Kikerem magamnak

Meg a feltetelezeset is annak, hogy barmilyen modon visszaelnek azzal, hogy szervezo vagyok es hogy bosszuallo tipus lennek. Ha valakin bosszut akarok allni az tudni fog rola... Kurvara szarul esett, kurvara es ez csak hozzatesz ahhoz, amit eddig ereztem... Tudjatok en keptelen vagyok hazudni. Soha nem ment jol es mindig inkabb megmondtam az igazat, ha valami nem tetszett, ha valakivel nem voltam joban, ha elkestem valahonnan. Azt gondoltam, hogy az mtt az a hely, ahol nem kell hazudni... Ugy latszik ebben is tevedtem...

Évösszegző

Mivel mindjárt itt az év utolsó napja, gondoltam összegzem az elmúlt évemet. Az elmúlt évem a harcról, az újrakezdésről, a bizalomról, az elvesztett bizalomról, a harcról, az elfojtott érzésekről, a bizonyításról szólt.
Harcoltam saját magammal, harcoltam a környezetemmel, harcoltam azért, hogy munkám legyen, (és meg is maradjon) hogy valami kicsit visszakapjak az elvesztett dolgaimból. Újra kellett kezdenem mindent, de mindent, szinte az alapoktól, felépíteni saját magamat a nulláról. Meg kellett tanulnom újra megbízni az emberekben, hinni bennük, hinni magamban is. El kellett fojtanom a szeretetemet, a dühömet, a haragomat, a bánatomat, a fájdalmamat is. Elrejteni, hogy más ne lássa.Nem tudom sikerült-e valószínűleg nem. Be kellett bizonyítanom magam és mások előtt, hogy érek valamit, hogy értékes vagyok, hogy hasznos vagyok, hogy szükség van rám. A nyaram fele azzal telt, hogy állást kerestem, hol volt, hol nem, aztán a Jóistentől ajándékba kaptam a munkahelyemet.
Még mindig hiszek abban, hogy a hullám kiegyenlíti önmagát, hogy ha valamit rosszat teszel másoknak, akkor előbb-utóbb visszakapod, hogyha jót cselekszel, azt is. Ha tavaly ilyenkor valaki azt mondja nekem, hogy a saját ágyadról, a saját lakásodból, a szobádból fogod ezt a bejegyzést írni, valószínűleg sírva arcon röhögöm, annyira kilátástalannak éreztem mindent.
Nagyon nem volt könnyű évem, akik végigcsinálták velem tudják ezt. Láttak sírni, látták hogyan állok fel tíz emelet magas zuhanás után, rázom meg magam és kezdek el megint élni és tervezni. Látták, hogyan jöttem haza Genovából, milyen tervekkel és ezekből mik valósultak meg és mik nem. Mert nekem kellettek a tervek ahhoz, hogy élni tudjak megint. Látnom kellett valami-féle utat magam előtt, egy kicsike fényt.
És mindeközben csodálatos évem is volt. Csodálatos volt, mert olyan helyeken jártam, ahova sosem hittem, hogy eljutok. Láttam a Ligur tenger környékén a legszebb helyeket, felmásztam a Ferde Toronyba, találkoztam érdekes emberekkel, megnézem Milánó nevezetességeit, a baráti kapcsolataim megerősödtek, sőt lettek újak is, a két questből, amit teljesíteni akartam kettő megvan (szintet is kéne lépni azt hiszem.:)), nem kellett többet visszafojtanom azt, hogy szeretek, mert végre mindenkit megölelhettem, aki fontos számomra, kipróbálhattam magam futárként, hogy rájöjjek, annyira azért mégse fekszik ez nekem, voltam irodista egy kis ideig, újra elhelyezkedhettem a Szakmámban, nagyon kedves kollégákat kaptam, jó fej gyerekekkel, elkezdhettem rendbe hozni a barátságomat Alyrral és Mogyival, ami nekem sokat jelent. Új sorozatokat nézek, lassan de biztosan minden adósságomtól megszabadulok.
Most jól érzem magam a bőrömben. Úgy érzem majdnem teljesen a helyemen vagyok.

Szeretném ha a jövő évi évösszegzőm vidámabb lehetne, ha több jó dolgot írhatnék bele. Szeretnék sokat nevetni, játszani, örülni, megölelni másokat, örömet okozni, szeretném ha nem kellene a nyarat megint álláskereséssel tölteni. Szeretném, ha a mesék valóra válnának.

Gesztusnyelv es egyutt dolgozas

Van egy gesztusnyelv, amit ugy vettem eszre meg 11ev utan is magyarazni kell nehany mttsnek. Ez az elvegzett munkaert adott "fizetseg" a "koszonom a munkad" mondat es aprosagok, mint a "ha mar lelkesedesbol ingyen dolozol nekunk akkor legalabb annyit kapk cserebe hogy..." hogy mi ez a ... az rendezvenytol, szervezotol fugg. Anno erre talaltak ki az automatikus mtts kedvezmenyt minden szervezonek, de hat ez nem mindenhol megoldhato. Kolleganom mondta a multkor hogyha kap egy doboz bonbont az onkormanyzattol egy kartyaval hogy koszonom az eves munkad, az mar eleg lenne neki. Valami hasonlora gondolok en is. A masik tema ami mostanaban a lep miatt sokat jar a fejemben, az egyutt dolgozas. Ha a taborban megvalaszthatom kikkel akarok egyutt dolgozni(van akit kedvelek mint embert de kozosen  dolgozni nem tudunk es van akit mint embert nem kedvelek es ezert nem tudunk kozosen dolgozni) akkor azt gondolom ezt mas rendezvenyen is megtehetem. Nem egy olyan ember volt most a lepen, akire en mondtam hogy mas teruelten dolgozzon, vagy az elobbi vagy az utobbi ok miatt. Jo esetben egy munkahelyen is lehetoseg van erre a dontesre(az en szakmamban tuti mert ha ket ped. nem kompatibilis annak az osztaly latja karat).Nem gondolom hogy ez az mttben maskepp kellene hogy mukodjon. Egyebkent roppant erdekes hogyha egy szetment par egyik tagja azt mondja nem akar a masikkal dolgozni, azt megertik, elfogadjak de ha nem parrol van szo akkor furcsan neznek rad. Nagyon varom am az idei lepet, szeretnem ha minden dolgozom jol erezne magat, hasznosnak erezne magat, el tudna jutni arra, ami erdekli, lenne eleg ideje pihenni is es szetnezni is a rendezvenyen, es a vegen nem kifacsart hullakent menne haza. Nagyon remelem hogy ezt sikerul kivitelezni, hogy leszek legalabb annyira jo RF mint tavaly nekunk.Bari.

Karacsony nalunk es mas temak

Az en csaladomnal mindig erdekes a karacsony. Eloszor is nalunk nincs kepmutatos egymas szemebe mosolygas mikozben ev kozben nem is beszelunk. Ezt valahogy senki se szeretne es nincs is. Az ajandekok mindig szemelyre szoloak, penzt soha nem adunk (utalvanyt se) es mindenki igyekszik titokban beszerezni az ajandekokat. Iden kicsi ajandekok voltak, es mindenki orult. Anyu finomat fozott megint, apa csak kicsit kiabalt, a hugomek es Thereon fat diszitetettek, a nagyi morcogott kicsit a kutyak az agyon fekudtek es probaltak szaloncukrot szerezni, en meg anyuval teritettem. Olyan bekes es nyugodt meghitt volt az egesz. Azt hiszem evek ota nem volt ilyen. Minden csaladtagom egy helyen volt(a fogadott es egyeb bolygok kivetelevel) es mindenki izgatottan varta hogy mit kap a masik. Nem irom le az ajandelistat mert feleslegesnek erzem. Csak egyszeruen jo volt. En szeretem a karacsonyt es nagyon sajnalom azokat akik ebben az unnepben a kotelezo nyugot latjak, a kepmutatast,a ki tudott dragabbat venni versenyt stb. Mert hat ez az egesz nem errol szol, hanem arrol hogy oromet okozunk egymasnak es egyutt tudunk orulni es nevetni. En szeretem ezt az egeszet. Es mar most azon gondolkodom, jovore kinek mit fogok adni:)

Szeretnék arról írni

Ismeritek azt az érzést, amikor csak úgy beszélgetnétek bármiről? Most valahogy így vagyok én is. Csak írni szeretnék, írni arról, ami bennem van, de azt mind nem lehet leírni, mert megfogalmazni sem tudom.
Szeretnék írni arról, hogy mennyire megnyugtató érzés volt a múltkor, amikor egy röpke pánikrohamom volt, hogy Thereon nem esett pánikba, hogy mennyire jó, amikor este átölel és hozzám bújik, hogy milyen érzés, amikor megfoghatom a kezét.
Szeretnék írni arról, hogy milyen érzés, amikor bemegyek dolgozni hulla betegen és legalább 10 kis gyerekecske jön oda, hogy átöleljen és szívből örülnek nekem.
Szeretnék arról írni, hogy miket terveztem el a téli szünetre.
Szeretnék arról írni, hogy egy múlthéten kapott jó hír még mindig mosolygásra késztet.
Szeretnék arról írni, hogy mennyire örülök, hogy vannak testvéreim és élnek még a szüleim és egy nagymamám is.
Szeretnék arról írni, hogy milyen jó is itt lakni mégis, s lassan megint az otthonomnak tudom majd nevezni a lakást.
Szeretnék arról írni, hogy mik a terveim a jövőre...

De amikor elkezdeném ezeket leírni, akkor kifolynak a szavak a kezemből és csak ülök a gép előtt és nem tudok írni.

Szeretném, ha tudnék úgy írni, hogy másoknak mosolyt csaljak az arcára.

Karácsony

Tegnap voltunk a Vörösmarty téren a karácsonyi vásárban.
Szeretek ott mászkálni és nézelődni. Szeretem az illatokat, szeretem hallgatni az embereket, annyiféle nyelvet beszélnek ott, szeretem nézni az ételeket, a kirakott portékákat, szeretem ha éppen hull a hó. Valahogy olyan jókedvem lesz tőle.
Vettem adventi koszorúnak valókat is, s az is jó érzés volt. Jó érzés volt ott lenni, kézen fogva sétálni, nézelődni. Jó érzés volt utána hazajönni és megcsinálni a koszorút.

Tavaly, amikor ilyenkor már bőszen készültem a karácsonyi ajándékokkal (varrtam mint egy őrült), akkor is így éreztem magam.

Pénteken megyünk Hobbitot nézni. :)

Hírek

Ma kaptam egy olyan hírt, ami annyira boldoggá tett, hogy az hihetetlen. Nem, nem merem még leírni, majd ha igazzá válik, de nagyon boldog lettem tőle.
Úgy alapjáraton, valami csoda folytán boldognak érzem magam. Boldog vagyok,mert szeretem a munkámat, mert vannak barátaim, mert a barátaim élete is jól alakul, mert van valakim, akit nagyon szerethetek, mert a lakótársaim jófejek, és nem igazán van okom panaszra velük kapcsolatban (például nem hagyják a hajukat szanaszét, meg ha tudnánk mosogatni rendesen, akkor azzal se lenne gond, meg jött a Mikulás is mindenkinek), mert van tető a fejem fölött, mert lesz szép új csizmám, mert van meleg takaróm, ami alá olyan jó bebújni, mert az élet szép.

Tényleg boldognak érzem magam.

Játék, felnőttség, viták, élet

Mitől számít valaki felnőttnek? Mikor mondják rá azt az emberek, hogy felnőtt? Akkor ha gyerekei lesznek? Akkor ha a saját lábára áll? Akkor ha vállalja a tettei következményét? Akkor ha mindig, minden körülmények között kontroll alatt tartja magát? Akkor ha elfelejt játszani? Akkor ha nem mosolyog többé a napsütésen?Akkor ha ideges, morcos emberré válik? Akkor ha tökéletesen megfelel az elvárásoknak?
S mitől lesz valaki gyerek?
Néha azt hiszem én sosem voltam igazán sem gyerek, sem felnőtt.Amióta az eszemet tudom mindig vállaltam az összes tettemért a felelősséget, mindig képes voltam elismerni ha hibáztam (sokszor utólag, de beismertem), képes voltam a bocsánat kérésre, akkor is ha nekem volt igazam, de közben vannak olyan dolgaim, amik miatt mások szerint nem vagyok felnőtt.
Talán nem is akarok már felnőtt lenni, talán csak önmagam szeretnék lenni, aki nem akad ki azon, hogy a busz kátyúba ment, hogy az ellenőr bunkó volt, hogy késik a járat. Aki örül a napsütésnek, a szép dolgoknak, annak hogy eltalál valamit egy játékban. A hétvégén sokat játszottam a Skyrimmel és sok sikerélményt adott. Örültem neki, hogy olyan dolgokat meg tudok már benne csinálni, amiket korábban nem, és rosszul esett, ha valami nem sikerült.
A hétvégém jó is volt meg rossz is. Jó volt, mert azzal voltam, akit szeretek, aki fontos nekem, akiért, ha kitörne a zombiapokalipszis, akkor is elmennék, ha az életemet kockáztatnám érte.
Rossz volt, mert csalódtam, mert sírdogáltam, mert veszekedtem.
Vannak dolgok, amiket még mindig nem értek az emberekkel kapcsolatban és azt hiszem sosem fogom megérteni. Például, hogy miért okoznak saját maguknak plusz idegeskedni valót (lásd a buszos történet fentebb).
Aludnom kellene már, de nem tudok, nagyon hosszú hét lesz ez a mostani, és nagyon hiányzik egy barátom is, akivel nem beszéltem lassan 2 hónapja, most úgy beszélgetnék vele.

Tudtátok, hogy minden embernek vannak lélektárolói? Az összes kapcsolatunk, amiben egy kicsit szerettünk elvesz és ad is valamit, amikor a kapcsolat véget ér. Mindenkinek van ilyenje, ahol ott maradt belőle egy darab, valami ami akkor volt, amikor abban a kapcsolatban élt. A  szárnyai, a naívitása, a hite másokban, a hite saját magában, a szeretetének egy része.

Nem vagyok bölcs, és sosem fogom magam annak gondolni, akárhány éves is leszek, mert azt amit én megéltem/megélek úgysem éli meg más, az ahogy én szeretek, más mint ahogy más szeret és én se tudok a másik lelkével szeretni, hiszen az már nem is én lennék.

Vannak szavak, amiket néha akkor is ki kell(ene) mondani, amikor úgy érezzük nem nekünk kellene. A sajnálom, a bocsánat, a ne haragudj, az én hibám is, mind ilyen szavak. Akkor is kimondom, ha nem én hibáztam, ha nem nekem kellene bocsánatot kérnem, csak azért, hogy jobb legyen, hogy másoknak kevesebb fájdalom jusson. Például ha megsértem a nagymamámat, akkor anyu kedvéért hajlandó vagyok a békülésre, akkor is ha nincsen igazam. Ez felnőttség lenne? Mindig így csináltam.

Amiről még írni akartam, az önbeteljesítő jóslatok, azt hiszem írtam már erről is. Ha valakinek azt mondjuk: te rossz vagy! Úgy is fog viselkedni, hiszen már úgyis azt mondtuk róla, hogy rossz. Ha azt mondom, hogy meg fogsz bukni,akkor valóban meg fog bukni, hiszen minek küzdjön érte, már elkönyveltük bukottnak...
S ha azt mondom: gyerekes vagy, GYEREK vagy, akkor így fog viselkedni az, akinek mondom, akit gyerekként kezelek, mert miért tenne másképp?
Én igyekszem a korban tényleg gyerekeket is úgy kezelni, hogy ne érezzék, hogy gyerekként kezelem őket. Talán ez hiba és ezért nőnek a fejemre. Nem tudom.

S még arról is írni akartam, hogy elnézve a gyerekkori barátnőim gyerekszobáit, én azért sem szülhetek még gyereket, mert nem tudnám neki mindezt megadni. Nem tudnám megadni az új bútort, az új ruhákat az új játékot. Talán sosem fogom tudni megadni, és én, legalább az elsőnek, szeretném...

Kotelesseg vagy lelkesedes

Par napja gondolkodom azon, hogy egy fonoknek mi a jobb, ha a beosztottjai csupan kotelessegbol de lelkesedes nelkul vegzik a munkat, amit rajuk osztott, vagy ha lelkesedesbol dolgoznak. En azt hiszem inkabb dolgozzon velem lelkes ember, akin latszik, hogy elvezi is, amit csinal, mint valaki aki kotelessegenek erzi, de nem lelkesedik erte. Azt hiszem a szakmam egyik legnagyobb rakfeneje is ez, hogy egy rosszul osszerakott tanitoi paros siman ki tudja olni a lelkesedest, amit utana nehez visszahozni,nem lehetetlen de nehez.
Hat meg akkor ha valaki ingyen, a sajat szabad idejebol dolgozik. Ha ott elveszik a lelkesedest es csak a kotelesseg tudat marad, akkor pont a dolog hajtoereje szunik meg letezni.

Mesélnék

Annyira szeretnék mesélni, de nem tudom miről. Csak úgy mondanám, hogy mi van velem, hogy nekem most jó, bár az elmúlt hét az eléggé nyögve-nyelős volt, de ettől még voltak JÓ pontok benne és hogy valahogy minden kicsit JÓ lett így a végére.
Jó volt, hogy találkoztam, beszéltem emberekkel, hogy Thereonnal tudtam lenni, hogy a Skyrimbe tett nekem magyarosítást, mert különben nem tudok vele játszani, pedig szeretnék, hogy egész jól csináltam ahhoz képest, hogy elsőre játszom vele egyedül, hogy sokat beszélgettünk és nevettünk, hogy sokat nevetünk a munkahelyemen, hogy van kávéfőző gépünk ott, hogy a Thor2 egy vicces film és azon is sokat nevettünk, hogy úgy néz ki mégis lesz decemberben szerepjáték party, hogy itthon lenni is jó, hogy van csokim, hogy az életet szépnek látom, hogy nem sírtam lassan egy hónapja, ami azért nálam egész szép teljesítmény, főleg ha figyelembe veszem az elmúlt majdnem egy évemet, amikor is igen sokat potyogtattam a könnyeimet, hogy nem vagyok beteg, csak náthás, de azt féllábon is kihordom (igazából már jól vagyok csak a fáradtsággal kell valami kezdeni), hogy egész ügyesen kezdek visszazökkenni a mindennapokba, de mégis megmarad egy kis szelete a káosznak, hogy emberek, ha rájuk írok, hogy helo-hogyvagy? nem küldenek el a búsba.

Jó nekem most, nem tudom megmondani miért, de jó. Lehetne okom panaszra is, de minek, amikor naponta kapok kis szeretet csomagokat a gyerekektől, amikor látom, hogy van miért dolgoznom, amikor a barátaim többségének is tudok segíteni, ha mással nem, csak meghallgatni, és mesélnek nekem, mert amikor én voltam rossz hangulatban, ők hallgattak meg engem, és most amikor nekik van szükségük egy vállra, felajánlhatom az enyémet, mert én most jól vagyok.

Pozsony

Az ugy volt, hogy tantestuletileg volt lehetoseg menni Pozsonyba es en rogton feliratkoztam, hogy megyek/megyunk! A heten dolt el, hogy Thereon is johet es en ettol nagyon boldog kis buborekka valtam, egesz heten erre keszultem. Szombaton hajnali otkor, az ora elott eberedtem, keltettem Thereont utana csinaltam reggelit. Elindultunk es vartuk a kolleganomet, aki kocsival jott es kesett es en total panikban voltam, hogy hol van. De odaert es a buszt is elertuk. Mindenki nagyon kedves volt, bemutatkoztak Thereonnak(meg en is bemutattam ot) es beszelgettunk es nevetgeltunk. Odafele esemenytelen volt az ut. Pozsonyban, amint leszalltunk a buszrol szakadni kezdett az eso es el sem allt vegig, igy en a nap felet bokaig vizes csizmaban nyomtam le. Volt idegenvezeto nenink, aki nagyon bunko volt es nem mosolygott es ereztem rajta h a fenebe kivan minket es ezt az egeszet, raadasul felkeszult se volt igazan. Miutan szabadda valtunk megneztuk ketten a varat aztan a koronazo templomot, amibe egy koncert miatt ingyen be lehetett menni(ja az idegenvezetovel lattunk valami hiperertekes gobelineket 3 euroert) es setaltunk az esoben a varosban. Fotozkodtunk szobrokkal is. Aztan mekis forrocsoki utan visszaszaltunk a buszra es melegedtunk. A kollegaim kozul nehanyan dalolni kezdtek elol, nana hogy odamasztam en is. Elmeny volt. Utana volt vacsi es az igazgato kulon mondta h en szedjek eloszor hogy tuti legyen mint ennem.Baromi jol esett hogy ennyire figyelt ram. Miutan este hazaertunk kb.rogton elaludtunk. Ami nagyon fura volt nekem Pozsonyban hogy meg a turistaknak mutogatnivalo helyeken sincs semmi kiirva idegen nyelven csak szlovakul es hogy mennyire utalnak minket magyarokat. Ha meghallottak hogy magyarul beszelunk rank se neztek, nem fogadtak a koszonesunket se. Nagyon jol ereztem azert magam. Most egy nathas taknyos boldog kis buborek vagyok.

Boldog kis buborék:)

Pénteken este átjött Thereon, és megnéztük a Mission Impossible 3-at. Azt kell mondanom, hogy elég ratyli rész lett, hiányzott belőle a megszokott humor és a mellékszereplők sem voltak eléggé hangsúlyosak, ellentétben az első és a második résszel. Aztán beszélgettünk a sötétben fekve, mindenféléről, és hamar el is aludtunk.
Szombaton elmentünk az idegenvezető csoporttal az Operába, és sok érdekes dolgot tudtam meg. Például hogy alig 3 kg. aranyat használtak fel a díszítéshez, hogy Sissinek saját páholya volt, hogy a királyi páholyt ma már csak és kizárólag a protokoll vendégeknek nyitják ki, nekik is csak különleges esetben, hogy több terme is van az Operának és igazi társasági élet folyt, hogy a legfelső szint a szegényeknek volt fenntartva, és külön bejárat van hozzá, hogy a mi Operaházunk ugyan kisebb, mint a bécsi, de sokkal szebb, és ezért Ferenc József meg is volt sértve, hogy, ha jól emlékszem Sissi saját szobájában még mindig az eredeti képek és drapéria vannak a falon, mert miután a királyné meghalt lezárták a szobát és senki se léphetett be, és a 4 évszak esszenciáját próbálta megfesteni egy festő, hogy a színpad kb. 48 méter mély de ezt csak ritkán lehet látni (én láttam!), hogy a zenekari árok mozgatható, hogy egy 16 tonnás vas függöny van a színpadon tűzvédelmi okokból, hogy van egy dohányzó folyosó (ma már nem erre használják) és régen ott bújtak el a szerelmesek, hogy Munkácsy kiállítás van az egyik teremben (és baromi büszke voltam magamra, hoyg felismertem a képeket!) és hogy aznap este épp a Madame Butterfly állt színpadra, és ezen én vagy 10 percig nevettem.
Jó volt, hogy ugyanazokat vettük észre fotótémának (nem lehetett fotózni), hogy kézen fogva nevetgélve mentünk, hogy mind a ketten figyeltünk arra, amit az idegenvezető mond, hogy mind a kettőnknek tetszett.
Aztán átmentünk a Bazilikába, amiről szintén sok érdekes dolgot mondott a néni, például, hogy azért Bazilika, mert ezt a rangot adományozta neki valamelyik pápa, (Bazilika minor, mert Bazilika majorok csak Rómában vannak, rögtön négy is), hogy ott van a Szent Jobb (egy összeaszott jobb kéz, amit István királynak tulajdonítanak) és hogy a nagyharang alapanyagát a németek dobták össze, mert az előző harangból ágyút öntöttek.
Utána sétáltunk a Duna partján, egészen a Fővám térig és vettünk húst a hentesnél, és a séta közben beszélgettünk, meg fotóztunk, meg nevettünk, és szép volt minden. Csak azért nem sétáltunk tovább, mert már elfáradt a lábunk, és éhesek is voltunk.
Itthon egy kicsit pihentünk, Thereon el is aludt, én meg főztem rizottót, és parmiganoval ettük és közben megnéztük a Mission Impossible utolsó részét, és megállapítottuk, hogy ez jobb, mint a kettes-hármas mert legalább nevetni lehet rajta, nomeg a mellékszereplők is jobbak, de Tom Cruisenak kb. az első 20 perc után halottnak kéne lennie, arról nem is beszélve, hogy hótziher, hogy a százharminc valahány emelet magasban, nem tudna így mászni a tükörsima üvegfalon. De azért jó volt.
Este átmentünk Thereonhoz és beszélgettünk és hülyeségeket álmodtunk mind a ketten, és meleg is volt, de jó volt.

Most minden jó volt, és minden szép volt és most én kicsi boldog buborék vagyok:)

Gyertyák

Két évvel ezelőttig nem értettem, hogy az alábbi számon, miért bőgi el magát sok-sok ember, ha meghallja. Emlékszem gyerekkoromban volt halottak-napi megemlékezés az iskolában és gyújtottak gyertyát a tanárok, és könnyeztek és én nem értettem miért. Miért kell sírni ilyenkor?
Aztán két évvel ezelőtt-óta valamiért nekem is kicsit fontosabbá vált ez a nap. Igaz, mi nem járunk temetőbe, mert nincsen kihez kimenni (ahogy Alyr fogalmazott: A te nagyszüleid elszálltak a szélbe), még csak egy táblácska se maradt utánuk. A másik nagyapámra alig emlékszem, pedig neki sírja is van, de sosem voltam ott. Nekem valahogy sosem feküdt, hogy egy hideg márványkőhöz kelljen beszélni.
Év közben is sokat gondolok  a nagyszüleimre, főleg a nagymamámra, mert az összes unokája közül én álltam hozzá a legközelebb. Főleg a végén.
Tavaly ilyentájt meséltem Thereonnak skypon, hogy hogy csináltam végig azt az időszakot. Tudtam mit, hogyan kell tennem, és más nem volt, aki megtette volna helyettem.
Azt sosem fogom elfelejteni azt hiszem, amikor már a szívosztályon volt a nagymamám, és egy este bementem hozzá (minden este bementem) és épp eszénél volt, és mosolygott és megköszönt mindent és kért, hogy vigyázzak magamra, meg a családomra, és legyek majd nagyon boldog és csak mosolygott.
Tőlem el tudott köszönni, senki mástól nem. Tőlem kért bocsánatot azért, amit anyuval csinált, és engem kért meg, hogy vigyázzak apára.
Azt hittem, én ott, akkor nőttem fel.

Néha hiányoznak a nagymamám tanácsai, az, hogy felmenjek hozzá az idősek otthonába és elmeséljem neki, hogy alakult az életem.

Tavaly ilyenkor lementem a Bazilikába Genovában és gyújtottam két pici gyertyát, és csak néztem ahogy égnek.

Tavaly ilyenkor sírtam el magam először ezen a zenén, és valamiért most sem bírom ki könnyek nélkül.

Pedig a felnőttek nem sírnak, nem igaz?

Őszi szünet:))

Én nem azért vártam az őszi szünetet, mert végre pihenni fogok. Neeem.... Én azért,mert végre van időm elintézni az elintézni valókat. Rettentő jó élmény ám ez, és nagyon hiányzott már.
Hétfőn elkísértem Qka barátnőmet terhesgondozásra, mert egyedül az ilyesmi roppant unalmas, én meg ráértem épp. Nagyon jót beszélgettünk szerintem közben. Még sétáltunk is.
Aztán mentem az önkormányzatba elintézni, hogy a suttyók ki legyenek végre jelentve a lakásból (ideiglenesen be voltak, mert én baromi jófej vagyok...).
Ezt követően hazavánszorogtam és nem csináltam SEMMIT csak takarítgattam.
Tegnap voltam olaszon, ami már kellett, érzem ám, hogy csehül állok a dologgal és muszáj és muszáj, utána meg lepteamtali megbeszélés volt, szerintem sikeresen. Mivel most végre van időm, írtam Ryanának, hogy nem ér rá a héten, és,de ráért. Közben vízszerelőt kajtattam, mert most már nagyon uncsi, hogy a fürdőben mosogatunk, s közben a wc tekerője is leesett, így most fogóval lehet lehúzni a wc-t.
Ma reggel szépen felkeltem, elmentem a házidokihoz, írattam receptet, megtudtam, hogy érvényes a tb-m tehát egy körrel kevesebb aznapra. A Fővám térnél megtudtam, hogy megjött a bérlet visszatérítés, úgyhogy irány fűszereket venni az Ázsia bt-be. Istenem, ott egy vagyont el tudnék költeni.
A NAV-ban borzasztó segítőkészek voltak, és ez nagyon jó ám. Kijavítottuk az adó-bevallásomat és kiderült, hogy kapok még pénzt. Ennek annyira megörültem, hogy nagyon.
Délután meg találkoztam Imivel, kaptam parmiganot meg pestot.:)) Utána vettem fülhallgatót és egy szép új sálat. Egyre jobban szeretem azt a sálat. Szép is, puha is.:) Igaz nem bordó vagy piros, hanem kék és lila, de szép.
Utána meg Ryanával találkoztam és beszélgettem sokat-sokat.
Kellett már ez. Kellett az, hogy csak sétáljak és kirakatokat nézzek és tudjam azt, hogyha nagyon tetszik meg tudom venni. Hogy a hentesnél vegyem a húst, hogy a zöldségesnél a zöldséget, hogy nézelődjek a piacon a kofáknál.
Jó kis nap volt.:)

Un'Anello

Január nyolcadika óta lóg a nyakamban Egy Gyűrű. Azért kaptam, hogy vigyázzon rám, hogy ne essen semmi bajom. Alig veszem le. El-el játszik vele a kezem, anélkül, hogy észrevenném, és hiányzik, ha nincsen a nyakamban. Azokon a napokon, amikor nem hordom, nem érzem magam biztonságban.
Fontos nekem ez a Gyűrű. Érdekes, hogy amióta olvastam a Gyűrűk Urát, mindig szerettem volna egy Egyet a nyakamban hordani, de valahogy sosem volt rá lehetőségem, bár nyaklánc 18 éves korom-óra mindig van a nyakamban. Először egy kerámia angyalt hordtam, amit a 18. születésnapomra kaptam Drizzttől, aztán azt leváltotta a medál, amit ugyanekkor kaptam mogyitól (az most elszakadva várja, hogy elvigyem ékszerészhez, hogy tovább hordhassam karkötőként), és most a Gyűrű.
Kevés ékszerem van, de mind kötődik hozzám. A fülbevalóim (az összes, bár a legtöbbet az Arwen medált hordom) a gyűrűk az ujjaimon, és a Gyűrű.
Egy ideje a Gyűrű felirattal pingálom tele a cuccaimat, vagy csak elképzelem milyen baromi jól nézne ki rajtuk.

Nem tudom miért ennyire fontos ez nekem. Talán mert 2 éves koromtól fogva meghatározza az életem? Talán mert hamarabb kerültem kapcsolatban Középföldével, minthogy olvasni, sőt igazából beszélni tudtam volna?

Nem tudom...
De ha kellene mondanom egy tárgyat, amit mindenképpen magammal vinnék, bárhova is megyek, ez a Gyűrű lenne az.

Egy darab egy regényből

"A Krónikás hosszan nézett utánuk.
- Bár járnának szerencsével!
- Csak akkor kívánj, ha őszinte. – szólt rá a Király.
- Felség, én…
- A boszorkány bűvölete még nem foszlott le rólad teljesen.
- A boszorkány? – kérdezte Géza, de közben egyre a távolodó Kingát figyelte.
- Mit gondolsz, honnan tudta, merre találja Zengőt a Végtelen Rengetegben? – kérdezte a Király.
A Krónikás lesütötte a szemét.
- Dalolt nekem, szebben, mint bárki bármikor. Úgy éreztem, új szerelemre éledt a szívem, olyanra,
amilyenre csak egyszer régen… De csak eszköz voltam, elhagyott, elment Zengővel. Gyűlölöm
magam, amiért ezt tettem. Bár meghaltam volna!
- Így viszont megírhatod a Krónikád következő fejezetét. – zárta le a panaszokat a Király.
- Ha ugyan megérem… - mondta, aztán elhallgatott. Lassan elkezdtek halványodni. A király páncélja,
ami az imént még fényesen verte vissza a tűz vörös fényét, most fakó lett, és áttetsző. A fiú egyedül
maradt. "

A legjobb epizód

Sokat gondolkodom az idei táboron, mit csinálhattam volna másként, mi volt benne jó és mi a rossz.
Azt hiszem, és ezzel sokan vagyunk így, a legjobb események egyike az az este volt, amikor a tanácsot tartottuk. Amikor kiálltunk körbe és mindenki mondta a magáét. Tudom, vannak, akik szerint ez egy elcseszett rész volt, mert nem az előre megkoreografált menetrend szerint ment.
Én arra emlékszem belőle, hogy ültem a földön, a tündék éppen valamit nagyon mondtak egymásnak, és tudtam, hogy a népem, ha most éppen mi tényleg Középföldén lennénk egy mukkot se értene belőle. Nem tudom már mikor álltam fel, és nem sok szóra emlékszem, amit ott elmondtam. Mert akkor én ott nem Rabyn voltam, hanem Nía, a karakter, akit elvileg alakítottam a táborban. A törzsfő, aki a népéért van, akinek az a fontos, hogy a népe mit ért meg abból, ami itt folyik, akinek vezetnie kell a népét, aki nem rég szerzett tudomást arról, hogy egyedül maradt, mindenkije meghalt. Ha mi akkor ott, tényleg Középföldén vagyunk, minden gátlás nélkül nekimentem volna azoknak, akik lenéztek, bántottak minket (de azt hiszem ezzel a többi nép is így lehetett). Ahogy láttam a csapatom is átvette ezt és ezért mertek beleszólni mindenbe, és ez az én lelkecskémnek jólesett.
Ritkán lépek át karakterbe, ritka, hogy annyira magaménak érezzem, hogy ilyen előforduljon.


Tegnap éjjel a táborral is álmodtam, nem emlékszem sokra, csak képekre.
Tegnap éjjel a nyomasztó álmok éjszakája volt. Azt almodtam, hogy egy kutatoallomason dolgozom, ahol gyereket is vizsgalunk es egy nagyon meno jeges csuszdan kell csuszdazni de az allomas a fold alatt indul es keves a kojarata. Valami kolyolallatok.is voltak ott akiket csaszarral szulesztettunk meg szinten kutatasra. Aztan nekem az ocseeim is reszt vettek ebben de valahogy kiderult hogy gaz van atvagjak oket ezert elmenekiltk a csuszdan de mivel baromi magas iqjuk volt ezert berobbantottak a csuszdat es minden kiutat minket a fold alatt hagyva. sok kollegam meghalt mire szo szerint kiastuk magunkat aztan a felszinen megjelent az ocsem aki az a pasi volt aki a smaug hangja es atkarolt h felreertes volt ne haragudjak menjek veluk vissza a fold ala en meg kozoltem h nincs az az istem ez csapda en le ne megyek ujra. Na ok elindultak le. Megint sok baratom ment hiaba kertem sirva h ne mert tudom hogy csapda. mikor lent voltak volt egy robbanas es mindenhonnan citromle szeru dolog kezdett folyni es tudtam h halalra fogja marni oket es hlottam a sikolyokat es az allatok nyusziteset es elkezdtem rohanni hogy ne is halljam es tudtam h az is becsapas volt hogy az a fazon a testverem merr nem is igy nez ki es o is biztos meghalt mar es csak szaladtam amikor szembejottek fegyveresek h lelojek a tobbieket h ne szemvedjenek. Eleg messze jutottam amikor szembejott egy puskaval rendelkezo figura es eloszor csak a puskat lattam es mondtam neki hogyha le kell loni akkor gyorsa. tegye h ne fajjom ugyis mindegy mar mimden. Ehelyett o letette a puskat, hozott valahonnan egy pokrocot es leult velem a foldre es atolelt en meg a vallara hajtottam a fejemet es csak sirtam es sirtam o meg simogatta a hajam es hagyta hogy sirjak, hiszen szinte mindent elvesztettem, a munkam a testvereimet, a kutatasom, a barataimat, a munkatarsaimat es talan mindjart jon a parancs hogy lojon agyon es egesz addig nem is neztem az arcaba csak ultumk a foldom egy takaroba burkolozva, aztan meglattam egy zold koves gyurutt a mutatoujjan es baromi ismeros volt es akkor tudtam hogyha meg is kell halnom nem fog fajni.

Nem szeretek rosszat álmodni, főleg akkor nem, ha egyedül vagyok... Egyedül lenni sem szeretek. 

Szerelem

"Felelős vagy a rózsádért!"

A Kis herceg agyonidézett részlete a Róka és a Kis herceg találkozása. Valamit tudhatott az öreg, amikor azt a részt megírta, mert annyira jól van megírva, annyira benne van a lényeg.

Mert, akkor felelősek leszünk egymásért, nem úgy, hogy azért, amit a másik mond vagy tesz. Úgy leszünk felelősek, hogyha én megütöm magam, te bekötöd a sebet, hogyha elesem, segítesz felállni, hogy ha az éjszaka közepén felhívlak, hogy gyere, akkor jössz, hogyha rosszat álmodom és felébresztelek, akkor átölelsz és megvédesz a rossz álmoktól, hogyha csúfolnak, akkor mellém állsz, ha örömöm van megoszthatom veled, ha történik valami jó, akkor elmesélhetem. Hogy nem kell egymás előtt semmit sem titkolni, soha...És ennek fordítva is így kell lennie.

Néha én vagyok a Kis herceg, és te a rózsa, máskor én vagyok a rózsa és te a Kis herceg.

Éjfél előtt egy kicsivel

Azon gondolkodom, hogy miért van az, hogy amikor megismerkedünk valakivel és megszeretjük, utána megpróbáljuk őt teljesen megváltoztatni. Példa:
A nő megismeri a férfit, aki mindig színes ruhákat hord, gesztikulálva beszél, és fűzős cipőt hord. A nő elvileg ebbe szeret bele és aztán mégis elkezdi mondani a másiknak, hogy vegyen inkább tépőzárast mert azt nem kell kötni, vegyen inkább fekete vagy fehér inget, és kevesebbet hadonásszon a kezével. És a férfi, mert szereti a nőt, megteszi ezt.
Ugyanez fordítva: A nő ékszereket hord, nadrágban jár, és barna a haja.  A férfi meg azt mondja, hogy igazából ki nem állhatja ha egy nőn ékszer van, és tulajdonképpen a szoknya az, amit egy nőnek szerinte hordania kell, és a barna az olyan átlagos szín, nem akar inkább vörös lenni?
És a nő szépen lassan megváltoztatja ezeket a dolgait.

Aztán egy reggel arra ébredünk, hogy már nem is azok vagyunk, akik igazából vagyunk, hanem valakik, akivé a másik tett minket, és ez nem mindig jó.

Csak azt nem értem, miért csináljuk ezt. Mert persze minden embernek vannak olyan szokásai, amit nem szeretünk benne, de alapjáraton abba az emberbe szerettünk bele, aki azt a ruhát hordta, úgy beszélt... S egy reggel úgy ébredünk, hogy tulajdonképpen azt a nőt/férfit keressük a másikban, akit megszerettünk és nem értjük hova tűnt el mellőlünk, mikor változott meg.

Azt hiszem, senkinek sem lenne szabad hagynia, hogy megváltoztassák (mármint alapjaiban) és senkinek sem lenne szabad direkt változtatni a másikon (mert az más, ha ez észrevétlen, például, amikor azt veszem észre, hogy az a felsőm, ami fehér és virágos, tetszik neki, akkor többet hordom, ha vele vagyok).

Persze lehet, hogy tévedek, csak valahogy így érzem.

Elveszett lelkek városa

Elolvastam a legújabb Cassandra Clare (most megy a moziban a Csontváros, na ez annak a könyvsorozatnak az 5. kötete) könyvet és nagyon hullámzó volt. Az előzőt úgy tettem le, hogy na ezt a sztorit én tuti nem írtam volna tovább, mert minek. A mostani elejét egészen gyorsan olvastam el, szinte le sem tudtam tenni. Aztán a főszereplő, Clary megint megy a saját feje után, amivel persze több bajt okoz, mint jót. Eleve nem bírtam a kiscsajt már a negyedik kötetben sem, de itt többször vágnám nyakon egy péklapáttal, mint a többi kötetben. Olyan mértékű önzés van benne, ami szerintem már nem egészséges. Persze gondolkodni azt mindig utólag gondolkodik (vagy akkor sem). A másik főhős, Jace a könyv végére ilyen félisten lesz. Az jutott róla eszembe, amikor Angwen mesélt a vérpistike karakterről, aki aquir ősökkel is bír és beszél aquirul és minden fegyverhez ért és minden varázslathoz és....
Szóval Jace lassan ilyenné kezd válni. Kicsit az elpusztíthatatlan überfaszaistencsászár karakter (mint a South Park wow-os részében a főellenség). Ellene persze ott van a másik istencsászár, Sebastian, akit persze úgyse tudna más legyőzni csak ő, mert a félisten ellen csak félistent lehet küldeni.
A többi karakter sokkal emberibb, sokkal szerethetőbb, sokkal elfogadhatóbb, mint a főszereplő hármas. Ott van Simon, aki saját hibáján kívül lett az, ami, és fogalma sincsen mit kezdjen vele, de baromira zavarja az egész. Aztán Alec és Magnus, akik szerintem baromi jól vannak kitalálva, és igazából sajnálom, hogy úgy van vége az ő száluknak, ahogy.
Végül pedig, ott van Isabelle. A legértelmesebb, legnormálisabb az egész csapatban. Van egy pár sor, amikor leírja, hogy ő gyűlöl segítséget kérni, gyűlöli ha másra kell támaszkodnia, ha másoktól függ, viszont azt szereti ha úgy érzi, hogy szükség van rá. Akkor van elemében, ha úgy érzi, hogy kell a segítsége, a munkája, hogy ő kell, ahhoz, hogy a feladatot meg tudják oldani. Valahol azt hiszem én is ilyen vagyok. (S közben mindig iszonyatosan vágyunk arra, hogy csak egy kicsit, csak néha legyen valaki, aki az ölébe vesz és arra a pár percre megszűnik minden rossz a világban).
Jordan és Maia pedig csak úgy vannak, az ő száluk igazából annyira nem fontos, ahogy Luke és Jocelyn sem.
Kicsit olyan ez az ötödik kötet, mint a HP ötödik kötete, megpróbál összekötni két részt a történetben.
Rettentően kíváncsi vagyok milyen a hatodik és a hetedik (milyen meglepő, hogy ebből is hetet tervez az írónő, úgy látszik mostanában a 7 kötetesre tervezett regényfolyamok a menők)

Olvasásra ajánlom annak, akinek tetszett az első három kötet.

Lappangás

Valami kórság lappang bennem, amit utálok.Amikor még annyira nem vagy szarul, de már gyengének érzed magad, de nem tudsz igazán pihenni sem, és pörögnél, mint a búgócsiga. Ez nemszeretem érzés.

Volt a hétvégén TK, amin meglepően jól éreztem magam. Azt hittem, hogy nem fogom, mert nem szoktam, de most nagyon jó volt. Mindig volt kihez szólni, senki se bántott, senki se kérdezett hülyeségeket, igaz a kerekasztal elmaradt, de helyette nagyon jókat beszélgettünk a többiekkel. Tényleg kikapcsolódtam, tényleg jó volt.
Utána Dodieval meg Mirivel még elmentünk a Szerájba, aztán én Thereonhoz aludni.

Sok ilyen szép, tartalmas szombatot szeretnék, mint a mostani.

Most már hárman lakunk ám!:)

Estel, Miki, meg én:)) (aztán néha négyen, öten vagy hatan leszünk, ki tudja).

Igazából aludni kéne...

Tudom, hogy aludnom kellene,  mégsem vagyok annyira álmos. Sok dolog történt velem mostanában, jó is, rossz is. Jó, hogy a munkahelyem még mindig jó és úgy érzem helyt tudok állni. Jó, hogy van kire gondolnom napközben, de lefoglal annyira a munkám, hogy ne járjon rajta állandóan az eszem. Jó, hogy van valaki, aki átölel. Jó, hogy vannak barátaim, akikkel találkozom, ha ők is, én is ráérek. Jó a babaeső a baráti körben. Jó hogy végre itthon vagyok. Jó, hogy lesz új konyhabútor nemsokára. Jó, hogy még mindig nincsen túl hideg, de már tudom hordani a szép kabátom. Jó, hogy szeretnek a diákjaim. Jó, hogy azt érzem, hogy élek.

De rossz, amikor bántják, akik fontosak nekem, rossz, hogy sok a tartozásom, hogy múlthéten megfáztam, (bár már kijöttem belőle, híró vagyok), hogy álmomban verekszem, és utána engem csesznek le, hogy miért viselkedem így az adott illetővel, hogy vannak barátaim, akikkel hetek óta nem tudunk leülni egy kávéra, hogy fehér a szobám fala és nem sárga, hogy vasárnap annyira elfáradtam a folytonos mosolygásban, hogy a Myshától bekönnyezett a szemem, és délután még sírtam is egy kicsit.

Nem szeretek sírni, mégis valahogy kb. havonta eljutok arra a szintre, hogy muszáj. Valahogy egy hónap alatt gyűlik fel annyi sírni való, hogy elpityeredem (és nem, nincsen köze a női ciklushoz, volt már olyan, hogy két hónapig egy könnyet se ejtettem).



Viszont az még mindig rohadtul nem esik jól, hogy vannak olyan emberek, akik a barátaimnak vallják magukat és mégsem képesek elfogadni a döntéseimet. Nem esik jól, hogy szánnak, és nem esik jól, hogy ahelyett, hogy azért szorítanának, hogy boldog legyek, azt nézik mikor, hol lehet csámcsogni rajtam és a hozzám tartozókon. Én már leszoktam róla, hogy mások magánéletét fikázzam, főleg a háta mögött,  mert szerintem mindenki magánéletében vannak mélypontok és senki sem örül neki, amikor bántják azt, aki szeret. Azt gondoltam felnőttünk már annyira, hogy túllépjünk ezen, de úgy látszik nem. Mert meghallok elejtett beszélgetéseket (igen, jó fülem van), mert látom a szemekben a szánalmat, ha rám néznek (mivel mostanában, nem véletlenül, egyedül járok mttzni), mert érzem a légkörben, ha ott vagyok, a "te nem vagy normális, minek csinálod ezt" hangulatot.
Csak valahogy engem nem kérdez meg róla soha, senki, hogy mégis miért, mi a háttér stb. Azt hiszem ez az egyik oka annak (a munka mellett), hogy kevesebbet megyek mttzni.
Már akkor is rosszul esett, hogy nem tőlem, az érintettől kérdeznek, amikor Alyrral szakítottam. Elmondtam akkor is mindenkinek, aki rákérdezett, hogy mi történt, miért történt. Nem rejtegettem, nem hazudtam, nem kerteltem, mert nem szokásom. Elmondom én most is, mi a helyzet, ha valaki megkérdez, és van aki kérdez és amikor megtudja a másik oldalt is akkor nagy szemeket mereszt. De azt hiszem kényelmesebb az, hogy fél-negyed vagy még annyi se, információkon csámcsognak emberek, amik akár több hónapos infók is lehetnek, mint az érintettet kérdezni. Valamiért én mindig inkább rányitok/felhívom/írok neki a másikra és tőle kérdezem meg, hogy na hogy is volt ez? És akkor mindig kiderül, hogy jah, hát igen, van igazság a pletykában, de azért az úgy volt hogy.

Valahogy fáj egy kicsit, hogy az emberek még mindig a másik szemébe mosolyognak, a szájukkal, van akinek a szeme sosem mosolyog,  de amint hátat fordítasz, rögtön elindul a susmus, a "hallottad, hogy..." stb. Alapvetően nem a pletykával, csak a rosszindulatú pletykával van bajom. Mert a híreket másokról én is szeretem meghallgatni, ha olyan hír, aminek például örülni lehet, és engedélyt kapok rá, tovább is adom.

Pedig a kérdésre, hogy miért, borzalmasan egyszerű a válasz. Csak fel kell tenni a kérdést...

2002, 2006, 2010, 1014

2002 telét írjuk. Adva van egy alapjáraton jó osztályközösség, a gyerekek nem gyilkolják egymást, elvannak, készülnek arra, hogy végre a hátuk mögött hagyják azt az istenverte általános iskolát.
Aztán egyszer csak azt vesszük észre, hogy háromfelé szakadt az osztály. A jobb felére ülnek azok, akiknek a szülei a jobb oldalra szavaznak, balra azok, akiknek balra, középen pedig a maradék, akit hidegen hagy ez az egész. A három rész nem igazán állt szóba egymással. Velünk, középen ülőkkel azért nem, mert miazhogyminketeznemérdekel, a két szélső sor pedig azért nem, mert fúj-fúj. A tanárokon is meglátszott ki, hova szavaz, mert úgy viselkedtek velünk is. Volt olyan tanárom, akinél azért kapott az osztálytársam egy jeggyel rosszabbat, mert a középső padsorban ült, és kikelt magából, hogy a fidesznek köszönhető az, hogy lukas cipőben kell járnia, mert elvettek tőlük minden támogatást pedig vagy 6-an vannak testvérek, úgyhogy ő köszöni de nem kér a politikából.
Aztán lezajlottak a választások és nyár elejére, év végére helyreállt a rend. Igaz ekkor már ballagtunk, szóval szinte mindegy volt.
Abban az évben beszélgettünk a Balázzsal erről az egészről, a buszon és a sofőr letorkollt minket, hogy kussoljunk, csak kölykök vagyunk, nem értünk mi ehhez. Pedig szerintem értettük mi már akkor is, hogy mekkora őrültség politikai hovatartozás miatt fújni a másikra.

Tartok tőle, hogy most is hasonló lesz. Hiszen már szítják a gyűlöletet, ha nem is politikai oldalak szerint, hanem egyéb módon. Ellenség a dohányos, a pedagógus, az orvos, az ápoló, a rendőr, mindenki ellenség. Aztán majd jönnek a csodálatos kampány beszédek, plakátok, videók, a telefon hívások minden oldal vezetőitől, géphangon,facebookon a mindenféle kampány szövegek, és megint azt fogom látni, ahogy az egyébként értelmes ismerőseim egymásnak esnek. Láttam már ilyet és nem volt jó érzés.

Néha tartok tőle, hogy majd eljutunk oda, hogy félelem nélkül nem léphetek ki az utcára, hogy majd az határoz meg, hogy hova tenném az X-et (s ilyenkor mindig eszembe jut, régi jó magyar tanárom mondata, amikor 5.-ben megkérdeztük tőle, hogy kire szavazott, hogy a két rossz közül a kevésbé rosszra), hogy egyáltalán el akarok-e menni szavazni, és nem az, hogy milyen ember vagyok, hogyan végzem a munkám.
Nem akarom félteni a barátaim, a szeretteim életét azért, mert van néhány dilettáns barom, aki abban leli örömét, hogy egymásnak ugrasztja az embereket, a gyerekeket is. Persze tudom, oszd meg és uralkodj... Régi jó elv ez, már a rómaiak is tudták. Kár, hogy az emberiség azóta is mindig újra és újra bedől neki...

Filozofia a konyhaban

Egy lakasban mindig a konyha a legforgalmasabb, legnepszerubb helyiseg. Nalam sincs ez maskent. Arrol nem is beszelve, hogy ott van a legmelegebb a tuzhely miatt. Szoval a konyhaban vannak a nagy beszelgetesek az eletrol, vilagrol es egyeb dolgokrol. Hihetetlen milyen sok mindent mashogy latok most, mint akar csak egy eve. A masik fura dolog, amit magamon eszrevettem, hogy elmosogatok, elpakolok fozes utan, legkesobb masnap, illetve beagyazok... Soha nem lehetett ravenni engem az agyazasra es most magamtol megcsinalom, ha epp nem sietek el otthonrol. Persze boven van meg miben valtozni rendfenntartas teren, de azert ezek fura dolgok. Visszaterve a konyhara, kezd egeszen otthonossa valni. Mar csak a konyhabutort varom. Tavasszal az egesz lakast ujra festjuk, a kek es a barack szoban kivul. Az en szobam visszakapja a szep sarga szinet, az eloszoba valami halvany meleg szint kap(sargat) a konyha pedig narancssarga lesz, de olyan mediterran alapon. Burkoltatni is szeretnek, evek ota kineztem magamnak a  terrakotta kovet/pvct ezen meg gondolkodom, mert a lakas hideg, de azt hiszem ko lesz. A wcben kek, mint a furdoben. Uj bejarati ajtot is szeretnek. A szobamba laminalt padlo kerul majd, arra puha szonyeg az agy ele. Piros,mert a piros szint szeretem. Uj tanyerkeszletet is szeretnek, olyat, ami termeszetesnek nez ki. Szeretnem a lakast szep dolgokkal megtolteni. Szeretnek egy szep konyvespolcot is. Igen, megint tervezgetek, vannak terveim, pedig a telen azt hittem soha nem lesznek tobbet.

Egy elveszett novella

Pakolasztam a cuccaimat es megtalaltam egy regi novellamat. Emlekszem ra, hogy az egyetemre menet talaltam ki, es irtam le.      "Feltek mar valaha igazan? Tudjak mi az a felelem? Amikor meztelen karddal nez szembe a hideg halallal? En tudom mit jelent ez. Sok eve szolgaltam a Falon,amikor az elso bevetesre kuldtek minket. Hatan indultunk neki, ket felderito, negy harcos. Gyermekkoromban sok meset hallottam a Falon-tuli vilagrol. A nagyanyam meselt a mamutokrol, oriasokrol es a legfelelmetesebbekrol, a Masokrol. Mire felnottem csak nevettem ezeken a meseken. Bah! Gyerekek megremitesere, kordaban tartasara jo. Aztan eljott a bevetes ideje. Vadakat lattak a Fal kozeleben, oket kellett megtalalni. Hideg volt. Nagyon hideg. Az egen a telihold vilagitott. Nem gyujtottunk tuzet, vesztunkre. Neszezest hallottunk a fak kozul. A kardunkert, ijakert nyultunk, de egyikunk sem szamitott arra, ami a szemunk ele kerult. A hold fenye egy ember-szeru de nem emberi lenyre esett. Magasabb volt mint en, a bore szurkeskeken vilagitott, a szemei pupillak nelkuli hideg acelkeken csillogtak. Neman kozeledett felenk, megbenitott a jeges remulet. A tarsaim eldobtak a fegyvert es futasnak eredtek, en nem tudtam mozdulni. Mar egeszen kozel ert hozzam a Mas, amikor felemeltem a kardom. Valami kulonleges ero szallhatott belem, lecsaptam. De O csak kacagott hidegen. A kardom szilankokra tort. A szemem sarkabol fenyt lattam, valaki faklyaval rohant felenk.Lelassult az ido. Felemelte a kardjat, a penge visszaverte a hold fenyet. Ha egy pillanattal kesobb mozdulok, nem csak a fel karom banja. Ereztem, ahogy a penge athatol huson, csonton, a verem szinte megfagyott ahogy a foldre ert. Vartam, hogy ujra lecsapjon, nem akartam, hogy fajjon, ezt a hideget. Lattam, ahogy felemeli a kardjat, a jegmosolyt az arcan. Behunytam a szemem. Amikor ujra kinyitottam, meleg szobaban fekudtem. A csonk kitisztitva, bekotozve, a kandalloban meleg tuz pattogott vidaman. Egy fiatal ujonc lepett be, kerdesemre, hogy mi tortent, azt felelte, a kapuban talaltak ram, sulyosan sebesulten, felig megfagyva. Ket napig eszmeletlen voltam. A tarsaim kozul senki sem tert vissza. Nem hittem el a tortenetemet. De nevessenek csak rajta. Majd meglatjak, a regi mesek igazak...

Subafitto

Olaszul ez a szo jelenti az alberletet. Amikor januarban visszamentem Genovaba, kiadtuk a lakast. En nagyon remeltem, hogy hosszu tavra es evekig nem kell vele foglalkoznom, csak havonta a rezsit elkerni. Tevedtem...Amikor aprilis vegen hazaertem az fogadott, hogy a berlok nem fizettek szamlakat 3-4honapja (volt, amit fizettek). Akkor kaptak idot majus vegeig, hogy kifizessek, nem fizettek, akkor irtunk egy fizetesi felszolitast es erdekes modon meg tudtak oldani.Hogy ebbe akkor miert mentem bele? Mert a berleti dij mindig idoben megjott, es nem vagyok nagyon szemet, meg nem en inteztem elotte a dolgokat. Szoval akkor fizettek es megallapodtunk, hogy ilyet tobbe soha. Juniusban ismet csak nehany dolgot fizettek be, de en meg mindig jofej voltam, mondtam, hogy oke akkor juliusban mindent. Julius kozepen meg mindig kertek ket het haladekot, de valamennyit fizettek, hat kaptak. A tabor elott talalkoztam a fickoval, aki kozolte, hogy 45 ezer helyett 12 van nala.Akkor irtunk egy cetlit, hogy ha a tabor vegeig nem kapok ertesitest arrol, hogy minden be van fizetve, akkor szevasz van. Nem kaptam,sot meg a berleti dijat se fizettek be. Aug.12en kozoltem veluk, hogy ketto hetuk van. A ket het lejarta elotti szerdan hivtam oket hogy mi van? Hat ok nem tudnak menni. Hat en meg ezt leszarom. Odamentunk ocsemekkel es meg mindig rohadt jo fejek voltunk,kaptak idot szombat, amikor is en mar cuccokkal mentem.Arra ertunk oda, hogy a lakas zarva es nem tudok bejutni, de nincs bent senki. Mint kiderult zarat csereltek. O hurra... Kihivtuk a rendoroket, en uvoltoztem, velem uvoltoztek, egy elmeny volt. A rendorrel ocsemek beszeltek meg a berlok, en nem. En fent arra vartam mi lesz. A groteszk az az egeszben, hogy bar az en tulajdonom, csak oda van lakcimem, nem tehetem be a labam a sajat lakasomba, ameddig ott vannak.Piszok ideges voltam. 4 ora ucsorges utan hazamentunk, cuccostul. Az ocsem kozolte a berlovel, hogy ha vasarnap ejfelig nem koltozik ki, olyan per lesz, hogy.... En rettento feszult voltam, nem csak magam miatt, hanem Miki meg Estel miatt is, akik nem tudtak koltozni meg. Annyira ideges voltam, hogy alig aludtam es masnap el is kesten az evnyitorol, ami azert valljuk be eleg szanalmas dolog. Akkor kezdtem el sirni, amikor lekestem a hevet es tudtam, hogy el fogok kesni. De nem szurtak le, kolleganonek elmeseltem mindent es nem volt baj. Este hivott az ocsem, hogy kell neki a berlo szama, aztan hivott, hogy koltoznek, ugyhogy odamegy. Kikoltoztek, ket szekrenyt nem vittek, azt kirakom majd a folyosora, oszt johetnek erte, amikor akarnak. Ugyhogy nem lesz per, es a heten vegre haza tudok menni es a fiuk is johetnek. Viszont ezek szerint volt nekik hova menni, illetve, gondolom volt mar ilyen ugyuk, mert nagyon be voltak szarva, amikor a per meg a feljelentes szavakat meghallottak. A tanulsag az, hogy a lakast, ha az egeszet ki kell adnom, csak megbizhato szemelynek adom ki, aki hoz arrol papirt nekem, hogy munkaja van, a berleti szerzodest ugyved es jegyzo jelenleteben iratom es minden modon bevedem magam. Ebbol is tanultam, es bar remenyeim szerint tobbet ilyen nem lesz, azert megjegyzem jol. Most pedig remelem, hogy remekul ki fogunk jonni harman a sracokkal.:)

Az allamalapitas unnepe

Valahogy az en eletemben hagyomanya van annak, hogy barmilyen is legyen az idojaras, megnezem a tuzijatekot a Duna partrol. Az utobbi 10 evben ezt Mttsekkel tettem, elotte is baratokkal vagy apuval, egyszer-egyszer anyuval. Gondoltam mar ra hogy elotte reszt kene venni az egyeb progikon, vajon akkor milyen elmeny lenne. A tegnapi tuzijatek nekem nagyon tetszett. Kicsit ujra gyerek lehettem es ott orultunk a mindenfel raketaknak, abraknak, szineknek. A zene is jol el lett talalva hozza. Aztan hazamentem es azt lattam, hogy egy kulfoldon elo ismerosom Boldog Szuletesnapot kivan az orszagnak, am alatta kommentben kifejtik, hogy ilyen szanalmas orszagnak csak szanalma szuletesnapja lehet, es bevallom neken ez fajt. Mert szerintem a mi hazank nem szanalmas. Oke a vezetoit peklapattal utnem agyon, es vannak benne szanalmas emberek, de hat ilyen hol nincs? Mitol szanalmas egy orszag? Azert mert a vezetoi ilyenek? Mashol is ilyenek csak nem ennyire latvanyosan.Azert van benne nem keves marharepa, aki szereti keverni  a bajt? Mas orszagban is van ilyen szep szammal. Vajon miert van, hogy mindig a kulfoldon elok szanalmasoznak? Mi pedig, akik itt elunk, a lehetoseginkhez merten probaljuk jobba-szebbe tenni a hazankat. Tegnap jatszottam ket ismeretlen gyerekkel. Odajottek hozzam, hogy versenyezzunk, anyuka a padrol figyelt aztan megkoszontek a jatekot. Egy szanalmas orszagban az idegen felnott nem jatszik az idegen gyerekkel es az nem koszoni meg a jatekot. Tegnap az a sok ember, aki egyutt orult a felroppeno szineknek es abraknak, nem lehet mind naplopo, gonosz, selejtes. Persze sokan mondjak, hogy ezt a penzt kolthettuk volna masra. Teny kolthettuk volna, de evente csak egyszer van szuletesnapja kicsi, tobb mint, ezer eves hazanknak es ilyenkor szerintem megerdemli, hogy unnepeljunk. En szeretem ezt a szanalmas kis orszagot, itt Europa kozepen. Szeretem a varosait, falvait, a hegyeket, a nagy tavat, aminek a kulfoldiek csodajara jarnak, szeretem a szineket meg a koszos bkvt is tudom szeretni. Jo amikor a neni a boltban ram mosolyog, amikor a fiatal srac segit feltenni a bringat a hevre, amikor az oreg bacsi az eleterol mesel, amikor sorba allunk a postan. Szeretem a magyar nyelvet, az eteleket,izeket. Persze nem konnyu itt elni es sok rossz tortenik velem is, de amiota hazajottem Genovabol, azota tudom, nem akarok mashol elni, csak ha muszaj. Mert nekem ez a szanalmas kis orszag a hazam, az otthonom.

Születésnap és egyéb finomságok

27 éves lettem én, meglepetés... Ja nem, azt majd akkor ha elmúltam 30.

Csütörtökön volt a születésnapom, ami nagyon jó lett volna, ha nem fáj a fejem egész este.
Szombaton aztán csináltam egy kisebb bulit, és nagyon meglepett, hogy akik eljöttek rá, hoztak nekem ajándékot. Tényleg nem vártam, az volt a legfontosabb, hogy itt legyenek. Persze tökre örültem minden kis apróságnak, csak annyira elszoktam már attól, hogy ajándékot kapok, hogy nagyon meglepett.
Örültem, hogy itt voltak Eryék és hozták Dorkát, és örültem a sok kedves mosolynak is.
Szeretem, ha emberek vesznek körül, szeretek a barátaimmal lenni. Szóval nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki eljött és nagyon boldoggá tettek ám.

Tegnap meg voltam szökőkút nézésen, hát ajánlom mindenkinek, hogy menjen el és nézze meg. (Margit sziget 21:00)


És hazaköltözöm. Annyira jó érzés, hazamegyek a jövőhéten.

Azon gondolkodtam, mi lenne ha lenne egymillió forintom. Tudom, hogy nem nagy pénz, de mégis, ha lenne.

Először minden, de minden tartozásomat rendezném.
Utána a lakásban a maradék rendbe hozni valót (pvc, nagyszoba, nyílászárók).
Aztán vennék magamnak egy jó gépet.
Aztán ruhákat is vennék.
Meg elmennék nyelvtanfolyamra 5X5re délelőtt.
Meg elkezdeném a jogsit, ha már megvan a nyelvvizsga.
Meg talán valami továbbképzésbe is belefognék, mindezek után (drámapedagógia még mindig nagyon érdekel).
Tavasszal elmennék Rómába.

szulok

Ez is egy regebb ota erlelodo poszt, meg a taborban kezdtem el megfogalmazni. Amikor kb. 6 eves lehettem jatszottunk a baratnommel a shenk figurakkal. Kiralylanyok voltunk es o mindenaron meg akart szokni a szuleitol en pedig folyamatosan mondtam neki, hogy ilyet nem szabad csinalni, a szuloket tisztelni kell. Hogy o erre mit mondott, arra mar nem emlekszem. A taborban sokfele ember szulei ott voltak es sok emebrtol hallottam a sajat szuleirol. Azt latom hogy az mttben altalanos dolog az, hogy az ember a sajat szuleit tiszteli es szereti, akkor is ha neha duhos ra, veszekszik vele. Am hallottam olyat is, aki nem ilyen. Nekem valahogy nem fer bele a fejembe, mi olyat tehet egy szulo, hogy azt erdemelje, a gyereke ellne fordul, megalazza, ne adj isten feljelenti, bepereli azt az ember part akik kicsi kora ota etetik, tanittatjak, vedik, nevelik ot. Hiszen ha nem igy lenne, akkor sokkal korabban lepni kell es azt azert latni szokta a Mau altal olyan sokat szidott szocialis vedohalo is, ha valahol alkora baj van, hogy kozbe kell lepni. Szoval ezt valahogy sosem ertettem, hogy ertelmes emberek hogyan tudnak direkt artani a szuleiknek. Mert mas az, amikor anyunak be kell jonni a suliba mert megvertem valakit es mas az ha en direkt szandekosan bantanam. Lattam mar sok mindent amiota gyerekekkel dolgozom, de meg a hajlektalan gyerekek is szeretik a szuleiket, meg ok is vartak hogy jojjenek hozzajuk, akkor is ha olyankor kiabaltak veluk. Meg az a volt diakom is szerette az anyjat, akit vertek otthon. Szoval szamomra orok rejtely marad ez, hogy mi olyat tehet  szulo, hogy azt erdemelje, hogy ellene fordul a gyereke.

Il mio lavoro

Meg odakint Genovaban elkuldtem a jelentkezesemet egy suliba, hatha. Vissza is irtak hogy jojjek be, en meg felhivtam oket, kintrol hogy jonnek en de Genovaban dekkolok. Nembaj ha hazaertem. Itthon viszont nem kerestem oket, mert nem volt meg a nyelvvizsga. Ket napja hivtak hogy szerdan, ha meg aktualis,menjek be. Borzasztoan izgultam. Alig aludtam ejjel es akkor is azt almodtam, hogy lekesem a buszt. Az igazgato elott mar talalkoztam a tanitoval, szimpinek tunt. Beszelgettunk a sulirol es rogton kollegakent kezelt. Bent az igazgato is ugy beszelt velem, mintha maris enyem lenne az allas. Ettol meg ugy jottem ki, hogy biztos nem kellek. Epp kaveztunk Dorwwal es Rozsaval, amikor csorgott a telefon es az igazgato volt benne. Azt mondta hogy a gyors hivas altalaban rosszat jelent de o ezt most megcafolna es jovoheten ilyenkor jojjek be a papirjaimmal es akkor megirunk mindent. En komolyan majdnem sirtam. Ott ultem es miutan letettem a telefont majdnem elbogtem magam oromomben. Osztalyom lesz. 18 kicsi elsosom, akik ram lesznek bizva minden delutan es az enek orakon. Talan furulyat is tanithatok, talan mas osztalyokban is. Iszonyuan felek es nagyon izgulok. Szeretnek megfelelni, szeretnem ha nem kovetnem el azokat a hibakat, amiket korabban, szeretnem ha decemberben meglenne a nyelvvizsga es ha jo lenne a kapcsolatom a kolleganommel. Genovabol ugy jottem haza, hogy ket kuldetesem van. Az egyik az allas volt. Sikerult. Nem tudom hogyan, nem tudom mivel vagyok jobb, mint mas palyazok, de jobb voltam. Es holnap szuletes napom lesz.

Legidosebb

Nem feltetlenul az a legidosebb,aki eloszor szuletik. A legidosebbnek lenni orok felelosseg. Rad bizzak a kicsiket, neked kell rajuk figyelni, ez egy ido utan szokasodda valik. Figyelni. Elore gondolkodni, tervezni, vallalni a tetteid kovetkezmenyeit. Amiota az eszemet tudom, mindig igyekeztem, hogy ne cselekedjek meggondolatlanul, mert azzal masokat es magamat banthatom. Azon keves esetben, amikor igy tettem, utolag mindig rosszul rajtam valamilyen szinten. Megbantottam valakit vagy sajat magamnak okoztam gondot. Talan ez  az egyik oka, hogy sosem tudom magam igazan elengedni, mert mi van ha ugrani kell segiteni vagy ha rossz lesz az, amit epp csinalok. Nem egyszeru ez es neha annyira szeretnem ha ram vigyazna valaki es nem nekem kellene vigyazni. Ha el tudnam engedni magam, ha mernek peldaul annyit inni, hogy masnap ne emlekezzek ra, mit csinaltam. De en ezt meg soha nem tudtam megcsinalni, sosem mertem teljesen elengedni a kontrollt. Pedig egyszer ugy kiprobalnam milyen, amikor a kovetkezmenyek figyelembevetele nelkul cselekszem, amikor mas hozza helyre ha hulyeseget csinalok, amikor nem nekem kell elvinni a balhet. Jo volna ha ki tudnam kapcsolni magamban ezt a dolgot, legalabb egy kicsi idore.

Keretjáték

Amikor a követ elmondta a hírt, hogy a lándzsa már nincs a nővérénél, tudta, hogy ő maradt az utolsó a családból. Tudta, hogy innentől neki kell irányítania a népét, de azt is, hogy bizonyosságot kell szereznie. Aznap délután együtt mentek ki a Völgyből, és beigazolódott, amitől mindvégig félt. Egyedül maradt. Se apja, se anyja, se a testvérei nincsenek többé. Ő maradt, és a népéből alig maroknyian. Aztán meghallotta, hogy a holtest, aki mellett a lándzsa feküdt, nem az volt, aki megölette a népét. Iszonyatos harag, düh, és elkeseredettség támadt a szívében. Titokban bosszút esküdött, és csak várta az alkalmat, amikor beteljesítheti a bosszúját.
Pár éjszakával később, az őrséget elcsalta két tünde, hogy megküzdhessenek valami évszázados sérelem miatt. Ő csak nevetett magában, hah évszázados sérelmek. Ezek saját maguk fogják okozni a vesztüket azzal, hogy ilyeneken rágódnak folyton és a saját fajtájukat irtják, ahelyett, hogy összefognának mind.
Kisurrant hát a Völgy védelmén támadt résen, de előtte még hagyott egy üzenetet a népe gyülekezési helyén, hogy elment, és igyekszik visszatérni de ha nem...
Az ellenség táborába is könnyű volt bejutni. Eggyel több keletlakót észre sem vettek, annyian voltak. Tudta kit kell keresni, elég hangosan dicsekedett a tetteivel. Nőket és gyerekeket mészárolt le, és büszke volt rá. Ő megvárta, ameddig annyira részegre issza magát a gyilkos, hogy könnyű szerrel elvághassa a torkát. Dühös volt és nem gondolkodott, pedig Daúd többször is mondta neki, hogyan kell gyorsan, hang nélkül ölni. Dühében tehát hibát követett el. Áldozata felsikoltott és felverte a tábort.
Őt elkapták, vallatták, ütötték, ő maga sem értette, miért nem ölték meg. Nem mondott semmit. Nem sírt, nem kiabált, pedig nagyon fájtak az ütések, de fele annyira sem, mint az a fájdalom, ami a lelkében volt, hogy egyedül maradt. Sosem készítették fel őt a nép vezetőjének, hiszen sokadik gyerekként született, csupán egy osztagot kapott apja seregében. Harcos volt.
Nem emlékezett rá, mikor ájulhatott el. Amikor kinyitotta a szemét, az erdőt látta maga előtt. Kikötötték egy fához és sorsára hagyták. Talán méltóbb büntetésnek szánták, hogy a farkasok tépjék szét, minthogy saját kezűleg végezzenek vele. Hangokat hallott, mintha valaki csendben közeledne, aztán üvöltést, és csatazajt. Nem tudott mozogni, nem volt semmi ereje hozzá. Aztán ismerős hangot hallott maga mellett "ne aggódj, itt vagyunk". Valaki kioldozta a köteleket, ketten felsegítették őt, de képtelen volt megtartani magát.
"Mit mondtál el nekik?"
"Semmit. De a gyilkost megöltem. Megbosszultam a testvérem halálát!"

Segítséggel visszajutott a Völgybe, nem teljesen volt magánál, de azt érezte, hogy nem az egész népe jött el érte, volt, aki hiányzott, pedig szüksége lett volna rá. A Völgy vezetői kizárták a tanácsból, a párbajozó tündéket csak napokkal később büntették meg, és őket sem túlságosan.

Nem érthették, nem is értették miért tette, amit tett. A tündék ezt sosem értik. Nekik végtelen idejük van, nem támadja őket betegség, örökké szépek és fiatalok maradnak. Neki viszont most volt ideje bosszút állni. Akkor is ha belehal ebbe.

A sebei gyorsabban gyógyultak, hiszen két tünde nép is segített rajta. Fel kellett készülnie arra, hogy ő vezesse a népét. Dönteniük kellett merre haladjanak tovább. Ő a maga részéről Mithrimbe ment volna, békében, nyugalomban. Nem akart már harcolni, elege volt belőle, hogy mások mondják meg mit csináljon, hiszen ide is így kerültek, egy eskü által. Aztán megérkezett a követ, aki elmondta, hogy népének maradéka még harcol Feanor Fiaival, valahol messze keleten, és megújították az esküjüket. Így már nem volt döntési joguk, hogy merre induljanak tovább.

Ő tudta, hogy meghalni mennek, megint, hiszen újabb csatába indulnak. Tudta, hogy a népének leáldozott, hogy nem marad senki, aki mesélhetne róluk, de ezt az a gondolatot nem osztotta meg senkivel. Csak vezette őket, csatlakozva Maedhros egyik megmaradt seregéhez.

Honnan tudod?

Nagyon sokat gondolkodom mostanában azon a kérdésen, hogy honnan lehet tudni azt, ha valaki szerelmes.
Mert a nagy könyv szerint, akkor vagy szerelmes, ha rózsaszín köd van, meg felhőn láblógatás, meg repkedés meg nem látod a másik hibáit, meg ilyenek.
De akkor én soha nem voltam szerelmes. Soha.
Én mindig láttam a hibákat, csak azokkal együtt is kellett nekem a másik, sosem volt rózsaszín köd, és repülni is baromi ritkán repültem (olyankor általában úgy lezuhantam utána, hogy nem hiszem, hogy valaha merni fogok még repülni).
Nem tudom mitől számít valaki szerelmesnek.

Azt tudom, hogy amikor én szeretek valakit, akkor rosszul leszek tőle, ha mást ölel, rosszul érzem magam, ha nincs velem, ha sokáig nem látom, nem hallok felőle. Fizikailag fáj. Azt tudom, hogy akit szeretek, azért ölni is képes lennék, azzal a világ végére is elmennék, ha kérne rá. Azt tudom, hogy mindentől megvédeném és szeretném ha sokat nevetne, amikor velem van.
S szeretném ha boldog lenne mellettem, ha csak pillanatokra is.
Azt tudom, hogyha valakit szeretek, akkor nem gondolok komolyan másra.
Azt tudom, hogy olyankor, megáll az idő ha a szemébe nézek, hogy bármire képes lennék vele.

Nem tudom, hogy mi a szerelem, azt tudom, hogy én hogyan szeretek. Mert én csak nagyon tudok szeretni.

A Könnyek útján

Hazajöttünk. Én nagyon nagy félelmekkel indultam neki a tábornak. Nem találtam előtte a helyemet az mttben, azt gondoltam, hogy nem vagyok idevaló, hogy nem hiányoznék ha elmennék örökre, hogy nem kellek már. Azt gondoltam, hogy olyan harcok várnak rám lent, amiket nem tudok megvívni, egyedül biztosan nem, és hogy nem vagyok én elég ehhez.
Féltem tőle, nem csak magam miatt. Sok tényezős dolog volt ez a félelem, az, hogy 8 hónapig nem voltam részese az mtt élő életének, hogy nem tudtam a szervezői gárdával élőben találkozni, hogy nem igazán voltak elképzeléseim milyen is lesz, lehet ez, és még sok más, magánélettel kapcsolatos dolog is.

Aztán, ahogy Felagunddal elkezdtük tervezni az identitást, megvolt a csapatbeosztás meg ilyenek, egyre jobban elkezdtem várni. Kíváncsi lettem rá, hogy milyen lesz, hogy fogok teljesíteni, hogy fog ez menni, közben még mindig, egyre jobban féltem.

Lefele az úton az járt a fejemben, hogy hogyan fogok tudni helyt állni, s amikor leértünk és elkezdtük, még mindig kívülállónak éreztem magamat. Aztán megjöttek a táborozók és nem volt időm ezen gondolkodni, csinálni kellett, dolgozni. Volt, ami lefoglalta az agyamat, a gondolataimat, és közben még mindig aggódtam és féltem.

Később kiderült, hogy nem ok nélkül éreztem én ezeket a dolgokat, nem mondom, hogy nem sírtam odalent, mert sírtam, nem is egyszer. Sírtam és könnyeket töröltem le mások arcáról, mert mások is sírtak. Közben arra gondoltam, ez tényleg a könnyek útja.

Elfáradtam nagyon, de megtaláltam a helyemet megint. Tudom kitől mit szeretnék, mire vagyok képes, mennyit bírok és mi az, ami már nekem is sok. Vannak dolgok, amik fájnak és vannak, amiken elmosolyodom.

Az összenézések, a nevetések, a sárkány, a beszólások, a csillagnézés, a csillagok önmagukban, az esti közös vacsik, az ölelések, nevetések, mosolyok, az esti beszélgetések a lépcsőkön ülve, a csúszda, a szertartás, a babák, a... annyi minden van, ami jó volt odalent és ami miatt azt tudom mondani, ez egy jó tábor volt.

Köszönöm nektek. Köszönöm, hogy a barátaim vagytok, hogy most megint úgy érzem, hogy tartozom valahova. Köszönöm a háztársaimnak, hogy velük lakhattam, a csapatomnak, a szervező társaimnak.

S igen köszönöm Neki is.

Visszaadtatok nekem valami reményt, hitet, amit már-már elvesztettem.

Szeretlek benneteket.


Táncolni szeretnék, úgy, ahogy a tűzszertartás közben, ahogy az utolsó este. Elengedve magamat, a zene ritmusára mozogni, és érezni, hogy nem vagyok egyedül.

Elvarasok

A tegnapi strand utan arra jottem ra hogy azert nem nezik sokan jo szemmel ha egy kapcsolatban a no az idosebb, mert olyan elvarasok vannank velunk szemben amik ma mar szerintem hulyesegek. Vagyishogy aki 30 fele kozelit vagy tul van rajta az igenis ferjet keressen es utana igenis szuljon gyereket, akkor is ha nem akar. Akkor is ha jol erzi magat a fiatalabbal, mert hat nezd meg itt allsz,majdnem harminc vagy es hogy akarsz igy csaladot,hiszen o meg tanul vagy eppen elkezdett dolgozni... En meg azt gondolom, hogy az erettseget nem az hatarozza meg, hogy ki hany eves.Van aki 40 folott sem alkalmas az apasagra es a komoly kapcsolatra es van, aki mar 20 evesen is erett ra, es vannak, akik onzo modon mindig csak azt fogjak nezni, hogy nekik jo legyen. (nemtol fuggetlenul) Szoval azt gondolom, hogy le lehetne szallni errol az elvarasosdirol, ha valakinek az a sorsa, hogy csaladja legyen, akkor lesz neki, ha nem, akkor nem. Folosegesen hajszoln, eroltetni es masokat cseszegetni vele, nem szabad, mert az mindenkinek csak art.

Változik a szél

Változás van a levegőben, jó irányba változás. Nem tudom megmondani honnan érzem, egyszerűen érzem, hogy most a rossz dolgok visszavonulót fújnak és kisüt a nap.
Jó lesz a tábor, érzem, hogy jó lesz, hogy jól fogjuk magunkat érezni (mind), hogy sokat fogunk nevetni és beszélgetni és játszani és jó lesz. Mert jó kell, hogy legyen.

Elég rég volt már, hogy vártam volna a tábort. De most várom, nagyon várom, mert érzem, hogy sok dolog fog történni, válaszokat kapok majd a kérdéseimre, és meglesz a sikeres próbatétel, amire a februári alkalommal licitáltam.

Fényképek

A tegnapi fénykép nézegetés közben jutott eszembe, hogy mennyrei furcsa már, hogy azokon a papírlapokon az emberek, akik rajtuk vannak, boldogok. Mosolyognak, nevetnek, szeretik egymást, és ez látszik a fotókon is.
Aztán valahogy elromlik. Valami hiba csúszik a gépezetbe, és már nem szeretik egymást többé, már csak veszekedni, kiabálni, bántani tudnak.
A férj a feleséget, a feleség a férjet, és mindketten a gyerekeiket. Már nem lesznek mosolygós arcok, már látszik a szemekben a keserűség, a fájdalom, már nem csillog ugyanúgy, mint a korábbi képeken.

Vajon hol romlik el? Vajon miért van az, hogy akik egyszer nagyon szerették egymást, annyira képesek lesznek a gyűlöletre, hogy ezzel megmérgezik magukat, a családjukat, másokat?

Mirranddal beszélgettük, hogy a mi generációnk keresztje a rendszerváltás. Hiszen ezek a képek, amiket tegnap láttam, még előtte készültek, a viszonylagos nyugalomban. Amikor még kiszámítható volt az élet, amikor még volt munkahelye mindenkinek, aki dolgozni akart, amikor még nem kellett attól tartanod, hogy mikor tesznek az utcára, mikor cserélnek le "mercsak".

Aztán jött a rendszerváltás, és a szüleink lába alól kihúzták a talajt. Hirtelen minden bizonytalanná vált, és a feszültség, ami emiatt keletkezett, rajtunk a gyerekeiken csapódott le. Mert ők elkezdtek egymással veszekedni, meg persze velünk, olyan apróságokért, mint a "miért nem bírod gyorsabban venni a cipődet?" vagy a "nem igaz, hogy nem érted, ami a háziban van..." stb. Pedig mi csak gyerekek voltunk, akik azt látták az egészből, hogy anya, és apa, akik eddig mosolyogtak, játszottak velünk, kedvesek voltak, most csak veszekszenek egymással, és nem tudtuk, hogy miért. Mi változott meg?
Mert honnan is érthettük volna, hiszen kicsik voltunk még.

A velem egykorúak közül senkit nem tudok mondani, akiknél ne történt volna meg a fenti eset, ahol ne ment volna szét a család valamilyen szinten. (nekem ettől függetlenül szerencsém van, de erről már írtam korábban).

De a többségnek nincsen szerencséje, a többségnél, ha együtt is maradtak a szülők, olyan iszonyatosan megutálták egymást, hogy nézni is rossz...

Kicsit elszomorodtam, amikor nézegettük a képeket, mert azokról a képekről tényleg boldog emberek néztek vissza, igen mindenki boldog volt rajta, az anya, az apa meg a gyerek is.

Mint a Harry Potterben, amikor Mordon megmutatja Harrynek a képet a főnix rendjéről, és a képen mosolygó emberek fele már halott, de ott amikor a kép készült még nem tudják, hogy hamarosan meg fognak halni, hogy egy társuk elárulja majd őket.

Szeretek képeket nézegetni, mert konzerválnak valami jót. Hiszen rossz dolgokat nem fotózunk, de legalábbis nem tesszük be a családi albumba.

Egy kis ez és az

Tegnap elkezdtem dolgozni, helyettesítek egy cégnél. Rettentő érdekes, mert még soha nem csináltam ilyet. Baromira meg voltam ijedve az elején, hogy mi lesz ha elrontok valamit, vagy hülyeséget kérdezek (igen mind megvolt már). De szerencsére mindenki nagyon jófej és segítőkész.
A munka abból áll, hogy iratokat, kérelmeket iktatok, nyomtatok, pecsételek, számlázok, borítékolok.
Persze mindent sikerült már legalább egyszer elcseszni, és van amire már háromszor kérdeztem rá, hogy hogyan kell,  ha jön egy ügyfél a frászt kapok, hogy mit kell vele csinálni, de mindig jön a segítség. Talán a hét végére bele is jövök.

Ma a levelek hajtogatása közben, az jutott eszembe, amit anno Donát tanár úr mondott nekünk, egy előadás alkalmával.
Mi szerencsések vagyunk, mert a Tanítóképző csupa olyan dologra is megtanít bennünket, amit máshol nem tanulnak, de nem kötődik a szakmához sem annyira, viszont segítségünkre lehet, ha nem tudunk tanítóként elhelyezkedni. Például, mivel tanulunk rajzot, művészeteket stb. be tudunk rendezni ízlésesen egy kirakatot.
Ahogy hajtogattam a borítékokat, önkéntelenül is elmosolyodtam ezen. Ugyanis én az egyetemen tanultam meg pontosan hajtani, technika tp-n. Vicces. Ahogy a helyesírást, nyomtatott betűs írást is ott tanultam meg igazán és most mind a kettőre szükségem van.

A másik, amiről írni szerettem volna, az a tegnap délután. Thereonnal elmentünk az óriáskerékre, ami az Erzsébet téren áll. Már kinéztem magamnak a cuccot egy ideje, hogy mennyire érdekes lehet. Tényleg az volt. Budapest csodálatos, gyönyörű, meseszép város. Nincsenek rá szavak mennyire szeretek én itt élni, mennyire büszke vagyok a városra, az épületeire, a tornyaira, mindenre. Nagyon régen éreztem magamban ilyen lelkesedést (talán, ahhoz hasonlíthatom, amikor a télen a 41-en álltam és csodáltam a téli várost, hogy milyen gyönyörű), és nagyon jó volt..

 Talán még egy kicsit boldog is voltam

Holnap munka

Tehát igazából már rég aludnom kéne, de nem tudok. Kergetik a fejemben egymást a gondolatok és délután-óta írhatnékom van.
Csak épp azt nem tudom, hogy öntsem szavakba, ami a fejemben jár. Vannak nagyon szép és jó részei most az életemnek, és vannak olyanok, amikor szeretnék nem is létezni.

Írok a jókról, mert a rosszakat nem jó érzés olvasni.:)

Egész héten tekerésztem a városban, ami jó érzés volt, csak egyszer-egyszer tévedtem el. Sajnos csak egy címem volt, így nem kerestem túl sok pénzt, de hát ez van.
Viszont láttam gyönyörű épületeket a belvárosban, anyáztam autósokra, láttam, ahogy a rendőrök megfognak egy autóst, aki baromi szabálytalan volt (és igen ez jó érzéssel töltött el, mert pirosonáthajtós,satufékeskanyaros tehát eléggé veszélyes volt).

Elkezdtem és befejeztem a Vándorló Palota könyvet. Arra kellett rájönnöm, hogy a mi világunkból való varázslók rettentő hasonlóak egymáshoz. Igaz, én nem ismerek sokat a mieink közül, de akit igen, az egészen hasonlít Howlhoz. Nagyon jó kis könyv, más mint a film, de jó. Ajánlom elolvasásra másoknak is.

Megkaptam Dodietól az új Gaiman könyvet, holnap azt kezdem el olvasni. Remélem tetszeni fog. Gaimantól még mindig a Sosehol a kedvencem, illetve a novellái. 

Szombaton volt táborelőkészítős program, ahol sokakkal tudtam beszélgetni egy kicsit, némileg hasznosnak is éreztem magam (bár lehettem volna sokkal hasznosabb, és lehettünk volna sokkal hatékonyabbak is. Azt hiszem fel kell írni a következő táborszervezőknek jó nagy betűkkel, hogy vannak ötletek, amik nagyon jók, nagyon okosak, de előbb nézzék meg a raktárban, hogy van-e alapanyag az elkészítésükhöz....)

Sajnos a tunikáim még nincsenek kiszabva, de a héten mindenképp nekiállok. Kész akarok velük lenni időre.

Erre a táborszervezői toszra, már sokkal kevesebb lelkierőt kellett gyűjtenem, mint az előzőre. Az előző előtt eléggé kiborultam, és nagyon gondolkodtam rajta, hogy nem megyek mégsem, de aztán erőt kellett vennem magamon és mégis elmentem. 

Szóval a mostani az jó volt. Sokat nevettem, és jó volt beszélgetni Fióval és másokkal is. Kellett már nagyon, és a táborban is kelleni fog.  (Igen némileg sok szociális elmaradást kell pótolnom)

Aztán volt Margitszigetezés, ami szerintem szintén jól sikerült.

Mindjárt tábor!!!:)

Fohász

Nem szoktam imádkozni, pláne nem leírni, amire gondolok ilyenkor. De most csak egyetlen dolgot kérek.

Add Istenem, hogy legyen értelme küzdeni.

Tábor

Ulok a buszon es zenet hallgatok. Eleg regen tettem mar ilyesmit, mert altalaban olvasni szoktam,de most nem volt hozza kedvem. Szoval zenet hallgattam. Nekem mindig keveresre van allitva a lejatszo, igy egymast valtotta a Hiperkarma, Merida, Hobbit,GyU filmzenek. Van egy mappam amibe a maradek zeneket rakom. Ebben a mappaban van a Ryana altal csinalt taboros video zeneje is (Praan). Amikor elindult a muzsika, elfutottak a szememet a konnyek. Meg igy harom ev utan is paras lesz a szemem ha arra a videora, taborra gondolok. Ott kaptam eloszor igazan nagy feladatot, ott voltam a tokeletes csapat tokeletes harmasanak egyik vezetoje. Ott nagyon boldog voltam. Annak a tabornak a vegen zokogtunk vagy meg fel orat miutan a taborozok hazamentek, es meg utana is neha. Most ahogy ezeket  betuket potyogom a telefonba,megint csak konnyes lett a szemem. Tudom, oriasi elvaras, de azt szeretnem, hogy az idei tabor utan is igy erezzem magam. Meglegyen a 100%al tobb katarzis, naprol-napra jobb legyen a tabor, es ugy jojjek haza, hogy ugy erezzem, ez volt minden idok legjobb MTT tabora.

http://www.youtube.com/watch?v=2oT93bhhMXg

Mennyi az annyi

Tegnap volt egy érdekes beszélgetésem a pénzről. Hogy ki mennyi pénzből és hogyan jön ki. Korábban is beszélgettem már erről olyannal, aki sokkal-sokkal több pénzből él, mint amennyiből én valaha is fogok.
Azokat, akik sok pénzből élnek, mindig megdöbbenti, az, hogy hogy lehet kijönni havi 70-90 ezer forintból (nálam ugye ez a reális kereset, mert egy tanító kb. ennyit keres). Az első válasz az, hogy nehezen. A második, hogy sok sok tervezéssel. Megtervezve, mit, mikor eszem, ilyesmik.
Aztán rájöttem arra is, hogy talán az is az oka annak, hogy én kevés pénzből is kijövök, mert nincsenek extra igényeim. Nekem nem kell fodrász, kozmetikus, sminkkészlet, heti/napi étterem, mozi, színház stb. Persze szeretek színházba menni, de mivel ritkán járok, ezért különleges alkalom, ahogy a mozi is. Rákészülök egy-egy alkalomra.

De boldogságot tud okozni egy új szökőkút, egy séta a sötétben az árvíz mentén, egy beszélgetés, ha jól sikerül a főztöm és megdicsérik, ha szépen kitakarítok egy ideig örülni tudok neki, ha játszom a Szederrel, vagy csak bóklászunk, ha bringával megyek és suhanok az úton, ha csinosan felöltözöm és megdicsérnek, egy jó könyv,  ha amellett alszom el és ébredek, akit szeretek.

Sok pici apró dolog, amiknek örülni tudok és amik egy-egy pillanatra boldoggá tesznek, feltöltenek.

Emellett persze szeretném, ha lenne pénzem, ha megengedhetném magamnak, hogy bármikor kiruccanjak Rómába, vagy meghívjam a barátaimat fagyizni, ha megtetszik egy cucc megvehessem, ha új kütyü kell a bringámhoz, akkor ne kelljen rá kölcsönkérni vagy hónapokat várnom, hogy az enyém legyen, ha nem kéne soha többet kölcsönkérnem senkitől.

De azt hiszem isteni szerencsés ember vagyok, hogy bár sokszor aggasztanak az anyagiak, nem ekörül forog minden gondolatom, mert tudom, hogy meg tudom majd oldani, hogy valahogy mindig lesz, hogy sikerülni fog, akkor is ha most nagyon nehéz.

Nem tudom ez a hitem, hogy sikerülnie KELL honnan van. Hogy meg lehet oldani a problémákat, hogy túl lehet lépni rajtuk. Sokan próbálták már kiölni belőlem ezt a hitet, de senkinek sem sikerült.

Mert az nem lehet, hogy rossz legyen mindig. Jónak is kell lennie.

Hogy hogy jutottam el az anyagiak kérdéstől idáig, fogalmam sincsen. Talán mert sokan hiszik azt, hogyha lenne sok pénzük, akkor boldogabbak lennének. Pedig nem. Mert az ember valahogy úgy van kitalálva, hogyha megengedheti magának a kis panelt, akkor rögtön nagyobbat szeretne, akkor is ha kényelmesen elfér a kis panelban, aztán ha nagyobbat kap, akkor még nagyobbat szeretne és így tovább.

Arciere

Nem tudom mióta vonz az íjászat. Elég régóta tetszik, és valamiért mindig is szerettem volna úgy igazán lőni.
Ha valamilyen stratégiai játékot játszom, abban mindig vannak íjász egységeim (már, ha a játék engedi) sőt, ha tehetem majdnem csak az van.
Még a télen fogalmazódott meg bennem nagyon erősen az az érzés, hogyha hazajövök lőni akarok. Meg akarom tanulni ezt, akkor is ha már öreg vagyok hozzá, mert érdekel.

De eddig semmi lehetőségem nem volt erre.

Ma egy hirtelen ötlettől vezérelve, kiírtam a facebookra, hogy nincsen-e valakinek kölcsön íja, tőre a táborra.
Egy ismerősöm, Hajni, pedig rámírt, hogy hát neki van egy íja, és nem igazán használja, így nekem adja addig ameddig hazajön külföldről.

Így most legalább már íjam van:)))))))

Annyira örülök neki, hogy azt el sem tudom mondani. Olyan kis szép (láttam róla képet) és olyan kis vidám vagyok ettől. Pedig ma sem volt annyira jó napom, de ez most feldobta.

Köszönöm!:)

insomnia

Ma egesz nap zombi voltam es nyomott. Ugy ereztem magam mintha nem lenne a vilag resze. Hihetetlen igenyem volt egy olelesre ami hosszu es megall kozben a vilag. Faradtnak ereztem magam es nyugosnek es kicsinek. Talan megis kellett volna ma tekerni, mert hazafele viszont jo volt suhanni a fak alatt. Ettol meg kellemes nap volt, neztunk Dodiekkal filmet, Thereonnal karaktert alkottunk, szoval azert egesz jol elvoltam ma. Csak nyominak ereztem magam.Most meg nem tudok aludni. Meselhetnekem van es beszelgethetnekem. Amikor ott a fejedben a tortenet es nem akar kijonni. Pedig mar majdnem keszen van. Kicsit irigylem azokat, akik tudnak irni. En nem tudok. Vagyis de, parbeszedeket. Azokban azt hiszem egesz jo vagyok. Meg hangulatokat.   Aztan tegnap arra is rajottem, miert zavar engem Tauriel karaktere, azon kivul hogy minden fiu ra van kattava. Tolkien keves nevvel ellatott noi karakterrol ir a nepszerubb muveiben. De azok a nok mindig erosek, kulonlegesek, valami olyan tulajdonsag halmaznak vannak a birtokaban, amiert szeretni es becsulni lehet oket. Tauriel karaktere ezt kissebbiti. Sulytalanabba teszi oket, ami szerintem nem jo. Nem azert mert benne sincsen a konyvben, ez csak egy szelete a dolognak, hanen mert azt gondolom nem veletlenek azok a nok akiknek neve is van Tolkiennel, biztos vagyok benne, hogy szamara fontos holgyek szemelyet orokitette meg bennuk. (Luthienben peldaul a feleseget.) Es akkor PJ meg a stab, azzal a felkialtassal, hogy keves a no, csinal egy tundet es allitolag meg szerelmi szal is lesz. Hat.... o.... Errol egyebkent az is eszembe jutott, hogy en melyik tunde no lennek a harombol, akiket fontosabbnak velek(Galadriel, Arwen,Luthien). Azt hiszem leginkabb Luthien all kozel hozzam. O az egyetlen, aki komoly lepeseket tesz a szerelme erdekeben, meg a sajat eletet is felaldozza, es nem ugy, mint arwen. Na igy a vegere kezdek is almos lenni. Meg var ram egy csata, amit meg kell vivnom az orkok ellen. De szerencsere nem vivok egyedul.Ott vannak velem a barataim. Az ijasz a lovag a tolvaj a harcmuvesz a bard a papok a mindenfele elemental idomitok es a varazslo is.

Quando sará drin...(amikor csörög)

Pontosan nem ezt jelenti a fenti mondat, de mindig ezt mondtuk Ninonak, hogyha valaminek a csörgését vártuk.
Tegnap csörgött a telefonom és egy barátom félig sírós hangon kért, hogy ha szabad vagyok, ugyan menjek már neki segíteni. Még gyorsan feltettem a lecsót főni, elmondtam apának mikor kell kikapcsolni és rohantam segíteni.
Amikor chaten/facen/akárhol azt látom, hogy egy barátom szomorú, rossz kedvű, akkor a saját bajomat indig rögtön elfelejtem és azon kezdek el agyalni, hogy hogyan vidítsam fel, hogyan segítsek neki, (igen van kivétel, amikor először az jut eszembe, hogy hogyan küldjem el a búbánatos fenébe, mert tudom, hogy a saját hülyesége miatt van éppen olyan helyzetben, amilyenben) hogyan lehetne vele egy kicsit elfeledtetni a szomorúságát.

Amikor pedig azt látom, hogy egy ilyen "munkámon" mert azért ez kőkemény meló tud lenni néha, akkor is ha észre sem veszem és akkor is ha jó érzés ezt csinálni, szóval egy ilyen munkámat valaki egy mozdulattal törli el, akkor azt az embert szeretném megütni.

Nem szeretem ha bántják a hozzám közel állókat, legyenek ők fiúk vagy lányok, nem szeretem, amikor nem tudok nekik segíteni, amikor minden igyekezetem hiába való, mert nem tudok mosolyt csalni az arcukba, vagy a fényt egy kicsit visszacsempészni a szemükbe.

Megint sok barátom szomorú valami miatt és ilyenkor én nem érek rá szomorúnak lenni, mert tudom, hogy ha már én sem mosolygok, amikor velük vagyok, akkor baj van.

Holnap szeretnék beszélgetni, szeretnék nevetni és szeretnék énekelni is. De leginkább beszélgetni.

Mert szeretlek titeket, akkor is ha nem tudtok vele mit kezdeni, akkor is ha néha terhes, akkor is, ha néha én is meglepődöm rajta, mennyit jelentetek számomra.

Csak hagyjátok, hogy megpróbáljak segíteni egy kicsit elfelejteni, megoldani, feloldani, kiereszteni, kiírtani, eltüntetni a gonosz gondolatokat.

Hidden Objects Live

Van egy játék fajta, a Hidden Objects (ilyenből keresek egyébként olyat, ami olaszul van), a lényege, hogy van egy rejtély, amit meg kell oldanod, tárgyakat kell keresni, meg információkat gyűjteni meg ilyesmi és a végére lesz kerek a sztori. Anyukámék nagyon szeretnek ilyet játszani.

A húgom most költözött másik házba a Lacival, és anya lement nekik segíteni. Nos az új ház, az valami fenomenális. rögtön otthon éreztem magam, érződik a házon, hogy volt benne élet, hogy története van, hogy régóta áll ott. A ház két szintes, de az alsó szinten semmit se lehet csinálni, csak kutakodni, mert használhatatlan. Oda zsúfoltak be a tulajék mindenféle, számukra kacatot, amit nem használnak már, nem kell nekik. A felső szinten laknak a húgomék,de ott is vannak csodák.
Van például rengetek sok könyv, de tényleg rengeteg. Sajnos egy részüket az alsó szinten rágják az egerek, de remélem nem sokáig. Igazából, majd ha lesznek képek mutatok, mert hiába írom le, hogy a ház tele van régi szerszámokkal és vadász-ereklyékkel, meg hogy olyan festményt találtunk, ami hú meg há, meg hogy illata van a könyveknek, és a padlás feljárónál ott a szekrény, ami Narniába vezet, nem adja vissza annyira. A kert pedig maga a felfedezetlen paradicsom. Ha kisgyerek lennék biztosan állandóan expediciókat indítanék benne, hogy megtaláljam az eltemetett sárkány csontokat, vagy a tündérek városát.

Vasárnap este, éppen a könyveket pakoltuk, amikor találtunk egy levelet, amiből kiderült, hogy a kertben lévő rom, egy présház volt, ezért van szőlő is a telken, és hogy 60 éve huza-vona volt, hogy el tudják adni a házat, mert több néven voltak a különböző részei. Aztán az is kiderült, hogy Mariskának több férfi is csapta a szelet, volt idősebb, volt beteg és volt fiatalabb is, de egyikhez se ment hozzá, vagy ezért, vagy azért, nem derült ki. Viszont népszerű volt. Aztán az is kiderült, hogy végül csak eladták a házat, bár kicsit pereskedni kellett érte, és hogy már akkor is leromlani készültek benne a dolgok. Gondolom utána kezdték el felújítani, de valahogy félbemaradhatott, mert az alsó szinten látszik, hogy nem két éve néz ki így, hanem legalább 10-20.
Borzasztóan élveztük a levelek megfejtését (mert a kézírások nehezen kivehetőek voltak) meg az egész pakolászást, kutakodást. Rám annyira rám ragadt a hangulat, hogy még ma is ezzel voltam elfoglalva, találtam is még leveleket, amik egy nagymamához szólnak, aki nem látta még az unokáját, meg karácsonyi üdvözleteket. Ha tehetném (de nem tehetem sajnos) az összes mindent átnézném egyesével, főleg a könyveket és amit lehet megmentenék belőle, mert óriási kincsek vannak ott. Például ott van minden tankönyv, amiből tanultam, és amiért embert tudtunk volna ölni, hogy hozzájussunk anno, mert a könyvtárban 1 példány volt, azt is ellopták, a helyben olvashatón meg mindig ült valaki.

Remélem, amikor július közepén visszamegyek, akkor is lesz még valami ebből az egészből, mert nekem nagyon tetszett.

Tekerés

Azért is szeretek kerékpárral közlekedni, mert közben jókat lehet gondolkodni. Ma hazafele tartva csodálatosan szép naplementét láttam. Annyira szép volt, hogy fel szerettem volna hívni valakit, akiről tudom, hogy ugyanúgy értékeli az ilyesmit, mint én, hogy nézze meg ő is. De persze ilyenkor nincsen az ember telefonján pénz, így csak gondolatban telefonálgattam.
Ilyenkor, tekerés közben azért is jó gondolkodni, mert ha dühös leszek közben, akkor gyorsabban haladok, meg történeteket is jó kitalálni ilyenkor. Párbeszédeket, szituációkat, akár múltbéli, akár jövőbéli, akár soha meg nem történő szituációkat.
S az ember észre sem veszi, és már majdnem célhoz is ért.
Meg persze lehet nézelődni. Megnézni a másik bringást, az autósokat, az épületeket, közben figyelve a forgalomra is, hiszen senki se szeretne balesetet szenvedni.
Ha olyanom van, akkor még énekelni is szoktam.

Szeretnék egyszer eltekerni a Szabadság hídig, felülni rá és onnan nézni a naplementét.

De mindig foglaltak azok a részek, ahova ülni lehet...

Kézfogás

Egy elég ronda álom után jöttem rá arra, hogy számomra milyen sokat jelent a kézfogás. Nem az, amit köszönéskor használunk, hanem az, amikor megfogjuk egymás kezét.
Ez az egyik legalapvetőbb reflexe az embernek. A fogás. Az egészen pici csecsemő is képes arra, hogy megfogja az ujjadat, ha odateszed a tenyerébe. Reflex. Később járni is úgy tanulunk, hogy fogjuk valakinek a kezét. Amikor valami fáj, valaki beteg, valakinek reményt akarunk adni, megfogjuk a kezét. Ha félünk valamitől, és nem vagyunk egyedül, megfogjuk a velünk egy helyiségben levők kezét, akkor is, ha nem is ismerjük őket. Ha csapatosan örülünk valaminek, kézen fogva ugrálunk. Ha nem akarom, hogy xy-t elüsse valami, a kezét megfogva rántom vissza az úttestről.

S igen, annak is a kezét fogjuk, akit nagyon szeretünk. Talán ezért is van az, hogy én csak annak fogom meg a kezét, járok vele kézen fogva sétálva, akt szeretek. Mindig csak egyetlen ember van, aki ezt kiérdemli. Nem járok kézen fogva a barátaimmal, barátnőimmel pláne nem, a családom tagjaival, senkivel, csak azzal az egy valakivel (aki most nincs).
Igen azt hiszem nekem az, hogy valaki megfogja a kezemet és úgy sétálunk tovább, többet jelent, mintha megcsókolna, eddig mindig előbb fogták meg a kezemet a fiúk, minthogy megcsókoltak volna (Drizzt is, Alyr is), legalábbis azok, akik igazán számítottak nekem.

Ma sok kézen fogva sétálós párt láttam az utcán és egy picit szomorú voltam, hogy nekem nincsen senki, akinek így foghatnám a kezét.

De majd lesz. Egyszer majd lesz a valaki, akiben meg tudok bízni, akit szeretni tudok, aki engedi, hogy szeressem, és, aki ugyanezeket a dolgokat érzi, és várja el tőlem is.

Én pedig kivárom.

MTT

Talaltam a telefonomra appot hogy tudjak onnan is blogolni. A gepem teljesen KO es sosem tudpm mikor kerulok gephez,ihlet viszont van. Elnezest az ekezet nelkulosegert de ugy lassabban haladok. Szoval az mttrol akartam irni valamit. Mar kint is foglalkoztatott,miutan visszamentem, hogy mi az,ami zavar. Mi valtozozott? Aztan az utobbi idoben sokat beszelgettem errol nehany baratommal es sikerult megfogalmazni. Az mtt,szamomra,elvesztette az artatlansagat. Azok az emberek akik a csodat tudtak benne megalkotni, akik szenvedellyel csinaltak, akik soha nem hoztak fel hogy szabadidmben dolgozom rajta,akik onekent es dalolva tenyleg eletuket es veruket adtak az mttert, szepen lassan elmentek vagy elmenoben vannak. Ez persze az elet rendje, a baj csak az hogy olyanok jonnek utanunk akiknek ez mar negyedannyira sem fontos, csak egy plusz adalek az elutekben. Meg persze fel is nottunk, mi 2003-2004-ben csatlakozottak es masfele ment az eletunk. De regen valahogy nem beszeltunk olyan temakrol hogy ki kivel mikor kufircolt ( nem volt erdekes es azt gondolom most sem az, ez mindenkinek a maganugye kene legyen csak vannak akik nem igy kezelik), nem beszeltunk olyan maganeleti dolgokrol amik tenyleg privat tema csak a legszukebb barati korben. Korabban sose ereztem az mttvel kapcsolatban azt hogy nem akarok elmenni egy talalkozora mert mindegyiken ott akartam lenni. Most azt figyelem kik mennek el es ha sok az olyan akit nem kedvelek vagy nincs a listan legalabb egy baratom, akkor nem megyek, akkor van fontosabb dolgom is. Persze en is rettento sokat valtoztam, de amikor olyantok hallom hogy lehet hogy nem jon taborba mert fel hogy csalodni fog es legalabb az illuzio maradjon meg neki h az mtt meg kepes sajat maga szamara is varazsolni, akirol tudom,hogy az mtt a legfontosabb dolog a szamara, na az mar igazan szivbe markolo elmeny.  Ettol meg szeretem az MTT-t es fontos nekem es szeretek erte dolgozni, a szabad idombol,onkent,ingyen. Csak mar nem magamnak epitem a Megyet, hanem masoknak.