Mert ilyen régen volt

Előre hoztam egy kicsit a téli depressziót magamnak. Most nem igazán vagyok jól. Fáradt vagyok és elnyűttnek érzem magam. Nem szeretek reggel felkelni és bemenni a munkahelyemre, nem érzem benne a kihívást, hogy bemenjek, nem tölt fel, és nem köt le. Csinálom, mert muszáj. Azokat a részeit szeretem csak, amikor jönnek a hallgatók, hogy segítsek valamiben, vagy kérdeznek. Azt nem, amikor csak ülök és adatokat viszek be a gépbe és várom, hogy teljen az idő és mehessek már hazafele.
Elfáradtam az elmúlt egy hónapban, pedig nem is nekem volt vizsgaidőszakom, hanem Thereonnak, de az ő feszültsége átragadt rám is.
Szomorú vagyok, mert a Balázs megint elmegy és talán sose nem is jön többé haza, és nekem még mindig szükségem van a barátságára. A múltkor, amikor együtt ebédeltünk, majdnem mondtam neki, hogy már csak ketten vagyunk akiknek nincsen gyereke. De nem mondtam. Mert mire legközelebb találkozunk, neki biztosan lesz, és talán nekem is. Vajon ha lesznek gyerekei, akkor is haza fognak jönni néha?
Kicsit úgy érzem magam, mint aki egyedül maradt a nagy és gonosz világgal szemben, pedig az eszem tudja, hogy ez nem igaz.
Próbálom kimozogni magamból a dolgokat, most bicajozom, mert szép az idő, csak hűvös. Amikor annak idején tekerni kezdtem, ilyen időben már nem ültem bringára, mert 15 fok alatt fázom.
De most jólesik. Az meg főleg jólesne, ha nem lennének ott az autók és a buszok és a csendet hallgathatnám reggelente, amikor dolgozni megyek.
Meg persze gondolkodom embereken is, hogy mit miért tesznek. Miért állítanak egymásról olyan dolgokat, amik nem igazak. Miért nem járnak utána, mielőtt vádaskodni kezdenek? És miért mosolyognak egymás szemébe, ha nem kedvelik egymást?
Az egyik oka ez volt annak, hogy ma mégsem mentem ruhacserélősre. Mert tudom, hogy a házigazda nem kedvel. Bár soha nem mondta ki, de tudom a reakcióiból. Olyan helyre pedig nem megyek, ahol nem kedvelnek, mert fölösleges. Alig pár ember volt ott, akiket én kedvelek, a felszínes cseverészésből meg eleget kapok a munkahelyemen.
Most nem vagyok jól magammal, és kevés sikerélmény ér, ami hosszú távon is megmarad.
Szeretnék kicsit megint gondtalanul szaladgálni a tengerparton, érezni, ahogy a tengervíz mossa a bokámat, hallgatni ahogy morajlik, beszívni az illatát, becsukni a szemem és a napfény felé fordítani az arcomat.
De erre még jó sokáig nem lesz lehetőségem.
Addig marad a bicaj, a séták a fák között, a gesztenyék,
Meg az álmok.

Szultel mar ma?

Bar az ominozus posztot, ami kiboritott nehanyakat, nem lattam, de a cikket olvastam. Azt hiszem azok, akik mar szulok kicsit maskepp ertelmezik es nem ertik miert kell leirni nehanyaknak az indokot, akar durva formaban is. Pedig ez egyszeru. Mert nem tartjak oket normalisnak. Mert amikor kimondom, hogy nem szeretnek gyereket(momentan) akkor jonnek a pillantasok, a de hatmiertek? Nem csak nekem, masnak is. Amikor allandoan megkapom, hogy Te ezt nem tudhatod sose szultel,akkor osszeszorul kicsit az oklom. Azt gondolom sokkal tobb tapasztalatom van azzal kapcsolatban, hogyan kell egy gyereket gondozni es tanitani es nevelni, mint sok embernek, aki belevag ebbe. Mert bar teny, soha nem szultem, de 8 honapig anyja voltam egy gyereknek. Ultem aggodva az agya mellett amikor lazas volt, meseltem neki meset, neveltem, hozzam szaladt ha fajt valami, nekem mutatta meg ha tetszetz valami, elmeselte az almait es az en szobamba jott be, amikor szornyek voltak a szobaban. 16 eves korom ota dolgozom gyerekekkel, elotte pedig ott voltak a testvereim, foleg a hugom, akihez en is felkeltem hajnalban, ha anyu nem hallotta. Vittem korhazba, hoztam haza ovibol es vigyaztam ra. Es sok mas gyerekkel is ez a helyzet. A vita kapcsan eszembe jutott, az a Varatlan Utazas resz, amikor Hetti nenit es Saraht bantjak mert nem verszerinti anya-gyerek kapcsolatban vannak. Vegul is mi hatarozza meg ki a szulo? En neha 10-20 gyerek szuleje vagyok, bar egyet se szultem.  Fajo es banto nekunk gyerekteleneknek az a hozzaallas amit a mar gyerekesektol kapunk, es azt hiszem az az iras emiatt szulethetett. Mert nem kell kimondani, hogy kevesebbnek ereztek vagy nem becsultok minket,mert mi valamilyen okbol nem szultunk, de a burkolt es sokszor eszre sem vett celzasok is elegeket. Kevesebb az a no, aki a szakmajaban talalja meg a kiteljesedest es nem adja fel ezt egy gyerekert? Mondjuk feltalalja a rak ellenszeret cserebe? Vagy a tanar aki tobb szaz gyereknek adja at a tudast? Vagy az orvos? Ameddig az anyukak otthon allnak helyt, mas nok, akiknek nincs talan epp eletet mentenek vagy egy ujabb kisbabat segitenek vilagra. Ok akkor nem ernek annyit? Es ha nekem valamilyen okbol sosem lesz sajat akkor haragudni fogtok ram?

Az Emlékek Őre

Most egy olyan film-véleményt fogok írni, ami sok sok spoilert tartalmaz, úgyhogy, aki nem látta/olvasta még a filmet és szeretne meglepődni az ne olvasson tovább.




Az Emlékek Őrét kb. 15 évesen olvashattam, valahol a Harry Potter 4. kötet után. Talán karácsonyra kaptuk meg, már nem emlékszem. Arra viszont igen, hogy nagyon megfogott, a világa, a története, a szereplői és a gondolat, hogy érzelmek nélkül hogyan lehet élni (már akkor is érzelem vezérelt emberke voltam...)
Sokat beszélgettünk róla a barátaimmal, Qkával, Mogyival, Balázzsal, hogy mekkora jó filmet lehetne belőle csinálni. Akivel csak tudtam elolvastattam a könyvet az utóbbi időben (párban Ende Momojával). Nem mindenkinek tetszik persze, van aki szerint unalmas, meg olvasott már ilyet. Akkor még nem tudtuk, hogy van folytatása a történetnek, és úgy van lezárva, hogy nem tudod megmondani mi történt a főhőssel.

Aztán tavaly jött a hír, hogy film lesz belőle. Nagyon reméltem, hogy nem fogják elszúrni, hogy nem úgy jövök ki a moziból, hogy ÚRISTEN MÉRT??? A trailer alapján féltem, hogy például az egész film színes lesz.

Aztán tegnap elmentünk megnézni és a végén majdnem tapsoltam.
A film fekete-fehérben kezdődik, ahogy a könyvben is leírják, hogy nincsenek színek. Fokozatosan térnek vissza, ahogy a főszereplő Jonas is látni kezdi őket. Szerintem zseniális ahogy a srác arcán megjelennek az érzelmek (nem érzések, ezt nagyon jól hangsúlyozza a film, hogy mi a különbség az érzések és az érzelmek között). Az egyik kritika azt hozta fel hátránynak, hogy a karakterek arcán nincsenek érzések és mindenki fapofával játszik, hát persze, hiszen ez egy ilyen világ. A látványvilág nekem nagyon tetszett, a lassan bekúszó színekkel, a fényekkel, azzal, amikor Jonas hajókázik és olyan éles a naplemente összes színe. A sztori vezetéssel se volt bajom, szerintem a változtatások is a helyükön vannak, még a szerelmi szál is. Nem erőltetett, nem sok.
A Másholba bocsájtós jelentenél, majdnem szóltam Mogyiéknak mellettem, hogy most ők ne figyeljenek, és jó volt a tippem, hogy hogyan fog hatni rájuk. Bár olvastam a könyveket, mégis izgultam, hogy hova fog kilukadni a történet.

Ami még szerintem jól sikerült, és erről egyetlen kritikában sem olvastam még, az a zene. Most is azt hallgatom, mert tele van érzelmekkel, magával ragadó.

Ajánlom ezt a filmet, ahogy a könyvet is, mindenkinek, és szeretnék róla sokakkal beszélgetni.

NapiHappy

Valamikor februarban ellezdtem a 100happydays kihivast. Pont jo idoszakban, mert tel is volt a kedvem is nyomorek volt. Kellett  par napja elkezdtem Mai boldogsag cimszoval harom napi dolgot kiirni, ami oromet okoz. Valahogy ugy ereztem kell . Thereonnak vizsgaidoszaka van, es aki parjanak mar volt ilyen az tudja h az nehez. Kozben a munkahelyem is olyan hogy jo hogy van, de hianyoznak a gyerekek, sokat gondolok rajuk es valamiert Genova is sokat jut eszembe. Viszont a napi  boldogsagposztokkal mindig gondolnom kell az aznapi apro oromokre es ettol jokedvem lesz es jol erzem magam es ugy fekszem le aludni, hogy szepeket almodjak. Mar nem tudom ki mondta vagy hol olvastam arrol, hogyha rossz kedved van, akkor az aznapi jo dolgokat kell felidezni. Hatasos..
:)

Kicsit nocis

Azt hiszem Momoek eskuvoje-ota szerettem volna francia manikurt csinaltatni es most vegre megcsinaltattam es ettol boldog a kis szivem. Ranezek a kezemre es mosolyogni tamad kedvem.

Sok Huho

A Sok Huho semmiert a kedvenc Shakespeare muvem. A Kenneth Branagh feldolgozast meg kulon szeretem. Par napja ujra neztem es az jutott eszembe, hogy milyen zsenialisan abrazolja az ifjonti fellangolo rozsaszin szerelm es az erett felnott szerelem kozti kulonbseget. Nem is a szavakban, hanem a mozdulatokban, gesztusokban.Kozben olvasom a Hercegnot Cassandra Claretol, ahol egy kamasz szerelmi haromszog van es az jutott eszembe, hogy orulok, hogy ilyenben sose volt reszem. Fajos viszonzatlanban meg kinek nem? Mivel a rajongos viszonzott( vagy annak tuno) rozsaszin szerelmet sose eltem at, az aggodo felto szerelmet viszont igen, amikor minden rossztol megovnad a masikat, igy nem tudom mit vesztettem vagy melyik a jobb, de azt hiszem, hosszutavon az utobbi. Mert a rajongas elmulhat es a rozsaszin is kifakul idovel.

Erőszak

Megpróbálom megfogalmazni azt, amin mostanában sokat gondolkodom, úgy, hogy ne az jöjjön le, hogy áldozathibáztató vagyok vagy egyetértek a dologgal vagy akármi.

Szóval az utóbbi időben nagyon keményen előtérbe került a médiában a nemi erőszak, a fajtalankodás, a szexuális visszaélés.
Beszélni kell róla. Sokat. Sőt. Még is úgy érzem, hogy azzal, hogy a csapból is ez a téma folyik, valahogy elveszti a komolyságát, és már nem lesz fontos. Ismerek olyat, akit bántottak (vagy próbálták bántani) és tudom, hogy a rendőrség semmit sem csinál ilyen esetben. Én is találkoztam mutogatós bácsival, és ajánlotta nekem 12 éves koromban (még mellem se volt) egy fiatal srác, hogy könnyen pénzt kereshetek a bokorban (én meg kiröhögtem és elszaladtam). Teljesen tisztában vagyok vele, hogy ez egy nagyon durván komolyan vevendő téma, és ha egyszer gyerekeim lesznek biztosan megtanítom nekik, hogyan vigyázzanak magukra.
De amit most a média csinál azzal azt hiszem, pont az ellenkezőjét éri el. Lassan ott tartunk, mint az amerikaiak a rasszizmus témakörében, hogyha azt mondom egy fekete srácra, hogy meglökött a buszon, akkor már rasszista vagyok. Félek tőle, hogy el fogunk menni a másik irányba és azt is nemi erőszaknak kiáltják majd, ami nem az, és ahol pedig tényleg erőszak történik azt meg nem fogják komolyan venni, mert csak egy lesz a sok közül.

Azt hiszem, hogy a megelőzés elsődleges terepe nem a média, hanem a szülői ház, ahol megtanítják a gyerekeknek (igen a fiúknak is) hogy mit kell csinálni akkor, ha valaki úgy ér hozzájuk, hogy ők azt nem akarják, hogyan kell torkuk szakadtából üvölteni, hova kell rúgni, hogy csípjenek, karmoljanak, harapjanak, hogyan használják a saját testük súlyát. Hogy tudják kitől lehet segítséget kérni, hogy legyen annyi önbizalmuk, hogy ne higgyék el, hogy értékesek és nem tehet velük bárki, bármit.
Én biztos vagyok benne, hogyha az én gyerekem jönne azzal, hogy valaki bántani akarta, akkor a szemét kikaparnám az illetőnek, akkor is ha ismerem, családtag vagy barát.

A dolog egyébként dühít. Engem szerencsére sosem bántottak, és ha valaki megpróbálná, akkor addig élne, mert én magam fojtanám meg. De tudom, hogy sok embert bántanak napi szinten, férfiakat és kisfiúkat is, és azt gondolom, hogy minden erőszaktevőt legalább ugyanannak kellene kitenni, amit az áldozata élt át.

Búcsú?

Már éppen azon gondolkodtam, hogy elvonulok aludni, vagy nekikezdek a takarításnak, amikor írt a Balázs, hogy ráérek-e délután, mert teázhatnánk. Mondtam neki, hogy persze, mindenképp!
Értem jött kocsival és elmentünk a Siriusba. Nem is tudom mikor jártam ott utoljára, de nem mostanában az biztos. Ittunk egy-egy teát és közben mindenféléről beszélgetünk, leginkább a múltról-jövőről-esküvőről. meg megkérdezte, hogy hogyhogy idén nem volt nagy születésnapom ünneplése. Elmeséltem neki, hogy, a CPsekkel megünnepeltük, viszont nem tudtam, hogy ki az, aki eljönne velem meginni egy cidert azok körül, akiket például tavaly hívtam, meg hát ráérni se nagyon  értek rá az emberek, így idén nem volt nagy hepaj. Aztán megkérdezte, hogy én éhes vagyok-e mert hogy ő igen. Mondtam, hogy hát nem annyira, de majd biztos leszek! Erre mondta, hogy menjünk el vacsizni, mi az, amit én ehetek? Háttőőő... Indiait ehetek-e? Mittudomén, hát biztos.

Úgyhogy átsétáltunk az utca másik végébe, abba az étterembe, ahol a múltkor az MTTsek voltak. Erre akkor jöttem rá, amikor beléptünk és a hely elrendezése ismerős volt, és mogyi mesélte, hogy ez nyílt annak a helyén, ahol BF annak idején megkérte a kezét. Ezt rögtön el is mondtam a Balázsnak.
Leültünk, rendeltünk, és amikor kihozták, az ételt, akkor mondta a Balázs, hogy hát akkor tőle én ezt kapom a születésnapomra, és ne haragudjak, hogy ennyivel később. Mondtam, hogy nyugi a családommal csak holnap ünnepelek, és így is baromi boldoggá tett ám. Isteni finom volt, amit ettünk, ha egyszer meghalok indiai férfiként akarok reinkarnálódni, de valami maga kasztban. Közben beszélgettünk tovább, és mondta, hogy október elsején megy vissza és nem tudja mikor jön haza legközelebb. Aztán mindenféle vidámságról beszélgettünk, meg arról, hogy jöjjön ő is huszadikán megnézni az Emlékek Őrét (és szerinte is fekete-fehérben kellett volna leforgatni a filmet).
Aztán hazahozott, és valahogy olyan búcsú hangulata volt az egésznek. Kicsit olyan, "köszönök mindent" érzésem volt.

Nagyon jólesett, amikor mondott nekem, és hogy mennyire fontos neki a barátságom (egy ideig azt hittem csak nekem fontos a barátságunk, de kiderült, hogy nem). Kis pattogó gumilabdaként jöttem be a lakásba.

Ma egyébként is pattogó gumilabda napom volt, mert megmasszíroztattam magam talptól-tetőig, aztán volt egy jó telefonbeszélgetésem, aztán még Thereonnal is tudtam reggel facebookon beszélni (iszonyatos borzalmas álmom volt, feküdtem az ágyamban, el akartam aludni és éreztem, hogy valami mászik a kezemen, és amikor felkapcsoltam a villanyt meg felemeltem a takarót, azt láttam, hogy mindenhol bogarak meg férgek meg csúszó-mászók vannak és undorító, és elkezdtem csapkodni a takarót, meg rázni, és arra riadtam, hogy a tök sötétben ülök az ágyban és csapkodom a takarót). És most este is tudtunk skypolni egy kicsit és most boldog az én kis lelkem.  Most úgy jó a világ.

És mindjárt szerda lesz. Mindjárt.:)

Politika mentes politika

Van egy regi ismerosom,aki jelolt az egyik keruletben. Tegnap felrakott magarol egy fotot, ami ala kommenteltem neki az oltozkodesevel kapcsolatban. Erre ram irt a baratnoje, hogy en hogy jovok ehhez es ne bantsam a sracot es hagyjam beken . En meg csak pislogtam, mert maskor is kommenteltem mar oda, sokkal durvabbat is, igaz akkor meg nem jartak, meg hat kb14 eves korunk ota ismerjuk egymast a sraccal... Ket dolog jutott eszembe az egyik, hogy szegeny csaj, nem tudta mit vallal, amikor politikust valasztott a parjanak, a masik, hogy ha nem ismerek egy kozszereplot, akkor az fogja eldonteni, szimpatikus-e hogy hogy nez ki. Es ha igenytelennek hat az oltozeke, lehet barmilyen jo programja, a tobbseg nem fog ra szavazni.

Mi?

Tulajdonkeppen regebb ota fogalmazodik bennem ez az iras. Hogy mi a boldogsag nekem? Peldaul az, amikor reggel kinyitom a szemem es ott alszik mellettem, vagy amikor almaban atolel, vagy megfogja a kezemet, megsimogatja a vallamat, az ujjaimat, amikor azon a hangszinen beszel, amibe beleszerettem, amikor megallit seta kozben es megcsokol, amikor magahoz huz a tabortuz mellett, amikor o is mosolyogva ebred, amikor latom orulni, amikor enekel, amikor zenel, amikor meglep, amikor sikerelmenye van, amikor mesel, amikor nezhetem ahogy jatszik es kozben magyaraz... Sok pici apro dolog,  amikert nagyon megkuzdottem, kuzdottunk mind a ketten, de ugy erzem nem volt hiaba. Mert ha ra gondolok mosolyognom kell. Es ez jo. :)