Aaanyaaa foglalkozz velem!

A hétvégén Tiszasason voltunk,mogyi,Janka,Boki meg a Boki szülei. Nagyon kellett már ez mindenkinek.
Mivel öten voltunk felnőttek egy ötévesre, ezért szinte mindig foglalkozott vele valaki. Meséltünk,játszottunk,cipeltem a hátamon(ha már az edzés elmaradt,mert szabin volt az edzőm)szóval volt neki program.
Azt nehezen viselte ha épp egyikünk sem ért rá.
Aztán a minap egy ismerősöm mesélte,hogy alig tud főzni, mert szórakoztatni kell a gyereket,és nincs ideje.

És nekem eszembe jutott az anyukám,akinek mindig volt ideje főzni, és igyekezett időt keríteni magának egy passziansz partira is naponta és én mégsem éreztem soha,hogy ne foglalkozott volna velem. Meg is kérdeztem,hogy ezt a csodát hogy csinálta, mire közölte,hogy:
"Nem volt nekem időm arra,hogy most külön Pannikával vagy Gergőkével vagy Boglárkával foglalkozzak, a mindennapokba voltatok bevonva." És valóban, ameddig anya főzőtt,mindig beszélgettünk, vagy mesélt egy mesét vagy játszottunk valami észjátékot. Vagy játszottunk egymással a tesóimmal, vagy öltük egymást.:)
Este mindig volt estimese vagy fejből,vagy könyvből. Máig él bennem az emlékkép,ahogy a Mary Poppinst olvassa anyu az ablak fényénél,mi meg hallgatjuk.
De az is megvan,pedig akkor igen kicsi lehettem még,hogy anya,apa olvas és nekem is van könyvem és "olvasok".
Nem volt hú de sok külön program, jártunk persze állatkertbe(anyu 3+x gyerekkel,mert a szomszéd kölykök is mindig jöttek)meg kirándulni, meg játszótérre, meg ide-oda, de mindig elvitt a boltba is,apu a piacra a trabanttal.
Valahogy nem körülöttünk forgott a világ,hanem mi is a világgal forogtunk.
Sosem éreztem,hogy elhanyagoltak volna.
És persze voltak olyan események,amikor csak én mentem egyik,vagy másik szülőmmel. Például a nevem napján apával a vidámparkba, vagy ahogy már írtam, a piacra. Talán ezért is szeretek annyira piacozni.  De vitt apa táborba, szánkózni, meg a nagyszüleimhez sokat(ahol viszont én voltam a világ közepe!)
Öcsémmel apa hangversenyre ment(mert én azokat untam)meg vonatokat nézni a pályaudvarra(értitek az volt a program,hogy nézték a nyugatiban a vonatokat!).
A húgommal nem tudom mi volt a szülős program,mert akkor már nagy voltam,amikor ő vihető korba ért és nem érdekelt annyira, el voltam foglalva a saját kis dolgaimmal.

Olyan emlékeim nincsenek, hogy a szüleim építőkockáztak vagy kirakóztak volna velem. Inkább kártyáztunk meg memóriáztunk(akkora memóriank volt,hogy az egész étkezőasztalt beborították a kártyák) társasoztunk,de mindig olyat játszottunk,amit a felnőttek is élveztek. És sosem hagytak nyerni. Esetleg megkönnyítették a dolgom,de meg kellett küzdenem érte,hogy nyerjek.

Ha egyszer porontyaim lesznek, én is azt szeretném,hogy ők a világ része és ne a közepe legyenek, hogy ne érezzék elhanyagolva magukat,ha épp nem érek rá velük foglalkozni,mert mondjuk épp a vacsorát főzöm.
Még nem tettem le a nagycsaládról,mint álomról.:)