Mivel tudatosan két facebookot tartok fent, és igyekszem szűrni mi kerül az egyikre, mi a másikra, így egész jól rálátok arra, hogy az emberek mit is csinálnak az oldalukon.
A tanítós facera teszem azokat a tartalmakat, amiket szerintem a kölykeim is láthatnak, meg amiről azt gondolom, hogyha a szüleik elolvassák, akkor sem esem nagyot a szemükben. Ott nem dühöngök sokat, nem teszek ki politikai cikkeket, felhívásokat, nem beszélek csúnyán (bár azt a simán is igyekszem kerülni). Az egy kirakat. Az életem felszínesebb része. Ott nem írom ki, hogy rohadjon meg a beszállító, hogy nem hozta időben a fürdőszobához a dolgainkat. Oda sokszor tényleg a cukormáz kerül.
Aztán ott van a rendes facebookom, amit kevesebben látnak. Szűkebb baráti kör, család, meg akikben kicsit is megbízom. Oda már kirakom azt is, ha valami szar, ha valami nem jó. Ott már dühöngök és káromkodom is ha úgy adódik.
És közben látom mind a két facen, hogy emberek miket raknak ki magukról. Bár felmérést nem csináltam, de 100 bejegyzésből 80 biztosan valami JÓ dolog. Itt jártam, ott jártam, ezt ettem, ezt főztem, ezt ittam, itt ittam, velük ittam, másokkal voltam, szerelmes vagyok, gyerekem lesz, szép gyerekem van, okos gyerekeim vannak, ügyes vagyok, okos vagyok. Aki meg szomorút rak ki, ott pedig mennek alatta a "jaaj nem is olyan borzalmas" jaaj majd túlleszel, buksisimi.
Amikor kint voltam Genovában, azért posztoltam olyan baromi sokat, hogy érezzem, hogy fontos vagyok, hogy figyelnek rám, hogy szükség van rám, hogy nem felejtettek el az emberek.
Most az öcsémnél látok hasonló posztokat, mint anno nálam. Iszonyatosan egyedül tud lenni odakint az ember.
Facebook kirakat élet. Nem egy ismerősöm van, akinek leálltam a követésével, mert egyszerűen nem érdekelt a mosolyalbum, amit a facera tolt, nap mint nap. Közben tudtam, hogy túrót ilyen boldog ő, csak hát mutatni kell, mert ha azt mutatod, hogy gyenge vagy és neked is fáj valami, akkor vége a világnak. Az utóbbi időben meg egyszerűen csak elkezdett nem érdekelni, amiket kiraknak bizonyos emberek. Nem érdekelni, hogy megint mit kapott a párjától, megint hol járt külföldön és belföldön, megint milyen cuccot vett magának.
Amikor Thereonnal jártam én is minden boldogabb pillanatot megosztottam, mert azt akartam, hogy az emberek elhiggyék, ami nem igaz. Hogy mi boldogok vagyunk, hogy nekem ez így tényleg jó, hogy minden rendben. Pedig semmi sem volt rendben, csak hinni akartam. És azt akartam, hogy mások is higgyék el nekem.
Érdekes, hogy amióta Bokival együtt vagyunk, azóta sokkal kevesebb ilyen posztom van, pedig sokkal-sokkal több a boldog pillanatunk. De nem érzem szükségét annak, hogy ezt másokkal megosszam. Én tudom, hogy boldogok vagyunk, akkor is, amikor nehézség van, és tudom, hogy szeretjük egymást, nem kell ezt másoknak bizonygatnom.
Aztán ott vannak a csodálatos okos oldalak és csoportok. Tegnap töröltem egy csomót, mert kb.mind ugyanazt írja. Hogyan legyél jobb nő, hogyan legyél vonzóbb, hogyan fogd meg, ne veszítsd el A FÉRFIT, hogyan legyél egyszerre jó a karrieredben és a családban, hogyan szülj jól, hogyan csinálj jól gyereket,hogyan neveld jól azt a gyereket, hogyan és miért nem vagy jó úgy ahogy vagy.
Egyébként ebből a csoportok rosszabbak, ahol egymást heccelik a tagok, hogy ki mit nem csinál jól. Csodálatos.
Néha azon gondolkodom, hogy le kéne jönni a faceról, nyugodtabb életem lenne, csak hát mivel kb.lassan az ügyintézés is ott folyik, ezért nem könnyű. De azért igyekszem kevesebbet fent lenni. Mert inkább olvasok még egy fejezetet a könyveimből, nézek valamit, vagy játszom. Meg, most már jön a jó idő és akkor lesz lehetőség kimenni a szabadba és azt nagyon várom már.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése