Napok óta érlelődik bennem ez a poszt.
Amikor a dietetikus kimondta,hogy mit lehet ennem és mit nem, képtelen voltam utána sírni. Csak bolyongtam a westendben és éreztem,hogy bőgni kéne de nem ment. Amikor az öcsém jelezte, hogy hazajönnek karácsonyra,képtelen voltam sírni, pedig nagyon meghatott. Amikor anyukám meghatódott azon,hogy megvan a pénz a pohárban alvós fogaira, nem tudtam vele sírni,pedig szerettem volna.
Nem tudom mióta vagyok képtelen rá. Pedig érzem, feszít, tudom,hogy ott van a sírás és nem tudom mikor és hol fog belőlem kitörni. Csak veszem a mély levegőket és nem hagyom lecsöppenni a könnycseppet,mert mindig az van,hogy ott és akkor nem lehet.
Nagyon sok sírás rekedt bennem és tudom,hogy ez rossz. Jó lenne végre kiadni magamból de még az mtts sírós videók sem segítenek.
Vajon hányan vagyunk még képtelenek erre?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése