Hogy lehet

Még mindig nem hiszem el és még mindig mosolygok,ha arra gondolok,hogy menyasszony vagyok. Én. Én,aki mindig csak mások esküvőjének örült,mert sosem hitte el,hogy valaki annyira fogja szeretni,annyira fontos lesz valaki számára, hogy azt mondja "veled szeretném leélni az életem". Amióta az eszemet tudom mindig ott volt a kis háttértárban,hogy szeretném ezt, de mindig meggyőztem magam,hogy nem fontos, hogy nem ezen múlik,hogy ez csak egy jelkép, de hát ettől még szerethetik egymást emberek. És valóban,ez egy jelkép, annak a jelképe,hogy errefele haladunk,hogy a csatáink a veszekedéseink a nehézségeink ellenére,mi együtt szeretnénk megküzdeni a külvilággal,hogy számíthatunk egymásra,hogy a másik jólléte fontosabb a sajátunknál,hogy a legfontosabb személy az életünkben az az ember,akit a társunknak választunk.
Annyiszor kérdezték tőlem,amióta Boki van nekem,hogy mikor fog eljegyezni és én annyiszor mondtam,hogy "ha majd úgy érzi!" és olyan sokat beszélgettünk erről,de mindig csak valami homályos,távoli valamiként, hogy már-már úgy éreztem igazából sosem fog eljönni a pillanat. Bokinak, a hegyről lefele el is meséltem,hogy leginkább ahhoz az érzéshez hasonlít ez most,mint amikor 11-12 éves lehettem és nagyon nagyon nagyon szerettem volna egy saját kazettás magnót. De tudtam,hogy csórók vagyunk és a szüleim is mondták,hogy nem fogom megkapni karácsonyra,mert drága egy ilyen. És én el is engedtem a dolgot, de azért nagyon vágytam rá. Aztán eljött a karácsony este és ott volt a fa alatt a magnó és én annyira megdöbbentem és annyira örültem neki,hogy percekig csak nézni tudtam és nem hittem el,hogy ez nem álom. Nem bőgtem,csak majdnem és nagyon boldog voltam.
És amikor Boki letérdelt elém,akkor annyira megdöbbentem és annyira nem hittem el,hogy ez most itt tényleg megtörténik velem,velünk, és már potyogtak is a könnyeim, hogy azt szavakba nem lehet önteni. Sok helyen és sokféleképpen képzeltem én el ezt az egészet,de ez álmomban sem jutott eszembe. Hogy ott,a világ tetején, talpig túrában, egyszer csak megtörténik.
Nem hittem el, hogy engem ennyire lehet szeretni, hogy az a szeretet,amit én adok,és ami nekem normális,hogy adom, az viszonzásra talál,  hogy én megérdemlem ezt a szeretetet,hogy méltó vagyok rá. Mert én semmi extrát nem teszek. Azt csinálom,amiben jó vagyok, gondoskodom, aggódom(néha túl sokat is),megoldom a próblémákat, igyekszem otthont teremteni a lakásunkból, figyelni, szeretni,ott lenni,amikor kell és háttérben maradni,amikor arra van szükség.
Lassan esik csak le, hogy nem egy álomba csöppentem, hanem valóban az enyém a szőke herceg és én az övé vagyok. És erről most már az idegenek is rögtön tudni fognak,ha a kezemre néznek.:)

Utazás a trollokkal utolsó fejezet

Visszaértünk Bergenbe, oda,ahol először szálltunk meg. Az odaúton rendesen felhevültem a kocsiban,igy megvaltas volt a hűvös lakás.
Mindenki elment boltba,csak en nem,mert en ocsemmel telefonaltam.
Vacsi utan meg lementünk a partra belemenni a labunkkal a vizbe meg naplementet nezni.
Olyan szabad es boldog kis este volt mint amikor kamaszként ültünk a stégen.
Reggel kicsit késve indultunk el, a bergeni reptéren nem lehet dohányozni,ettől Boki nagyon kiakadt.
De azért egész sima útunk volt.

Összegezve, nagyon jól éreztem magam és sikerült sokat pihenni is,ami már kellett mind a kettőnknek.

Utazás a trollokkal hatodik fejezet

Este eldöntöttük,hogy nem megyünk fel a Kjeragboltenre,mert 5 óra lenne csak az út. Helyette találtunk egy prospektust, amiben volt egy Trollpikken (Trollpöcs) nevű szikla,alig egy órányira. Hát király! Ide kell menni!
Kicsit nehezen keltem reggel, a fiúk elmentek boltba,mert itt este 6 után nincs alkohol, és vettek sört meg szendvicsnek valót.
Aztán elindultunk.
Útközben megálltunk egy brutálisan nagy sziklás helyen,ami egy geopark volt,ahol magma kövek voltak. Jól fel is másztunk rájuk.  Nagyon élveztem,mászni. Addig ugyanis nem fàjt a térdem,ami reggel óta rögzítőben volt,mert annyira fájt. Ha sétálnom kellett rajta,akkor fájt. Ha mászni,akkor nem. A kocsiban is előre kellett nyújtanom(én ülök középen). Szóval másztunk, meg csináltunk epic fotókat.
Aztán elmentünk a Trollpöcshöz, amire kicsit nehezebb volt felmászni, de rendületlenül másztunk, ott nagyon fújt a szél és fotókat is csináltunk. Annyira jókat röhögtem azon,mennyit bénázom,hogy elfelejtettem videót csinálni. Pedig tervben volt egy prezentáció, de ez van.
Virággal elég sok mindenen tudunk visitva röhögni.
Hazafele megnéztük Stavenger óvárosát,ami sok egyforma fehét faházból állt, meg az olajmúzeum előtti játszóteret,ami annyira lepukkant volt,mint otthon a régi fém játszóterek. Kb.az első elhanyagolt dolog volt,amit itt láttunk.
Este meg annyira faradtak voltunk,hogy nevetős videókat néztünk youtubon,amit kiraktunk a tvre. Olyan egy óra magasságában aludhattam el.

Azt hiszem megint elfelejtettem,hogy a Preikestølen után még megnéztük a nagy kardokat is.

Gondoltam rà,hogy összeválogatok 100-150 képet majd és tartok egy-két mesedélutánt azoknak,akiket érdekelhet nálunk, a naaagy tvre kirakva a képeket.

Most màr megyünk vissza Bergenbe,onnan meg holnap haza.

Utazás a trollokkal ötödik fejezet

Szóval miután kiszálltunk a kocsiból, nekivágtunk egy újabb hegynek. Ez valamiért kevésbé volt megterhelő,pedig többet kellett mászni. De valahogy élveztem. Eleve úgy keltem reggel,hogy ma rendben vagyok magammal,tetszik a tükörképem.
Aztán fent a tetőn fotóztam össze-vissza,mint egy őrült. Fogtam a Vándort és itt is-ott is csináltam képet a Preikestolenen. Közben egy jegyespárt fotóztak talpig cuccban. Mondom Bokinak,hogy nézdmár mekkora menő, aszondja erre: jó akkor most elvonom a figyelmed, és térdre ereszkedett.Én meg azonnal megkérdeztem,hogy "De most tényleg?" És már bőgtem is. Persze a kérdés elhangzása után igent mondtam.
A gyűrű viszont nagy az ujjamra,mert a hüvelykujjamon hordott gyűrű alapján van a méret.:)) De ettől még gyönyörű,csodálatos,elképesztő.
Sosem hittem,hogy egyszer valaki megkér. Persze álmodoztam róla,de nem hittem el igazán.
Aztán végighívtam mindenkit,hogy "Itt ülök a Preikestolen tetején és menyasszony vagyok!!!"
Volt,aki sikított,volt aki sírt, volt aki csak nem jutott szóhoz. Boki a családtagjaimat hivogatta,hogy áldásukat adják ránk.
A gyűrű most a nyakamban lóg,mert félek,hogy elvesztem.
Hazafele még elmentünk a viking kardokhoz,aminek nem jut eszembe a neve,de nagyon epic.
Most meg itthon ülök,várok a soromra a fürdéshez.
Nagyon nagyon boldog vagyok. Nagyon.

Utazás a trollokkal negyedik fejezet

Hihetetlen nehezen keltünk reggel. Úgy éreztem soha többé nem fogok tudni lábra állni.
Összekapartuk magunkat, beszálltunk a kocsiba és irány Stavenger. Amire nem voltunk felkészülve az a vízesés volt útközben,ami ilyen úristen basszuskulcs volt. Órákat el tudtam volna ott létezni. Aztán átmentünk a másik vízeséshez,ami valami 600 méter magasról zúdúl alá. Egészen sokáig ki lehet mászni a köveire. Ott készület az epic-romantikus képünk Bokival.
Aztán kompoztunk is. Este meg a szálláson megnéztünk a képeket meg zuhanyoztam. Életemben zuhanynak ennyire nem örültem,azért emelem ki. Hajat mostam meg áztam egy kicsit. Jó meleg víz jött a zuhanyból,amit fel lehetett csatolni és így alá tudtam állni. Fokozatai is voltak, masszázs meg eső hatású is.
Meg főztem vacsorát ötünknek. Bolognai-szerűséget.
Elképesztő mennyire elfáradtam már.
Most úton vagyunk a Preikestolenhez, mert az a kevésbé nehéz túra. A térdem konstans fáj,de már meg sem lepődöm.
Jó lenne,ha lenne egy merengőm,mert akkor abba tölteném az emlékeket,és az sokkal könnyebb,mint leírni. Mert azokat a vízeséseket nem lehet leírni.

Utazás a trollokkal harmadik fejezet

Szerintem tegnap kihagytam a fa templomot a felsorolasbol, amit megnéztünk. Nagyon király volt.
Ma hatkor csörgött az óra, még pizsiben feldobtam egy kávét,mire Boki felébredt már le is főtt. A többi kávés is kitörő örömmel fogadta. Közben szendvicset csináltam magamnak és Bokinak is. Meg reggeliztem.
Aztán elindultunk. Az út első 10kmtere egész jól ment. Eleve gyönyörűeket láttunk, leírni nem lehet. Meg tapostunk havat is. Meg nagyon hideg szél fújt.
Aztán kb. a 11.kmnél kezdtem nagyon kimerülni. Tudtam, hogy még három hàtra van a célig, meet minden megtett km-t tábla jelzett. Gábor bakancsa valahol a negyedik kmnél feladta,úgyhogy összefoltoztam neki leukoplaszttal.
Maga a Trolltunga nekem kicsit csalódás volt. Gyönyörű meg minden, de akkor is. Valahogy nagyobbnak képzeltem. Azért második körben csak lelógattuk a lábunkat. Addigra nyugodtam meg, mert előtte folyton attól rettegtem,hogy leesik valaki. Hogy Boki leesik. Iszonyatosan féltem tőle.
Aztán,miután pihentünk meg fotóztunk sokat, elindultunk vissza.
Nagyon szenvedtem. Nagyon. Lassúnak,sutának,bénának éreztem magam. Egy ponton fel kellett raknom a térdszorítót is. Azt hittem sosem érünk haza. Nagyon elfáradtam. Azt hiszem 10 maximum 15 km,amire én hitelesítve vagyok.
De azért megérte, csak nagyon fáradt vagyok. Mindenki az. Le is égtünk, a nap is kifújta az arcunkat/kezünket.
Most megy a mosogatógép, én is fürdöm és bebújok a biztonságot adó hálózsákomba.

Utazás a trollokkal második fejezet.

Mivel holnap megyünk a troll nyelvére, és úgyis arról fogok írni(ha nem leszek hulla), ezért leírom a mai napot.
Dél körül indultunk Bergenből és este nyolc után értünk Oddába. Útközben repkedtek az Oddás szóviccek. Aztán egyszer csak ott volt egy vízesés,ami így úristen. Meg ott lehetett pisilni is úgyhogy megálltunk. Mondom Bokinak,hogy le lehet menni,menjünk már le. Lementünk. Hát arra az érzésre nincsenek szavaim. Elképesztő, csodálatos,tiszta,erő,természet,szellemek,atyaúristen és akkor még mindig nem találtam megfelelő jelzőket. Ahogy zúdúlt le a víztömeg, a hangja, az érzés az illatok.. Bokinak olyan kéken ragyog a szeme,amióta itt vagyunk,hogy a fremenek megirigyelnék.  Itt békés és csendes és nyugodt minden.
Miután kigyönyörködtük magunkat, egy 8kmteres alagútba mentünk,ahol még körforgalom is volt. Itt jött az igazi bazdmeg, ugyanis miután kijöttünk, kicsivel később dugó lett. Egy kamion és egy nagyobb hajót szállító hajó úgy gondolta,ő elférnek itt. Vagy egy órát álltunk ott. Mondjuk fotóztunk sokat.
Aztán bementünk a boltba, aztán lassan de biztosan megérkeztünk. Főztem gyorsan tésztát, ültünk a teraszon,ami szintén úristendegyönyörű itt minden.
Most éjfél van, és még éppencsak sötét.
Lassan aludni kell,mert holnap vár ránk a 28km(oda-vissza) Trollok nyelve,lépcsője,útja.:)

Nagyon jó most itt és Boki boldog. És ettől én is.
Ja,Ancsa megjegyezte a vacsinál,hogy milyen fura,hogy mi mindent megköszönünk egymásnak Bokival.
Én nekem már fel sem tűnik,annyira alap,hogy megköszönöm,ha csak egy pohár vizet is hoz nekem.

Utazás a trollokkal első fejezet

Tegnap hajnali négykor már a reptéren voltunk. Én aludtam max.1 órát előtte,Boki még kevesebbet.
Az utazás idegeskeséssel indult,mert a gurulós bőröndöt fel kellett adni,és nem számítottunk erre. A repülés jó részét átaludtam, pedig direkt szedtem le Poldarkot a telefonra. De majd max.hazafele.
Bergenben épp felhő volt, és hideg. Gábor átvette a kocsit, és bementünk Bergen központjába, aztán a szállásra. Ott nekem már muszáj volt enni. De ekkor már sütött a nap. Megnéztük a halpiacot , belvárost, az óvárost. Felmentünk egy funicolaréval(nem tudom a magyar nevét,talán a sikló a megfelelő) magasra, aztán ott mászkáltunk. Elmentünk egy tóhoz is, meg láttunk fa trollokat, meg táblát,ami boszorkányokra figyelmeztetett.
A helyén fent,volt GM hodtog:))
Hazafele bementünk a boltba, vacsit venni.
Itt este 11kor még világos volt. Én ekkor mentem el aludni. Nagyon kimerültem már akkorra.
Minden nagyon szép itt, sok a hegy meg az erdő. Képeket majd a driveba is felrakok meg a googlera is és elő is hivatok majd, főleg mert a naplómba az itteni bejegyzéseket rakom majd. Link az utolsó bejegyzésben lesz.
Öten vagyunk egyébként, Boki ,Gábor,Ancsa,Virág meg én.
Tényleg nagyon szép itt minden.:)

Telefon

Ma túrázni voltunk Budapesten belül,hogy betörjük a bakancsokat. Hazafele Boki ment tovább sörözni,én meg már nagyon rákészültem a csirkepaprikásra.
Már főtt a pörkölt,épp mosogatok, megy a GilmoreGirls,amikor csörög a telefon.
Attila az,hogy hol a Boki. Mondom neki, hogy hát nem veletek? Mi vagy egy órája,de talán másfél is van elváltunk egymástól az ötös buszon.
Hát nem,nem ért oda és a telefont nem veszi fel.
De hívnak ha odaért.
Kb.minden végigfutott az agyamon. Hogy a busz karambolozott,hogy leutottek, kiraboltak,rosszul lett és összeesett, hogy bajban van és én nem tudom hol... Közben valamiért gépiesen mosogattam tovább,mert kell a lábos,fel kell tenni a vizet,hogy legyen tészta.
Kb.5, perc telt el,amikor csörrent a zárban a kulcs. Ennyire akkor örültem utoljára neki,hogy csörren a kulcs, amikor valami buliból jött haza nagyon későn.
Kiesett a zsebéből a telefon és eltörött.
De én annyira megnyugodtam,hogy itt van,neki semmi baja...

Most persze telefont kell szerezni, illetve a telefonján levő képeket-videókat valahogy kinyerni belőle. De ez legyen a legnagyobb bajunk. Komolyan.