"Beleszerettem az eletbe, s mindenbe, mit ad"

Szerelmes vagyok az eletbe, a nyari ejszakakba, a nyarba magaba, a fiatalsagomba, abba, hogy megtehetem, hogy egy koncert miatt leutazzak Tatara mogyival es Annaval es az elso hajnali vonattal jojjunk haza, abba, hogy bar fizikailag nem volt velem a kedvesem, de vegig ugy ereztem, hogy velem van (pedig epp egy masik fesztivalon bulizik), a tatai varba es a toba, abba, hogy ilyenkor erzem igazan, hogy elek.
Ulok itt az allomason, mogyi es Anna bobiskolnak, szemben a padokon emberek csovelnek es varjak a vonatot, ahogy mi is. Neha-neha elhuz egy tehervonat, vagy egy mozdony. A csendet az ebren levo emberek beszelgetese es a bekak kuruttyasa meg a tucskok ciripelese tori csak meg.
Beke van es nyugalom.

Ezt szeretem a nyarban, hogy szabadnak erezhetem magam es nem azert mert szunet van, mert dolgozom en is ugyanugy, ahogyan a tobbi ember, de valahogy ez mas. Most feleannyi idosnek erzem magam, mint amennyi vagyok. Mint amikor atsetaltuk a fel Budapestet a Balazzsal, vagy csoveltunk a stegen a Dunanal a barataimmal es kozben megvaltottuk a vilagot.
Amikor Boki arrol beszel milyen fesztivalozni, en pontosan tudom mire gondol, csak o nem erti hogy en ertem. Hogy tudom, ilyenkor az ember kilep a hetkoznapokbol es igazan EL.