Küldetések sorozata

Szerdán a doki behajlította a lábamat és baromi jól szórakozhatott rajtam, amikor  közölte, hogy nem kell már éjszakára a merevítő és fürdésnél is levehetem, én meg felüvöltöttem, hogy IGEN IGEN IGEN!!! KÖSZÖNÖM!!!
Mogyival töltöttem a napomat, kávéztunk Dodieval és Galccal aztán a Cserpesben kipróbáltuk a GM szendvicset (finom) majd felugrottunk Idhrenhez és elmentünk a Jankáért. Estére azért már fájta lábam, de másnap vártak a gyerekeim.
Bementem a suliba (kettő, azaz kettő órán keresztül mentem dolgozni...) és miután elmeséltem pár kollégának, hogy mi a helyzet és hogy épp időben volt a műtét, hogy ne szakadjon szalag, mert akkor nem egy, hanem minimum három hónapot nem jövök, kimentem a tanáriból a termünk felé, és mintha egy filmjelenetet láttam volna. Az egyik diákom állt az ajtóban és látta, hogy jövök és bekiabált a többinek, hogy ITT VAN!!!!! A többi meg kirontott a teremből és rommá ölelgettek. Délután meg beszélgettünk, hogy kivel mi történt az elmúlt egy hónapban. Baromi cukik voltak. Ha eddig nem imádtam volna őket, hát most aztán végképp beléjük szerettem. Mindbe.

Este itthon jegelni kellett a térdemet, mert fájt és forró volt.

Pénteken már csak másfél óra volt bejutni, és izomláz van a vádlimban és nem aludtam jól, mert minden fordulásra felébredtem. Halál.
Este jött Boki, beszélgettünk, néztünk South Parkot, aludtunk, és én még mindig felébredtem a fordulásra.. És jég is kellett.

Ma semmittevős nap volt, egészen ötig, amikor is elindultunk a CP-s talira, hogy elhozzam a kulcstartóimat. Nagyon furcsa érzés volt az egész. Kicsit féltem is tőle (oké, nem is kicsit, hanem nagyon, mert március 15.-e óta nem találkoztam Thereonnal egy pillanatra sem, és nem tudtam, hogy ha találkozunk pofonvágom-e vagy csak levegőnek nézem vagy mi lesz). De nagyon viccesen jött ki az egész. Mi értünk oda előbb, aztán Gergő és csak utána Thereon meg Ákos. Köszöntek, és se közben, se utána nem nézett a szemembe, csak lopva pillantgatott oda hozzánk, és ezen én baromi jól szórakoztam. Már nem volt hatalma felettem, semennyi, már nem éreztem kellemetlenül magam attól, hogy ott van, hogy esetleg beszélnem kell hozzá, nem volt bennem a pofon érzés sem, egyszerűen semleges volt. Mint egy ember, akit nem ismerek. Furcsa, de nagyon jó érzés volt.

Itthon már semmit se csináltam szinte, csak játszottam meg ettem...

Ja és még délután megtettem pár lépést rögzítő nélkül a szobában, és ettől is baromi boldog voltam, meg attól is, hogy teljesen egyedül sikerült zuhanyozni.

A kis lelkem most boldog és egész. 5 hónap:)