Akartam írni egy bejegyzést még a szülinapomon, hogy mik is történtek meg ilyesmi, aztán mégse írtam semmit sem. A 31.évem legérdekesebb eseménye az eljegyzés volt.:)
Nehéz év volt, sok feszültséggel, idegeskedéssel, rosszkedvvel, bizonytalansággal. Főleg a meló miatt.
Közben mindenfélén szoktam gondolkodni, amikből aztán mégsem lesz poszt. Például a barátaimon, a munkámon, a jövőnkön, (ezen meglepően sokat), azon, hogy én kb.egy tanévre látok előre, de arra se igazán, hogy fogalmam sincsen mi lesz például jövő ilyenkor. Sok tervem van, és egyik sem tőlem függ.
Nem szeretem, amikor nem látom előre, hogy mik fognak történni, amikor nem tudok terveket készíteni, hogyha A-terv nem valósul meg, akkor B-terv legyen vagy C-terv vagy D-terv. Utoljára azt hiszem 6 éve volt ilyesmi, amikor karácsonyra hazajöttem Genovából.
Új személyi edzőt is kellene találnom, mert nem fogok tudni eljárni a mostanihoz, mert messze van, de ameddig nincsen meg az órarendem, addig nem tudok ezzel sem haladni, ahogy a magánóráimmal is nehezen. Bár legalább már a tankönyv csomag meglesz hozzájuk. Tervezgetem fejben, hogy hogy építsem fel az ének órákat negyedikre, a termikről még fogalmam sincsen, mert előbb egyeztetnem kell a kollégákkal, és a tesiket sem tudom, hogy mikor tartom én és mikor nem. Más óráim meg nem lesznek, mert a matekot nem én tanítom. Ez is felvet ugye kérdéseket, hogyha mégsem fogok jövő nyáron nagy pocakkal, vagy már egy kisbabával létezni, (meglepetés, ez lenne az A-terv a jövőre nézve, de ha valami hát ez egyáltalán nem tőlem függ) akkor vajon mi lesz velem. Mert matekot nem adnak a kezembe (szerencsére) de nem tudom magyart adnak-e majd. Megjegyzem, sokkkal szívesebben tanítanék magyart...
Kicsit állnak a dolgok mindennel, mert ameddig nem kezdődik el a tanév, addig semmivel sem tudok igazán haladni. És ez zavar. Szeretnék már előre látni dolgokat.
Közben van néhány számomra fontos ember, akiért aggódhatok, mint mindig. Vannak, akiket legszívesebben felpofoznék, hogy térjen már észhez, de nem lehet. Van, akit meg csak azért pofoznék fel, mert nekem jólesne.
Az utóbbi időben rá kellett döbbennem, hogy én nagyon nem vagyok PC. Sosem leszek az. Az alapvető emberi tiszteletet megadom másnak (például nem szólok be valakinek a villamoson, csak mert nem tetszik ahogy kinéz), de nem vagyok PC. Nem gondolom azt, hogy mindenkit, minden baromságával együtt el kell fogadni. Nem, engem sem. De békésen hagyni kell egymást élni és nem lépten-nyomon megalázni másokat azért, amilyenek. Lehet, hogy ez valahol üti egymást, nem tudom. De ahogy nekem jogom van úgy élni, abban hinni, amiben akarok, és azt csinálni ami jólesik, mindaddig, ameddig másnak ezzel nem ártok, úgy azt gondolom, ez másokra is érvényes. Felőlem szeretheti valaki a saját nemét, lehet vegán(bár rájuk most épp ki vagyok akadva, de ez egy hosszú történet), lehet bigott katolikus vagy muszlim, ameddig engem nem akar megtéríteni, addig csinálja.
Viszont, onnantól, hogy téríteni akar, onnantól be fogok szólni, onnantól nem leszek kedves (főleg ha nem hagyja abba), onnantól nem vagyok elnéző és jófej.
Aztán írni akartam még a táborról, hogy milyen volt. Háttő... Voltak nagyon jó részei (beszélgetős este, csillagnézős este, a pultozás utolsó este, éneklés a konyhában) és voltak nagyon rossz részei is (amikor nem az érkezett, amit kértem, amikor nem volt elegendő alapanyag, amikor elcsesztem a vegán kaját...). alapjáraton jó volt, de jövőre kihagyom a tábort. Pihennem is kell, meg ha az A-terv életben lép, úgyse lesz rá energiám és időm. Sajnáltam, hogy idén alig beszélgettem valakivel, hogy kevesebb időm volt a táborban lenni a konyhán kívül.
Nemsokára vége a nyárnak, jövőhéten ilyenkor már túl leszek egy tantestületi tanévnyitón, már meglesz a mikor-mit-melyik osztállyal, talán a szakköröm is elindulhat (jah igen, szeretnék szerepjáték szakkört).
Hát ennyi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése