aztán kb. a 11.kmnél kezdtem nagyon kimerülni. Tudtam, hogy még három hàtra van a célig, meet minden megtett km-t tábla jelzett. Gábor bakancsa valahol a negyedik kmnél feladta,úgyhogy összefoltoztam neki leukoplaszttal.
Maga a Trolltunga nekem kicsit csalódás volt. Gyönyörű meg minden, de akkor is. Valahogy nagyobbnak képzeltem. Azért második körben csak lelógattuk a lábunkat. Addigra nyugodtam meg, mert előtte folyton attól rettegtem,hogy leesik valaki. Hogy Boki leesik. Iszonyatosan féltem tőle.
Aztán,miután pihentünk meg fotóztunk sokat, elindultunk vissza.
Nagyon szenvedtem. Nagyon. Lassúnak,sutának,bénának éreztem magam. Egy ponton fel kellett raknom a térdszorítót is. Azt hittem sosem érünk haza. Nagyon elfáradtam. Azt hiszem 10 maximum 15 km,amire én hitelesítve vagyok.
De azért megérte, csak nagyon fáradt vagyok. Mindenki az. Le is égtünk, a nap is kifújta az arcunkat/kezünket.
Most megy a mosogatógép, én is fürdöm és bebújok a biztonságot adó hálózsákomba.

Utazás a trollokkal második fejezet.

Mivel holnap megyünk a troll nyelvére, és úgyis arról fogok írni(ha nem leszek hulla), ezért leírom a mai napot.
Dél körül indultunk Bergenből és este nyolc után értünk Oddába. Útközben repkedtek az Oddás szóviccek. Aztán egyszer csak ott volt egy vízesés,ami így úristen. Meg ott lehetett pisilni is úgyhogy megálltunk. Mondom Bokinak,hogy le lehet menni,menjünk már le. Lementünk. Hát arra az érzésre nincsenek szavaim. Elképesztő, csodálatos,tiszta,erő,természet,szellemek,atyaúristen és akkor még mindig nem találtam megfelelő jelzőket. Ahogy zúdúlt le a víztömeg, a hangja, az érzés az illatok.. Bokinak olyan kéken ragyog a szeme,amióta itt vagyunk,hogy a fremenek megirigyelnék.  Itt békés és csendes és nyugodt minden.
Miután kigyönyörködtük magunkat, egy 8kmteres alagútba mentünk,ahol még körforgalom is volt. Itt jött az igazi bazdmeg, ugyanis miután kijöttünk, kicsivel később dugó lett. Egy kamion és egy nagyobb hajót szállító hajó úgy gondolta,ő elférnek itt. Vagy egy órát álltunk ott. Mondjuk fotóztunk sokat.
Aztán bementünk a boltba, aztán lassan de biztosan megérkeztünk. Főztem gyorsan tésztát, ültünk a teraszon,ami szintén úristendegyönyörű itt minden.
Most éjfél van, és még éppencsak sötét.
Lassan aludni kell,mert holnap vár ránk a 28km(oda-vissza) Trollok nyelve,lépcsője,útja.:)

Nagyon jó most itt és Boki boldog. És ettől én is.
Ja,Ancsa megjegyezte a vacsinál,hogy milyen fura,hogy mi mindent megköszönünk egymásnak Bokival.
Én nekem már fel sem tűnik,annyira alap,hogy megköszönöm,ha csak egy pohár vizet is hoz nekem.

Utazás a trollokkal első fejezet

Tegnap hajnali négykor már a reptéren voltunk. Én aludtam max.1 órát előtte,Boki még kevesebbet.
Az utazás idegeskeséssel indult,mert a gurulós bőröndöt fel kellett adni,és nem számítottunk erre. A repülés jó részét átaludtam, pedig direkt szedtem le Poldarkot a telefonra. De majd max.hazafele.
Bergenben épp felhő volt, és hideg. Gábor átvette a kocsit, és bementünk Bergen központjába, aztán a szállásra. Ott nekem már muszáj volt enni. De ekkor már sütött a nap. Megnéztük a halpiacot , belvárost, az óvárost. Felmentünk egy funicolaréval(nem tudom a magyar nevét,talán a sikló a megfelelő) magasra, aztán ott mászkáltunk. Elmentünk egy tóhoz is, meg láttunk fa trollokat, meg táblát,ami boszorkányokra figyelmeztetett.
A helyén fent,volt GM hodtog:))
Hazafele bementünk a boltba, vacsit venni.
Itt este 11kor még világos volt. Én ekkor mentem el aludni. Nagyon kimerültem már akkorra.
Minden nagyon szép itt, sok a hegy meg az erdő. Képeket majd a driveba is felrakok meg a googlera is és elő is hivatok majd, főleg mert a naplómba az itteni bejegyzéseket rakom majd. Link az utolsó bejegyzésben lesz.
Öten vagyunk egyébként, Boki ,Gábor,Ancsa,Virág meg én.
Tényleg nagyon szép itt minden.:)

Telefon

Ma túrázni voltunk Budapesten belül,hogy betörjük a bakancsokat. Hazafele Boki ment tovább sörözni,én meg már nagyon rákészültem a csirkepaprikásra.
Már főtt a pörkölt,épp mosogatok, megy a GilmoreGirls,amikor csörög a telefon.
Attila az,hogy hol a Boki. Mondom neki, hogy hát nem veletek? Mi vagy egy órája,de talán másfél is van elváltunk egymástól az ötös buszon.
Hát nem,nem ért oda és a telefont nem veszi fel.
De hívnak ha odaért.
Kb.minden végigfutott az agyamon. Hogy a busz karambolozott,hogy leutottek, kiraboltak,rosszul lett és összeesett, hogy bajban van és én nem tudom hol... Közben valamiért gépiesen mosogattam tovább,mert kell a lábos,fel kell tenni a vizet,hogy legyen tészta.
Kb.5, perc telt el,amikor csörrent a zárban a kulcs. Ennyire akkor örültem utoljára neki,hogy csörren a kulcs, amikor valami buliból jött haza nagyon későn.
Kiesett a zsebéből a telefon és eltörött.
De én annyira megnyugodtam,hogy itt van,neki semmi baja...

Most persze telefont kell szerezni, illetve a telefonján levő képeket-videókat valahogy kinyerni belőle. De ez legyen a legnagyobb bajunk. Komolyan.

Egy kezemen?

Tegnap félálomban befelê a munkahelyemre, azon gondolkodtam,hogy kiket hívnék meg biztosan az esküvőmre. A családon kívül.
Két név az elsők között szerepel(surprise mogyi es dodie) aztan eszembe jutott Miki, a Balazs es a "mindenképpakarom,hogy ott legyenek" ezzel meg is volt. Aztán szépen lassan jöttek a többiek, Narb, Mirrand, Tünde, Ickéék, (Sú,de őt úgyis felkérném fotózni), Zsu/Qka Ryanáék és akkor itt megint megálltam. Ja meg persze a BáthoryGergőék,de őt Boki vendégseregéhez soroltam.
Mert persze vannak ismerőseim,akiket kedvelek,vagy valamiért fontosak a számomra, de fontosak-e annyira,hogy életem egyik legfontosabb napján ott legyenek? Mert persze tökjól eldumcsizom egy csomó emberrel, meg beszélgetünk a táborban, de ezen kívül nem keressük egymást,nem hívjuk fel a másikat,hogy "oszt'amúgy hogy vagy?"  Naná,hogy folyamatosan bukkannak fel újabb és újabb nevek a fejemben, de akkor átgondolom, hogy leültem- e beszélgetni ezzel az emberrel az utóbbi fél évben.
És én senkit sem hívnék meg azért,mert illik. Sőt olyan galád dologra is képes lennék, hogyha valakinek a párjával nem jövünk ki,akkor megkérném, hogy ne hozza. Mert azt gondolom, ő se érezné jól magát.
A másik,ami ehhez kapcsolódik és eszembe jutott, hogy lehet, hogy még azt is meg merném magamnak engedni, hogy azt mondjam, olyan kisgyereket,aki például átszaladna egy tábori csapatelőadás közben a színpadon, ne hozzanak el,mert ez a nap nem róla szól, hanem rólunk. Ez felnőtt buli. Ismerem magam, tuti arra figyelnék,mit csinál az adott gyerek,mikor ránt magára valamit, vagy valami hasonló.  Meg azt gondolom, a szülei sem tudnának úgy szórakozni,ahogy a gyerek nélkül.

Meg az is eszembe jutott, hogy úgy megnéznék egyszer egy esküvőt,amin nincs alkohol. Vagy legalábbis kevés.
És svédasztal lenne, csupa gm kajával.:)

Ha egyszer férjhez megyek,szeretném,ha mindenki együtt tudna örülni velünk.

Ki ad biztonságot kinek?

Közeleg a tanév vége (kollega kiszámolta,hogy 14tanítási nap van még!) és ilyenkor mindenki megkergül mi is.
De most elsősorban nem is emiatt kezdtem el írni,hanem a jövő tanév kezdete miatt.
Jönnek a kis törpék,akik nehezen válnak le a szüleikről,már a felvételin is láttunk ilyet, és erről eszembe jutott valami.
Hogy ki ad biztonságot kinek.
Van egy felnőtt emberpár,akik összehoznak egy gyereket, ő megszületik és...
És innentől válik igazán érdekessé a dolog. Mert van olyan szülő,akinek innentől a gyerek a biztos pont az életében. A gyereke határozza meg őt. A gyerek léte. A gyerektől válik ő valakivé,valaki fontossá(pedig az érdeklődés nem neki, hanem a gyereknek szól!)
Aztán ez a kis prüntyő növekedni kezd,más emberek is bekerülnek az életébe, lesz,akit a szüleje kedvel és lesz akit nem.
Ha a szülő az,aki biztonságot ad,akkor a gyerek bátran fog szeretni idegeneket is. Nem kell tartania tőle,hogy apa-anya megharagszik rá.
De ha a gyerek az,aki a szülőnek biztonságot ad, akkor az a gyerek nem mer majd szeretni,mert akkor apa-anya elől "orozza el"más az ő szeretetét. Nem mer majd más felnőtt felé nyitni, bízni. Viszont a gyerekek rendelkeznek egy ősbizalommal,emiatt képesek rá,hogy kb.bárkit a szívükbe fogadjanak. Ez alapból megvan, működik náluk. Nem tudják kikapcsolni. Viszont,ha a fenti eset áll fent,akkor rosszul fogják érezni magukat ettől. Frusztráltak és idegesek lesznek. Mert félnek tőle,hogyha mást is szeretnek,akkor azzal bánatot okoznak apának-anyának és az nem jó.

Itt lép be a képbe az óvodapedagógus vagy,ha nem volt ovis,akkor a tanító. Amióta tanítok,minden osztályomban volt olyan gyerekem,akinek valamiért én lettem a biztos pont. Mert nem csaptam be,nem hazudtam, mert meghallgattam,mert bármit kérdezhetett,mert nem tutujgattam halálra,de ha kellett ott voltam neki, mert segítettem, kiálltam mellette, mert úgy viselkedtem a gyerekkel,ahogy én elvártam volna a tanáraimtól,akikre a szüleim,akik nekem a biztos pont voltak,rábíztak.
Talán ezért is esik annyira rosszul,amikor egy szülő nem bízik meg bennem, amikor nem hiszi el,hogy én nem akarok rosszat a gyerekének,és a családjuknak sem.
Nem egy gyerek volt már a kezem alatt,akinek a kötődését felém,nagyon durván le kellett építenem,mert erősebb volt,mint az anyjához. De én nem vagyok az anyja, nem nekem kellene lenni az első személyhez,akihez fordul,ha valami baj van. (Konkrét est,egy babysittinges lányom volt,aki,amikor elesett hozzám szaladt vigaszért,pedig ott volt az anyja is.)
És mégis,közben ott motoszkál bennem,hogyha én is ellököm,akkor kihez fog szaladni,ha baj lesz? Kit fog megkeresni,ha segítség kell,ha a szüleiben valamiért nem bízik? Hogyan tudnám én segíteni,hogy ez a bizalom,ami a születésekor minden embergyerekben ott van, és valahol elveszett,helyreálljon?

Mese?

HuMiutan a multkor belefutottam a rossz mesevalasztasba, gondoltam most jol utana nezek,hogy mit nezzunk. Azt gondoltam, a Vegtelen Tortenet simán nezheto 9-10 evesen.
Hat a magyar szabalyok szerint 12-es.
Oke,akkor legyen Hook. Az is 12-es. Akkor Peter Pan. 12-es...
Gyerekkorunk meseinek nagyresze 12-es. Amiket mi 6-8-10 evesen neztunk,azokat ma nem ajanljak ennek a korosztalynak.
Nagyon gondolkodozom,hogy miert.
Amikor a kolykok stat warst meg avengerst neznek a moziban, amikor a gyerekeknek szolo filmek jo reszeben olyan poenok vannak,amik felnotteknek szolnak.
A fent említett mesek olyanok,amik utan beszelgetni kell, gondolkodni. Erzelmek vannak bennuk, ellenseg,akitol komolyan felni lehet.
Talan ezert korhatarosak. Csak nalunk.
Ami gáz...
Mert egyszer mind sirattunk mar meg mesehost, izgultunk nagyon, vagy féltünk  egy mesenel. De ezeknel mindig van feloldas, hiszen mindig gyoz a jo es feloldozas van. Baromi nehez dolog ez...
Raadasul a Vegtelen Tortenetnek eleg jo kis mondanivaloja van.

De majd jovore.

Úton a célegyenes felé

Egyik este nézegettem a facebookot és feldobott egy konyhabútort,aminek a színe és a stílusa nagyon közel állt ahhoz,amit én szeretnék. Igaz, a mosogatója a sarokban van,de jó lesz ez.
Írtam a tulajra,hogy mennyi,méretek,hol van,mikor nézhetnénk meg stb.
Múlt héten szombaton el is mentünk megnézni. Nekem tetszett, Bokinak kevésbé. Aztán végül aludtunk rá egyet és lefoglaltuk,hogy kell.
Persze kell egy asztalos,aki kicsit átszabja,de az is van. Boki megrendelte a hűtőt is, az is jön a közeljövőben. Már csak majd a burkolat kell, a tűzhely,mosogatógép,szagelszívó és megvagyunk a konyhával. Persze a burkolás meg ilyesmi nem most lesz, mert kizárt,hogy ráérne most bárki ezzel szöszölni.
De végre megint haladunk.
És a komplett konyhabútor,alsó-felső résszel egy százas lesz+szállítási költség Karesznak.:)

Megoldandó feladatok

Napok óta gondolkodom Artemisz posztjai alá érkező kommenteken.
Azon filóztam, hogy én miért nem látom annyira borzasztóan ezt az egész anyaság dolgot. Mármint tudom,hogy önfeláldozással jár,sokkal és hogy olyan nehéz lesz,amit el nem tudok képzelni. Látom a barátnőimen,hogy mit kíván meg ez a szerep egy nőtől. És tudom,hogy még annál is többet.
De valahogy úgy érzem,nagyon fel van ez fújva sokaknál,főleg az első/egy gyerekes anyáknál. Ők anyák lettek,másik kaszt,és az olyan egyszerű halandók,mint egy férfi vagy egy gyerektelen nő,hiába fordult már meg a keze között több száz poronty 0-18évesig,úgyse érti. Tényleg nem. Ez nem tagadom. Én mégis azt gondolom,hogy valami nagyon el van csúszva.
Nekem ez az egész gyerek téma olyan,hogy majd lesz és majd akkor átmegyek azon a hídon, de ha előtte semmilyen tervem,elképzelésem sincs,akkor baszhatom. Mert lesznek megoldandó feladatok. Sok-sok megoldandó feladat. Kezdve az ellátásától a tanításán,nevelésén át. És ameddig a kölykeim fel nem nőttek, addig úgysem tudom,hogy jól csináltam-e. De ha 4, évesen el tudják pakolni a saját ruháikat, megmosakodni egyedül,a saját kis mikrokörnyezetüket rendben tartani, a saját szisztémájuk szerint,ha sokat nevetnek majd és ki tudják fejezni az érzelmeiket, tudnak és mernek kérdezni és segítséget kérni,akkor elégedett lehetek majd magammal.
Addig minden más csak egy ígéret,egy remény.
Meg egy csomó megoldandó feladat.

Kedves fidesz szavazók!

Bár a többségetek nem néz engem embernek,hiszen nem elég,hogy pedagógus vagyok,de liberális ellenzéki is,mégis most hozzátok szólnék!
Ha majd nem lesz orvos,aki elássa a beteg anyádat,
Ha majd nem lesz tanító,tanár,óvónő,aki tanítsa a gyereked,
Ha majd nem lesz busz,mert nem lesz sofőr,ami elutaztasson szavazni,
Ha majd nem lesz nővér,aki kicserélje az ágytálad,
Ha majd nem lesz mentő,ami bevigyen a kórházba,
Ha majd kórház sem lesz,mert személyzet híján bezárják,
Ha majd nem lesz vonat, mert nem lesz,aki vezesse,
Ha az esti mesét az unokádnak majd skypon keresztül meséled,
Ha a gyereked csak évente néhányszor láthatod(vagy még ritkábban),
Ha nem lesz más csak a közmunka,
Ha megépül a kerítés,de nem az idegent tartja kint,hanem a magyarokat bent,
Ha majd rájössz,hogy menni kellene,de már nem lehet....

Na majd akkor kedves fidesz szavazó,gondolj arra,hogy te akartad ezt, te szavaztad meg a kétharmadot, téged vertek át, tévesztettek,vettek meg... Majd akkor talán szóbaállsz velem,meghallgatod az érveimet.

Igaz,én akkor már szintén,annyi társamhoz hasonlóan leszek migráns egy másik ország másik városában.

Rugalmas

Beszeltem a fonokommel. Egy kicsit most jobb,mert egyelore ugy nez ki,sok meloval ugyan,de megtarthatom az allasom.
Nagyon jolesett,hogy ugy ereztem,hogy segit nekem, hogy nem vagyok egyedul egy sereg szulo ellen,aki nem kerdez,nem jon be,nem erdeklodik. De itelkezni,velemenyt mondani,azt tud.
Meg most mar sut a nap,jon a jobb ido,nekem is több lesz az energiám.
Azt mondta a fonokom,hogy jo hogy rugalmas vagyok es hogy van onreflexiom. Elismerem ha hibázok.
Fura,mert erre a kepessegre is az mttben tettem szert. Nem volt konnyu meccs magammal,de haladok.
Beszelek meg majd az iskolapszichologussal is, aztan meglatjuk a kovetkezo lepest.

De feladni ugysem fogom. Az nem az en stilusom.

Otthon 3

Annyi a de annyira magam ala kerultem az ertekelesektol,hogy penteken már ahhoz sem volt kedvem,hogy az agybol kikeljek. Nagyon kiborultam. Nem gondoltam,hogy ennyire kiborit. Tenyleg nem a jogos, hanem az igazsagtalan része miatt.
De tudtam,hogy anyosom készül,var minket, ugyhogy osszeszedtem magam es lementunk.
Es ennel jobbat nem is tehettunk volna.
Olyan nyugalom es beke volt es annyira de annyira jó volt egy kicsit gyereknek lenni. Annyira gyereknek erezhettem magam,hogy megfordult a fejemben,hogy kerek kakaot is. Pedig azt en nem szoktam inni. Kulonben is a fozos kakaot szeretem, amit nagyapa fozott, es azt eddig csak Alyrnak sikerult anno valamennyire reprodukalni.
Szoval nagyon kellett. Hogy csak azt csinaljam,amit mondanak. Anyosommal-aposommal beszelgetni, es szombat este Bokival setalni a szakado hoesesben es hogolyozni es hoembert epiteni, kipirulva hazaerni es a vetett agyba bezuhanni.
Nem tudtam, hogy nekem erre ekkora szuksegem van. Tegnap egeszen keson indultunk haza.

Anysomnak nagyon tetszett,hogy en szombaton egesz nap pizsamaban voltam.:)) Egyszeruen nem akartam feloltozni, ugyse megyunk ki, es olyan jo volt igy.

Es Boki is toltodott kicsit. Sokkal tobbet nevetett,mint szokott es nyugodtabb is volt.

Mar csak a sajat anyukamhoz kene hazajutnom valamikor ilyen ottalvos hetvegere. Mert olyan mar nagyon regen volt.

Értékelés

Megkaptam az ertekeles eredmenyet. A gyerekek ugy ertekeltek,ahogy arra szamitottam. Tudom,hogy szeretnek es jo nekik velem lenni.
A kollegaknál is az az átlag,hogy szívesen dolgoznak velem,könnyű velem beszélni.
A szülők viszont nagyon nem elégedettek és olyan vádakat is kaptam,amik nem igazak és ez azért esik szarul,mert ha odajön,rám ír,akkor leülünk,elmondom megbeszélem, leírom,megindoklom,válaszolok a kérdésre. De nem jön. Nem kérdez,nem ír. Sőt amelyik felajánlja, hogy segítene,az is leírja,hogy segítséget kértem tőle..(zene és foglalkozás ötleteket,hogy még mivel lehetne színesíteni a délutánt). Nem az a bajom,hogy bajuk van velem,tudtam,hogy nem elégedettek,hanem az,hogy nem jönnek oda. Két szülő volt,aki nekem írt és nem harmadik személyben beszélt rólam. 11töltötte ki a kérdőívet.
Mondjuk a kedvendcem az,ahol a szakos főnököm mondta állítólag,hogy nem tudok matekot tanítani... Értitek,ha ez igaz is,nem nekem, hanem szülőnek. Én soha nem mondanék kollégáról semmi negatívat szülőnek. Akkor se ha kérdeznek.
Most még jó pár napig szomorú leszek emiatt,mert bár ott vannak a kollégáimtól kapott pozitívabb visszajelzések, meg a gyerekek,de az amúgy is szar helyzetet ez csak rontja.
Nagyon gondolkodom azon,hogy bemegyek a főnőkömhöz és rákérdezek,hogy mi velem a tervük,mert ha az,hogy nem tartanak meg,akkor mondjuk elkezdek lassan nézelődni,tervezni, hogy hova,mit. Ha àtraknak máshova,nekem az is jó,mert abban szinte biztos vagyok,hogy átraknak máshova és tippem is van ki kerül a helyemre. Meg akkor mondjuk,ha tudom,hogy nem maradok,akkor nem probalok kommunikalni a kollegammal,mert felesleges ezzel kuzdenem. Mert hat ezt is megkaptam am,hogy szar koztunk a kemia es a kollegam kuzd mindennel. De en hiaba mentem,hiaba kerdeztem,hiaba irtam,szoltam neki,hogy itt vagyok és együtt.... Valahogy szepen lassan kicsusztam a mindenbol.
Olyat is kaptam,hogy nem csinálom szivvel-lelekkel es h mindig sietek el ha vege a munkaidonek. Hat boccs,hogy van eletem es igen,elofordul,hogy sietek el,mert dolgom van.
Meg a masik kedvencem,hogy ures a termi fizetünk. Valoban. Mert nem abba keszulnek el a projektmunkak eredmenyei,de peldaul a legutobbi anyagot megkapjak a kolykok nyomtatva es beragaszthatjak, ahogy az enekorai dalokat is beragasztjak minden enek oran... De a szulok szerint az sincsen,pedig van.
Teny,hogy nem az eletemet teszem fel erre es teny,hogy elofordul,hogy a tulelesre jatszom, de nem vagyok szar es ugy erzem,hogy addig,ameddig nem jonnek oda es nem mondjak a szemembe a kerdeset,addig rohadtul igazsagtalan ez az egész. Mert bejohetnek barmikor,ha erdkli oket egy ora,jojjenek,csak elozo nap szoljanak, ha erdekli oket egy delutanunk,jojjenek be,nezzek meg en nem fogok kirakatot tartani nekik. Ha bajuk van mondjak meg,irjanak ram.
De nem. Mert az mar nehez lenne. Igy nevtelenul egyszerubb irni, egyszerubb tamadni, mert azt gondoljak,hogy nem fogom.megvedni magam.

Valoban nem, mert inkabb otthagyom az egészet a fenebe es elmegyek 4-6oraban egy boltba eladonak, vagy mas gyerekere vigyazni es mellette korrepetalni penzert,mint ez. Mert a faszomnak kell a felelosseg,ami ezzel jar,meg az almatlan ejszakak meg a kattogas,hogy hogy feleljek meg 44+x felnott es 22 gyerek kivanalmainak. En tudom,hogy tudok tanítani, tudom,hogy alkalmas vagyok erre, de valoszinuleg nem ebben az osztalyban,barmennyire is szeretem a kolykoket es ok engem.
De az is lehet, hogy kitanulok valami eletvitel segito szakmat es jobban fogok keresni masok problemajabol,mint valaha. Az most ugyis divatos..

Es a legszarabb egyebkent az egeszben az, hogy ugy erzem egyedul uszom a mentocsonak fele, es senki nem nyujtja le a kezet. Az elozo helyen legalabb a kozvetlen kollegammal osszezartunk kifele es a munkacsoportom tagjai es osszetartottak. Most kivul vagyok a korokon...

Túlterhelt

Tegnap korrepetálni voltam az egyik kislányt. Eleve rossz kedve volt, próbáltam valahogy kicsit felviditani,de nagyon nem ment. Komolyan szenvedés volt az a 40 perc,ameddig gyakoroltunk(es muszáj volt).
A végén mindig játszom velük. Most amőbáztunk, és akárhogy igyekeztem,nyertem, pedig több alkalmat is hagytam neki,hogy nyerhessen. Na ekkor eltörött a mécses és csak nehezen sikerült megvigasztalnom.

A nagymamájával beszélgettünk,hogy a kiscsaj nem tud veszíteni, mostanában egyébként is rossz kedvű és hogy ez vajon miért lehet.

És akkor hazafele gondolkodtam a saját 22 gyerekemen,meg a többieken,akikkel dolgoztam.

Azt mondjuk,a gyerekek túlterheltek. Valóban,több a tananyag,de azt hiszem nem ez a fő gond. A fő inkább az,hogy olyan problémákkal is meg kell küzdeniük,amik nem nekik valóak. A szüleik olyan érzelmi terheket tudnak akaratlanul is a gyerekeikre rakni,ami nem egészséges. Emellé ott vannak a kortársak is,nomeg a többi felnőtt.
Az én szüleim sem éltek boldog házasságban,mégsem kellett sosem aggódnom azon,hogy engem szeretnek-e,én biztonságban vagyok-e. Anyukám,ha lettek is volna,biztosan nem velem beszéli.meg a pasiügyeit,ahogy az apámmal való konfliktusaikhoz sem volt semmi közöm. Gyerekként,gyerek gondokkal kellett megharcolnom. Szerencsés vagyok,mert ezekhez mindenféle stratégiákat is kaptam.

A mostani gyerekek többsége nem kap. Nem tanul meg veszteni, nem tanulja meg feldolgozni a veszteséget, nem tudja mi van olyankor,ha a dolgok hirtelen megváltoznak és itt olyan apróságra gondolok,hogy túlmennek a busszal a megállón. Nincs a hátuk mögött a biztonság,mert anya-apa már nincs együtt és rosszabb esetben még gyűlölködés is megy közöttük. Ott vannak ezek a szerencsétlen kis porontyok totál egyedül, és nem tudják mihez kezdjenek. Ja és sokszor még egykék is,nehogy már legyen egy testvérük,akivel összefoghatnak a világ ellen.

Amikor kislány voltam,nekem azt mondták a szüleim,az a dolgom,hogy tanuljak,játszak, gyerek legyek. Ennyi. És valóban nem volt más feladatom. Csak olyan gondokkal terheltek,amivel meg tudtam küzdeni.

Nagyon nem lennék gyerek most, amikor a felnőttek sem találják a helyüket a világban.

Anyukamnal

Hétvégén végre hazajutottam anyuekhoz. Szeretnék többet menni,de olyan nagyon messze tud lenni télen a hidegben... Mert ha mar bringazhatok,akkor juhu, nincs messze.
Szóval hazamentem es egy csomo dologrol beszélgettünk, többek között az apás szülésről.
Anyu engem és a húgomat apa nélkül,az öcsémet apuval szülte.

Én sokat gondolkodom ezen a témán, főleg így,hogy lassan minden barátom szülő.
És nem tudom. Azt tudom,hogy szeretném ha bent lenne valaki, de nem biztos,hogy Bokit szeretném bent tudni.
Ez az egész szülés téma nekem annyira női dolog,hogy a dokin kívűl úgy érzem, nincs helye bent más férfinak(máskor meg tökre szeretném,ha lenne). Inkább úgy képzelem el,hogy anyukám meg a kishúgom,esetleg anyósom váltásban vannak velem, a férfiak meg kint a kispadon törögetik a kezeiket.

Olvastam egy cikket, amiben egy anyuka kifejti,hogy ő elsősorban felnőtt ember és nő és másodsorban anya, hiszen az első kettő kellett ahhoz,hogy a harmadik megvalósuljon.

Azt gondolom,hogy nagyon kevés olyan férfi van a világon,aki nőnek tudja tekinteni az asszonyt, miután látja a világ egyik legkiszolgáltatobb helyzetében. Vannak ilyen férfiak, de előre sose lehet tudni,hogy pszichésen ez hogy hat rájuk. Szerintem épp elég sokk,hogy felelőssé váltak egy életért. És én azt szeretném,hogyha lehet, hogy gyerekszülés után is elsősorban nőnek lásson Boki.
Azok a férfi ismerőseim, akik bent voltak a gyerekük születésénél, és meséltek róla,mind csodaként élték meg. Akik nem, azok meg másfajta csodaként.

Anyuval tanakodtunk azon is,hogy nem lehet-e ennek a sok-sok válásnak az egyik oka az,hogy a férfiak nem látják a nőt a gyerekük anyjában. Csak az anyát. Biztosan köze van hozzá,még ha nem is tudatosan.

Beszélgettünk még az mttről is,hogy voltam a következő évi csapvezek egyik csapattaliján, hogy kicsit segítsek nekik a jövőre nézve.
Nagyon kíváncsi lennék,hogy hasznos volt-e és hogy a gyakorlatban tudják-e majd hasznosítani,amiket mondtam. Rettentő érdekes élmény volt rangidős mttsnek lenni egy mtts társaságon belül és nagyon vicces volt Zsolti reakcioja arra,hogy én nem csak hogy jártam,de együtt is éltem Alyrral.

Történelem

A héten történelem tételeket dolgoztam ki.
Azt gondoltam, a legnehezebb az első világháború lesz,hiszen akkor nagyon sok minden történt.

De nem.

A legtöbbet a Trianon tétellel tököltem,mert alig lehet olyan forrást találni,ami úgy használható,hogy csak a száraz tényeket veszi alapul és nincs benne semmi egyéb. Sőt ehhez volt a legnehezebb térképet találni,ami elég nagy és szerepel rajta a nagymagyarországban a kismagyarország és nincsen tele mindenféle "nem nem.soha" felirattal.
Elképszető dolgokat olvastam, néhánynál csak fogtam a fejem,hogy ennyi hülyeséget egy helyen, más meg el is tért a témától.
De azért sikerült összehozni egy használható verziót.

Most egy ismerősöm posztja alatt előjött a téma a határon túli magyarok szavazati joga miatt.

Az van,hogy ez a dolog majnem 100 éve volt. Még az én nagymamám sem élt akkor, tehát tulajdonképpen nincs is élő ember,akit igazán érintene. Azt gondolom,ha az ott élő magyarok akarnának,most már,lazán átjöhetnének a határon ide, ha itt annyival szívesebben élnének. De nem jönnek. Azt gondolom,hogyha megkérdeznénk őket, szeretnék-e hogy a városuk Magyarország része legyen,nemmel szavaznának. Mert eltelt száz év.

Igen,borzasztó és igazságtalan volt,ami akkor történt, de annyira régen történt már,hogy többet ártana,mint használna, ha visszakapnánk azokat a területeket.

Viszont még mindig lehet ezzel embereket mozgósítani, ami szomorú,mert nem gondolkodnak.

Mai mókás ügyintézés.

Jött egy kedves e-mail, hogy le fog járni a személyim, kegyeskedjek már újat csináltatni.
Most itthon vagyok, mert szünet van, el is mentünk Bokival az ügyintéző helyre a XXII.kerületibe, mert az közelebb van és személyit akárhol lehet csináltatni.

Azzal kezdte az információs pultos nő, hogy de ha még érvényes tíz napig, akkor mit akarok én itt. Mondtam neki, hogy jött a behívó, és nem akarom azt, mint anno, hogy nem volt személyim hónapokig. Erre adott sorszámot.
A személyimet hamar lezavartuk, lesz benne ujjlenyomat, telefonszám, taj szám meg adószám is. Nagyon helyes kis cucc. Gyorsan végeztem. 8-10 nap és lesz személyim.

Ezután jött az, hogy akkor mostmár bejelentjük ide Bokit is, mert mégiscsak lassan egy éve együtt lakunk.
Igen ám, de a rendszer szerint a helyrajzi számon mind a két ház rajta található, és hát így nem tudják ide bejelenteni őt. Ja és állítólag apám haszonélvező, ami vicces, mert erről egyikünk se tud és a tulajdoni lapon se szerepel... És kellene az ő hozzájárulása is.

Namost az a móka az egészben, hogy eddig, egész sok ember volt ide be-ki jelentve, és soha senkinél nem kezdtek el ezen hisztériázni, minimum akkor elő kellett volna jönnie ennek a hibának, amikor én állandó lakcímre változtattam az ideiglenesemet ide... De nem...

Szeretek ügyeket intézni, mondtam már?

Méhszájseb,mint olyan...

Na,akit nem érdekelnek mindenféle nődokis témák,az most lapozzon..

Szóvaloki közölte,hogy akkor ezt a mehszajsebet,amivel a többi doki nem akart foglalkozni, fagyasszuk le,mert ez minden gond okozoja. Ki is valasztottuk a napot, en szepen mindent elolvastam a neten, hogy mit kell tudni,mire kell keszulni stb. Mindenhol irtak,hogy jaj hat kis fájdalom meg vizzszeru folyas meg ilyenek. Hat en mar azalatt meg akartam halni,hogy vegezte a doki a muveletet. Aki nem tudja mirol van szo, annak roviden: egy kis eszkozzel a doki lefagyasztja a kis piros foltokat,amik ott vannak de nem kene nekik,mert az igazából mar a mehszaj masik oldalarol jott ki es emiatt allando gyulladast tart fent.(csak olyan 3-4 eve kuzdok ezzel ha nem tobb.. a sebrol ket eve tudok). Faj. Annyira faj mint egy az erosebb menstruacio. Es nem csak kis vizszeru cucc jon,hanem sok. olyan mintha rendszeresen bepisilnek es folyamatosan enyhen faj minden,mint amikor meg szokott jonni.  Es tilos az ulofurdo es a szex,ameddig meg nem jon. Kontroll meg a beavatkozastol szamitott 2 honap mulva. ja es kupocskat is kaptam,amitol foleg olyan,mint amikor az ember bepisil.

Nagyon utalom ezt,de ha vegre rendben leszek, ettol,akkor jo. Mert akkor az azt jelenti,hogy tényleg csak ennyi volt a baj, semmi komolyabb.

Házikó

Szóval képzeld el,hogy elkezdesz építeni egy házat. Mondjuk az alapozást más csinálta de mindegy is. Épülget a házad, örülsz neki,büszke vagy rá, szereted építgetni. Látod,hogy mások,máshol hogyan építik a saját házukat,van aki előrébb tart,mint te. Vannak sérült és nehezen illeszkedő tégláid, de nem adod fel.
Tudod,hogy mivel sosem építettél még, ezért hibázol. Tanácsot kérsz más építészektől is. Aztán egy napon a téglakészítő mesterek elkezdenek az építésvezetődnél reklamálni,hogy ferde a fal,hogy a csorba téglák...hogy hogy..nem neked. A vezetőnek. A vezetőd megnézi a falat és megállapítja,hogy ez valóban ferde. Le kell bontani és újra kezdeni. De nem neked, valaki másnak,aki jobban ért hozzá.
Te meg csak állsz ott,mint egy rakás szerencsétlenség,hogy de hàt nem is annyira ferde... Csak egy támfal kell.

És közben látod,hogy más faluban más házak már majdnem a tetőnél tartanak...

Mieert

Megyek en bele rendszeresen olyan vitakba,amiket fanatikusokkal vivok...

Tema most,isme Gereb Agnes meg az otthonszülés. Juhu. Bar meg messze vagyunk attol,hogy nalunk téma legyen ez, de en biztosan nem szulnek otthon.
Vegiggondolva a felmenoimet,nem lenne jo otlet.
Es amikor leirom,hogy miert meg miert nem tartom jo otletnek azt,hogy valaki otthon szuljon,akkor en vagyok a hude szemet meg a hude nem ertem meg oket.
De megertem,csak nem ertek egyet. Mert azt gondolom,hogy ma kishazank egyszerűen nem all erre keszen. Nincs annyi korhaz,azok is csak a nagyobb varosokban vannak kozel, nincs ra felkeszitve az infrastruktura sem. Akkor mar inkabb a szuleteshazak.
Akkor jonnek azzal,hogy regen a nok. Regen a nok mondjuk belehaltak a szulesbe,meg a gyerek is belehalt a szulesbe egy olyan probléma miatt,ami ma a korhazban kezelheto es mindketten tulelik. A terhessegi toxemiarol nem is beszelve. Vagy arrol,hogy valaki elverzik,mert elpattan valami.
Ezeket otthon nem tudjak kezelni...

De persze belemegyek a vitakba,mert hulye vagyok(es epp raerek) es mindiiig elfelejtem,hogy fanokkal nem szabad vitatkozni...

Mindenki jó valamiben?

Irtam mar korabban errol,hogy én kiemelkedően semmiben sem érzem jonak magam.
Egy valamit kiveve es ez a tanitas. Szeretem csinalni, élvezettel végzem. Ugy erzem,hogy ebben jo vagyok. Igen hibázom, foleg az utobbi idoben. De azert alapjaraton ha valamihez tehetseget erzek magamban az ez.
De most megingattak ebben is. Konkretumot nem akarok irni, elmeselem szivesen,ha valakit erdekel. Mindenesetre most nekem nem jo.
(Nem,nem rugtak ki,nyugi).
De most megint gyereknek erzem magamat, aki a felnottek joindulatatol fugg es nem aruljak el neki a mierteket,hiszen gyerek. Majdnem 32 evesen nem szeretem ezt az erzest. Mert ha odaalnanak elem, azok akiknek gondja velem,hogy "helo ez es ez a gond" akkor vagy elmondanam,hogy mit miért ugy csinalok ahogy,vagy ahogy mar nem egyszer tortent,belatnam,hogy hibaztam es bocsanatot kernek es igyekeznek kijavitani a hibat. De amikor a hatam mogott tortennek a dolgok,akkor nehez.
Es ilyenkor elgondolkodom azon,hogy tenyleg ezt kell-e nekem csinalni? Alkalmas vagyok en erre?