Mivel allandoan ott lebeg a fejem felett a kirugas veszelye, ezert azon gondolkodom par napja, hogy akkor hogyan tovabb. Eloszor is, szinte biztos, hogy nem a kozoktatasban fogok uj allast keresni. Szeretem a szakmam, szeretem a gyereket, de ezekkel a feltetelekkel, es ezekkel a szakmai bizonytalansagokal(pl.: a valasztasok utan tudjuk csak meg, mit kell jovore tanitani es mibol), es ezert a penzert nem eri meg. Nem eri meg nekem az, hogy azon stresszeljek, melyik fog ugy esni, mikor hogyan viselkednek, hogy 19 fele kelljen szakadnom es nem tudok nekik mindent megtanitani amit kell, amit szeretnek. Hogy nem csak a fonoknek es a kolleganomnek, hanem 19 szuloparnak is meg kell felelni(nem ennyifele nem lehet.) Ezert a penzert, ha lehet inkabb nem. Pedig szeretem a szakmam. De ameddig a helyzet ilyen kilatastalan, addig inkabb elmegyek egy irodaba vagy babysitterkedni, ahol akar a duplajat is megkeresem... Ez persze csak akkor all, ha azt mondjak: koszonjuk, a viszontlatasra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése