Lappangás

Valami kórság lappang bennem, amit utálok.Amikor még annyira nem vagy szarul, de már gyengének érzed magad, de nem tudsz igazán pihenni sem, és pörögnél, mint a búgócsiga. Ez nemszeretem érzés.

Volt a hétvégén TK, amin meglepően jól éreztem magam. Azt hittem, hogy nem fogom, mert nem szoktam, de most nagyon jó volt. Mindig volt kihez szólni, senki se bántott, senki se kérdezett hülyeségeket, igaz a kerekasztal elmaradt, de helyette nagyon jókat beszélgettünk a többiekkel. Tényleg kikapcsolódtam, tényleg jó volt.
Utána Dodieval meg Mirivel még elmentünk a Szerájba, aztán én Thereonhoz aludni.

Sok ilyen szép, tartalmas szombatot szeretnék, mint a mostani.

Most már hárman lakunk ám!:)

Estel, Miki, meg én:)) (aztán néha négyen, öten vagy hatan leszünk, ki tudja).

Igazából aludni kéne...

Tudom, hogy aludnom kellene,  mégsem vagyok annyira álmos. Sok dolog történt velem mostanában, jó is, rossz is. Jó, hogy a munkahelyem még mindig jó és úgy érzem helyt tudok állni. Jó, hogy van kire gondolnom napközben, de lefoglal annyira a munkám, hogy ne járjon rajta állandóan az eszem. Jó, hogy van valaki, aki átölel. Jó, hogy vannak barátaim, akikkel találkozom, ha ők is, én is ráérek. Jó a babaeső a baráti körben. Jó hogy végre itthon vagyok. Jó, hogy lesz új konyhabútor nemsokára. Jó, hogy még mindig nincsen túl hideg, de már tudom hordani a szép kabátom. Jó, hogy szeretnek a diákjaim. Jó, hogy azt érzem, hogy élek.

De rossz, amikor bántják, akik fontosak nekem, rossz, hogy sok a tartozásom, hogy múlthéten megfáztam, (bár már kijöttem belőle, híró vagyok), hogy álmomban verekszem, és utána engem csesznek le, hogy miért viselkedem így az adott illetővel, hogy vannak barátaim, akikkel hetek óta nem tudunk leülni egy kávéra, hogy fehér a szobám fala és nem sárga, hogy vasárnap annyira elfáradtam a folytonos mosolygásban, hogy a Myshától bekönnyezett a szemem, és délután még sírtam is egy kicsit.

Nem szeretek sírni, mégis valahogy kb. havonta eljutok arra a szintre, hogy muszáj. Valahogy egy hónap alatt gyűlik fel annyi sírni való, hogy elpityeredem (és nem, nincsen köze a női ciklushoz, volt már olyan, hogy két hónapig egy könnyet se ejtettem).



Viszont az még mindig rohadtul nem esik jól, hogy vannak olyan emberek, akik a barátaimnak vallják magukat és mégsem képesek elfogadni a döntéseimet. Nem esik jól, hogy szánnak, és nem esik jól, hogy ahelyett, hogy azért szorítanának, hogy boldog legyek, azt nézik mikor, hol lehet csámcsogni rajtam és a hozzám tartozókon. Én már leszoktam róla, hogy mások magánéletét fikázzam, főleg a háta mögött,  mert szerintem mindenki magánéletében vannak mélypontok és senki sem örül neki, amikor bántják azt, aki szeret. Azt gondoltam felnőttünk már annyira, hogy túllépjünk ezen, de úgy látszik nem. Mert meghallok elejtett beszélgetéseket (igen, jó fülem van), mert látom a szemekben a szánalmat, ha rám néznek (mivel mostanában, nem véletlenül, egyedül járok mttzni), mert érzem a légkörben, ha ott vagyok, a "te nem vagy normális, minek csinálod ezt" hangulatot.
Csak valahogy engem nem kérdez meg róla soha, senki, hogy mégis miért, mi a háttér stb. Azt hiszem ez az egyik oka annak (a munka mellett), hogy kevesebbet megyek mttzni.
Már akkor is rosszul esett, hogy nem tőlem, az érintettől kérdeznek, amikor Alyrral szakítottam. Elmondtam akkor is mindenkinek, aki rákérdezett, hogy mi történt, miért történt. Nem rejtegettem, nem hazudtam, nem kerteltem, mert nem szokásom. Elmondom én most is, mi a helyzet, ha valaki megkérdez, és van aki kérdez és amikor megtudja a másik oldalt is akkor nagy szemeket mereszt. De azt hiszem kényelmesebb az, hogy fél-negyed vagy még annyi se, információkon csámcsognak emberek, amik akár több hónapos infók is lehetnek, mint az érintettet kérdezni. Valamiért én mindig inkább rányitok/felhívom/írok neki a másikra és tőle kérdezem meg, hogy na hogy is volt ez? És akkor mindig kiderül, hogy jah, hát igen, van igazság a pletykában, de azért az úgy volt hogy.

Valahogy fáj egy kicsit, hogy az emberek még mindig a másik szemébe mosolyognak, a szájukkal, van akinek a szeme sosem mosolyog,  de amint hátat fordítasz, rögtön elindul a susmus, a "hallottad, hogy..." stb. Alapvetően nem a pletykával, csak a rosszindulatú pletykával van bajom. Mert a híreket másokról én is szeretem meghallgatni, ha olyan hír, aminek például örülni lehet, és engedélyt kapok rá, tovább is adom.

Pedig a kérdésre, hogy miért, borzalmasan egyszerű a válasz. Csak fel kell tenni a kérdést...

2002, 2006, 2010, 1014

2002 telét írjuk. Adva van egy alapjáraton jó osztályközösség, a gyerekek nem gyilkolják egymást, elvannak, készülnek arra, hogy végre a hátuk mögött hagyják azt az istenverte általános iskolát.
Aztán egyszer csak azt vesszük észre, hogy háromfelé szakadt az osztály. A jobb felére ülnek azok, akiknek a szülei a jobb oldalra szavaznak, balra azok, akiknek balra, középen pedig a maradék, akit hidegen hagy ez az egész. A három rész nem igazán állt szóba egymással. Velünk, középen ülőkkel azért nem, mert miazhogyminketeznemérdekel, a két szélső sor pedig azért nem, mert fúj-fúj. A tanárokon is meglátszott ki, hova szavaz, mert úgy viselkedtek velünk is. Volt olyan tanárom, akinél azért kapott az osztálytársam egy jeggyel rosszabbat, mert a középső padsorban ült, és kikelt magából, hogy a fidesznek köszönhető az, hogy lukas cipőben kell járnia, mert elvettek tőlük minden támogatást pedig vagy 6-an vannak testvérek, úgyhogy ő köszöni de nem kér a politikából.
Aztán lezajlottak a választások és nyár elejére, év végére helyreállt a rend. Igaz ekkor már ballagtunk, szóval szinte mindegy volt.
Abban az évben beszélgettünk a Balázzsal erről az egészről, a buszon és a sofőr letorkollt minket, hogy kussoljunk, csak kölykök vagyunk, nem értünk mi ehhez. Pedig szerintem értettük mi már akkor is, hogy mekkora őrültség politikai hovatartozás miatt fújni a másikra.

Tartok tőle, hogy most is hasonló lesz. Hiszen már szítják a gyűlöletet, ha nem is politikai oldalak szerint, hanem egyéb módon. Ellenség a dohányos, a pedagógus, az orvos, az ápoló, a rendőr, mindenki ellenség. Aztán majd jönnek a csodálatos kampány beszédek, plakátok, videók, a telefon hívások minden oldal vezetőitől, géphangon,facebookon a mindenféle kampány szövegek, és megint azt fogom látni, ahogy az egyébként értelmes ismerőseim egymásnak esnek. Láttam már ilyet és nem volt jó érzés.

Néha tartok tőle, hogy majd eljutunk oda, hogy félelem nélkül nem léphetek ki az utcára, hogy majd az határoz meg, hogy hova tenném az X-et (s ilyenkor mindig eszembe jut, régi jó magyar tanárom mondata, amikor 5.-ben megkérdeztük tőle, hogy kire szavazott, hogy a két rossz közül a kevésbé rosszra), hogy egyáltalán el akarok-e menni szavazni, és nem az, hogy milyen ember vagyok, hogyan végzem a munkám.
Nem akarom félteni a barátaim, a szeretteim életét azért, mert van néhány dilettáns barom, aki abban leli örömét, hogy egymásnak ugrasztja az embereket, a gyerekeket is. Persze tudom, oszd meg és uralkodj... Régi jó elv ez, már a rómaiak is tudták. Kár, hogy az emberiség azóta is mindig újra és újra bedől neki...

Filozofia a konyhaban

Egy lakasban mindig a konyha a legforgalmasabb, legnepszerubb helyiseg. Nalam sincs ez maskent. Arrol nem is beszelve, hogy ott van a legmelegebb a tuzhely miatt. Szoval a konyhaban vannak a nagy beszelgetesek az eletrol, vilagrol es egyeb dolgokrol. Hihetetlen milyen sok mindent mashogy latok most, mint akar csak egy eve. A masik fura dolog, amit magamon eszrevettem, hogy elmosogatok, elpakolok fozes utan, legkesobb masnap, illetve beagyazok... Soha nem lehetett ravenni engem az agyazasra es most magamtol megcsinalom, ha epp nem sietek el otthonrol. Persze boven van meg miben valtozni rendfenntartas teren, de azert ezek fura dolgok. Visszaterve a konyhara, kezd egeszen otthonossa valni. Mar csak a konyhabutort varom. Tavasszal az egesz lakast ujra festjuk, a kek es a barack szoban kivul. Az en szobam visszakapja a szep sarga szinet, az eloszoba valami halvany meleg szint kap(sargat) a konyha pedig narancssarga lesz, de olyan mediterran alapon. Burkoltatni is szeretnek, evek ota kineztem magamnak a  terrakotta kovet/pvct ezen meg gondolkodom, mert a lakas hideg, de azt hiszem ko lesz. A wcben kek, mint a furdoben. Uj bejarati ajtot is szeretnek. A szobamba laminalt padlo kerul majd, arra puha szonyeg az agy ele. Piros,mert a piros szint szeretem. Uj tanyerkeszletet is szeretnek, olyat, ami termeszetesnek nez ki. Szeretnem a lakast szep dolgokkal megtolteni. Szeretnek egy szep konyvespolcot is. Igen, megint tervezgetek, vannak terveim, pedig a telen azt hittem soha nem lesznek tobbet.

Egy elveszett novella

Pakolasztam a cuccaimat es megtalaltam egy regi novellamat. Emlekszem ra, hogy az egyetemre menet talaltam ki, es irtam le.      "Feltek mar valaha igazan? Tudjak mi az a felelem? Amikor meztelen karddal nez szembe a hideg halallal? En tudom mit jelent ez. Sok eve szolgaltam a Falon,amikor az elso bevetesre kuldtek minket. Hatan indultunk neki, ket felderito, negy harcos. Gyermekkoromban sok meset hallottam a Falon-tuli vilagrol. A nagyanyam meselt a mamutokrol, oriasokrol es a legfelelmetesebbekrol, a Masokrol. Mire felnottem csak nevettem ezeken a meseken. Bah! Gyerekek megremitesere, kordaban tartasara jo. Aztan eljott a bevetes ideje. Vadakat lattak a Fal kozeleben, oket kellett megtalalni. Hideg volt. Nagyon hideg. Az egen a telihold vilagitott. Nem gyujtottunk tuzet, vesztunkre. Neszezest hallottunk a fak kozul. A kardunkert, ijakert nyultunk, de egyikunk sem szamitott arra, ami a szemunk ele kerult. A hold fenye egy ember-szeru de nem emberi lenyre esett. Magasabb volt mint en, a bore szurkeskeken vilagitott, a szemei pupillak nelkuli hideg acelkeken csillogtak. Neman kozeledett felenk, megbenitott a jeges remulet. A tarsaim eldobtak a fegyvert es futasnak eredtek, en nem tudtam mozdulni. Mar egeszen kozel ert hozzam a Mas, amikor felemeltem a kardom. Valami kulonleges ero szallhatott belem, lecsaptam. De O csak kacagott hidegen. A kardom szilankokra tort. A szemem sarkabol fenyt lattam, valaki faklyaval rohant felenk.Lelassult az ido. Felemelte a kardjat, a penge visszaverte a hold fenyet. Ha egy pillanattal kesobb mozdulok, nem csak a fel karom banja. Ereztem, ahogy a penge athatol huson, csonton, a verem szinte megfagyott ahogy a foldre ert. Vartam, hogy ujra lecsapjon, nem akartam, hogy fajjon, ezt a hideget. Lattam, ahogy felemeli a kardjat, a jegmosolyt az arcan. Behunytam a szemem. Amikor ujra kinyitottam, meleg szobaban fekudtem. A csonk kitisztitva, bekotozve, a kandalloban meleg tuz pattogott vidaman. Egy fiatal ujonc lepett be, kerdesemre, hogy mi tortent, azt felelte, a kapuban talaltak ram, sulyosan sebesulten, felig megfagyva. Ket napig eszmeletlen voltam. A tarsaim kozul senki sem tert vissza. Nem hittem el a tortenetemet. De nevessenek csak rajta. Majd meglatjak, a regi mesek igazak...

Subafitto

Olaszul ez a szo jelenti az alberletet. Amikor januarban visszamentem Genovaba, kiadtuk a lakast. En nagyon remeltem, hogy hosszu tavra es evekig nem kell vele foglalkoznom, csak havonta a rezsit elkerni. Tevedtem...Amikor aprilis vegen hazaertem az fogadott, hogy a berlok nem fizettek szamlakat 3-4honapja (volt, amit fizettek). Akkor kaptak idot majus vegeig, hogy kifizessek, nem fizettek, akkor irtunk egy fizetesi felszolitast es erdekes modon meg tudtak oldani.Hogy ebbe akkor miert mentem bele? Mert a berleti dij mindig idoben megjott, es nem vagyok nagyon szemet, meg nem en inteztem elotte a dolgokat. Szoval akkor fizettek es megallapodtunk, hogy ilyet tobbe soha. Juniusban ismet csak nehany dolgot fizettek be, de en meg mindig jofej voltam, mondtam, hogy oke akkor juliusban mindent. Julius kozepen meg mindig kertek ket het haladekot, de valamennyit fizettek, hat kaptak. A tabor elott talalkoztam a fickoval, aki kozolte, hogy 45 ezer helyett 12 van nala.Akkor irtunk egy cetlit, hogy ha a tabor vegeig nem kapok ertesitest arrol, hogy minden be van fizetve, akkor szevasz van. Nem kaptam,sot meg a berleti dijat se fizettek be. Aug.12en kozoltem veluk, hogy ketto hetuk van. A ket het lejarta elotti szerdan hivtam oket hogy mi van? Hat ok nem tudnak menni. Hat en meg ezt leszarom. Odamentunk ocsemekkel es meg mindig rohadt jo fejek voltunk,kaptak idot szombat, amikor is en mar cuccokkal mentem.Arra ertunk oda, hogy a lakas zarva es nem tudok bejutni, de nincs bent senki. Mint kiderult zarat csereltek. O hurra... Kihivtuk a rendoroket, en uvoltoztem, velem uvoltoztek, egy elmeny volt. A rendorrel ocsemek beszeltek meg a berlok, en nem. En fent arra vartam mi lesz. A groteszk az az egeszben, hogy bar az en tulajdonom, csak oda van lakcimem, nem tehetem be a labam a sajat lakasomba, ameddig ott vannak.Piszok ideges voltam. 4 ora ucsorges utan hazamentunk, cuccostul. Az ocsem kozolte a berlovel, hogy ha vasarnap ejfelig nem koltozik ki, olyan per lesz, hogy.... En rettento feszult voltam, nem csak magam miatt, hanem Miki meg Estel miatt is, akik nem tudtak koltozni meg. Annyira ideges voltam, hogy alig aludtam es masnap el is kesten az evnyitorol, ami azert valljuk be eleg szanalmas dolog. Akkor kezdtem el sirni, amikor lekestem a hevet es tudtam, hogy el fogok kesni. De nem szurtak le, kolleganonek elmeseltem mindent es nem volt baj. Este hivott az ocsem, hogy kell neki a berlo szama, aztan hivott, hogy koltoznek, ugyhogy odamegy. Kikoltoztek, ket szekrenyt nem vittek, azt kirakom majd a folyosora, oszt johetnek erte, amikor akarnak. Ugyhogy nem lesz per, es a heten vegre haza tudok menni es a fiuk is johetnek. Viszont ezek szerint volt nekik hova menni, illetve, gondolom volt mar ilyen ugyuk, mert nagyon be voltak szarva, amikor a per meg a feljelentes szavakat meghallottak. A tanulsag az, hogy a lakast, ha az egeszet ki kell adnom, csak megbizhato szemelynek adom ki, aki hoz arrol papirt nekem, hogy munkaja van, a berleti szerzodest ugyved es jegyzo jelenleteben iratom es minden modon bevedem magam. Ebbol is tanultam, es bar remenyeim szerint tobbet ilyen nem lesz, azert megjegyzem jol. Most pedig remelem, hogy remekul ki fogunk jonni harman a sracokkal.:)