Azt hiszem mar iskolas lehettem, amikor eloszor,tudatosan, azert csinaltam meg valamit, hogy utana elmondhassam, bar nem hittetek el, en kepes voltam ra!
Szerintem ez az igeny a legtobb emberben benne van. A "csakazertis megmutatom es mindenki bekaphatja".
Emlekszem, hogy nagyon sok tanaramtol hallottam, hogy en ugyse viszem semmire, en n tudom megcsinalni. Amikor a zarotanitasom dicseretes lett, es az allamvizsgam is, annyira bennem volt, hogy minden ilyen volt tanaramnak elkuldjem azzal a szoveggel, hogy nesze bazdmeg!
Aztan nem tettem. Vegul is, nem miattuk csinaltam.
A masik ilyen az nem is a tanulassal kapcsolatos, hanem ugy altalaban az elettel. Gyulolom ha fel kell adnom valamit. Ha valamire azt mondjak nekem, hogy ehhez nem vagyok eleg jo, en pedig tudom, hogy dehogynem. Es be akarom bizonyitani, hogy nincs igazuk, hogy en ennel tobbet erek.
Ahogy nezegetem a facebook falamat, sokszor eszembe jut ez is.
Es persze van, amikor sajat magamnak akarom bebizonyitani, hogy kepes vagyok ra. Ilyen most ez a mozgas tema is. Tudom, hogy KELL es hogy nem adhatom fel.
Soha nem adom fel!:)
1 megjegyzés:
Ne is!
Bár a postás bácsink ezt mindig kiegészítette azzzal, hogy
"... amíg nincs rajta az irányítószám!"
;)
Forza, Belissima, sei brava! ;)
Megjegyzés küldése