Ki ad biztonságot kinek?

Közeleg a tanév vége (kollega kiszámolta,hogy 14tanítási nap van még!) és ilyenkor mindenki megkergül mi is.
De most elsősorban nem is emiatt kezdtem el írni,hanem a jövő tanév kezdete miatt.
Jönnek a kis törpék,akik nehezen válnak le a szüleikről,már a felvételin is láttunk ilyet, és erről eszembe jutott valami.
Hogy ki ad biztonságot kinek.
Van egy felnőtt emberpár,akik összehoznak egy gyereket, ő megszületik és...
És innentől válik igazán érdekessé a dolog. Mert van olyan szülő,akinek innentől a gyerek a biztos pont az életében. A gyereke határozza meg őt. A gyerek léte. A gyerektől válik ő valakivé,valaki fontossá(pedig az érdeklődés nem neki, hanem a gyereknek szól!)
Aztán ez a kis prüntyő növekedni kezd,más emberek is bekerülnek az életébe, lesz,akit a szüleje kedvel és lesz akit nem.
Ha a szülő az,aki biztonságot ad,akkor a gyerek bátran fog szeretni idegeneket is. Nem kell tartania tőle,hogy apa-anya megharagszik rá.
De ha a gyerek az,aki a szülőnek biztonságot ad, akkor az a gyerek nem mer majd szeretni,mert akkor apa-anya elől "orozza el"más az ő szeretetét. Nem mer majd más felnőtt felé nyitni, bízni. Viszont a gyerekek rendelkeznek egy ősbizalommal,emiatt képesek rá,hogy kb.bárkit a szívükbe fogadjanak. Ez alapból megvan, működik náluk. Nem tudják kikapcsolni. Viszont,ha a fenti eset áll fent,akkor rosszul fogják érezni magukat ettől. Frusztráltak és idegesek lesznek. Mert félnek tőle,hogyha mást is szeretnek,akkor azzal bánatot okoznak apának-anyának és az nem jó.

Itt lép be a képbe az óvodapedagógus vagy,ha nem volt ovis,akkor a tanító. Amióta tanítok,minden osztályomban volt olyan gyerekem,akinek valamiért én lettem a biztos pont. Mert nem csaptam be,nem hazudtam, mert meghallgattam,mert bármit kérdezhetett,mert nem tutujgattam halálra,de ha kellett ott voltam neki, mert segítettem, kiálltam mellette, mert úgy viselkedtem a gyerekkel,ahogy én elvártam volna a tanáraimtól,akikre a szüleim,akik nekem a biztos pont voltak,rábíztak.
Talán ezért is esik annyira rosszul,amikor egy szülő nem bízik meg bennem, amikor nem hiszi el,hogy én nem akarok rosszat a gyerekének,és a családjuknak sem.
Nem egy gyerek volt már a kezem alatt,akinek a kötődését felém,nagyon durván le kellett építenem,mert erősebb volt,mint az anyjához. De én nem vagyok az anyja, nem nekem kellene lenni az első személyhez,akihez fordul,ha valami baj van. (Konkrét est,egy babysittinges lányom volt,aki,amikor elesett hozzám szaladt vigaszért,pedig ott volt az anyja is.)
És mégis,közben ott motoszkál bennem,hogyha én is ellököm,akkor kihez fog szaladni,ha baj lesz? Kit fog megkeresni,ha segítség kell,ha a szüleiben valamiért nem bízik? Hogyan tudnám én segíteni,hogy ez a bizalom,ami a születésekor minden embergyerekben ott van, és valahol elveszett,helyreálljon?