Emlekszem ra, hogy amikor gyerek voltam, a tanaraim sosem hittek bennem. Azt nem surun hallottam, hogy "igen meg fogod tudni csinalni" inkabb a "nem neked van annyi eszed hogy..."
Amikor a nyelviskolai tanarom megtudta, hogy Genovaba megyek, nem akarta elhinni, hogy jo lesz nekem, hiszen nem beszelem a nyelvet elegge.
A legutobb a sajat fonokom kozolte, amikor mondtam neki, hogy matekot fogok tanitani, hogy " hat az nem konnyu".
En igyekszem mindig hinni abban, hogy a masik kepes ra.
Most az ocsemben hiszek, aki heteken belul nekivag Anglianak es szerencset probal. En hiszem, hogy o az lesz, akinek bejon. Aki kepes ra, aki majd megmutatja, hogy a szarbol is lehet varat epiteni.
Bizom benne, hogy felno odakint, ahogy en is felnottem.
Csak azert, jojjon haza neha.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése