2015

Bár még van egy nap az évből, most van időm megírni az elmúlt egy évet, hogy így visszatekintve milyen volt.

Január:
Az év első napja azzal telt, hogy gyógyszertárat kerestem, és azon gondolkodtam, hogyha terhes vagyok, akkor mihez kezdjek magammal.
Aztán volt LEP, meg nem volt munkám se.
Aztán voltam életemben először bulizni úgy, hogy este tízkor indultunk.
Hónap végére pedig munkám is lett.

Február: Itt már azért eléggé éreztem, hogy bajok vannak. Nem írtam róla a blogba és nem nagyon meséltem másoknak, de tudtam. Februárban volt az ominózus flörtölős-ivós cps megbeszélés is, ami után hazáig üvöltöttem Thereonnal, és ő nem értette mi bajom van. Sokszor voltam fáradt és rosszkedvű is.

Március: 14-én reggel szakítottam Thereonnal. Borzasztóan sírtam, szerintem akkor, ott halálra rémítettem Mikit, amikor kimentem a konyhába bőgve. Hosszú út vezetett odáig, hogy eldöntsem, én ezt nem bírom tovább. Biztosan benne volt a február és az utána lévő CP-s fellépés, ahol baromi jól szórakoztak rajtam a többiek, mert szerintem nem illik inni ha az ember dolgozik.
Iszonyatosan egyedül voltam, és akkor derült ki, kik is a barátaim igazán, mert ők kerestek, átjöttek, elhívtak, rám írtak, nem hagytak magamra. Mogyi még aznap átjött a Jankával, amiért borzasztó hálás vagyok neki a mai napig. Mellesleg ekkor mondta meg a Balázs, hogy hazajönnek karácsonyra,  amivel olyannyira boldoggá tett egy kicsit, hogy szerintem nem is tudja.
Annyi sebet szereztem abban a kb. két évben, ameddig együtt voltunk, hogy tudtam, hogy egy ideig most tényleg csak bántani tudnék bárkit is, aki a közelembe jön.
Viszont nagyon élveztem azt, hogy szabad vagyok végre, és bárkire rámosolyoghatok, bárkivel beszélhetek, mert nincsen tétje.
Ebben a hónapban volt az is, hogy nem tudtam aludni rendesen. Minden reggel remegve és hányingerrel keltem és iszonyatosan szarul voltam. Csak a robotpilóta működött, és a munkahelyem rengeteget töltött rajtam. Áprilisban mondta is egy kolléganőm, hogy nem is látszott rajtam, hogy szakítottunk. Mondtam neki, hogy azért, mert a magánéletemet nem hozom be a munkahelyemre, ha nem muszáj.

Április: Még mindig szarul voltam, de azért már javult. De legalább elmentem lőni! Azóta is hiányzik.
Megcsináltam a szóbeli nyelvvizsgát, aminek annyira örültem, hogy sírva ugráltam bele mások nyakába a tanáriban. A hónap végére már-már megfogalmazódott az is, hogy szeretnék valakit, de nem volt személy, hogy kit, csak úgy valakit, akihez oda lehet bújni.

Május: Volt szervezői hétvége, ami jól sikerült. Ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy műtét lesz ebből a térd dologból, mert iszonyatosan fájt egy osztálykirándulás után.
Ekkor már randizgattam (volna) pasikkal, de valahogy mind béna volt hozzá, hogy elhívjon egy sörre vagy moziba. Ezen jól ki is akadtam Báthori Gergőnek, aki megkérdezte, hogy Boki bejönne-e mint pasi. Közöltem vele, hogy "hát hogy egy klasszikust idézzek, nem rúgnám ki az ágyamból, ha be akarna kéredzkedni." (Visszakerestem a beszélgetést facebookon, azóta is ezen nevetek). Aztán ráírtam Bokira május 21-én (igen, ezt is visszakerestem) pont egy maintanencees napon. És csak beszélgettünk és beszélgettünk és beszélgettünk és beszélgettünk egy csomót, aztán elhívott sörözni, ahol még mindig sokat beszélgettünk és beszélgettünk, és huszonkilencedikén reggel volt az első reggel, hogy nem úgy keltem fel, hogy minden szar és minden undorító a világban és dühös vagyok.

Június: Június elsején megjött a nyelvvizsga eredménye. Életem legszebb hétfője volt.
Volt fotózás Súval, kaptam tőle fényképezőgépet. Közben beszélgettünk tovább Bokival, meg találkozgattunk is, aztán 14-én megcsókolt, amitől én olyan boldog lettem, hogy simán le tudtam volna repülni szárnyakon a Gellért hegyről. Persze tisztában voltam vele, hogy nagggyon vigyáznom kéne a kis lelkemre, de valami azt súgta, hogy most nem kell félnem. Átvettem a diplomámat, és egész héten ünnepeltem a nyelvvizsgát is meg a diplomát is. Azt hiszem ez a június volt a legszebb, legboldogabb hónapok egyike az életemből.

Július: Na ez a hónap Rómáról szólt, úgy ahogy van. Meg ültem motoron, Meg voltam Rómában!:) Meg volt Gergőesküvő is!

Augusztus: MTT tábor. Nagyon az. Meg a születésnapom Narbnál, Meg lett műtét időpont, amitől  jól megijedtem, mert valósággá vált, hogy  meg kell műteni a térdemet.

Szeptember: Be lettem mutatva otthon, amitől azért kicsit tartottam, mert azért elég rég volt ilyesmi utoljára. A térdem egyre többet fájt. Megmondták mit várnak tőlünk, gyakornokoktól,

Október: Ez a hónap a műtétről szólt.

November: Újra mehettem dolgozni a hónap közepétől, de azért még fájt (most is fájogat de hát ez van). Meg a karácsonyra készülésről és arról, hogy a munkahelyemen, ha lehet ne kövessek el hibákat. A gyerekek úgy örültek nekem, hogy majdnem elbőgtem magam rajta. Meg volt mogyi30 szülinap is.:)

December: A karácsonyról szólt. Arról, hogy örömet tudjak okozni másoknak, hogy ajándékokat készítek és vadászok.


Tavaly leírtam az évösszegző végén, hogy mit várok 2015től.



"Tényleg eljutni Rómába. Akkor is, ha egyedül megyek és senki sem jön velem. Szeretném ha a nyaram nem álláskereséssel telne, ha végre meglenne a nyelvvizsga, ha rendeződnének az életemben a konfliktusok, szeretnék táborba is menni, de csak akkor, ha szervezek és tényleg szükség van rám. Szeretnék visszamenni lőni, és valami rendszert vinni az életembe, ami az idei évben nagyon hiányzott belőle. Sok magántanítványt.

Szeretném, ha jövő ilyenkor azt írhatnám le a blogomba, hogy ez egy kiegyensúlyozott, boldog év volt. "

Nos ez alapján:

Ez az év egy kiegyensúlyozott boldog év volt. Volt tábor, és Róma és az állásom is megmaradt és a nyelvvizsga is sikerült, és magántanítvány is akadt.



Mit várok 2016-tól?


Szeretnék nyaralni menni, talán vissza Olaszországba. Szeretném ha a lábam a lehető legjobban rendbe jönne. Szeretnék sok boldog élményt. Szeretnék segíteni a barátaimnak, hogy többet mosolyogjanak. Talán megtanulni vezetni és jobb csapatvezető lenni a táborban, mint tavaly. Nem szeretnék állást keresni a nyáron, de ha mégis szükséges lesz, akkor olyan iskolában tanítani, ahol jól tudom magam érezni és picit közelebb van időben, mint a mostani munkahelyem.






Szeretném, ha jövőre is leírhatnám az év végén, hogy ez egy jó év volt.

Sei

Többet mond minden szónál.

Adventi vasar

Szeretek adventi vasarba menni. Az emberek,jo esetben mosolyognak, lehet nezelodni, vannak illatok es van egy olyan hangulata az egesznek,ami jo. Peldaul van zenelodoboz. Szeretem a zenelo dobozokat. A nagymamamnak volt egy (most a hugomnal van) es mindig megtekerte a kis kulccsal, ha kertuk es akkor tancolt a balerina.
Aztan a vasarban van forraltbor,de iden nem talaltunk bogreset.:(
Nagyon jo volt tegnap. Nezelodni Bokival es forraltbort inni a Duna partjan es megnezni a karacsonyfakat, amik peldaul szalamival es sajttal voltak diszitve es atsetalni a Bazilikahoz es olyan forraltbort inni amitol nevetos-szedulos lettem, es a fenyjatek a Bazilikan es ugy az egesz.

Ha valaki aprilisban azt mondja nekem,hogy ennyire boldog leszek,biztosan nem hiszem el neki.

Nem  hanyszor fogom meg megkoszonni a Bathori Gergonek es a Joistennek ezt.

Kapcsolati eletkorok

Anno ankalimon beszelt arrol, hogy a kozossegnek van egyfajat eletkora, gyerek,kamasz,felnott. Ezek ilyen pszichologiai eletkorok,nincs koze hozza a csoport tagjai eletkoranak.  Sokkal tobbre sajnos nem emlekszem belole,de amikor errol szo volt, az mtt epp a gyerek es a kamasz kozott volt atmenetben.

Az utobbi idoben baromi sokat gondolkodom azon, hogy ilyesemi az emberi kapcsolatok szintjen is lehetseges. Marmint minden emberrel mas szintu,sot van amikor ez ossze-vissza valtozik. 

A masik dolog,ami eszembe jutott az a vitakultura. Az elmult ket napban vitatkoztam nehany ismerosommel es azt hiszem sikerult kicsit osszezavarni oket,amikor valami mellett erveltem,amivel nem ertettem egyet. Pedig szvsz a jo vitapartner pont attol jo, hogy latja a te allaspontodban is az igazat. Ez olyan, mint amikor ugy zarunk le egy vitat, hogy "igazad van, de ettol meg nem ertek veled egyet!"

Sajnalom valahol, hogy tamadasnak es kotozkodesnek vettek, ahogy erveltem, es azt is hogy utana volt benne egy csoppnyi szemelyeskedes, amit nem is en csinaltam. Bar ez a szemelyeskedot minositi.

Aztan gondolkodtam meg a munkamon, a jovon, a barataimon es egy csomot agyalok a karacsonyon is.

Karácsony első felvonás

Jég dupla whiskeyvel

Jég az van, wishkey nincs (nem is szeretem).

Többször is elkezdtem már írni ezt a bejegyzést, de valahogy mindig elszállt. Remélem, most megmarad.

Arról akartam írni, hogy mit tanultam meg az elmúlt másfél hónapban.
Mert például megtanultam, hogy:

- Milyen a totális kiszolgáltatottság.
- Milyen csoda, hogy az ember JÁR.
- Mennyire nem vagyunk tudatában a testünknek, ameddig meg nem hibásodik egy rész.
- Milyen erő van a kezeimben.
- Rögzítővel járni.
- Segítséget kérni.
- Elviselni ha megszúrnak, minden este...
- Még inkább örülni az apró dolgoknak, mint egy mosoly, egy ölelés, vagy, hogy megiszunk egy kávét valahol.
- Örülni annak, hogy tudok járni!
- Büszkének lenni a kicsi eredményekre (fel tudom emelni a lábam, elérem a lábfejem, fel tudom húzni a zoknim, le tudok zuhanyozni egyedül, meg tudom mosni a hajam egyedül stb...)
- Helyet kérni a BKVn.
- Lassabban élni. Mivel nem tudok rohanni, ezért lassabban járok, nem tudok futni a busz után, tehát időben megpróbálok elindulni hozzá.
- Értékelni, hogy mennyien szeretnek.
- Elfogadni, hogy olykor-olykor lehetek én is gyenge.
- Hogy szabad sírni.


Most ott tartunk, hogy már tudok  lépcsőzni, bár sokszor baromira fáj még. Most is jegelem a lábam, tegnap majdnem sírtam a fájdalomtól, amikor kinyújtottam a lábam a tanáriban, aztán este kértem egy algoflexet Bokitól. A diákjaim rettentő cukik, ahogy nem engednek nekem dolgokat. Például felmászni a létrára, mert jaj ne le essek és ahogy segítenek nekem a lépcsőn lefelé.

Nem könnyű ez az egész, de igyekszem nevetni rajta, amennyit csak lehet, mert ha csak belesüppednék abba, hogy FÁJ, hogy nem úgy megy, ahogy megszoktam, akkor sem lenne jobb, sőt. Inkább viccelek vele, meg nevetek rajta, hogy mennyire iszonyatosan bénán megyek az utcán vagy, hogy felmászom a hévre (konkrétan mászom), vagy gyógytornán, amikor valami nem megy és bénázom. Rettentően elfáradok minden nap végére, de tudom, hogy jobb lesz, hogy azért csináltam ezt az egészet, hogy én is mehessek kirándulni, hogy elmehessek túrázni Bokival, ha ő megy, (mert a sátorban alvás már nem akadály), hogy a táborban ne essek ki azért, mert nem tudok járni, annyira fáj, hogy métázhassak, hogy játszhassak a gyerekekkel, hogy ha megyünk megint Olaszországba, akkor végig tudjam én is sétálni az utat (szeretnék egy Pisa-Genova-Firenze kirándulást csinálni, esetleg útba ejteni Lucca-t is).  Pisa olyan város, hogy szeretném még egyszer megnézni, és mivel onnan csak 1,5 óra Genova vonattal, ezért oda szeretnék visszamenni és megmutatni, hogy miért szeretem annyira. Szeretnék kiülni a kikötőbe este, megmutatni a kertet, ahova jártam, ha egyedül akartam lenni, a "játszótereket" ahova jártunk, ha olyan az idő, akkor bemenni a tengerbe Nervinél és megmutatnia házat, ahol laktam (nem, nem mennék el meglátogatni a családot, mert nem olyan viszonyban váltunk el). Firenze pedig rajta van a listán, ahova EL KELL MENNI. Lucca pedig az egyik legrégebbi középkori város, láttam róla képeket és szeretném élőben is megnézni. Ha ez sikerülne, akkor már csak Velence maradna, a LÁTNOM KELL városok közül


Utána igazából bárhova elmennék Olaszországon belül, de tulajdonképpen bárhova a világon, ahol lehet kapni GM kaját. Szeretném megnézni Írországot, Londont, Oxfordot, szóval vannak terveim, hogy hova mennék még el, persze az angol nyelvű helyekre nem egyedül, hanem valakivel, aki beszél angolul. Az olasz területeken meg beszélnék én.:) Januártól, ha belefér megpróbálok eljutni ilyen olasz nyelvű ingyenes beszélgetős vagy egyéb gyakorlós órákra, mert el fogom felejteni a nyelvet és akkor búúús panda leszek.