2014. november 26., szerda

A Döntés

A múlthét pénteki lebaszások után kezdett el bennem igazán formálódni, hogy felmondok. Aztán a héten jött még erre pár ilyen, amikor olyanért szúrtak le, amiről én nem tehettem, nem tudtam, hogy az én dolgom (még mindig nincs munkaköri leírásom), és nem látok bele mások fejébe.
Ma megkérdeztem aHR-st hogy ez hogy működik próbaidőnél. Merthogy eldöntöttem, hogy nem maradok itt a próbaidő után. Túl sok energiámat szívja el, nem tudok se a tanulásra, se Thereonra se a barátaimra úgy koncentrálni, ahogy szeretnék és nem tölt fel semmiféle energiával. Nekem ez így nem éri meg.
Nem, még nincsen hova mennem, de bízom benne, hogy találok valamit, ami kevésbé készít ki, mint ez, és még arra is marad időm, hogy tanuljak mellette.

Lehet, hogy butaság, de azt hiszem a saját érdekemben kell meglépnem, mert már érzem azt, amit anno az első munkahelyemen, hogy jön az arcüreggyulladás, hogy köhécselek, hogy fájogat a torkom, de csak akkor, amikor tudom, hogy dolgozni kell jönni...

Nincsenek megjegyzések: