Chiachiarare nel buio

Erosen kopik az olaszom es ennek nem orulok.
De most nem errol akartam irni, hanem arrol, hogy milyen nagyon fognak nekem hianyozni az esti beszelgeteseink a sotetben. Amikor megvaltjuk a vilagot, vagy, amikor a munkajat magyarazza, vagy amikor mind a ketten kiakadunk az adott house of carsd reszen, vagy amikor a lelkunket beszeljuk meg vagy amikor fogalmam sincs mirol beszel csak hallgatom a mellkasan fekve es tudom, hogy nem fogom tudni mirol volt szo, de csak beszeljen, mert szeretem hallgatni a hangjat es szeretek ugy elaludni, hogy o beszel en meg csak hallgatom.

Nem tudom megmondani, miota beszelgetek a sotetben, elalvas elott. Szerintem, amiota beszelni tudok. Ilyen sotetben beszelgetesekkor nyilik meg az ember a legjobban, mert a masik nem latja az arcat, de megis ott van. Ilyenkor lehet a legjobb fantazia jatekokat jatszani, mert a latas, mint olyan kikapcsol es sokkal konnyebb elkepzelni barmit.

Sotetben az egesz vilag, egeszen mas lesz.

Babák

Lassan tenyleg mindenkinek csaladja lesz, es azon gondolkodtam, mitol fugg az, hogy egy kisbaba milyen.
Ahogy elnezem a barati koromet, azt vettem eszre, hogy ott, ahol mind a ket szulo akarta, es varta a porontyot, mintha kevesebb lenne a problema, mint ott, ahol nem igy volt.
Vagy csak, mivel ketten vannak ra, konnyebben viselik az anyukak is a terheket es kevesbe faradnak el.
Nezem a sok kis porontyot es a szuleiket es annyi minden latszik ugy is, hogy nem mondjak ki. Ott ahol vartak a babat, mintha nyugisabb, kevesbe problemasabb lenne az egesz. Ott ahol, a szulok kozott problemak vannak, a gyerek is nyugosebb hisztisebb, tobbet sir, nehezebb vele.
Ez persze kesobbre is igaz, hogyha anya es apa kozott valami gond van, az meglatszik a gyereken is. Akkor is ha zart ajtok mogott veszekednek.

Olvastam egy cikket arrol, miert nem szabad a gyerek elott veszekedni.
Hogy mennyit arthat es mennyire rosszat tesz a kis lelkenek.
Nem tudom. Szerintem rosszabb az ha fojtott hangon veszekszunk es a gyerek csak a feszkot erzi, mintha kiuvoltozzuk magunkat aztan rohogunk rajta egy jot kesobb.

Aztan az is eszembe jutott, hogy olvasaltam egy cikket a Pikler Emmi modszerrol es hogy mennyire szimpatikus volt. Hogy anya nem a gyerek rabszolgaja, hogy hagyja a kolykot egyedul lenni, mert a pici babanak is kell neha az, hogy ne logjanak rajta.
Egyszer tuti elolvasom az egesz konyvet a temaban, mert a cikk alapjan azt hiszem ez all hozzam a legkozelebb.

Aztan olvastam Downos babakrol es azon filoztam, vallalnam-e ha Downos lenne. Azt hiszem, ha csak az, akkor igen. Mert egy downos embernek van lehetosege az onallo eletre. Azt hiszem nekem ez az egyik legfontosabb. Hogy a gyerekeim majd kepesek legyenek az onallo eletre es ne kelljen kotelezo modon masokra szorulniuk.

Ezt pedig, hogy onalloak legyenek, mar egeszen pici korukban el kell majd kezdeni. Peldaul azzal, hogy amirol tudom hogy kepesek ra, ne csinaljam meg helyettuk. Hogy mindig meghallgassam oket. Hogy megtanuljanak varni. Hogy megtanuljanak kuzdeni valamiert es ne adjak fel.

De hat erre nagyon jo kis peldakepek vannak a csaladban. Kezdve a dedszuleikkel nagyszuleikkel, es hat se en se Boki nem az a felados fajta.:)

É finito

Szóval ùgy jó 15 éve kezdett el fájni a térdem. Mondták, hogy lùdtalp, meg járashiba, aztan eljutottam a budai gyerekkórházba dr.Körmendihez, aki megműtött és azt mondta, hogy hát kb.10 évet jósol neki, akkor, ha a helyzet nem változik, el fog szakadni a szalag. Bringáztam sokat, ahogy mondta, és reménykedtem. Talán az a három évvel ezelőtti bringás baleset, talán a túra a CinqueTerran indította be a folyamatot, nem tudom. Azt tudom, hogy tavaly májusban azt hittem eplusztulok, úgy fájt.
Nem tudom, hogyha Boki nincs, belevágok-e a műtétbe. Biztosan, csak nem így. Rengeteg erőt adott nekem az, hogy ő mellettem volt végig. Hogy a családom, a barátaim mellettem voltak. Erőt adtak a diákjaim és a tudat, hogy jobb lesz. Jobbnak KELL lennie ezután.
Amikor megbeszéltük az orvossal a mùlthèt csütörtököt, nagyon féltem. A fájdalomtól, attól, hogy mi lesz, hogy fogom bírni megint. Eljött velem az öcsém és ez sokat segìtett. Tényleg hip-hop kint volt a csavar. Az utolsó nagy feladat a mai varratszedés volt.
És ezzel vége.
Most könnyűnek érzem a lábam és a térdem és nem fáj, nem feszít, nem nyom, nem mozdul nehezen. Rá tudom helyezni a teljes testsúlyom, tudok futni es tudok szabadon mozogni.

Nagyon is megérte ez a bő fél év.
Nagyon is.

Scioppero

Most nem tudom megnezni a szotarat, hogy igy irjak-e de azt hiszem igen, hogy sztrajk.
A tegnapi tuntetesen bejelentettek hogy sztrajkolni fogunk.
Remelem tenyleg fogunk. Nekem mondjuk az jutott eszembe, hogy addig hova rakom a gyerekeket, de majd megoldom valahogy. Biztos lesz kollega, akire rabizhatom. Vagy felajanlom hogy ameddig a tobbiek sztrajkolnak en figyelek az osszesre.
Kerdes, hogy a munkahelyemen ez mennyire mukodhet. Eleve nem igazan ert egyet a fonokseg ezzel az egesszel. Nem tudom miert. Anno ertekezleten azt mondtak majd elmulik ez is.
Talan feltik a fenekuket, amit meg is ertek. A tobbsegnek csaladja van.
Csak ne ereznem hogy aki viszont kiallna ezert, azt akadalyozzak.
En aznao helyettesitek, tudtommal.
Szeretnek ebben reszt venni, de okosan kell csinalnom. A sajat osztalyomat kivihetnem magammal de nem veluk leszek.
Hat majd meglatjuk.
Mindenesetre remelem most tenyleg elindult valami es jobb lesz minden.

Un anno fa

Ha egy evvel ezelott nekem valaki azt mondja, hogy most boldog parkapcsolatban leszek egy olyan ferfival, aki szeret engem es aki hagyja, hogy szeressem, es akivel lehet tervezgetni, hat en kirohogom.
Egy eve annyira nem biztam volna senkiben sem, hogy az felelmetes. Egy eve vegigbogtem egy ejszakat, es vegig gondolkodtam, hogy mi legyen.
Egy eve ejjel mogyinak irtam meg a dolgokat, aztan irtam a hugomnak, hogy jojjon at es ne nevessen ki.
Egy eve latott Miki eloszor sirni, es nagyon nagy szuksegem volt akkor az olelesekre.
Egy eve azon gondolkodtam, hogyan tovabb. Mit fogok csinalni.
Egy eve oriasit csalodtam egy emberben, akire korabban az eletemet is rabiztam volna.
Egy eve lezarult egy kokemeny korszaka az eletemnek.
Egy eve megfogadtam, hogy amit hoz az elet azzal elni fogok. Ha ez egyejszakas kalandokat jelent, akkor azzal, ha mast akkor azzal.
Egy eve nagyon boldogtalan voltam.

Akkor nem hittem el, csak tudtam, hogy jobb lesz minden. Tudtam, hogy jo dontest hoztam, ha nehezen is. Tudtam, hogy ennek igy kellett lennie.

A kovetkezo harom honapom arrol szolt, osszeszedjem magam. Minden reggel panikroham. Minden este ajulasig huztam magam, hogy almok nelkul aludhassak. De, ahogy Genovaban, marciusban, most is tudtam, hogy en mindent megtettem, en jobbat erdemlek es el fog jonni. Az tartott eletben, hogy dolgoztam, es a csaladom es a barataim. Hogy volt miert felkelni reggel. Celjaim voltak, aztan lett romai repjegy es szepen lassan kezdtem helyrejonni. Rengeteg srac keringett akkor korulottem es nekem nagyon jolesett, hogy flortolnek, udvarolnak, kedvesek es figyelmesek velem. Nem akartam senkitol semmit. Nem akartam bantani masokat, mert akkor csak arra lettem volna kepes, hogy a sajat fajdalmamat atontsem a masikba. Nem lett volna jo.

Aztan... A sztori tobbi reszet mar ismeritek. 9 honappal ezelott, egy meleg nyári estén ültünk a Gellért hegyen, néztuk a varost, es Boki megcsokolt. En meg boldog voltam. Nagyon nagyon boldog. Mert tudtam, hogy ot nem fogom bantani, hogy nem kell felnevelnem, nem nekem kell majd mindig a felnottnek lenni. Hogy talan ra vartam.

Es most boldog vagyok. Boldog vagyok amikor almaban hozzam bujik, amikor rohogve jatszunk ejszakaba nyuloan, amikor megbeszeljuk a problemakat, amikor a terveit hallgatom, amikor viragot kapok vagy a reggeli habos kavet.
Amikor varom haza.

Most jo nekem. Nagyon jo.
De ahhoz, hogy mindezt ertekelni tudjam, es megbecsuljem, kellett az a masfel ev, amit egy evvel ezelott lezartam.

Tutto bene

Tegnap ilyenkor azt kivatnam legyen mar ma ilyenkor, mert tulleszek rajta.
Bementem a korhazba, kitoltottuk a papirokat, aztan a megjott ocsem es nem sokkal kesobb hivtak a mutobe. Na kb.ott kezdtem el bogni, amikor felfekudtem az asztalra, kozben a Mutyurt szorongattam meg nyomorgattam. Mondtam az aszisztens neninek meg az apolo bacsinak h ne haragudjanak mert sirok es sajnalom, nagyon nagyon sajnalom. Ez a stressz meg a tu fobia miatt van. A doki ugy adta be az erzestelenitot, hogy nem is fajt. Csak szurt. De persze sirtam, es nyoszorogtem. Aztan megvartuk mig hat es elkezdtek ott mindenfelet csinalni en meg hirtelen megnyugodtam. Szoltak, amikor a csavart vettek kifele es mondtam, hogy ahh ez legalabb ismeros fajdalom, ilyen, ha raterdelek veletlenul. Nevettek ok is, en is. Pedig fajt. De valahogy ha a szuras megvan, onnantol konnyebb. Nem is sirtam tovabb. A vegen a dokibacsi meg is dicsert es mondta, hogy ezt a csavarkivetel dolgot sokkal nehezebben viselik masok, en meg mondtam neki, hogy a tuszuras utan en mar barmit. Nekem az a kritikus pont. Van aki a pokoktol fel, en a tuktol. Ennyi.

Megkaptam a csavart.:) es mindenki nagyon kedvesen bant velem es nagyon kedvesek voltak vegig es ez nagyon nagyon jolesett. Holnap kotescsere, aztan egy varratszedes jovoheten es vege van.

Abitare insieme

Akartam bejegyzest irni arrol, hogy milyen egyutt lakni, de valahogy nem megy.

Mert azt az erzest nehez leirni,amikor minden este mellette alszom el es minden reggel mellette ebredek. Amikor habos kavet csinal nekem, amikor mar ugy vasarolok a boltban, hogy tudom o minek orulne es az is bekerul a kosarba, amikor egyutt szaradnak a ruhaink a fregolin, amikor csak ulunk a fotelban es diablo3zunk, amikor ugy nezunk valamit, hogy en a kanapen, o az agyban fekszik es csak a kezunk er ossze es az is eleg, amikor reggel bezarom az ajtot es amikor este komolyan igenybe veszi a lockpick tudasomat a bejutas (a bejarati ajto mindig mashogy nyilik).

Szoval felsotolhatom ezeket, de ez nem irja le, azt, amit erzek.

Hogy milyen jo.

A multnelkuli emberek

A nonaprol eszembe jutottak a viragok, a viragokrol, hogy en hany megszaradt rozsafejet orizgetek otthon, errol egy tortenet egy fiurol meg egy lanyrol es hogy a fiu mennyire haragudott a lanyra, mert az elozo pasijatol kapott rozsa meg az ajtajan volt.

En sosem dobaltam ki a masoktol kapott cuccokat. Volt, amit, amikor jelentoseget vesztette, elajandekoztam, es kerultek mar a szemetesbe rozsafejek mert nem emlekeztem kitol kaptam. De ahogy azok az emberek, akiktol a viragot/bogret/plusst/akarmit kaptam, reszei voltak, alakitottam rajtam, nekik is koszonhetem, hogy az vagyok, aki, ugy valahogy ezek a targyak is hozzam tartoznak.

Van peldaul egy, tigrisem, egeszen pici, befer a zsebembe. Majd egy evig lakott is ott. Ez a kis tigris, akit Mütyűrnek nevezten el kb.10 eve, most a hatizsakomban lakik, es elkiser majd csutortokon a mutetre is.

De vannak emberek,akik mindent kidobnak, eltuntetnek az eletukbol, ami a masikra emlekezteti oket, akar a baratjuk volt akar a szerelmuk. Valahol megertem oket, mert fajdalmas ha valami emlekzetet arra, aki kedves volt nekunk de valamiert mar nincs velunk, es valahol megsem ertem.

Talan mert nekem fontos a multam, a gyokereim, hogy honnan jottem, mibol valtam azza, aki vagyok es egyik korabbi enemet sem szegyellem. Tetteket banok csak. Amikor valakit bantottam, aki nem erdemelte meg.

Porcelánbabák

Vannak olyan emberek, akiket azt hiszem ezzel a jelzovel tudnek a legjobban illetni. A porcelanbabak.
Ok azok, akiknel baromira kell figyelned mit es hogyan mondasz es a legegyszerubb dolgokon is megsertodnek. Peldaul ha rad irnak, hogy szia! Nem zavarlak? Es te erre nem reagalsz vagy azt irod, hogy pillanat vagy most epp nem erek ra, akkor totalisan megsertodnek. Mig ha azt irod, hogy ne haragudj de epp dolgozom/fozom a vacsorat/ akarmilyen indok akkor nem sertodnek meg.
Vagy pl bejelolnek facen es nem jelolod vissza oket.
Vagy ne adj isten valamirol velemenyt mersz mondani, es meg csak nem is negativat, megsertodnek. Vagy ha miattuk marad el a talalkatok, mert te nem pattansz az o megvaltozott igenyeihez.
Viszont ezek a porcelanbabak olyan boszen tudjak osztani az eszt, hogy az elkepeszto. Vitatkozni sem lehet veluk, mert ha nem ertesz egyet, megsertodnek es a szemelyuk elleni tamadasnak veszik, hogy te mersz mast gondolni.
Borzaszto nehez az ilyen emberekkel kapcsolatot fenntartani.

Annak idejen, amikor mar elkezdtem kinosan figyelni a porcelanbabak erzeseire, egyszer csak elegem lett. Elhataroztam, hogy nem. Nem fog erdekelni mit gondolnak, hogy nem erdekel megsertodnek-e, hiszen ok is tekintet nelkul masokra, osztjak az eszt. Ja es meg vannak lepodve ha rosszul esik.
Persze, igyekszem figyelni ra h ne bantsak meg masokat (ha veletlenul sikerul, akkor bocsanatot kerek es szarul is erzem magam).
De a porcelanokra nem figyelek, foleg egy vitaban. Mondjuk, amikor tenyekkel tudom bizonyitani, hogy igazam van. Vagy, amikor valaki olyasmibe dumal bele, amirol tenyleg fogalma sincs.
Nem szeretek mar azon filozni, hogy vajon megbantom-e a masikat az eltero velemenyemmel, akarhogy is fogalmazom meg.

Talan ezert is van keves baratom. Azt hiszem ket kezemen meg tudom szamolni oket, akikkel tenyleg oszinte lehetek barmikor es megmondjak ha megbantottam oket. Akikkel nem kell ezt a jatekot jatszani.

Mert az eletem mas teruletein kell. Nagyon is kell. A fonokommel, kollegakkal, szulokkel, nehany ismerossel.

Pedig mennyivel konnyebb lenne ha nem kellene...