A Csernus könyvben, Csernus azt mondja, az nem igazi párkapcsolat, ahol a pár tagjai egymásra támaszkodnak, és nem tudnak a másik nélkül megállni.
Már korábban is kifejetettem, hogy nem teljesen értek vele egyet. Persze meg kell tudnunk a magunk lábán is megállni, de együtt mégis könnyebb.
Talán ostobán hangzik, de én most a hétvégéimen töltődöm. Azokon a hétvégeken, amikor Thereonnal vagyok. Amikor átölel, és egymáshoz bújva alszunk el. Amikor ez valamiért nem sikerül, akkor nem tudom magam feltölteni a következő hétre.
Azok a kicsi pillanatok adnak erőt a napok túléléshez, hogy tudom, hogy jön a hétvége (vagy egy-egy találkozó másokkal hét közben).
Mert a munkám most nem tölt fel. Sőt... Nem tartom magam alkalmasnak hosszú távon arra, hogy ezt a melót csináljam, mert nem élvezem. Nem látok benne kihívást és nem érzem azt, hogy jól tudnám csinálni, vagy jobban, mint most. Persze, meg lehet tanulni, de nem is annyira érdekel. Valahogy érzem, hogy ez csak átmeneti időszaka az életemnek.
Ameddig a tanítás mindig feltöltött, akkor is ha éppen szar volt, és éppen a pokolba kívántam, soha egyetlen percig sem jutott eszembe a tavalyi tanévben, hogy felmondanék...
Ezért nehéz most. Mert a hétköznapjaim jó részét kitevő dolgot, nem élvezem. Pedig esküszöm igyekszem, de valahogy nem megy. Engem nem erre teremtettek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése