Házikó

Szóval képzeld el,hogy elkezdesz építeni egy házat. Mondjuk az alapozást más csinálta de mindegy is. Épülget a házad, örülsz neki,büszke vagy rá, szereted építgetni. Látod,hogy mások,máshol hogyan építik a saját házukat,van aki előrébb tart,mint te. Vannak sérült és nehezen illeszkedő tégláid, de nem adod fel.
Tudod,hogy mivel sosem építettél még, ezért hibázol. Tanácsot kérsz más építészektől is. Aztán egy napon a téglakészítő mesterek elkezdenek az építésvezetődnél reklamálni,hogy ferde a fal,hogy a csorba téglák...hogy hogy..nem neked. A vezetőnek. A vezetőd megnézi a falat és megállapítja,hogy ez valóban ferde. Le kell bontani és újra kezdeni. De nem neked, valaki másnak,aki jobban ért hozzá.
Te meg csak állsz ott,mint egy rakás szerencsétlenség,hogy de hàt nem is annyira ferde... Csak egy támfal kell.

És közben látod,hogy más faluban más házak már majdnem a tetőnél tartanak...

Mieert

Megyek en bele rendszeresen olyan vitakba,amiket fanatikusokkal vivok...

Tema most,isme Gereb Agnes meg az otthonszülés. Juhu. Bar meg messze vagyunk attol,hogy nalunk téma legyen ez, de en biztosan nem szulnek otthon.
Vegiggondolva a felmenoimet,nem lenne jo otlet.
Es amikor leirom,hogy miert meg miert nem tartom jo otletnek azt,hogy valaki otthon szuljon,akkor en vagyok a hude szemet meg a hude nem ertem meg oket.
De megertem,csak nem ertek egyet. Mert azt gondolom,hogy ma kishazank egyszerűen nem all erre keszen. Nincs annyi korhaz,azok is csak a nagyobb varosokban vannak kozel, nincs ra felkeszitve az infrastruktura sem. Akkor mar inkabb a szuleteshazak.
Akkor jonnek azzal,hogy regen a nok. Regen a nok mondjuk belehaltak a szulesbe,meg a gyerek is belehalt a szulesbe egy olyan probléma miatt,ami ma a korhazban kezelheto es mindketten tulelik. A terhessegi toxemiarol nem is beszelve. Vagy arrol,hogy valaki elverzik,mert elpattan valami.
Ezeket otthon nem tudjak kezelni...

De persze belemegyek a vitakba,mert hulye vagyok(es epp raerek) es mindiiig elfelejtem,hogy fanokkal nem szabad vitatkozni...

Mindenki jó valamiben?

Irtam mar korabban errol,hogy én kiemelkedően semmiben sem érzem jonak magam.
Egy valamit kiveve es ez a tanitas. Szeretem csinalni, élvezettel végzem. Ugy erzem,hogy ebben jo vagyok. Igen hibázom, foleg az utobbi idoben. De azert alapjaraton ha valamihez tehetseget erzek magamban az ez.
De most megingattak ebben is. Konkretumot nem akarok irni, elmeselem szivesen,ha valakit erdekel. Mindenesetre most nekem nem jo.
(Nem,nem rugtak ki,nyugi).
De most megint gyereknek erzem magamat, aki a felnottek joindulatatol fugg es nem aruljak el neki a mierteket,hiszen gyerek. Majdnem 32 evesen nem szeretem ezt az erzest. Mert ha odaalnanak elem, azok akiknek gondja velem,hogy "helo ez es ez a gond" akkor vagy elmondanam,hogy mit miért ugy csinalok ahogy,vagy ahogy mar nem egyszer tortent,belatnam,hogy hibaztam es bocsanatot kernek es igyekeznek kijavitani a hibat. De amikor a hatam mogott tortennek a dolgok,akkor nehez.
Es ilyenkor elgondolkodom azon,hogy tenyleg ezt kell-e nekem csinalni? Alkalmas vagyok en erre?