Jég dupla whiskeyvel

Jég az van, wishkey nincs (nem is szeretem).

Többször is elkezdtem már írni ezt a bejegyzést, de valahogy mindig elszállt. Remélem, most megmarad.

Arról akartam írni, hogy mit tanultam meg az elmúlt másfél hónapban.
Mert például megtanultam, hogy:

- Milyen a totális kiszolgáltatottság.
- Milyen csoda, hogy az ember JÁR.
- Mennyire nem vagyunk tudatában a testünknek, ameddig meg nem hibásodik egy rész.
- Milyen erő van a kezeimben.
- Rögzítővel járni.
- Segítséget kérni.
- Elviselni ha megszúrnak, minden este...
- Még inkább örülni az apró dolgoknak, mint egy mosoly, egy ölelés, vagy, hogy megiszunk egy kávét valahol.
- Örülni annak, hogy tudok járni!
- Büszkének lenni a kicsi eredményekre (fel tudom emelni a lábam, elérem a lábfejem, fel tudom húzni a zoknim, le tudok zuhanyozni egyedül, meg tudom mosni a hajam egyedül stb...)
- Helyet kérni a BKVn.
- Lassabban élni. Mivel nem tudok rohanni, ezért lassabban járok, nem tudok futni a busz után, tehát időben megpróbálok elindulni hozzá.
- Értékelni, hogy mennyien szeretnek.
- Elfogadni, hogy olykor-olykor lehetek én is gyenge.
- Hogy szabad sírni.


Most ott tartunk, hogy már tudok  lépcsőzni, bár sokszor baromira fáj még. Most is jegelem a lábam, tegnap majdnem sírtam a fájdalomtól, amikor kinyújtottam a lábam a tanáriban, aztán este kértem egy algoflexet Bokitól. A diákjaim rettentő cukik, ahogy nem engednek nekem dolgokat. Például felmászni a létrára, mert jaj ne le essek és ahogy segítenek nekem a lépcsőn lefelé.

Nem könnyű ez az egész, de igyekszem nevetni rajta, amennyit csak lehet, mert ha csak belesüppednék abba, hogy FÁJ, hogy nem úgy megy, ahogy megszoktam, akkor sem lenne jobb, sőt. Inkább viccelek vele, meg nevetek rajta, hogy mennyire iszonyatosan bénán megyek az utcán vagy, hogy felmászom a hévre (konkrétan mászom), vagy gyógytornán, amikor valami nem megy és bénázom. Rettentően elfáradok minden nap végére, de tudom, hogy jobb lesz, hogy azért csináltam ezt az egészet, hogy én is mehessek kirándulni, hogy elmehessek túrázni Bokival, ha ő megy, (mert a sátorban alvás már nem akadály), hogy a táborban ne essek ki azért, mert nem tudok járni, annyira fáj, hogy métázhassak, hogy játszhassak a gyerekekkel, hogy ha megyünk megint Olaszországba, akkor végig tudjam én is sétálni az utat (szeretnék egy Pisa-Genova-Firenze kirándulást csinálni, esetleg útba ejteni Lucca-t is).  Pisa olyan város, hogy szeretném még egyszer megnézni, és mivel onnan csak 1,5 óra Genova vonattal, ezért oda szeretnék visszamenni és megmutatni, hogy miért szeretem annyira. Szeretnék kiülni a kikötőbe este, megmutatni a kertet, ahova jártam, ha egyedül akartam lenni, a "játszótereket" ahova jártunk, ha olyan az idő, akkor bemenni a tengerbe Nervinél és megmutatnia házat, ahol laktam (nem, nem mennék el meglátogatni a családot, mert nem olyan viszonyban váltunk el). Firenze pedig rajta van a listán, ahova EL KELL MENNI. Lucca pedig az egyik legrégebbi középkori város, láttam róla képeket és szeretném élőben is megnézni. Ha ez sikerülne, akkor már csak Velence maradna, a LÁTNOM KELL városok közül


Utána igazából bárhova elmennék Olaszországon belül, de tulajdonképpen bárhova a világon, ahol lehet kapni GM kaját. Szeretném megnézni Írországot, Londont, Oxfordot, szóval vannak terveim, hogy hova mennék még el, persze az angol nyelvű helyekre nem egyedül, hanem valakivel, aki beszél angolul. Az olasz területeken meg beszélnék én.:) Januártól, ha belefér megpróbálok eljutni ilyen olasz nyelvű ingyenes beszélgetős vagy egyéb gyakorlós órákra, mert el fogom felejteni a nyelvet és akkor búúús panda leszek.