Azon filoztam a buszon ülve(hol máshol) hogy amikor az ember kicsi, akkor mindenki a barátja. A barátja aki játszik vele, aki foglalkozik vele. Aztán ahogy nődőgél már az lesz a barátja,akivel közös tevékenység fűzi össze. Meg persze játék.
Kamaszként az a barátunk,akinek el tudjuk suttogni a titkainkat,akivel megvitatjuk a vilag naaagy kérdéseit, akivel a jövőt tervezgetjük,hogy majd ha felnőttek leszünk.
Aztán felnőttek leszünk és többdimenzióssá válik a barátság. Lesznek a barátaink, akikkel elsörözgetünk,de az életünk nagy kérdéseibe nem vonjuk be őket, akikkel bulikázni járunk,meg koncertre, azok akikkel a nosztalgia tart össze, azok akik ha felhívnak éjjel,hogy el kell ásni egy hullát,akkor viszünk neki ásót, és az a nagyon kevés,akivel tényleg az életünk apróságait osztjuk meg.
Az ásós baráti köröm nagy, sokan vannak,akiknek mennék segíteni,és akik nekem segítenek (i love mtt).
De olyan igazán, igazán mély barátom számát egy kezemen meg tudom számolni. Akikhez tényleg akármivel fordulhatok, és ők is hozzám.
Szerencsés vagyok, mert ezeknek a barátságoknak mindegyike több,mint tíz éve tart, akkor is ha az elmélyülése némelyiknek csak pár éves.
Ők azok,akik akkor is kitartottak mellettem,amikor idióta voltam és szerelmes, és bár megvolt a véleményük, el is mondták, de nem fordítottak hátat nekem.
Boldog vagyok,hogy vannak barátaim, közeliek, távoliak,kicsik és nagyok, régiek és még régebbiek.
Mert nélkülük nagyon nehéz és szomorú lenne az élet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése