Fényképek

A tegnapi fénykép nézegetés közben jutott eszembe, hogy mennyrei furcsa már, hogy azokon a papírlapokon az emberek, akik rajtuk vannak, boldogok. Mosolyognak, nevetnek, szeretik egymást, és ez látszik a fotókon is.
Aztán valahogy elromlik. Valami hiba csúszik a gépezetbe, és már nem szeretik egymást többé, már csak veszekedni, kiabálni, bántani tudnak.
A férj a feleséget, a feleség a férjet, és mindketten a gyerekeiket. Már nem lesznek mosolygós arcok, már látszik a szemekben a keserűség, a fájdalom, már nem csillog ugyanúgy, mint a korábbi képeken.

Vajon hol romlik el? Vajon miért van az, hogy akik egyszer nagyon szerették egymást, annyira képesek lesznek a gyűlöletre, hogy ezzel megmérgezik magukat, a családjukat, másokat?

Mirranddal beszélgettük, hogy a mi generációnk keresztje a rendszerváltás. Hiszen ezek a képek, amiket tegnap láttam, még előtte készültek, a viszonylagos nyugalomban. Amikor még kiszámítható volt az élet, amikor még volt munkahelye mindenkinek, aki dolgozni akart, amikor még nem kellett attól tartanod, hogy mikor tesznek az utcára, mikor cserélnek le "mercsak".

Aztán jött a rendszerváltás, és a szüleink lába alól kihúzták a talajt. Hirtelen minden bizonytalanná vált, és a feszültség, ami emiatt keletkezett, rajtunk a gyerekeiken csapódott le. Mert ők elkezdtek egymással veszekedni, meg persze velünk, olyan apróságokért, mint a "miért nem bírod gyorsabban venni a cipődet?" vagy a "nem igaz, hogy nem érted, ami a háziban van..." stb. Pedig mi csak gyerekek voltunk, akik azt látták az egészből, hogy anya, és apa, akik eddig mosolyogtak, játszottak velünk, kedvesek voltak, most csak veszekszenek egymással, és nem tudtuk, hogy miért. Mi változott meg?
Mert honnan is érthettük volna, hiszen kicsik voltunk még.

A velem egykorúak közül senkit nem tudok mondani, akiknél ne történt volna meg a fenti eset, ahol ne ment volna szét a család valamilyen szinten. (nekem ettől függetlenül szerencsém van, de erről már írtam korábban).

De a többségnek nincsen szerencséje, a többségnél, ha együtt is maradtak a szülők, olyan iszonyatosan megutálták egymást, hogy nézni is rossz...

Kicsit elszomorodtam, amikor nézegettük a képeket, mert azokról a képekről tényleg boldog emberek néztek vissza, igen mindenki boldog volt rajta, az anya, az apa meg a gyerek is.

Mint a Harry Potterben, amikor Mordon megmutatja Harrynek a képet a főnix rendjéről, és a képen mosolygó emberek fele már halott, de ott amikor a kép készült még nem tudják, hogy hamarosan meg fognak halni, hogy egy társuk elárulja majd őket.

Szeretek képeket nézegetni, mert konzerválnak valami jót. Hiszen rossz dolgokat nem fotózunk, de legalábbis nem tesszük be a családi albumba.