1910

Reggel,amikor felébredtem, eszembe jutott a Váratlan utazásból az a rész,amikor Daniel születik és hogy ott kb.35évesek lehetnek a szülők és már öregnek számítanak.
Sokszor gondolkodom azon,hogyha száz évvel ezelőtt élnék milyen kilátásaim lennének(és most tekintsünk el attól,hogy valószínűleg meg sem születek mert egy budapesti zsidó és egy debreceni református nem házasodott volna össze). Szóval valahol 1910körül járunk, ha nem adtak volna férjhez az első pasimhoz(aki meleg lett) akkor Alyrhoz már biztosan, és lenne egy kupacnnyi gyerekünk, Alyr csinálna valami jegyzői munkát,mellette írna és amikor elviszik a háborúba,sanszosan nem térne haza.
Ha mégsem Alyr lenne a férjem, akkor ugye Thereon,aki valószínűleg bordélyházakba járna, és valami talpnyaló munkája lenne vagy hivatásos ripacs színész, de ha nem vinnék el harcolni, akkor szvsz József Attila példáját követné a vonatsíneken.
Bokival (ja elmeséltem neki az eszmefuttatásom, közölte,hogy nem venne el háromszoros özvegyet!:)) Is már biztosan házasok lennénk,mert úgy volt szokás, lenne egy kupac gyerek, ő valami fejlődéssel kapcsolatos munkát csinálna vagy kovács lenne vagy asztalos. Vagy egyetemi tanár. Róla el tudom képzelni,hogy hazajönne a háborúból, de iszonyatosan megtörné.

Én tuti hogy a saját kölkeim mellé begyűjtenék néhány árvát, és a közelünkben lévő iskolában próbálnék tanítani, vagy valami hasonló dolgot csinálni. Biztosan nagyon-nagyon furának tartana a környezetem, amolyan bogaras nőnek. A háború végére valószínűleg már sánta lennék.

Valahol nagyon örülök neki,hogy nem a XX.század elején élek, bár rettentően vonz az az időszak, ha lenne időgépem visszamennénk megnézni például a dédszüleimet,mind anyai,mind apai ágról,mert szerintem érdekes lehet egy vallásos zsidó család és egy vallásos református család mindennapjaiba beletekinteni ebben az időben. Megnézném hogyan éltek, boldogultak,hogyan szórakoztak,milyen harcaik voltak,miben hittek,mi adott nekik reményt,amikor a férjeik meg a család férfi tagjai elmentek háborúzni, hogyan tájékozódtak,kaptak híreket, ki tudott írni-olvasni, a gyerekek mit játszottak... Sok-sok érdekes dolog lehet és ez csak az én családom.

A másik számomra izgalmas időszak az a második világháború utáni építkezés lenne,amikor a romokban heverő Magyarországot összerakták. Nem a politikai élet érdekelne,meg a fekete autó,hanem a mindennapok,hogy abban a rettentően nehéz,szomorú időben mit tudott csinálni egy fiatal ember, hogyan tudott élni.

Nem gondolom azt,hogy ezek az idők aranyidők lettek volna, mert minden kornak megvan a saját nehézsége, de érdekes lenne megnézni őket, látni, érezni az illatokat, az ízeket, hallani ahogy az emberek nevetnek.

Talán ezért szeretem annyira a történelmi sorozatokat is, mert ezekbe a világokba enged bepillantást. Ezért tetszett a Downton Abbey, nézem újra bármikor a Váratlan utazást, faltam a Call the midwife-t.
Sajnálom,hogy mi magyarok nem tudunk ilyen sorozatokat készíteni,mert félünk a múltunkhoz nyúlni, félünk a pátoszt vagy az egyöntetű véleményt megzavarni. Ha mégis készül valami az utóbbi időben az felszínes, és nem jól sikerül. Mert ott van példának a Régimódi Történet,amit gyönyörűen filmre lehetett volna vinni,mint az Abigélt és elcseszték. Rosszak a színészi játékok a forgatókönyv, a látvány a párbeszédek, a zenei rendezés...pedig a lehetőség ott volt, a kiválogatott színészek többsége jó színész. De nem sikerült.

De azért ha lenne egy időgépem megnézném magamnak a száz évvel ezelőtti Budapestet.:)