Művelődés felsőfokon

Nálunk a tanáriban állandó téma,hogy ki milyen koncerten volt/lesz, milyen színházi darabot látott, milyen kiállításra ment el.
És én ilyenkor mélyen hallgatok. Mert mi nem járunk színházba, koncertre(vagyis Boki jár, de azok nem komolyzenei koncertek) pláne nem járunk múzeumba. A színház még érdekelne,mert szeretem a színházat. Szeretek színházba járni, az atmoszféráját egy színháznak. Szeretem,ha magával ragad egy darab, bár ez nagyon ritka.
De nem tudom mik a jó darabok,mik azok,amikért érdemes pénzt kiadni.
A koncertek igazán sosem kötöttek le, a komolyzenei koncerteken mindig azt figyeltem,hogy az adott helyen milyen a fal, a dekoráció,mikor milyen hangszer szólal meg, a többi embernek milyen a ruhája, a haja. Nem tudott lekötni,nem tudtam elmélyülni benne. Más egy könnyűzenei,de amióta nem tudok ugrálni, azóta igazán azokon sem tudom jól érezni magam(fáj ha ugrom, és ezt hajlamos vagyok elfelejeni, illetve egyre jobban zavar a sok részeg ember).
A múzeumok meg sosem kötöttek le. Soha nem értettem miért jó állni egy kép előtt és nézni. Ha képeket akarok nézni,akkor kinyitok egy albumot. A hely és életmódtöri még érdekesnek tűnik, Genovában teljesen véletlenül tévedtem be anno egy ilyenre, illetve Torinoban az egyiptomi kiálliátás azért odatette magát. Azt szeretem ha megtaperolhatom a dolgokat, ha kipróbálhatom. Vagy ha Harry Potter múzeum.:)))

Néha kicsit szégyellem,hogy a kulturális életem kimerül az olvasásban (de nem ám mély irodalmi műveket olvasok) a zenehallgatásban otthon, a moziban.
Pedig a szüleim nagyon sokat tettek azért,hogy érdekeljen a komolyzene a múzeum és a többi.

Kastélyok

Egy barátom blogposztja alapján kezdtem el gondolkodni ezen. Annak idején írtam három mesét egy várról. A vár szép,áll,van tornya a toronyban lakik a várúrnő. Van egy rózsás kertje,amiben mindig virágzik a rózsa. A várnak vannak lakói,van aki belső és van aki külső körös. Van aki csak megpihenni jött és tovább is ment. És ez a vár nagyon sokáig mindig nyitva állt mindenkinek. Voltak benne lovagok, művészek, tudósok, gyógyítók, egyszerű mesteremberek. Aztán egy napon egy rejtélyes idegen érkezett, egy varázsló. Varázsló korábban nem élt a várban, és ahogy a többieket,őt is szívesen fogadták.
Aztán történtek dolgok, a virágok elhervadtak, a vár szépen lassan majdnem kiürült, mert sokan nem örültek a varázsló ottlétének, és a kapuk bezáródtak. Sőt a vár úrnője bezárkózott a toronyba. Senkit nem engedtek be. Akik bent voltak, maradtak, de ha akartak mehettek is. Vissza csak feltételekkel térhettek,mert a kapu zárva volt.
Aztán ismét érkezett valaki, aki nagyon halkan kopogott és becsúszott a résnyire nyitott kapun, és maradt. Ekkor a varázsló már rég nem lakott itt.
De az ajtók nem nyíltak ki többet, akármennyire is szerette volna a vár úrnője,nem tudta újra szélesre tárni az ajtókat, nem engedett be a belső körbe embereket, inkább csak az udvarba.

Nem tudom, képes leszek-e valaha újra annyira bízni az emberekben,hogy nem árulnak el,hogy beengedem őket. Miután Thereon elvette ezt az ősbizalmat, egy,najó két kezemen meg tudom számolni, kik azok,akikben igazán megbízom.
Talán ezért sem tudok barátkozni a kollegáimmal sem úgy igazán, és ezért nem érzem úgy,hogy az mttben túl sok barátom lenne.  Nem merem elhinni,hogy egyszer csak nem árulnak el, hogy nem fordítják ellenem,amit rólam tudnak, hogy őszinték velem,ahogy én őszinte vagyok másokkal. Fáraszt ha ezen kell agyalnom, így inkább elkerülöm.
Nekem is jobb,mert nem adok lehetőséget rá,hogy bántsanak(így is megtörténik)és nekik is,mert nem kell egy újabb emberrel foglalkozni.

Érdekes egyébként,hogy amúgy ha kérdeznek én mindig válaszolok. Kevés titkom van, mesélek a családomról, a páromról, a múltam egy részéről, a jövőbeli terveimről is. Figyelemmel hallgatom ha a kollegáim vagy mások beszélnek. De közben mégsem vagyok igazán ott.

Skill

Van egy olyan skill,ami nekem hiányzik.
Alapjáraton azt gondolom,nyitott vagyok, barátságos. De nem tudok a munkahelyemen barátkozni. Munkabarátságaim vannak, de semmi több. Egyetlen kollegám sem járt soha az otthonomban, én is csak munka miatt jártam másoknál. Nem érdeklődöm szünetben a hogylétükről és nem teszek fel magánéleti kérdéseket. Nem sírok a munkahelyemen, soha(ha sírhatnékom van elbújok).
Pedig szeretnék én barátkozni, de nem tudom mások szeretnének-e. Sosem tartottam magam annak az embernek,akivel mások barátkozni akarnának, aki az a "A"  klubban játszó tag.  Az mttben sem éreztem soha magam a "mag", tagjának. Én nem járok nyaralni a kollegákkal,nem hívnak ide-oda.
A mostani munkahelyemen,úgy érzem,ez elvárás lenne, ez a barátkozósdi,de nekem nem megy.  Még mindig én vagyok az,aki viszonylag sokat van egyedül az udvaron,amikor kint van.
Nem tudom jövő tanévben hol fogok dolgozni, az se biztos,hogy itt. Én úgy érzem, a barátkozáson kívül,mindent megteszek,hogy maradhassak.
Aztán majd kiderül.