Határ

Par napja, na jo hete is, azon gondolkodom, hogy meddig tart a hatar. Mikor van az a pillanat, amikor mar nem szolhatsz bele, nem adhatsz tanacsot, nem mondhatsz velemenyt, nem kerdezhetsz, nem mondhatsz el informaciokat ha egy nagyon jo baratod maganeleterol van szo.
Hol van a hatar?
Van-e jogom hozza, hogy beszeljek a masik fellel is?
Van-e jogom elmondani olyan informaciot, amivel nem tudom artok-e vagy sem?
Ha kikeri a tanacsomat, mit mondhatok?(pl.: egyszer regen egy baratomnak azt mondtam, valjon el, mire en lettem a gonost"hogymondhatszilyet?" pedig o kerdezte".
En mennyire varhatom el ugyanezt forditva?

Luxus

Azon gondolkodom a villamoson hazafele, hogy ma mekkora luxusnak szamit, ha a huszas eveid kozepen nem ertesz semmihez.
Jo esetben ekkora ugyanis elvegzel egy egyetemi szakor vagy okjt vagy valamilyen szakoktatast.
Ha tegyuk fel, valami olyan szakot vegeztel,ami "bufeszak" akkor is valami iranynak mar kellene lenni, hogy megis merre tovabb.
Tudom hogy tokre ritka, ha valaki ilyenkor mar nemhogy az iranyt latja, de konkret elkepzelesei is vannak, de szamomra baromi fura, amikor valaki azzal jon egy iskola elvegzese utan, hogy de hat o nem ert semmihez.

Pedig szerintem mindenki ert valamihez. A bolcseszeknek pl muszaj megtanulni fogalmazni, meg egy idegen nyelvet, es tudniuk kell osszefuggoen beszelni, kezelni a wordot. Es ez csak nehany dolog.

Es akkor azt latom, hogy vernyakolnak a frissen vegzettek, hogy semmihez se ertenek. Pedig ertenek, csak fogalmuk sincs rola.

Az a fura

Az a furcsa, hogy kicsit olyan mint az mttben. Sok ember egyutt,egy célért dolgozik egyutt es mindenki igyekszik a sajat dolgaval foglalkozni, nem a maset nezni.
Volt csapatepitos elso ket nap, ahol meg elveztem is a csapatepitos jatekokat, pedig amugy deutalom...
Vannak mar nevek, akiket megjegyeztem. A fonokom nem ellenseget lat bennem, hanem erdekli ki vagyok es mi vagyok.
Furcsa volt amikor hallgattam a tobbieket, akik itt vannak mar hogy miert szeretnek itt dolgozni. Hogy tenyleg segitokeszek, es mosolyognak!
Leulnek a foldre!
Egyutt enekelunk a tanevnyiton. En is.
A fonokseget erdekli a velemenyunk. Ha valamit meg kell oldani, akkor megprobaljuk kozosen.
Istenem nagyon furcsa. Kicsit olyan mintha hazaertem volna es kozben meg felel hogy csalodni es koppanni fogok.
Nem tudom ebbe a hazaeres reszbe mennyire tartozik bele a szarmazasom, hogy itt vegre nem kellett suttogva kimondani, hogy a nagyapam tulelte a halaltabort a nagymam meg a rakpartot.
Hogy ugy erzem, hogy ez egy nagyon nyitott es kozben szkeptikus es nagyon zart kozosseg is.
Hogy a kollegam kozolte h az alapkeszsegek a fontosak nem az h hany holdja van a Jupiternek.
Jo igy. Biztonsagos.
Es nem akarok benne csalodni.

Parák

Ma van az elso nap, bar meg kolykok nelkul.
Kicsit felek.
Felek, hogy eleg jo leszek-e, hogy megallom-e a helyem, hogy nem fogok-e en nagyot csalodni?

Amiota a Balazst ismerem es tanito is lettem, ez az iskola az elerhetetlen kategoriaba tartozott szamomra. Mert ide n johet tanitani akarki. Ide valogatott kolykok jarnak. Itt tenyleg villantani kell a tudasodat es fejlodni.

Es biztos lehet is fejlodni. Es felek tole, hogy ami mashol kiemelkedo volt tolem, az itt csak atlagos lesz.
Hogy nem lesz eleg, amit tudok. Hogy az hogy a gyakorlat ota nem tanitottam matekot, nagy hatrany. Kevesbe felek a tesitol, mert arra vannak otleteim. A matekra csak homalyosan.

Es kozben meg tudom, hogy okkal vettek fel, hogy JO vagyok, hogy en ezt szeretem csinalni, hogy a kolykokkel jol kijovok majd. Talan a szulokkel is, mert az eddig is sikerult. Hogy minden melohelyen talaltam magamnak "baratokat" a kollegak kozott es itt is biztos talalok majd egy mentort.
Es ott van a nyavajas minosito vizsga es a portfolio is, amit igy azert konnyebb lesz megcsinalni.

Csak para van.

30

Az emberek ilyenkor számot szoktak vetni, hogy mit értek el az életükben harminc éves korukra.
Furcsa ám így leírni, hogy én harminc vagyok. Nem érzem magam többnek húsznál, de azt hiszem ez nem is akkora baj.
Azt hiszem, majdnem mindent elértem, amit erre az életkorra el akartam érni.
Van diplomám, nyelvvizsgám, van hol laknom, van, aki szeret és akit szerethetek, olyan helyen fogok dolgozni, ahol mindig is akartam, az egészségem nagyjából rendben van, élnek még a szüleim, sőt egy nagymamám is, megvan mind a két testvérem és van sok-sok barátom, és vannak nagyon közeli barátaim is. Megtanultam főzni, ellátni magamat, ha ledobnak valahol, én hazatalálok és életben maradok, ha összetörnek felállok és újrakezdem, csak akkor adom fel, ha már tényleg mindent megtettem a cél érdekében és mégsem sikerült.
Sikerült jó szakmát választanom, amit szeretek is.
1-2 dologtól eltekintve, semmit sem bánok az életemből, amit megtettem, amiket bánok azok is olyanok, amiket nem, vagy nem időben tettem meg.
Boldognak és elégedettnek érzem magam.
Nem félek attól, hogy egyszer öreg és ronda leszek, és attól sem, hogy valami baj ér, mert tudom, hogy nem vagyok egyedül és mindig lesz mellettem valaki, aki segít felállni, ha elesem.

Szeretek élni és szeretek 30 éves lenni és azt gondolom, hogy ez a 30 év csupa olyan dolgot adott nekem, ami a következő 30-ra is hasznos lesz, olyan tudást, olyan tapasztalatokat, amiket életem végéig használni tudok, olyan barátokat, akikkel majd együtt kártyázunk az öregek otthonában a kertben a virágok között és nevetne emlegetjük fel a táborokat, a nyarakat, a nehézségeket és a vicces sztorikat is, miközben a fogsorunkat keresgéljük a pohárban, aztán rájövünk, hogy de hát a szánkban van.

És tudom, hogy lesz majd 2-3 szép gyerekem, akik okosak lesznek, mint az apjuk és olyan mandula vágású lesz a szemük is, de kék, mint az enyém, és aranyszőke hajuk lesz, de göndör, mint a nagyapjuknak és a dédanyjuknak. És lesz majd sok kis unokám és dédunokám is, és majd, amikor eljön értem a fekete köpenyes halál, és vissza kell néznem az életemre, azt mondhatom majd, hogy az összes évem jó év volt, és mindennek úgy kellett lennie, ahogy lett.


És most eszem csokit!:)

Félidő

Ma van a tabor fele. A mai napot szinte vegig agyban toltottem. Aludtam.
Iden sokkal lassabban erkeztem meg lelkileg is a taborba, mint korabban. Olyan, mintha kivulrol neznem az egeszet es igazabol nem lennek itt. Pedig itt vagyok. Megis, hianyzik az otthon, a Boki, aki itt volt harom napot es tetszett neki, a sajat agyam, es a sajat foztom.
Pedig a csapat cuki, a taborozok cukik, a csapveztarsak is cukik. Csak valahogy nem vagyok itt. Mint a lajhar a Zootopiaban, ugy erzem magam. Lelassultam.
Eleve valamiert nagyon sokat vagyok faradt es alszom, es nem tudom miert.
Remelem a taborozoknak jo elmeny azert ez az egesz.
Legszivesebben csak ulnek es beszelgetnek emberekkel, es nem csinalnek semmit.