Végül a Pistabá nevű,Misi által ajánlott kivitelezőbácsi nyerte a melót.
Ma bontóparty volt nálunk. Robi hozott célszerszámot,így egész hamar meglettünk az egésszel. A fiùk bontották a fürdőt,Andi meg én a wc-t. Meg főztem meg sütöttem palacsintát. Mindent lebontottunk, ennek örömére az egyik vezeték csöpög,de most aláraktunk egy fém vedret,így talán nem áztatunk el mindent.
Hétfőn jön a Pistabá és indul a mandula!
2017. február 25., szombat
Bontóparty
2017. február 21., kedd
ristrutturazione della casa
Azt hiszem NAGYON sokat fogok én még írni erről, most a fürdőszoba témáról...
Kicsit nagyon-nagyon-nagyon szeretném már a hátam mögött tudni.
Ma kijött egy szakibácsi megszakérteni a dolgokat, és a legjobb az volt, amikor azt mondta, hogy jaa a földön azért olyan a fal, mert AZ TARTJA A TÖBBI RÉSZÉT A FALNAK!!
Mi?? Jézusom anyám, mik fognak még előkerülni (és egyébként logikus, simán el tudom képzelni, hogy az tényleg azért van ott). Már előre félek, mi lesz, amikor felszedjük/leszedjük a mindent, és még nem vettünk amúgy festéket a plafonhoz meg azokhoz a részekhez, ahol nem lesz csempe (mert totál kiment a fejemből), pedig kelleni fog oda valami, mert hát jelenleg is ooocsmááány.
Viszont a bácsi hozzáértőnek tűnik, hétvégéig küld árajánlatot is. Közben filozom azon, hogy írjak-e a másik figurának, akit Boki valamelyik ismerőse ajánlott.
Aztán ha egyszer kész lesz ez, akkor elkezdhetünk a nyílászárókkal foglalkozni, ami megint nem lesz fáklyásmenet. Most kaptam egy jó ötletet az erkélyre, hogy az egyik ablak tolóablak legyen és voila már is ki lehet majd nyitni. Én díjaznám. De biztosan baromi drága, és hát nem, nem vagyunk és nem is leszünk gazdagok. Már most látom, hogy nekem idén egyetlen egy dologra szabad majd csak költeni, és az Anyu ajándéka (meg esetleg a tatai fesztivál mogyival, azt azért nem szeretném kihagyni) de ezen kívül így SEMMIRE, mert egyszerűen erre most szükségünk van, és igaz, hogy én alig keresek valami kis pénzt, de kb. abból fogunk enni. Jó lenne már együtt lakni, mert akkor könnyebb a kajával is tervezni. Szóval nem fogok újra edzésre járni, inkább itthon tornázom meg elkezdek bringával járni ahova csak lehet, meg többször is beállok a gyerekekkel játszani tesiórán (kivéve ha partizánozunk, ahhoz kellek, mint bíró).
Egy csomó minden jár a fejemben a lakással kapcsolatban. Szeretném, ha gyönyörű otthon lehetne belőle. Olyan, ahova az ember szívesen jön haza, amit szívesen tart tisztán és rendben, ahova szívesen fogad vendégeket. Ahova érdemes szép kiegészítőket venni, csinálni, (függöny, istenem olyan szép függönyöket szeretnék... meg szép ágytakarót, amit én varrok, meg ilyen kis bizbaszokat, amiket amúgy nem látsz, de hozzáadnak az egészhez, meg a fotófalat, na azt nagyon szeretném már megcsinálni és a TÉRKÉPET!!!) ahol olyan jó érzés lenni. Aquincum sosem volt szép, de ott mindig jó volt lenni. Szerettek hozzánk jönni a barátaink és én azt szeretném, hogyha a mi otthonunkkal is így lenne. Hogy az én barátaim, Boki barátai, a közös barátaink, a majdani gyerekeink barátai is szívesen jöjjenek ide.
De egyelőre én is csak azért szeretek itthon lenni, mert itt vannak a cuccaim. Itt a gépem, a könyveim és kiismerem magam a konyhámban. Szeretném ha a lakáson látszana mind a kettőnk stílusa, ha tényleg a MI otthonunk lenne és ez nem csak abban nyilvánulna meg, hogy itt vannak a cuccaink.
Most még a kék szobában van a fele csempe, a mosdó, a szekrény hozzá, a tükrös szekrény, a nagyszobában pedig a kád és a másik fele csempe... Bár vicces így, majd csinálok is róla képet, azért jó lenne már engedni egy nagy kád forró vizet, habfürdőt tenni bele és nyugiban, csendben olvasni a kádban.
Kicsit nagyon-nagyon-nagyon szeretném már a hátam mögött tudni.
Ma kijött egy szakibácsi megszakérteni a dolgokat, és a legjobb az volt, amikor azt mondta, hogy jaa a földön azért olyan a fal, mert AZ TARTJA A TÖBBI RÉSZÉT A FALNAK!!
Mi?? Jézusom anyám, mik fognak még előkerülni (és egyébként logikus, simán el tudom képzelni, hogy az tényleg azért van ott). Már előre félek, mi lesz, amikor felszedjük/leszedjük a mindent, és még nem vettünk amúgy festéket a plafonhoz meg azokhoz a részekhez, ahol nem lesz csempe (mert totál kiment a fejemből), pedig kelleni fog oda valami, mert hát jelenleg is ooocsmááány.
Viszont a bácsi hozzáértőnek tűnik, hétvégéig küld árajánlatot is. Közben filozom azon, hogy írjak-e a másik figurának, akit Boki valamelyik ismerőse ajánlott.
Aztán ha egyszer kész lesz ez, akkor elkezdhetünk a nyílászárókkal foglalkozni, ami megint nem lesz fáklyásmenet. Most kaptam egy jó ötletet az erkélyre, hogy az egyik ablak tolóablak legyen és voila már is ki lehet majd nyitni. Én díjaznám. De biztosan baromi drága, és hát nem, nem vagyunk és nem is leszünk gazdagok. Már most látom, hogy nekem idén egyetlen egy dologra szabad majd csak költeni, és az Anyu ajándéka (meg esetleg a tatai fesztivál mogyival, azt azért nem szeretném kihagyni) de ezen kívül így SEMMIRE, mert egyszerűen erre most szükségünk van, és igaz, hogy én alig keresek valami kis pénzt, de kb. abból fogunk enni. Jó lenne már együtt lakni, mert akkor könnyebb a kajával is tervezni. Szóval nem fogok újra edzésre járni, inkább itthon tornázom meg elkezdek bringával járni ahova csak lehet, meg többször is beállok a gyerekekkel játszani tesiórán (kivéve ha partizánozunk, ahhoz kellek, mint bíró).
Egy csomó minden jár a fejemben a lakással kapcsolatban. Szeretném, ha gyönyörű otthon lehetne belőle. Olyan, ahova az ember szívesen jön haza, amit szívesen tart tisztán és rendben, ahova szívesen fogad vendégeket. Ahova érdemes szép kiegészítőket venni, csinálni, (függöny, istenem olyan szép függönyöket szeretnék... meg szép ágytakarót, amit én varrok, meg ilyen kis bizbaszokat, amiket amúgy nem látsz, de hozzáadnak az egészhez, meg a fotófalat, na azt nagyon szeretném már megcsinálni és a TÉRKÉPET!!!) ahol olyan jó érzés lenni. Aquincum sosem volt szép, de ott mindig jó volt lenni. Szerettek hozzánk jönni a barátaink és én azt szeretném, hogyha a mi otthonunkkal is így lenne. Hogy az én barátaim, Boki barátai, a közös barátaink, a majdani gyerekeink barátai is szívesen jöjjenek ide.
De egyelőre én is csak azért szeretek itthon lenni, mert itt vannak a cuccaim. Itt a gépem, a könyveim és kiismerem magam a konyhámban. Szeretném ha a lakáson látszana mind a kettőnk stílusa, ha tényleg a MI otthonunk lenne és ez nem csak abban nyilvánulna meg, hogy itt vannak a cuccaink.
Most még a kék szobában van a fele csempe, a mosdó, a szekrény hozzá, a tükrös szekrény, a nagyszobában pedig a kád és a másik fele csempe... Bár vicces így, majd csinálok is róla képet, azért jó lenne már engedni egy nagy kád forró vizet, habfürdőt tenni bele és nyugiban, csendben olvasni a kádban.
2017. február 20., hétfő
A facebook boldogság
Mivel tudatosan két facebookot tartok fent, és igyekszem szűrni mi kerül az egyikre, mi a másikra, így egész jól rálátok arra, hogy az emberek mit is csinálnak az oldalukon.
A tanítós facera teszem azokat a tartalmakat, amiket szerintem a kölykeim is láthatnak, meg amiről azt gondolom, hogyha a szüleik elolvassák, akkor sem esem nagyot a szemükben. Ott nem dühöngök sokat, nem teszek ki politikai cikkeket, felhívásokat, nem beszélek csúnyán (bár azt a simán is igyekszem kerülni). Az egy kirakat. Az életem felszínesebb része. Ott nem írom ki, hogy rohadjon meg a beszállító, hogy nem hozta időben a fürdőszobához a dolgainkat. Oda sokszor tényleg a cukormáz kerül.
Aztán ott van a rendes facebookom, amit kevesebben látnak. Szűkebb baráti kör, család, meg akikben kicsit is megbízom. Oda már kirakom azt is, ha valami szar, ha valami nem jó. Ott már dühöngök és káromkodom is ha úgy adódik.
És közben látom mind a két facen, hogy emberek miket raknak ki magukról. Bár felmérést nem csináltam, de 100 bejegyzésből 80 biztosan valami JÓ dolog. Itt jártam, ott jártam, ezt ettem, ezt főztem, ezt ittam, itt ittam, velük ittam, másokkal voltam, szerelmes vagyok, gyerekem lesz, szép gyerekem van, okos gyerekeim vannak, ügyes vagyok, okos vagyok. Aki meg szomorút rak ki, ott pedig mennek alatta a "jaaj nem is olyan borzalmas" jaaj majd túlleszel, buksisimi.
Amikor kint voltam Genovában, azért posztoltam olyan baromi sokat, hogy érezzem, hogy fontos vagyok, hogy figyelnek rám, hogy szükség van rám, hogy nem felejtettek el az emberek.
Most az öcsémnél látok hasonló posztokat, mint anno nálam. Iszonyatosan egyedül tud lenni odakint az ember.
Facebook kirakat élet. Nem egy ismerősöm van, akinek leálltam a követésével, mert egyszerűen nem érdekelt a mosolyalbum, amit a facera tolt, nap mint nap. Közben tudtam, hogy túrót ilyen boldog ő, csak hát mutatni kell, mert ha azt mutatod, hogy gyenge vagy és neked is fáj valami, akkor vége a világnak. Az utóbbi időben meg egyszerűen csak elkezdett nem érdekelni, amiket kiraknak bizonyos emberek. Nem érdekelni, hogy megint mit kapott a párjától, megint hol járt külföldön és belföldön, megint milyen cuccot vett magának.
Amikor Thereonnal jártam én is minden boldogabb pillanatot megosztottam, mert azt akartam, hogy az emberek elhiggyék, ami nem igaz. Hogy mi boldogok vagyunk, hogy nekem ez így tényleg jó, hogy minden rendben. Pedig semmi sem volt rendben, csak hinni akartam. És azt akartam, hogy mások is higgyék el nekem.
Érdekes, hogy amióta Bokival együtt vagyunk, azóta sokkal kevesebb ilyen posztom van, pedig sokkal-sokkal több a boldog pillanatunk. De nem érzem szükségét annak, hogy ezt másokkal megosszam. Én tudom, hogy boldogok vagyunk, akkor is, amikor nehézség van, és tudom, hogy szeretjük egymást, nem kell ezt másoknak bizonygatnom.
Aztán ott vannak a csodálatos okos oldalak és csoportok. Tegnap töröltem egy csomót, mert kb.mind ugyanazt írja. Hogyan legyél jobb nő, hogyan legyél vonzóbb, hogyan fogd meg, ne veszítsd el A FÉRFIT, hogyan legyél egyszerre jó a karrieredben és a családban, hogyan szülj jól, hogyan csinálj jól gyereket,hogyan neveld jól azt a gyereket, hogyan és miért nem vagy jó úgy ahogy vagy.
Egyébként ebből a csoportok rosszabbak, ahol egymást heccelik a tagok, hogy ki mit nem csinál jól. Csodálatos.
Néha azon gondolkodom, hogy le kéne jönni a faceról, nyugodtabb életem lenne, csak hát mivel kb.lassan az ügyintézés is ott folyik, ezért nem könnyű. De azért igyekszem kevesebbet fent lenni. Mert inkább olvasok még egy fejezetet a könyveimből, nézek valamit, vagy játszom. Meg, most már jön a jó idő és akkor lesz lehetőség kimenni a szabadba és azt nagyon várom már.
A tanítós facera teszem azokat a tartalmakat, amiket szerintem a kölykeim is láthatnak, meg amiről azt gondolom, hogyha a szüleik elolvassák, akkor sem esem nagyot a szemükben. Ott nem dühöngök sokat, nem teszek ki politikai cikkeket, felhívásokat, nem beszélek csúnyán (bár azt a simán is igyekszem kerülni). Az egy kirakat. Az életem felszínesebb része. Ott nem írom ki, hogy rohadjon meg a beszállító, hogy nem hozta időben a fürdőszobához a dolgainkat. Oda sokszor tényleg a cukormáz kerül.
Aztán ott van a rendes facebookom, amit kevesebben látnak. Szűkebb baráti kör, család, meg akikben kicsit is megbízom. Oda már kirakom azt is, ha valami szar, ha valami nem jó. Ott már dühöngök és káromkodom is ha úgy adódik.
És közben látom mind a két facen, hogy emberek miket raknak ki magukról. Bár felmérést nem csináltam, de 100 bejegyzésből 80 biztosan valami JÓ dolog. Itt jártam, ott jártam, ezt ettem, ezt főztem, ezt ittam, itt ittam, velük ittam, másokkal voltam, szerelmes vagyok, gyerekem lesz, szép gyerekem van, okos gyerekeim vannak, ügyes vagyok, okos vagyok. Aki meg szomorút rak ki, ott pedig mennek alatta a "jaaj nem is olyan borzalmas" jaaj majd túlleszel, buksisimi.
Amikor kint voltam Genovában, azért posztoltam olyan baromi sokat, hogy érezzem, hogy fontos vagyok, hogy figyelnek rám, hogy szükség van rám, hogy nem felejtettek el az emberek.
Most az öcsémnél látok hasonló posztokat, mint anno nálam. Iszonyatosan egyedül tud lenni odakint az ember.
Facebook kirakat élet. Nem egy ismerősöm van, akinek leálltam a követésével, mert egyszerűen nem érdekelt a mosolyalbum, amit a facera tolt, nap mint nap. Közben tudtam, hogy túrót ilyen boldog ő, csak hát mutatni kell, mert ha azt mutatod, hogy gyenge vagy és neked is fáj valami, akkor vége a világnak. Az utóbbi időben meg egyszerűen csak elkezdett nem érdekelni, amiket kiraknak bizonyos emberek. Nem érdekelni, hogy megint mit kapott a párjától, megint hol járt külföldön és belföldön, megint milyen cuccot vett magának.
Amikor Thereonnal jártam én is minden boldogabb pillanatot megosztottam, mert azt akartam, hogy az emberek elhiggyék, ami nem igaz. Hogy mi boldogok vagyunk, hogy nekem ez így tényleg jó, hogy minden rendben. Pedig semmi sem volt rendben, csak hinni akartam. És azt akartam, hogy mások is higgyék el nekem.
Érdekes, hogy amióta Bokival együtt vagyunk, azóta sokkal kevesebb ilyen posztom van, pedig sokkal-sokkal több a boldog pillanatunk. De nem érzem szükségét annak, hogy ezt másokkal megosszam. Én tudom, hogy boldogok vagyunk, akkor is, amikor nehézség van, és tudom, hogy szeretjük egymást, nem kell ezt másoknak bizonygatnom.
Aztán ott vannak a csodálatos okos oldalak és csoportok. Tegnap töröltem egy csomót, mert kb.mind ugyanazt írja. Hogyan legyél jobb nő, hogyan legyél vonzóbb, hogyan fogd meg, ne veszítsd el A FÉRFIT, hogyan legyél egyszerre jó a karrieredben és a családban, hogyan szülj jól, hogyan csinálj jól gyereket,hogyan neveld jól azt a gyereket, hogyan és miért nem vagy jó úgy ahogy vagy.
Egyébként ebből a csoportok rosszabbak, ahol egymást heccelik a tagok, hogy ki mit nem csinál jól. Csodálatos.
Néha azon gondolkodom, hogy le kéne jönni a faceról, nyugodtabb életem lenne, csak hát mivel kb.lassan az ügyintézés is ott folyik, ezért nem könnyű. De azért igyekszem kevesebbet fent lenni. Mert inkább olvasok még egy fejezetet a könyveimből, nézek valamit, vagy játszom. Meg, most már jön a jó idő és akkor lesz lehetőség kimenni a szabadba és azt nagyon várom már.
2017. február 19., vasárnap
Melegítőtasak
Iszonyatosan nehéz hétem vagyunk túl. Az előző hétvégén senki sem pihent, farsang,apaszülinap. A héten meg egy reggelt kivéve hatkor keltem mindig. Nagyon elfáradtam. Iskolai rendezvények is voltak, meg baráti beszélgetések.
Szombaton elmentünk Robinak ajándékot vadászni és én utána konkrétan alvásba ájultam, este meg buli volt. Az mondjuk jól sikerült, de haza kellett jönni,mert egy merő fájdalom lettem. Boki is fáradt már.
És ma semmit de semmit nem csináltunk, csak feküdtünk az ágyban és sorozatot néztünk, meg ettünk, meg raktam a hasamra melegítő tasakot, mert a térdemre vett jégtasakot melegíteni is lehet, és csak léteztünk és jó volt így.
És ma nagyon szeretve éreztem magam és tudtam adni is az én szeretetemből és ez jó.:)
2017. február 12., vasárnap
Farsang
Azt hiszem ez volt az eddig farsang szervezéseim közül a leggordulekenyebb.
Kincso szerint ez azert van,mert mind magunk vallaltuk a feladatunkat es nem valaki mas eroszakolta rank.
Az alaptema sikert aratott, a helyszin szerintem jol bevalt, vegre elfertunk peldaul tancolni.
Nagyon kivancsi vagyok, a tobbiek,akik nem szerveztek,hogy ereztek magukat.
Lesznek majd kepek,ha megkapom Krisztiantol,aki komplett fotos felszerelest hozott, meg valahogy meghalalom ezt neki.
En baromira izgultam vegig. Izgultam,hogy ne legyen gebasz a helyszinnel,megis csak itt dolgozom, a barataim jol erezzek magukat, Boki jol erezze magat.
Nem tudom,hogy a kb.2 oras idokozokkel megivott milli jegeskave tette vagy valami mas miatt, de a buli kezdetekor iszonyatosan rosszul lettem. Remegtem, szedultem,hanyingerem volt es alig kaptam levegot. Igy a buli nagy reszeben csak ultem a szeken es neztem a tancolokat.
Meg hat Dodie es mogyi is hazamentek ekkorra es a zenei kinalat sem teljesen az en izlesem volt. De jo volt nezni a tobbieket,ahogy ugralnak, lufikat durrogtatnak, jol erzik magukat.
Aztan valahol vicces volt hajnali 3-kor felmosni es felseperni a az aulat es a folyosot.
Meg FeherVikivel a kepeket felrakni, aztan Alewvel folytatni a felrakast.
Ilyenkor kicsit otthon erzem magam. Es otthon is voltam, a barataimmal a kedvesemmel a munkahelyemen,ahol szeretek lenni.
Ami nem volt vicces az az,hogy reggel f10tol majdnem egyig, nem szaradt meg a hajam. Meg hogy elkezdett fajni a terdem. Meg a rosszullet.
De egyebkent azt hiszem nagyon kiraly farsangot hoztunk ossze. Es ha valaki,akar csak masfel eve azt mondja,hogy en pillangoval fogok foszervezni, hat biztos nem hiszem el neki.
2017. február 7., kedd
Ajtó
Írtam egy figurának,megadva a méreteket is,hogy mekkora ajtót keresünk. Erre visszaír, hogy az ajánlata a 100x210-es ajtóra..
Ember!! Ha lehetne 100-as ajtónk,már megvettük volna a praktikerben..
Nagyon a faszom tele van azzal,hogy kishazánkban semmi se megy egyszerűen. Ez sem. Az otthondepo is folyamatosan szopat minket. Kitalálta a csóka,aki az ügyintézőnk,hogy hát leküldik a cuccot Debrecenbe és majd onnan hozza a posta... Mi a tököm???? Minek küldi le Budapestről, Debrecenbe??
Csodás homár poszt lesz ebből. Mondtam Bokinak,hogy meg a vásárlók könyve. Hát de ö mem akar kiszúrni a sráccal. Engem meg nem érdekel a srác, ha én így végzem a munkám, a minimum egy fegyelmi. Talán be kellett volna mennem masfél hete,amikor akartam, és üvöltözni kicsit.
Ha túl leszünk ezen, akkor meg jön az ablak téma. Nagyon utána fogok járni,hogy kivel csináltassuk,mert ezt még egyszer tuti nem játszuk el.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)