Nem szoktam erről írni,de most annyira fáj,hogy le kellett ülnöm a villamoson. Egy merő hideg fájdalom vagyok körbe a hasam-derekam. Fázom és rettentő nehezen keltem fel fizikailag az ágyból. Nagyon szar.
Vajon létezik olyan derékmelegítő,ami nem csúszik a nyakamba? Mert beruháznék egyre...
Talán ennek is köszönhető a tegnapi kiakadásom az emberiségre,de főleg a felnőttekre. Tegnap döbbentem rá,milyen mérhetetlenül magányosak a mai gyerekek. Hogy az önálló fasza csajnak tűnő kislány nem tud sírni a társai előtt,pedig nagyon megbántották. Hogy a másik elbújik,ha bánata van. Hogy nem tudjàk,hogy mi is az a barát. Hogy nem bíznak sem egymásban,sem bennünk. Úr isten egy 9 éves gyerek nem bízik az emberekben, hát milyen világot élünk mi? Ahol nem érzik,hogy nyugodt szívvel fordulhatnak a felnőttekhez, egymáshoz ha baj van??!!?!
Megkérdeztem anyut, hogy csak én éltem egy buborékban vagy mi azért nem voltunk ennyire magányosak? Azt mondta nem voltunk. Hogy több idő volt ránk,pedig a felnőttek akkor is dolgoztak.
Olyan mondatok és problémák estek ki a gyerekek száján,amit kamaszoktól hallasz.
És akkor ott ülök köztük és szívem szerint mindet magamhoz ölelném és megnyugtatnám,hogy biztonságban van.
De akkor hazudnék..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése