Van az a helyzet, amikor az ember ordas nagy baromságot készül elkövetni és ezt tudja is. Mert ott csilingelnek a feje felett a kis harangok, hogy "NE CSINÁLD TE HÜLYE". És akkor mégis megteszi, mert akkor és ott úgy érzi helyesnek, holott tudja, hogy nagyon nincsen rendben igazából, amit csinál.
Például, amikor tudod, hogy nem kellene megcsókolni valakit és mégis megteszed.
Például, amikor tudod, hogy rohadtul a minősítéshez/vizsgához szükséges szarokkal kéne foglalkozni, de inkább megnézel még egy rész Hettynénit/játszol/elmosogatsz stb.
Például, amikor tudod, hogy NEM kellene kimondani valamit és mégis kimondod.
És ott csilingelnek a fejed felett a harangok, hogy ne tedd.
És utólag szinte mindig kiderül, hogy igaza volt a harangoknak.
Csak ez akkor és ott nem érdekel. Akkor se ha tudod, hogy később milyen következményei lehetnek (Például, hogy kvázi szégyen hozol a kollégáidra, a munkahelyedre és a szakmádra, saját magadról nem is beszélve, igen nagyon nehezen teszem túl magam ezen.)
Nehéz ezekkel a nyamvadék harangokkal. És a külvilág sosem érti, hogy de ha tudtad előre, akkor mégis miért tetted meg? És van, amikor te sem érted. Nem tudod megmagyarázni, de akkor és ott azt kellett tenned, akkor is ha sokaknak okoztál vele fájdalmat. Magadnak is.
Oké, ennek a bejegyzésnek igazából se füle-se farka, csak sok kis gondolat mászkál a fejemben. Főleg ma ablakpucolás közben voltak belőlük sok, ahogy álltam a nyitott ablaknál, amit nem is tudom mióta nem mostam le, mert minek, és közben egy csomó mindenen filóztam, és közben szólt a zene a kis hangszóróból. Eszembe jutott, amikor anyukám pucolt ugyanígy ablakot, hogy mennyire nagyon utálta, és mindig félő volt, hogy kiesik (egyszárnyú ablak...). Meg, hogy mennyivel könnyebb nekünk sok szempontból, mint a dédanyáinknak, akik választottak egy férjet olyan 20 éves korukig és ha nem volt jó akkor sem volt más, legalábbis nagyon ritka volt a válás.
Meg nemtom. Sok minden járt a fejemben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése