irok a munkamrol, pedig kb.ez az egyetlen dolog, ami miatt reggel kepes vagyok kikelni az agyambol. Nagyon szeretek ott lenni, bejarni, a gyerekekkel jatszani, enekelni, egyutt pruntyogni. Jofejek a kolleganok is, en ugy latom, hogy ha problema van, azt meg tudjuk beszelni. Jo ott dolgozni. Feltolt. Nem tudom mennyire lenne a kis lelkem romokban nelkule. Ha jellemeznem kellene egyetlen szoval azt ahogy vagyok akkor a Duh lenne a megfelelo szo. Borzasztoan duhosnek erzem magam. Ra, azert mert ugy erzem hogy elarult, a kozos baratainkra, mert nem szoltak, holott tudtak,hogy mi van. Nem az faj most hogy a kapcsolatunk nem mukodott, hanem a baratsagunk elvesztese, ami megint csak nem rajtam mulik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése