A tegnapi strand utan arra jottem ra hogy azert nem nezik sokan jo szemmel ha egy kapcsolatban a no az idosebb, mert olyan elvarasok vannank velunk szemben amik ma mar szerintem hulyesegek. Vagyishogy aki 30 fele kozelit vagy tul van rajta az igenis ferjet keressen es utana igenis szuljon gyereket, akkor is ha nem akar. Akkor is ha jol erzi magat a fiatalabbal, mert hat nezd meg itt allsz,majdnem harminc vagy es hogy akarsz igy csaladot,hiszen o meg tanul vagy eppen elkezdett dolgozni... En meg azt gondolom, hogy az erettseget nem az hatarozza meg, hogy ki hany eves.Van aki 40 folott sem alkalmas az apasagra es a komoly kapcsolatra es van, aki mar 20 evesen is erett ra, es vannak, akik onzo modon mindig csak azt fogjak nezni, hogy nekik jo legyen. (nemtol fuggetlenul) Szoval azt gondolom, hogy le lehetne szallni errol az elvarasosdirol, ha valakinek az a sorsa, hogy csaladja legyen, akkor lesz neki, ha nem, akkor nem. Folosegesen hajszoln, eroltetni es masokat cseszegetni vele, nem szabad, mert az mindenkinek csak art.
2013. július 29., hétfő
2013. július 25., csütörtök
Változik a szél
Változás van a levegőben, jó irányba változás. Nem tudom megmondani honnan érzem, egyszerűen érzem, hogy most a rossz dolgok visszavonulót fújnak és kisüt a nap.
Jó lesz a tábor, érzem, hogy jó lesz, hogy jól fogjuk magunkat érezni (mind), hogy sokat fogunk nevetni és beszélgetni és játszani és jó lesz. Mert jó kell, hogy legyen.
Elég rég volt már, hogy vártam volna a tábort. De most várom, nagyon várom, mert érzem, hogy sok dolog fog történni, válaszokat kapok majd a kérdéseimre, és meglesz a sikeres próbatétel, amire a februári alkalommal licitáltam.
Jó lesz a tábor, érzem, hogy jó lesz, hogy jól fogjuk magunkat érezni (mind), hogy sokat fogunk nevetni és beszélgetni és játszani és jó lesz. Mert jó kell, hogy legyen.
Elég rég volt már, hogy vártam volna a tábort. De most várom, nagyon várom, mert érzem, hogy sok dolog fog történni, válaszokat kapok majd a kérdéseimre, és meglesz a sikeres próbatétel, amire a februári alkalommal licitáltam.
2013. július 19., péntek
Fényképek
A tegnapi fénykép nézegetés közben jutott eszembe, hogy mennyrei furcsa már, hogy azokon a papírlapokon az emberek, akik rajtuk vannak, boldogok. Mosolyognak, nevetnek, szeretik egymást, és ez látszik a fotókon is.
Aztán valahogy elromlik. Valami hiba csúszik a gépezetbe, és már nem szeretik egymást többé, már csak veszekedni, kiabálni, bántani tudnak.
A férj a feleséget, a feleség a férjet, és mindketten a gyerekeiket. Már nem lesznek mosolygós arcok, már látszik a szemekben a keserűség, a fájdalom, már nem csillog ugyanúgy, mint a korábbi képeken.
Vajon hol romlik el? Vajon miért van az, hogy akik egyszer nagyon szerették egymást, annyira képesek lesznek a gyűlöletre, hogy ezzel megmérgezik magukat, a családjukat, másokat?
Mirranddal beszélgettük, hogy a mi generációnk keresztje a rendszerváltás. Hiszen ezek a képek, amiket tegnap láttam, még előtte készültek, a viszonylagos nyugalomban. Amikor még kiszámítható volt az élet, amikor még volt munkahelye mindenkinek, aki dolgozni akart, amikor még nem kellett attól tartanod, hogy mikor tesznek az utcára, mikor cserélnek le "mercsak".
Aztán jött a rendszerváltás, és a szüleink lába alól kihúzták a talajt. Hirtelen minden bizonytalanná vált, és a feszültség, ami emiatt keletkezett, rajtunk a gyerekeiken csapódott le. Mert ők elkezdtek egymással veszekedni, meg persze velünk, olyan apróságokért, mint a "miért nem bírod gyorsabban venni a cipődet?" vagy a "nem igaz, hogy nem érted, ami a háziban van..." stb. Pedig mi csak gyerekek voltunk, akik azt látták az egészből, hogy anya, és apa, akik eddig mosolyogtak, játszottak velünk, kedvesek voltak, most csak veszekszenek egymással, és nem tudtuk, hogy miért. Mi változott meg?
Mert honnan is érthettük volna, hiszen kicsik voltunk még.
A velem egykorúak közül senkit nem tudok mondani, akiknél ne történt volna meg a fenti eset, ahol ne ment volna szét a család valamilyen szinten. (nekem ettől függetlenül szerencsém van, de erről már írtam korábban).
De a többségnek nincsen szerencséje, a többségnél, ha együtt is maradtak a szülők, olyan iszonyatosan megutálták egymást, hogy nézni is rossz...
Kicsit elszomorodtam, amikor nézegettük a képeket, mert azokról a képekről tényleg boldog emberek néztek vissza, igen mindenki boldog volt rajta, az anya, az apa meg a gyerek is.
Mint a Harry Potterben, amikor Mordon megmutatja Harrynek a képet a főnix rendjéről, és a képen mosolygó emberek fele már halott, de ott amikor a kép készült még nem tudják, hogy hamarosan meg fognak halni, hogy egy társuk elárulja majd őket.
Szeretek képeket nézegetni, mert konzerválnak valami jót. Hiszen rossz dolgokat nem fotózunk, de legalábbis nem tesszük be a családi albumba.
Aztán valahogy elromlik. Valami hiba csúszik a gépezetbe, és már nem szeretik egymást többé, már csak veszekedni, kiabálni, bántani tudnak.
A férj a feleséget, a feleség a férjet, és mindketten a gyerekeiket. Már nem lesznek mosolygós arcok, már látszik a szemekben a keserűség, a fájdalom, már nem csillog ugyanúgy, mint a korábbi képeken.
Vajon hol romlik el? Vajon miért van az, hogy akik egyszer nagyon szerették egymást, annyira képesek lesznek a gyűlöletre, hogy ezzel megmérgezik magukat, a családjukat, másokat?
Mirranddal beszélgettük, hogy a mi generációnk keresztje a rendszerváltás. Hiszen ezek a képek, amiket tegnap láttam, még előtte készültek, a viszonylagos nyugalomban. Amikor még kiszámítható volt az élet, amikor még volt munkahelye mindenkinek, aki dolgozni akart, amikor még nem kellett attól tartanod, hogy mikor tesznek az utcára, mikor cserélnek le "mercsak".
Aztán jött a rendszerváltás, és a szüleink lába alól kihúzták a talajt. Hirtelen minden bizonytalanná vált, és a feszültség, ami emiatt keletkezett, rajtunk a gyerekeiken csapódott le. Mert ők elkezdtek egymással veszekedni, meg persze velünk, olyan apróságokért, mint a "miért nem bírod gyorsabban venni a cipődet?" vagy a "nem igaz, hogy nem érted, ami a háziban van..." stb. Pedig mi csak gyerekek voltunk, akik azt látták az egészből, hogy anya, és apa, akik eddig mosolyogtak, játszottak velünk, kedvesek voltak, most csak veszekszenek egymással, és nem tudtuk, hogy miért. Mi változott meg?
Mert honnan is érthettük volna, hiszen kicsik voltunk még.
A velem egykorúak közül senkit nem tudok mondani, akiknél ne történt volna meg a fenti eset, ahol ne ment volna szét a család valamilyen szinten. (nekem ettől függetlenül szerencsém van, de erről már írtam korábban).
De a többségnek nincsen szerencséje, a többségnél, ha együtt is maradtak a szülők, olyan iszonyatosan megutálták egymást, hogy nézni is rossz...
Kicsit elszomorodtam, amikor nézegettük a képeket, mert azokról a képekről tényleg boldog emberek néztek vissza, igen mindenki boldog volt rajta, az anya, az apa meg a gyerek is.
Mint a Harry Potterben, amikor Mordon megmutatja Harrynek a képet a főnix rendjéről, és a képen mosolygó emberek fele már halott, de ott amikor a kép készült még nem tudják, hogy hamarosan meg fognak halni, hogy egy társuk elárulja majd őket.
Szeretek képeket nézegetni, mert konzerválnak valami jót. Hiszen rossz dolgokat nem fotózunk, de legalábbis nem tesszük be a családi albumba.
2013. július 16., kedd
Egy kis ez és az
Tegnap elkezdtem dolgozni, helyettesítek egy cégnél. Rettentő érdekes, mert még soha nem csináltam ilyet. Baromira meg voltam ijedve az elején, hogy mi lesz ha elrontok valamit, vagy hülyeséget kérdezek (igen mind megvolt már). De szerencsére mindenki nagyon jófej és segítőkész.
A munka abból áll, hogy iratokat, kérelmeket iktatok, nyomtatok, pecsételek, számlázok, borítékolok.
Persze mindent sikerült már legalább egyszer elcseszni, és van amire már háromszor kérdeztem rá, hogy hogyan kell, ha jön egy ügyfél a frászt kapok, hogy mit kell vele csinálni, de mindig jön a segítség. Talán a hét végére bele is jövök.
Ma a levelek hajtogatása közben, az jutott eszembe, amit anno Donát tanár úr mondott nekünk, egy előadás alkalmával.
Mi szerencsések vagyunk, mert a Tanítóképző csupa olyan dologra is megtanít bennünket, amit máshol nem tanulnak, de nem kötődik a szakmához sem annyira, viszont segítségünkre lehet, ha nem tudunk tanítóként elhelyezkedni. Például, mivel tanulunk rajzot, művészeteket stb. be tudunk rendezni ízlésesen egy kirakatot.
Ahogy hajtogattam a borítékokat, önkéntelenül is elmosolyodtam ezen. Ugyanis én az egyetemen tanultam meg pontosan hajtani, technika tp-n. Vicces. Ahogy a helyesírást, nyomtatott betűs írást is ott tanultam meg igazán és most mind a kettőre szükségem van.
A másik, amiről írni szerettem volna, az a tegnap délután. Thereonnal elmentünk az óriáskerékre, ami az Erzsébet téren áll. Már kinéztem magamnak a cuccot egy ideje, hogy mennyire érdekes lehet. Tényleg az volt. Budapest csodálatos, gyönyörű, meseszép város. Nincsenek rá szavak mennyire szeretek én itt élni, mennyire büszke vagyok a városra, az épületeire, a tornyaira, mindenre. Nagyon régen éreztem magamban ilyen lelkesedést (talán, ahhoz hasonlíthatom, amikor a télen a 41-en álltam és csodáltam a téli várost, hogy milyen gyönyörű), és nagyon jó volt..
A munka abból áll, hogy iratokat, kérelmeket iktatok, nyomtatok, pecsételek, számlázok, borítékolok.
Persze mindent sikerült már legalább egyszer elcseszni, és van amire már háromszor kérdeztem rá, hogy hogyan kell, ha jön egy ügyfél a frászt kapok, hogy mit kell vele csinálni, de mindig jön a segítség. Talán a hét végére bele is jövök.
Ma a levelek hajtogatása közben, az jutott eszembe, amit anno Donát tanár úr mondott nekünk, egy előadás alkalmával.
Mi szerencsések vagyunk, mert a Tanítóképző csupa olyan dologra is megtanít bennünket, amit máshol nem tanulnak, de nem kötődik a szakmához sem annyira, viszont segítségünkre lehet, ha nem tudunk tanítóként elhelyezkedni. Például, mivel tanulunk rajzot, művészeteket stb. be tudunk rendezni ízlésesen egy kirakatot.
Ahogy hajtogattam a borítékokat, önkéntelenül is elmosolyodtam ezen. Ugyanis én az egyetemen tanultam meg pontosan hajtani, technika tp-n. Vicces. Ahogy a helyesírást, nyomtatott betűs írást is ott tanultam meg igazán és most mind a kettőre szükségem van.
A másik, amiről írni szerettem volna, az a tegnap délután. Thereonnal elmentünk az óriáskerékre, ami az Erzsébet téren áll. Már kinéztem magamnak a cuccot egy ideje, hogy mennyire érdekes lehet. Tényleg az volt. Budapest csodálatos, gyönyörű, meseszép város. Nincsenek rá szavak mennyire szeretek én itt élni, mennyire büszke vagyok a városra, az épületeire, a tornyaira, mindenre. Nagyon régen éreztem magamban ilyen lelkesedést (talán, ahhoz hasonlíthatom, amikor a télen a 41-en álltam és csodáltam a téli várost, hogy milyen gyönyörű), és nagyon jó volt..
Talán még egy kicsit boldog is voltam
2013. július 14., vasárnap
Holnap munka
Tehát igazából már rég aludnom kéne, de nem tudok. Kergetik a fejemben egymást a gondolatok és délután-óta írhatnékom van.
Csak épp azt nem tudom, hogy öntsem szavakba, ami a fejemben jár. Vannak nagyon szép és jó részei most az életemnek, és vannak olyanok, amikor szeretnék nem is létezni.
Írok a jókról, mert a rosszakat nem jó érzés olvasni.:)
Egész héten tekerésztem a városban, ami jó érzés volt, csak egyszer-egyszer tévedtem el. Sajnos csak egy címem volt, így nem kerestem túl sok pénzt, de hát ez van.
Viszont láttam gyönyörű épületeket a belvárosban, anyáztam autósokra, láttam, ahogy a rendőrök megfognak egy autóst, aki baromi szabálytalan volt (és igen ez jó érzéssel töltött el, mert pirosonáthajtós,satufékeskanyaros tehát eléggé veszélyes volt).
Elkezdtem és befejeztem a Vándorló Palota könyvet. Arra kellett rájönnöm, hogy a mi világunkból való varázslók rettentő hasonlóak egymáshoz. Igaz, én nem ismerek sokat a mieink közül, de akit igen, az egészen hasonlít Howlhoz. Nagyon jó kis könyv, más mint a film, de jó. Ajánlom elolvasásra másoknak is.
Aztán volt Margitszigetezés, ami szerintem szintén jól sikerült.
Mindjárt tábor!!!:)
Csak épp azt nem tudom, hogy öntsem szavakba, ami a fejemben jár. Vannak nagyon szép és jó részei most az életemnek, és vannak olyanok, amikor szeretnék nem is létezni.
Írok a jókról, mert a rosszakat nem jó érzés olvasni.:)
Egész héten tekerésztem a városban, ami jó érzés volt, csak egyszer-egyszer tévedtem el. Sajnos csak egy címem volt, így nem kerestem túl sok pénzt, de hát ez van.
Viszont láttam gyönyörű épületeket a belvárosban, anyáztam autósokra, láttam, ahogy a rendőrök megfognak egy autóst, aki baromi szabálytalan volt (és igen ez jó érzéssel töltött el, mert pirosonáthajtós,satufékeskanyaros tehát eléggé veszélyes volt).
Elkezdtem és befejeztem a Vándorló Palota könyvet. Arra kellett rájönnöm, hogy a mi világunkból való varázslók rettentő hasonlóak egymáshoz. Igaz, én nem ismerek sokat a mieink közül, de akit igen, az egészen hasonlít Howlhoz. Nagyon jó kis könyv, más mint a film, de jó. Ajánlom elolvasásra másoknak is.
Megkaptam Dodietól az új Gaiman könyvet, holnap azt kezdem el olvasni. Remélem tetszeni fog. Gaimantól még mindig a Sosehol a kedvencem, illetve a novellái.
Szombaton volt táborelőkészítős program, ahol sokakkal tudtam beszélgetni egy kicsit, némileg hasznosnak is éreztem magam (bár lehettem volna sokkal hasznosabb, és lehettünk volna sokkal hatékonyabbak is. Azt hiszem fel kell írni a következő táborszervezőknek jó nagy betűkkel, hogy vannak ötletek, amik nagyon jók, nagyon okosak, de előbb nézzék meg a raktárban, hogy van-e alapanyag az elkészítésükhöz....)
Sajnos a tunikáim még nincsenek kiszabva, de a héten mindenképp nekiállok. Kész akarok velük lenni időre.
Erre a táborszervezői toszra, már sokkal kevesebb lelkierőt kellett gyűjtenem, mint az előzőre. Az előző előtt eléggé kiborultam, és nagyon gondolkodtam rajta, hogy nem megyek mégsem, de aztán erőt kellett vennem magamon és mégis elmentem.
Erre a táborszervezői toszra, már sokkal kevesebb lelkierőt kellett gyűjtenem, mint az előzőre. Az előző előtt eléggé kiborultam, és nagyon gondolkodtam rajta, hogy nem megyek mégsem, de aztán erőt kellett vennem magamon és mégis elmentem.
Szóval a mostani az jó volt. Sokat nevettem, és jó volt beszélgetni Fióval és másokkal is. Kellett már nagyon, és a táborban is kelleni fog. (Igen némileg sok szociális elmaradást kell pótolnom)
Mindjárt tábor!!!:)
2013. július 8., hétfő
Fohász
Nem szoktam imádkozni, pláne nem leírni, amire gondolok ilyenkor. De most csak egyetlen dolgot kérek.
Add Istenem, hogy legyen értelme küzdeni.
Add Istenem, hogy legyen értelme küzdeni.
2013. július 5., péntek
Tábor
Ulok a buszon es zenet hallgatok. Eleg regen tettem mar ilyesmit, mert altalaban olvasni szoktam,de most nem volt hozza kedvem. Szoval zenet hallgattam. Nekem mindig keveresre van allitva a lejatszo, igy egymast valtotta a Hiperkarma, Merida, Hobbit,GyU filmzenek. Van egy mappam amibe a maradek zeneket rakom. Ebben a mappaban van a Ryana altal csinalt taboros video zeneje is (Praan). Amikor elindult a muzsika, elfutottak a szememet a konnyek. Meg igy harom ev utan is paras lesz a szemem ha arra a videora, taborra gondolok. Ott kaptam eloszor igazan nagy feladatot, ott voltam a tokeletes csapat tokeletes harmasanak egyik vezetoje. Ott nagyon boldog voltam. Annak a tabornak a vegen zokogtunk vagy meg fel orat miutan a taborozok hazamentek, es meg utana is neha. Most ahogy ezeket betuket potyogom a telefonba,megint csak konnyes lett a szemem. Tudom, oriasi elvaras, de azt szeretnem, hogy az idei tabor utan is igy erezzem magam. Meglegyen a 100%al tobb katarzis, naprol-napra jobb legyen a tabor, es ugy jojjek haza, hogy ugy erezzem, ez volt minden idok legjobb MTT tabora.
http://www.youtube.com/watch?v=2oT93bhhMXg
Mennyi az annyi
Tegnap volt egy érdekes beszélgetésem a pénzről. Hogy ki mennyi pénzből és hogyan jön ki. Korábban is beszélgettem már erről olyannal, aki sokkal-sokkal több pénzből él, mint amennyiből én valaha is fogok.
Azokat, akik sok pénzből élnek, mindig megdöbbenti, az, hogy hogy lehet kijönni havi 70-90 ezer forintból (nálam ugye ez a reális kereset, mert egy tanító kb. ennyit keres). Az első válasz az, hogy nehezen. A második, hogy sok sok tervezéssel. Megtervezve, mit, mikor eszem, ilyesmik.
Aztán rájöttem arra is, hogy talán az is az oka annak, hogy én kevés pénzből is kijövök, mert nincsenek extra igényeim. Nekem nem kell fodrász, kozmetikus, sminkkészlet, heti/napi étterem, mozi, színház stb. Persze szeretek színházba menni, de mivel ritkán járok, ezért különleges alkalom, ahogy a mozi is. Rákészülök egy-egy alkalomra.
De boldogságot tud okozni egy új szökőkút, egy séta a sötétben az árvíz mentén, egy beszélgetés, ha jól sikerül a főztöm és megdicsérik, ha szépen kitakarítok egy ideig örülni tudok neki, ha játszom a Szederrel, vagy csak bóklászunk, ha bringával megyek és suhanok az úton, ha csinosan felöltözöm és megdicsérnek, egy jó könyv, ha amellett alszom el és ébredek, akit szeretek.
Sok pici apró dolog, amiknek örülni tudok és amik egy-egy pillanatra boldoggá tesznek, feltöltenek.
Emellett persze szeretném, ha lenne pénzem, ha megengedhetném magamnak, hogy bármikor kiruccanjak Rómába, vagy meghívjam a barátaimat fagyizni, ha megtetszik egy cucc megvehessem, ha új kütyü kell a bringámhoz, akkor ne kelljen rá kölcsönkérni vagy hónapokat várnom, hogy az enyém legyen, ha nem kéne soha többet kölcsönkérnem senkitől.
De azt hiszem isteni szerencsés ember vagyok, hogy bár sokszor aggasztanak az anyagiak, nem ekörül forog minden gondolatom, mert tudom, hogy meg tudom majd oldani, hogy valahogy mindig lesz, hogy sikerülni fog, akkor is ha most nagyon nehéz.
Nem tudom ez a hitem, hogy sikerülnie KELL honnan van. Hogy meg lehet oldani a problémákat, hogy túl lehet lépni rajtuk. Sokan próbálták már kiölni belőlem ezt a hitet, de senkinek sem sikerült.
Mert az nem lehet, hogy rossz legyen mindig. Jónak is kell lennie.
Hogy hogy jutottam el az anyagiak kérdéstől idáig, fogalmam sincsen. Talán mert sokan hiszik azt, hogyha lenne sok pénzük, akkor boldogabbak lennének. Pedig nem. Mert az ember valahogy úgy van kitalálva, hogyha megengedheti magának a kis panelt, akkor rögtön nagyobbat szeretne, akkor is ha kényelmesen elfér a kis panelban, aztán ha nagyobbat kap, akkor még nagyobbat szeretne és így tovább.
Azokat, akik sok pénzből élnek, mindig megdöbbenti, az, hogy hogy lehet kijönni havi 70-90 ezer forintból (nálam ugye ez a reális kereset, mert egy tanító kb. ennyit keres). Az első válasz az, hogy nehezen. A második, hogy sok sok tervezéssel. Megtervezve, mit, mikor eszem, ilyesmik.
Aztán rájöttem arra is, hogy talán az is az oka annak, hogy én kevés pénzből is kijövök, mert nincsenek extra igényeim. Nekem nem kell fodrász, kozmetikus, sminkkészlet, heti/napi étterem, mozi, színház stb. Persze szeretek színházba menni, de mivel ritkán járok, ezért különleges alkalom, ahogy a mozi is. Rákészülök egy-egy alkalomra.
De boldogságot tud okozni egy új szökőkút, egy séta a sötétben az árvíz mentén, egy beszélgetés, ha jól sikerül a főztöm és megdicsérik, ha szépen kitakarítok egy ideig örülni tudok neki, ha játszom a Szederrel, vagy csak bóklászunk, ha bringával megyek és suhanok az úton, ha csinosan felöltözöm és megdicsérnek, egy jó könyv, ha amellett alszom el és ébredek, akit szeretek.
Sok pici apró dolog, amiknek örülni tudok és amik egy-egy pillanatra boldoggá tesznek, feltöltenek.
Emellett persze szeretném, ha lenne pénzem, ha megengedhetném magamnak, hogy bármikor kiruccanjak Rómába, vagy meghívjam a barátaimat fagyizni, ha megtetszik egy cucc megvehessem, ha új kütyü kell a bringámhoz, akkor ne kelljen rá kölcsönkérni vagy hónapokat várnom, hogy az enyém legyen, ha nem kéne soha többet kölcsönkérnem senkitől.
De azt hiszem isteni szerencsés ember vagyok, hogy bár sokszor aggasztanak az anyagiak, nem ekörül forog minden gondolatom, mert tudom, hogy meg tudom majd oldani, hogy valahogy mindig lesz, hogy sikerülni fog, akkor is ha most nagyon nehéz.
Nem tudom ez a hitem, hogy sikerülnie KELL honnan van. Hogy meg lehet oldani a problémákat, hogy túl lehet lépni rajtuk. Sokan próbálták már kiölni belőlem ezt a hitet, de senkinek sem sikerült.
Mert az nem lehet, hogy rossz legyen mindig. Jónak is kell lennie.
Hogy hogy jutottam el az anyagiak kérdéstől idáig, fogalmam sincsen. Talán mert sokan hiszik azt, hogyha lenne sok pénzük, akkor boldogabbak lennének. Pedig nem. Mert az ember valahogy úgy van kitalálva, hogyha megengedheti magának a kis panelt, akkor rögtön nagyobbat szeretne, akkor is ha kényelmesen elfér a kis panelban, aztán ha nagyobbat kap, akkor még nagyobbat szeretne és így tovább.
2013. július 3., szerda
Arciere
Nem tudom mióta vonz az íjászat. Elég régóta tetszik, és valamiért mindig is szerettem volna úgy igazán lőni.
Ha valamilyen stratégiai játékot játszom, abban mindig vannak íjász egységeim (már, ha a játék engedi) sőt, ha tehetem majdnem csak az van.
Még a télen fogalmazódott meg bennem nagyon erősen az az érzés, hogyha hazajövök lőni akarok. Meg akarom tanulni ezt, akkor is ha már öreg vagyok hozzá, mert érdekel.
De eddig semmi lehetőségem nem volt erre.
Ma egy hirtelen ötlettől vezérelve, kiírtam a facebookra, hogy nincsen-e valakinek kölcsön íja, tőre a táborra.
Egy ismerősöm, Hajni, pedig rámírt, hogy hát neki van egy íja, és nem igazán használja, így nekem adja addig ameddig hazajön külföldről.
Így most legalább már íjam van:)))))))
Annyira örülök neki, hogy azt el sem tudom mondani. Olyan kis szép (láttam róla képet) és olyan kis vidám vagyok ettől. Pedig ma sem volt annyira jó napom, de ez most feldobta.
Köszönöm!:)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)