Sosem fog sikerulni

Beszédkészség 24	30
Hallott szöveg értése 24	33
Szóbeli összes	63
Szóbeli %	53
Szóbeli értékelés	nem felelt meg
Nyelvismeret	9
Íráskészség 14	16
Olvasott szöveg értése 12	21
Közvetítés 12	6
Irásbeli összes	52
Írásbeli %	43
Írásbeli értékelés	nem felelt meg
Bizonyítvány

Domande

Van az a mondás, hogyha valaki el akar menni az életedből, engedd el, és ha nem jön vissza, sosem volt a tiéd.
Mírranddal beszélgettünk erről a múltkor. Mi van, akkor ha én nem akarom elengedni?Mi van akkor ha elengedem és visszajön, majd megint elmegy, megint visszajön, megint elmegy?Hányszor lehet visszajönni?Van-e egyáltalán értelme visszajönni?S visszaengedni?

A baráti körömben elég sok szakítás történt az utóbbi időben, emiatt is foglalkoztat ez a gondolat. Bár mifelénk általában nincsen harmadik fél, aki  miatt a szakítás bekövetkezik (most így belegondolva, tudtommal egyik szakítás sem egy harmadik miatt történt), de vajon miért mondják azt, hogy, aki menni akar hagyni kell menni? Mi van akkor, ha igazából nem is akar menni?Honnan lehet tudni, hogy tényleg hagyni kell?És ha már egyszer hagytuk, és elengedtük, elengedjük-e másodszor is? S elengedjük-e akkor, ha már a házastársunk vagy a jegyesünk?

Egyszer egy barátom azt mondta nekem, amikor éppen nagyon viszonzatlanul voltam szerelmes, hogy próbáljak meg örülni annak, hogy a másik, akibe szerelmes voltam, boldog. Hát persze az ember megpróbál neki örülni, és közben belül belehal abba, hogy nem vele boldog az  a másik.

Én nem akarok többször belehalni. Elég volt annyiszor, ahányszor belehaltam. Elég volt látni ennyiszer, hogy az, akit én szeretek, valaki mást szeret (aki talán nem is szereti viszont, vagy nem is tud a létezéséről, igen ilyen is volt),és közben mosolyogni hozzá, hogy "peerszee örülök nekiii". Mondjuk nem tudom mi volt a rosszabb, azt nézni, ahogy a másik is szenved, miközben tudtam, hogy velem esetleg, talán boldog is lehetne, vagy az, amikor láttam, hogy boldog, majd utána látni szenvedni?

Meg persze ott van az is, amikor az embernek a barátai szenvednek, vagy legalábbis úgy látni, hogy szenvednek. Nem szeretem, amikor a barátaimnak rossz (a családtagjaim jelenleg most jól vannak). Amikor azt látom, hogy a párjuk nem becsüli meg őket, amikor úgy érzem, hogy boldogtalanok és én nem tudok segíteni nekik, hiszen ebben nem segíthetek. Valami faramuci módon működik a világ azt hiszem. Persze nem kell, hogy folyton jó legyen, hogy folyton boldogok legyünk, az kb. lehetetlen lenne, meg akkor nem is tudnánk értékelni azt, amikor igen, csak azt nem értem, hogy amikor az ember egy kicsi ideig boldog, utána miért kell valami rossznak jönnie? Miért kell boldogtalanná válnia? Nem lehetne, hogy egy kicsit több a jó? Nem lehetne, hogy ne akarjunk ennyire görcsösen megfelelni az elvárásoknak, hanem élvezzük azt, amink van, addig ameddig van? Hogy ne azon agyaljunk, mi lett volna HA, hanem a moston dolgozzunk, hogy MOST jó legyen? Hogy MOST legyünk boldogok, ne holnap, ne holnapután, hanem MOST, abban a pillanatban, elfeledve minden mást? Nem lehetne, hogy a férfiak tiszteljék a nőket, és a  nők is férfiakat? Hogy szeressék és megbecsüljék egymást évek múltán is? Hogy attól még, hogy valaki házas, ne tekintsen a másikra már megszerzett zsákmányként, hanem ugyanúgy bánjon vele, még mielőtt összekötötték az életüket? Persze valahol mi csesszük el, mert annyira rohadtul félünk attól, hogy egyedül maradunk, hogy inkább belemegyünk valamibe, ami nem tökéletes, minthogy várjunk arra, ami majd az lesz. Nem lehetne, hogy tudjunk örülni egymás örömének? Például annak, hogy az MTTben most sok kicsi élet érkezik, hogy több esküvő is volt, hogy vannak, akiknek rendben van az élete. S közben nem arra gondolni, hogy mert nekem miért nincs? Nekem miért nincsen házam, macskám,kutyám, autóm, gyerekem, férjem, párom, feleségem, pénzem, miért nem a Bahamákon nyaralok, csak a Balcsin, oda is csak egy hétvégére tudok lemenni, mert a munkám... Nem lehetne, hogy ne azt nézzük, hogy a másiknak mi az,ami van, hanem azt nézni, hogy nekem mim van és annak örülni?

Egyetlen életünk van, és azt nem lehet mindig sóvárgással, keserűséggel, fájdalommal élni. Kell tudni nevetni, sokat és még többet. Kell tudni élvezni, kell tudni örülni a másik örömének, vagy együtt sírni a másikkal, ha szomorú. Örülni kellene minden pillanatnak, ami szép, annak, ha kisüt a nap a felhők között, vagy ha nagy szárazság után érkezik az eső, örülni a rózsáknak a kertben, megsimogatni a kutyát, amikor hazaérünk, és megölelni azokat akiket szeretünk, és tudatni velük, hogy szeretjük őket. Akkor is, ha nem kérték, hogy szeressük.

Mert anélkül nem lehet,nem érdemes élni.

Mert a világ szép. S nem tudhatod meddig vagy a részese. De az időt, ami megadatott használd ki, képességeidnek, lehetőségeidnek megfelelően, s akkor mondhatod azt, hogy jó életet éltem.

L'esame di lingua, livello B2 partito 2

Rájöttem, hogy nem írtam ám a szóbeliről. Pedig esküszöm akartam, csak annyi minden más járt a fejemben.

Szóval múlthét kedden felpattantam a bringámra, és kitekertem szépen a BME-hez szóbelizni.Rohadtul ráizgultam a dologra, talán az érettségi-óta nem izgultam ennyire. Akkor annyira leblokkoltam,életemben először, hogy azt se tudtam, hogy József Attila fiú-e vagy lány, pedig a kedvenc tételem volt. Előttem bement egy pasi, mikor kijött kérdeztem tőle, hogy amúgy mit kell bent csinálni? Mondta, hogy nyugi, beszéljek magamról, aztán lesz két kép az egyikről beszéljek és aztán egy szitu. Ok, a szitu menni fog.
Bementem, előadtam, hogy ki vagyok, honnan, mit csináltam eddig, merre jártam, mit csinálok most, beszélgettünk a futárkodásról (végre tudom, hogy mondják olaszul), aztán jött a két kép. Na amikor megláttam, hogy az egyik a környezetvédelem, majdnem elnevettem magam. Az egyetlen olyan tétel, amiről megszólalni se tudnék, így a jövőről beszéltem inkább.Hogy a képen szereplő pasi utazni szeretne autóval, be a világot, a világ csodáit megnézni, extrém sportolni meg ilyenek, és hogy én mit várok a jövőtől. Aztán olaszul kellett bankszámlát nyitni. Az tényleg ment, mert a párbeszédekben egész jó vagyok. Érteni mindent értettem, egy dolgot nem hallottam rendesen, akkor mondtam is, hogy elnézést de nem hallottam rendesen, és megismételték. Nagyon kedvesek voltak és nagyon pozitív volt, ahogy viselkedtek velem. Remélem, hogy meglesz, mert félek tőle, hogy nem. Még 4 nap mire kiderül.

Utána felcsörgettem mindenkit, és Mírranddal olyan sokat beszélgettem, hogy elsétáltam a BME-től a Tímár utcáig.

Mostanában sokat sétálok így. Csak legyen megint kicsit melegebb.


Tegnap meg gyereknap volt nálunk.:)

Belegondolva egészen sűrűek a napjaim egyébként. Aminek örülök.

A jó beszélgetések

Ma elmentem Orsieval és Mirranddal beülni valahova. Nagyon ritkán ülök be valahova, pedig nagyon szeretek egy tea, kávé vagy cider mellett beszélgetni az életről. Rettentő jó volt velük beszélgetni mindenféléről. Odakint nagyon hiányoztak ezek a beszélgetések. Amikor tudod, hogy a másik figyel rád, és te is figyelsz rá, és olyan dolgokról beszélgettek, mint utoljára kamasz korotokban, csak most sokkal komolyabban lehet és közben mégis komolytalanul.
Aztán lesétálni a ráday-margithíd távot és közben még tovább beszélgetni és szőni a szót.
A vicces meg az volt, amikor mondtam Orsienak, hogy üljön már fel a csomagtartómra és legurulunk a hídról, mert akkor tuti elérjük a hévet. S tényleg. És vicces volt, ahogy ült mögöttem, és gurultunk és nevettünk.

Szeretek nevetni, akármikor szeretek nevetni. Nevetni és mosolyogni, és megint nevetni. S közben arra gondolni, hogy nevetni jó. Mert ezeket a nevetős pillanatokat soha senki sem fogja elvenni tőlem. Ezek azok az esték, amik mindig meg fognak maradni. A nevetős esték.

Vannak sírós esték is az emlékeim között,de sokkal kevesebb. Azokat is szeretem persze, mert kellettek és kelleni fognak majd még a jövőben is, de a nevetős esték jobbak. Mindig feltöltenek, mindig erőt adnak ahhoz, hogy folytatni tudjam, hogy ne adjam fel.

Mert feladni sohasem szabad. Küzdeni kell, és akkor lehet győzni is, és ha valaki győztes, akkor már tud segíteni másoknak is győzni. Mert én szeretek segíteni másoknak, és akarok segíteni azoknak, akikről úgy gondolom megérdemlik, hogy segítsek nekik.

Akkor is, ha sosem kérték.

Köszönöm ezt az estét nektek csajok!

Hosszú péntek

Pénteken reggel elmentem futárkodni. Igyekeztem hamar lezavarni a dolgot, mert tudtam, hogy este megyek még pultozni is, úgyhogy szükségem lesz rá, hogy a kettő között valahol tudjak aludni egyet. Ezt sikerült is kivitelezni, aztán elmentem dolgozni. Hát összegezve a pultozás, legalábbis ez a fajta, nem igazán nekem való munka. Nem a fizikai része. Mivel én sose voltam ez a szórakozóhelyre járós, meg ilyesmi, így eleve kicsit idegen nekem ez a világ, de azért mindent megtettem ám, ami tőlem telhető volt. Hazafele nagyon vicces részegekkel jöttem haza, akik azon szórakoztak, hogy az új bkv buszokon egy iskolacsengő jelzi, ha le akarsz szállni (tényleg). Nagyon kis viccesek voltak, végig nevettem az utat. Miután sikerült elaludni, olyan hülyeségeket álmodtam, hogy ihaj. Hajnalban ráadásul arra ébredtem, hogy remegek, fáj a hasam és nem kapok levegőt, meg rosszul is vagyok, de egy kis ablaknyitás megoldotta a dolgot. Sajnos velem ez történik ha túlhajtom magam fizikailag. Igazából én mindig tudom, hogy el fog múlni, de kívülről ez baromi ijesztően néz ki.
Aztán tegnap meg Ryana és Ádám esküvője volt. Hihetetlen jól éreztem magam, nagyon nagyon. Nagyon jó volt ott lenni, velük örülni, örömet okozni, látni, hogy ők örülnek,szóval nagyon jó élmény volt.
Remélem sokáig lesznek olyan nagyon boldogok, mint tegnap este.:)

Mi voltunk az utolsó vendégek, akik eljöttek (sose maradtam még ilyen sokáig lagzin). Énekeltünk is a végén. A Balatonszárszó Ádám előadásában még mindig zseniális. (Balatonzárszó.:D)
Aztán Ana  hazahozott minket kocsival, amit nagyon köszönök. Vicces volt.:))

S örülök, hogy Narb nálunk aludt.:)

Most minden szép és jó.

Őszintére és szomorúra fáradtam magam

Legalábbis azt hiszem ez a megfelelő kifejezés arra, amilyen most vagyok. Brutálisan őszinte vagyok magammal és másokkal is, tegnap este olyan dolgokat mondtam ki, vagy írtam le, amit kevésbé fáradt állapotban nem biztos, hogy tettem volna (majdnem blogoltam is, csak telefonról azt nehéz lett volna). Mint mások, amikor részegek.
Egyébként jó dolog ez a futárkodás, egyre kevésbé érzem megterhelőnek a napi 40-50 km-t, amit letekerek 2-3 óra alatt. Bár hullaként zuhanok be az ágyba minden este, de azt hiszem ez normális, ha az ember reggel 6-kor kel, sokat megy és igazából folyamatosan pörög.

Holnap este pultozom is. Remélem nagyon jól fog sikerülni és visszahívnak a másik két próbanapra is, aztán próbahónapra, és esetleg utána, kapok egy rendes fix. szerződést. Jó volna, mert akkor legalább ez a munka dolog le lenne tudva végre, és nem kéne gondolkodom rajta, hogy mi lesz később. Félre is tudnék tenni belőle.

Jövőhéten pihenős hét lesz. Szóbeli kedden, aztán nyugi 31-ig amikor is megtudom az eredményt. Nem parázok ám, dehogy..

Procaccio con/per/di pedalatrice

Na, hogy pontosan hogy van a kerékpáros futár, azt nem tudom, de azt igen, hogy én mától annak számítok. Reggel 7:40-re kellett a Deákon lennem, de indulni csak nagyjából egy óra múlva tudtam. Az első címet hamar megtaláltam, keresni sem kellett, a második is gyorsan megvolt, mert már jártam ott, a gond a harmadik címmel kezdődött, mert eltévedtem. Hiába volt a gps a telefonomon, mivel nem hallottam, ezért sokszor kellett megállni, hogy most merre is van az arra. De azért nagy nehezen meglett, na ott vettem észre először, hogy hopp nálam maradt egy kaja.Visszamentem a második címre, leadtam, és onnan mentem fel a hegyre, ahol megint rájöttem, hogy hoppá még egy kaja nálam maradt. Sebaj, leadom a dobozt, amiben a kaják voltak, és akkor úgy kerülök hazafele, hogy beszaladok a maradék kajával.
Iszonyatosan fáradt lettem a vége-felé, és elkezdett fájni a hátam is. Nem vagyok én még ehhez szokva, ráadásul a szél is nagyon fújt. A hidakon konkrétan küzdenem kellett, hogy egyenesben maradjon a bicaj és ne fújjon le a szél a Dunába.
De azért nagyon élveztem ám az egészet, remélem ez a lelkesedésem kitart a héten, mert kemény meló lesz ez így. Főleg ha a szél mellé jön még némi eső is. Na az lesz az igazán érdekes.

A tapasztalatom az, hogy az autósok egészen jól viselték, hogy ott megyek köztük én is, egyszer dudáltak le, az is bringás volt, mert megálltam a pirosnál, ő meg nem akart... Gratulálok neki.

Kiszámoltam, hogy kb. 1000 forintot keresek így óránként (cím/400 és ha nem tévedek el, és jobban megtervezem az útvonalat, akkor 2 óra alatt megvan).

Most pihenek. Azt hiszem megérdemlem.:)

L'esame di lingua, livello B2 partito 1

Tegnap felkeltem Dodieval, együtt indultunk, nekem így bőven volt időm kényelmesen odaérni a BME-hez. Hála az égnek nem esett az eső. Még volt időm pénzt felvenni, aztán szerezni némi innivalónak valót, meg egy csokit (csoki nélkül nincsen vizsga), aztán csak vártam, és vártam és vártam, hogy legyen már 10 óra és kezdjük már el.
A hallgatási az valami borzasztó volt. Eléggé torz volt a magnó és a fociról volt benne szó,amiről én magyarul se sokat tudok, nemhogy olaszul (és nem, a szakkifejezések NEM a nyelvvizsga része...) oké nem volt belőlük sok, de ettől még, én nehéznek éreztem.
A grammatika jó részét tippeltem. Soha nem mentek nekem a kiegészítős feladatok, magyarul sem vagyok jó bennük, így vagy a hasamra ütöttem, vagy próbáltam kitalálni mi kellhet oda (itt már van ige, akkor az nem jöhet ide, itt congiutivo van, abból csak egy van, az tuti ide jön, ó ez itt egy múltidő!!). Szóval félek tőle, hogy meglesz-e az a része. A levél témája Pisa volt. Hihetetlen boldog lettem tőle, hogy Pisáról írhatok. A fordításban egy csaj bevesz egy ecstasyt és összeomlik a mája és meghal, de mégse mert kap másik májat (valószínű nem?) és most járja az országot és meséli a saját sztoriját. Hát gratulálok... Aztán volt méég kérdéses válaszos, ahol a pangiasius halról kellett okosakat válaszolni a szöveg alapján. Na az is jól ment szerintem. Bár volt egy kérdés amire az istennek se találtam meg a választ, csak hosszas keresés után.
Egész jókedvűen jöttem ki, most sokkal inkább érzem úgy, hogy megvan, mint, amikor először voltam. Végül is mindent megtettem az ügy érdekében. A szóbelitől kicsit tartok még, mert vannak olyan témák, akihez az anyanyelvemen se tudok hozzászólni...

Aztán átöltöztem az utcán és elmentem Any lagzijára is.:)

És most még visszatérnék a tegnapelőttre, amikor is itt volt Tünde, Adim, Thereon, Mogyi, Bigfoot, Orsie és Dodie. Hát én valami zseniálisan jól éreztem magam. Sokat nevettem, beszélgettem, nevettem, viccelődtünk, nagyon nagyon jó volt. Kéne még sok ilyet csinálni.

Nem tudom mivel vívtam ki a sorstól, az égiektől, vagy mindenki nevezze, ahogy akarja, hogy most nekem jó. Tényleg jó. Úgy néz ki lesz állásom (rendes), tehát az egyik quest a kettőből már megvan.:)

Bella giornata (szép nap)

A reggel nem indult valami jól, mert apa bejött a szobámba, és ezt annyira nem szeretem, szeretek magamtól felkelni és magamtól bebootolni. Azt pedig nehéz úgy, ha az ember apja jön-megy a szobában.
Voltunk vásárolni, vettünk sok sok sok mindent, ami szerintem tökjó dolog. Végre tudok főzni!!
Egy élmény volt mondjuk kisakkozni mindennek a helyét, de megcsináltam, mert eeennyire jó vagyok!:D
Aztán rohantam is állásmegbeszélésre, ami sikeres volt, így hétfőn kerékpáros futár leszek, majd meglátjuk mennyire fogom bírni, remélem jól. Miután onnan eljöttem, hívott a pultos állás is, hogy próbanap holnap? Mondtam, hogy hát a holnap pont nem. Szombat? Szombat se nem, de megoldom, ha kell. Akkor jövőhét. JUHÉ!!! Borzasztóan boldog lettem ettől. Ja meg kaptam pénzt is. Amiből gyorsan töltöttem telefont, meg elemet cseréltettem a karórámban. Még mindig rettentő boldogan tekertem kifele az albiba, ahol sikerült mindent lebeszélni és mindent megtalálni, amit kellett. Aztán felhívtam mindenkiiit, hogy elörmöködjem a dolgot, hazafele pedig megfogalmazódott bennem egy baromi erő gondolat, nem is gondolat, elhatározás vagy nem tudom mi. Mindenestre ez még mindig tart.
Közben Budapest gyönyörű volt, annyira gyönyörű volt, hogy újra és újra beleszerettem. Nagyon szeretem ezt a várost, gyönyörűnek találom és nem akarok máshol élni.

S annyira feltöltött ez a mai nap, hogy bringával mentem mindenhova, hogy tudtam, hogy itthon tudok majd főzni, hogy talán végre egyenesbe kerül az életem, hogy találkoztm GRTvel is, és mondott nekem olyat, aminek örülni tudtam, hogy akikre ma rá mosolyogtam, visszamosolyogtak, hogy nagyon szeretném, ha meg tudnám ezt mutatni másoknak is.Hogy fel tudjak vidítani olyat, aki nagyon szomorú, hogy meg tudjam mutatni, hogy milyen szép a világ és hogy élni érdemes és élni JÓ, akkor is ha néha kegyetlenül fáj. Akkor is ha néha az élet pofán csap és földre dob. Mert fel lehet, és fel is kell állni mindig, újra és újra,de akarni kell.

Én akartam. Ahogy akartam állást is, ahogy akarom a nyelvvizsgát, és minden tőlem telhetőt meg is teszek érte. (Oké tanulhatnék többet is, de azt hiszem korábban már kifejtettem, hogy nekem sose ment ez a leseggelős téma, hanem mindig kötni kellett valamihez a dolgokat, akkor megmaradtak.)

Azt hiszem soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor szaladtam lefele a Via Caffaron, a fülemben valami epic zenével, és eldöntöttem, hogy, bár most padlón vagyok, de fel fogok állni, ha beledöglöm is, mert fel kell.

Nem tudom mi mozgat engem ilyenkor, talán az, hogy 3 évesen sem adtam már fel, amikor a Gena Sister's nevű játékkal játszottam és az istennek se akart sikerülni, de nem adtam fel, megugrottam az akadályt, talán mindig is ilyen voltam, küzdő típus, akit nem lehet csak úgy eltaposni, félrelökni, mert aki megpróbálja, hát annak nem lennék a helyében.

Szeretném ha meg tudnám tanítani másoknak is ezt a küzdeni tudást, megtanítani azt, hogy sosem szabad feladni...

Mert élni kell. Mert élni jó. Mert erre születtünk... S mert nem vagyunk egyedül, csak meg kell fogni azt a kinyújtott kezet, aki segít. Mert valaki mindig segít. Akkor is ha nem kértük, ha nem akarjuk, ha azt hisszük nincsen rá szükségünk.

Szeretek élni. Nagyon.

Kullancs

A mai napomat nagyban meghatározta egy kullancs, akit reggel vettem észre a hasamon. Nem voltam tőle túlzottan boldog, főleg, hogy nem sikerült kiszedni és beszakadt a feje neki. Na gyors telefon Ádámnak,aki nem vette fel, majd írás Tündének, hogy most mi a jó istent kell csinálni? Majd hívtam a házidokit, hogy hova menjek én ezzel.
A Fehérvári úti rendelőben elküldtek a bőrgyógyászatra, ahol majdnemhogy kiröhögött a nő, hogy ott állok pánikolva, hogy mit kell tenni. Hát hagyjam majd kijön, akkor van baj, ha piros kör kezd körülötte lenni. A gond az egyébként, hogy pont a nadrágkorcnál van, és mivel sokat piszkáltuk, ezért most ott nekem kicsit fájdalmas.
Hazaérés után, prüntyögtem itthon, megdicsértem a Szedert, mert jól viselkedett, nem pisilt-kakilt be,semmi olyasmit nem művelt, amit nem szabad neki.:)
Majd bringára pattantam, és irány Dru, hogy segítsek neki, mert ZH-t kellett írnia és nem volt kire bízni addig Blankát. Nagyon régen fogtam a kezembe ilyen icipici embert. Mindene pici és olyan kis tökéletes. De amikor elkezdett sírni, komolyan megijedtem, hogy úristen ilyenkor mit kell csinálni?Emlékszem anno Noyánál is a frászt kaptam hasonló helyzetben. Egy nagyobb gyereket már meg tudok nyugtatni, de az ilyen picikékkel még gondban vagyok.
Aztán olaszóra volt, ami tökjó volt szerintem, egész sok mindent tudtam mondani olaszul, meg Edina munkatársa is sokat segített. Azért még parázok ám, nem kicsit.
Hazafele is végig tekertem a Batyiig (ja odafele Batyi-hengermalom kb. 20 perc alatt megvolt),és közben néztem a várost és azon gondolkodtam, hogy milyen piszok szerencsés vagyok, hogy itt élhetek, mert ez egy gyönyörű város, és soha többé nem akarok hosszabb ideig máshol élni. Mert Budapestnek is megvannak a maga színei (főleg naplementekor) meg a hidak, a Duna, a Parlament, a Vár, a Gellért-hegy, minden olyan nagyon szép itt.
Ha majd nagyon elkeseredem, emlékeztessetek erre, hogy mennyire szeretek itt élni.

Beszélgetések

Kommunikációs kényszerem van. De komolyan. Lehet, hogy a külföldi hallgatós időszak miatt, vagy mindig is ilyen voltam csak ez most intezívebb, nem tudom. Egyszerűen szükségem van rá, hogy beszélgessek másokkal, felhívjam őket, rájuk írjak, megosszam velük, ami eszembe jut, vagy történik vagy akármi. Egyszerűen kell és kész.
Tudom, hogy sokakat zavar(t) hogy sokat posztolok facebookra, de nekik üzenném, hogyha kint vagy egy tökidegen országban tökegyedül, és ha megfeszülsz sem találsz igazán társaságot (esküszöm, hogy próbáltam) akkor hihetetlen magányossá tudsz válni és minden kicsi visszajelzésre úgy szomjazol, mint éhes csecsemő az anyatejre. Azt hiszem ez tart nálam még most is. Egyszerűen szükségem van rá, hogy érezzem, hogy élek, és ezért megteszek mindent, hogy mások is tudjanak róla, hogy élek. Előbb-utóbb le fog ez csengeni, azt hiszem, főleg ha már teljesen hazataláltam, mert azért még nem értem teljesen haza, mármint, még úton vagyok. De azért előbb-utóbb megérkezem, remélem. Szeretnék teljesen egyben lenni, megnyugodni, találni egy biztos pontot, mert ez most még nagyon hiányzik nekem. Talán ezért is kezdtem el gőzerővel átalakítani a szobát, amiben a nyáron lakni fogok, hogy legalább ez az enyém legyen, legalább ez legyen egy biztos dolog.
Igaza van annak, aki azt mondja, hogyha kint éltél egy ideig külföldön, utána már nem vagy ugyanaz az ember. Valahogy fura, mert sok mindenben magabiztosabb lettem, meg erősebb, meg lazább, és tudom, hogy hova tartok, mit akarok az élettől (legalábbis most azt hiszem, hogy tudom), meg mindenféle ilyesmi, de valami mégis hiányzik egy kicsit. Most abszolúte nincsen jövőképem, terveim vannak, de mind képlékeny és most úgy vagyok vele, hogy élvezem, amim van, és próbálok nem azon izgulni, hogy mi lesz ha nem jön össze semmi. Élvezem, hogy van családom, vannak barátaim, van kiskutyám, van hol laknom, mit ennem, van kerékpárom,amivel akármikor elindulhatok a világba, hogy bármikor felhívhatok valakit, nem kell várnom rá, hogy feljöjjön a netre, ha beszélni akarok vele, hogy ott tudok lenni, ha szükség van rám, hogy van miért, kiért itthon lenni.

Lassan kezdem megérteni az öregeket, akik a villamoson beszélgetésbe kezdenek idegenekkel. Mindegy kivel beszélsz, csak egy pár kedves szót szóljon hozzád. Vagy még azt se, csak legalább tegyen úgy, mint, aki meghallgat.

Borzasztóan rossz érzés egyedül lenni. Soha többet nem akarom átélni. Soha.

"Rossz úton jár, aki álmokból épít várat, és elfelejt közben élni."

Nagyon sokszor jut eszembe ez a mondat az utóbbi időben. Nagyon sokszor. Én álmodozó típusnak tartom magamat, de valahol mindig megpróbálok a realitások talaján maradni, ha lehet. Talán ezért is van az, hogy mindig tervezek, hogy mi lesz ha...

Ma egyébként jópofa nap volt. Elmentünk a húgommal meg a kutyákkal a hajógyárira, hogy rohangáljanak a lányok. Gyönyörű idő volt és gyönyörű a sziget is.

Fáradt vagyok, még mindig, pedig már egészen sokat aludtam.

Ma csak mondatokat írok ide.:)

Beltain

Igen, 10 év után végre sikerült megjegyeznem a tavaszi tábortűz nevét! Zseniális nem?:D

Úgy indult a nap, hogy elmentünk anyával pénzt váltani, kulcsot másoltatni, szóval mindenféle dolgokat intéztünk. Aztán találkoztam Thereonnal, beszélgettünk, vettünk némi kaját és elindultunk a buszhoz, ahol találkoztunk Tündéékkel. Egy ott lévő idegen közölte, hogy egy horrorfilmben, Tünde és Melian halnának meg először és Thereon meg én élnénk túl. Néztünk rá, hogy ez hülye...
Fent a fiúk elkezdték gyűjteni a fát, mi lányok meg beszélgettünk. Rettentő sokat nevettem, de tényleg nagyon nagyon sokat. Meg sokat énekeltünk egész végig, és még többet nevettem is. Legalább egy milliószor elmondtam, hogy ANNYIRA JÓÓ ITTHON LENNI!!!! Persze ezt üvöltve. S még mindig jó itthon lenni!
Viszont még mindig nem voltam éhes, Thereon úgy etetett meg a tábortűznél. Aztán lefekvés környékén peeersze elkezdtem remegni (annyira hiányzott...) úgyhogy nekiindultam sétálni, beszélgetni, mert akkor el szokott ez múlni (fene se akart egy jó kis pánikrohamot, köszönöm elég volt belőle a télen). Tényleg elmúlt, de annyira túl voltam pörögve, hogy végül semmit se aludtam.

Délután elmentem az albérlőimhez, szerintem semmi gáz nincsen velük, elhoztam a bicajomat. ISTENI érzés volt bringán suhanni! Annyira de annyira de annyira JÓ volt. Úúúristen el se tudjátok képzelni mennyire jó volt. Pedig 5 óra alvás után tekertem, de ANNYIRA JÓ VOLT.

Most persze izomlázam van.

NAGYON JÓ ITTHON LENNI!!!!!