Az év utolsó napján...

Tehát akkor nézzük, mi is volt 2018-ban.:)
Idén 38 bejegyzést írtam összesen. Pontosan egy évvel ezelőtt írtam a 2017-es összefoglalót.

A tavalyi évben tervezett dolgok:

- Többet utazni. Akár külföldre is (Stavenger a célállomás idén).

Ez sikerült! Rettentő büszke vagyok magamra, hogy megcsináltam.

- Képezni magam a nyűves matematikából.

Ezt őszintén szólva, feladtam. Rá kellett jönnöm, hogy nem, a matek nagyon nem az én világom. El tudom magyarázni, de nem szeretném tanítani, csak ha muszáj.

- Megtartani az állásom.

Még megvan.

- Az edzéshez írt terveket megvalósítani. Jobb állóképesség, úszógumi eltüntetése, hasizmok megerősítése, jobb erőnlét.

Időközben edzőt és edzőtermet váltottam, amit nem bántam meg.

- A fentihez, hogy heti kétszer elmenjek edzeni.

Hellyel-közzel megvan.

- Többet találkozni élőben a barátaimmal.

Az van, hogy rá kellett jönnöm, hogy igazán fontos barátom kevés van, ebből több külföldön, de azért igyekszünk kihozni a helyzetből, amit lehet.

- Kevesebbet nyomkodni a telefonom.

Őőőő... Hát határeset. Igyekszem.

- Több relax időt adni magamnak.

Na ez nem sikerült.

- Befejezni az elkezdett könyveket.

Jessz! Ez sikerült. De most is hosszúú a lista, hogy mit kellene még olvasni.

- Játszani a gépen.

Szerintem a büdös életbe nem fogom befejezni a Skyrimet, mert inkább mindig valami mást csinálok, és most lett PS4 is.

- Mosolyt csalni Boki és a családja arcára.

Igyekszem. Bár az utóbbi időben borzasztó hülyén viselkedem, de igyekszem.

- Mosolyt csalni mások arcára.

Erről ismét mások tudnának vallani, ahogy tavaly is.

- Elkezdeni normálisabban tartani az IR részét az étkezésemnek (ugyebár a GMmel szinte lehetetlen együtt).

Ez a másik dolog, amit feladtam. Amikor megpróbáltam tartani, akkor állandóan éhes voltam és hisztis és nyűgös és azon kattogtam, hogy MIT és MIKOR fogok enni. Ennyit nem ér.

- Még többet nevetni.

Na ez sikerült, majdnem bármin képes vagyok nevetni még mindig.


Na és akkor most tényleg összefoglalok. Szóval:
Ebben az évben végre kiderült, mitől van folyamatosan valami nőgyógyászati problémám. Szerencsére sikerült kezelni, most voltam kontrollon (rákszűrés is volt) és a doki mondta, hogy minden szép és minden egészséges bennem. Szerintem amióta nagylány vagyok nem hallottam ezt a mondatot nőgyógyásztól. Mindig volt valami. Most nincs és ez jó.
Bejelentettük végre Bokit is a lakásba (így most papíron 4 férfival élek együtt, ha jól tudom:D Mókás!:))
Megkaptam az értékelésemet tavasszal, ami annyira lelombozott, hogy kakaót akartam inni. Nem szeretem a kakaót, egyébként. De tanultam belőle, és az idei tanévet annak szellemében csinálom, hogy megmutassam, nem volt igazuk. Fél év van még, úgyis elrepül hirtelen és úgyi lesz majd sírás-rívás. Én is sírni fogok, mert hát csak megszerettem ezeket a büdös kölköket.
Tavasszal voltak választások, amitől apátiába esett mindenki, akit ismerek. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy hova fogunk költözni ebből az országból.
Májusban lett konyhabútorunk, amit Boki nem annyira szeret, szerintem meg teljesen jó az.

Júliusban volt Norvégia, amit most nem fejtek ki jobban, hiszen megtettem, amikor ott voltunk. :)

Augusztusban 32 lettem, kis, csendes születésnapozás volt (ja meg öcsém 30 lett, ezért feljöttem táborból, hogy együtt ünnepeljünk), az ajándékom csak a jövőhéten érkezik majd. De nem bánom, csak legyen rám jó. Egy olyan pulóver, amivel Genova óta szemezek:)

Ősszel voltunk Visegrádon, Boki beteg volt, és az idő sem kedvezett nekünk, pedig kirándulhattunk volna egy kicsit. Ehelyett a szállodában meg a fellegvárban töltöttük az időt.
Lett új beépített szekrényünk is.

Az utóbbi időben meg tüntetni voltunk. A karácsony is csendes családi körben telt.

Ez sem volt könnyű év, bár talán könnyebb volt, mint a tavalyi. Legalább annyi bizonytalanság volt benne, mint a korábbiakban.

Most pedig térjünk rá, mit várok 2019-től:

- Amennyiben úgy alakul, szeretném, ha nem rúgnának ki. Mindig félek ettől, minden évben, úgyhogy jó ideig szerepelni fog még a következő évi elvárások, tervek között.
- Jó lenne befejezni a lakásfelújtás azon részét, hogy légkondi+erkélyfal csere, esetleg festés/tapétázás még tavasszal.


- Többet olvasni. Ehhez mondjuk az kéne, hogy ne a facebookon lógjak munkába menet-jövet...
- Kibékülni a félelmeimmel és megpróbálni elengedni őket, mert bár erős fasza csajnak igyekszem mutatni magam, sok dolog miatt félek.
- Türelmesebbnek lenni.
- Megkönnyíteni Bokinak a dolgokat, mert sokszor stresszes és túlvállalja magát.
- Heti/havi menü alapján főzni!!!
- Csak odafigyelni a nyomorék cukros dolgokra is, legalább egy kicsit.
- Talán külföldre menni, vagy Olaszországba vagy az öcsémékhez Angliába egy kicsit.
- Jobban rendben tartani a lakást.
- Megtanulni több dolgot varrni (felsőket magamnak...). Idén egész sokat varrtam, főleg ősszel, amióta jó a varrógép.
-  Esetleg elkezdeni egy jogsit. Egyre inkább érzem a szükségét ennek a tudásnak. Persze, akkor autó is kellene hozzá, de előbb a jogsi.
- Akkor is tartani a heti két mozgásos napot (minimum) ha nem jutok le a terembe. Planket itthon is csinálhatok. Talán íratok az edzőnénimmel itthoni mozdulatsort, ami átmozgatja a mindenemet.
- Kibírni, hogy ne menjek táborba. Bár szinte minden barátom ott lesz, érzem, hogy idén ki kell hagynom.
- Többet mondani azoknak, akik fontosak nekem, hogy fontosak nekem.

És akkor zárásként néhány idei kép:

Évértékelő előtt

Mindenki irogatja az évérteklőjét, és nekem is kellene, de ahhoz géphez kell ülni,hogy visszaolvassak. Ami idén a legfontosabb volt az természetesen Norvégia és az,hogy Boki megkérte a kezem.
Érdekes amúgy olvasni,kinek mi volt fontos idén, mikre emlékszik szívesen, mit látott problémásnak és a tavalyi fogadalmai közül mi sikerült és mi nem. Én nem is emlékszem már,miket fogadtam meg, ezért is kell visszaolvasnom.
Az biztos,hogy a 2019-es év melósabb lesz,mint a 2018-as volt.

Elmondom én miért sétálok

Elmondom,most hogy aláírásra került a törvény,hogy miért sétálok.
Azért,mert az apósom így is halálra melózza magát, és mivel vezet nem kellene neki ennél is többet.
Azért,mert a vőlegényem multinál dolgozik, és bármikor azt mondhatják neki, hogy bent kell maradnia és már így is mosott fosként jön haza.
Azért,mert a barátaim/ismerőseim között van rendőr, nővér,védőnő,orvos, akik elhivatottak és velük már így is baszakodik a rendszer.
Azért,mert a diákjaim így is alig látják a szüleiket.
Azért,mert nem akarom,hogyha bármilyen peres ügyem lenne az állammal,akkor úgy nyerhessen,hogy nekem esélyem se volt,akkor se ha nekem van igazam.
Azért,mert elegem van abból,ami az országban történik. Hogy embereket raknak az utcára télen és hogy félni kell,ha kormánykritikus vagy.
Azért mert ez egy röhej.
Azért,mert bízom benne,hogy talán jobb lehet.
Azért,mert hiszem,hogy egységben az erő, függetlenül a többiek nemi, vallási, politikai hovatartozásától.
Azért,mert már az.oviban sem tűrtem ha igazságtalanságot láttam.
Azért,mert harcolni kell,ameddig lehet.

Igen, én borzasztóan sajnálom a rendőrőket,akiknek már most kifizetetlen túlóráik vannak. Sajnálom, tényleg, de értük is sétálok.

Magvas gondolatok a buszon

Valamiért mindig a buszon vagy a villamoson jutnak eszembe mindenféle világmegváltó gondolatok meg vélemébyek. Úgy látszik,nekem ez a "zuhany kabinom" (állítólag azért ott jutnak eszébe az embernek a dolgok,mert kevés az inger).
Az utóbbi napok hírei alapján(eü,oktatás,elhallgattatott képviselők,globális felmelegedés) az jutott eszembe,hogy az ember sacc/kb 6-7ezer éve van a földön úgy,hogy tudja is magáról,hogy ő ember.  Ha az utóbbi 150 évet nézem, ennél rosszabb körülmények közé is születtek emberek, éltek, szerettek. Nem,nagyon nem volt könnyű,meg kevesen is maradtak életben arányaiban, mégis valahogy úgy érzem,majd ezt is túléljük. Amikor ilyenekkel jönnek emberek,hogy jaj erre a világra minek szülni,akkor mindig eszembe jutnak a dédszüleim,akik egy világháború után/előtt illetve annak a végén szültek (20év van a nagymamáim között) meg apám anyja,aki a rákosi korszak kellős közepén szülte apámat. Ők is biztos aggódtak, de valami reményük csak lehetett,hiszen akarták a szüleimet. Amikor mi születtünk, épp a rendszerváltás előszele volt. Szintén bizonytalan világ.
A világ mindig bizonytalan, mindig változik, nekünk meg mindig aktuálisan ezzel kell valamit kezdeni. Ha háború van,ha békeidő,ha rendszerváltás,akkor is. És valahogy eddig túlélte a családom,hiszen itt vagyok, és Boki családja is,hiszen ő is itt van.
A Kárhozottak Királynőjében van egy jelenet,amikor a nagy családfát nézik, hogy annak idején egyetlen kislány 4-5 gyerekéből hányan lettek(anyai ágon vezetik) a világon szerte-széjjel. 
Amikor megkérdezik tőlem,mert néha megkérdezik,hogy miért nem félek, akkor ez jut eszembe, a családom túlélő család a szó minden értelmében, ez szerintem genetikailag belénk van kódólva. Túlélünk mi mindent, ha kell.
És olyan még sosem volt,hogy valahogy ne lett volna.

1910

Reggel,amikor felébredtem, eszembe jutott a Váratlan utazásból az a rész,amikor Daniel születik és hogy ott kb.35évesek lehetnek a szülők és már öregnek számítanak.
Sokszor gondolkodom azon,hogyha száz évvel ezelőtt élnék milyen kilátásaim lennének(és most tekintsünk el attól,hogy valószínűleg meg sem születek mert egy budapesti zsidó és egy debreceni református nem házasodott volna össze). Szóval valahol 1910körül járunk, ha nem adtak volna férjhez az első pasimhoz(aki meleg lett) akkor Alyrhoz már biztosan, és lenne egy kupacnnyi gyerekünk, Alyr csinálna valami jegyzői munkát,mellette írna és amikor elviszik a háborúba,sanszosan nem térne haza.
Ha mégsem Alyr lenne a férjem, akkor ugye Thereon,aki valószínűleg bordélyházakba járna, és valami talpnyaló munkája lenne vagy hivatásos ripacs színész, de ha nem vinnék el harcolni, akkor szvsz József Attila példáját követné a vonatsíneken.
Bokival (ja elmeséltem neki az eszmefuttatásom, közölte,hogy nem venne el háromszoros özvegyet!:)) Is már biztosan házasok lennénk,mert úgy volt szokás, lenne egy kupac gyerek, ő valami fejlődéssel kapcsolatos munkát csinálna vagy kovács lenne vagy asztalos. Vagy egyetemi tanár. Róla el tudom képzelni,hogy hazajönne a háborúból, de iszonyatosan megtörné.

Én tuti hogy a saját kölkeim mellé begyűjtenék néhány árvát, és a közelünkben lévő iskolában próbálnék tanítani, vagy valami hasonló dolgot csinálni. Biztosan nagyon-nagyon furának tartana a környezetem, amolyan bogaras nőnek. A háború végére valószínűleg már sánta lennék.

Valahol nagyon örülök neki,hogy nem a XX.század elején élek, bár rettentően vonz az az időszak, ha lenne időgépem visszamennénk megnézni például a dédszüleimet,mind anyai,mind apai ágról,mert szerintem érdekes lehet egy vallásos zsidó család és egy vallásos református család mindennapjaiba beletekinteni ebben az időben. Megnézném hogyan éltek, boldogultak,hogyan szórakoztak,milyen harcaik voltak,miben hittek,mi adott nekik reményt,amikor a férjeik meg a család férfi tagjai elmentek háborúzni, hogyan tájékozódtak,kaptak híreket, ki tudott írni-olvasni, a gyerekek mit játszottak... Sok-sok érdekes dolog lehet és ez csak az én családom.

A másik számomra izgalmas időszak az a második világháború utáni építkezés lenne,amikor a romokban heverő Magyarországot összerakták. Nem a politikai élet érdekelne,meg a fekete autó,hanem a mindennapok,hogy abban a rettentően nehéz,szomorú időben mit tudott csinálni egy fiatal ember, hogyan tudott élni.

Nem gondolom azt,hogy ezek az idők aranyidők lettek volna, mert minden kornak megvan a saját nehézsége, de érdekes lenne megnézni őket, látni, érezni az illatokat, az ízeket, hallani ahogy az emberek nevetnek.

Talán ezért szeretem annyira a történelmi sorozatokat is, mert ezekbe a világokba enged bepillantást. Ezért tetszett a Downton Abbey, nézem újra bármikor a Váratlan utazást, faltam a Call the midwife-t.
Sajnálom,hogy mi magyarok nem tudunk ilyen sorozatokat készíteni,mert félünk a múltunkhoz nyúlni, félünk a pátoszt vagy az egyöntetű véleményt megzavarni. Ha mégis készül valami az utóbbi időben az felszínes, és nem jól sikerül. Mert ott van példának a Régimódi Történet,amit gyönyörűen filmre lehetett volna vinni,mint az Abigélt és elcseszték. Rosszak a színészi játékok a forgatókönyv, a látvány a párbeszédek, a zenei rendezés...pedig a lehetőség ott volt, a kiválogatott színészek többsége jó színész. De nem sikerült.

De azért ha lenne egy időgépem megnézném magamnak a száz évvel ezelőtti Budapestet.:)