SOAH

Szóval...
Nem szoktam reklámozni, de elég sokan tudják rólam,főleg akik aput ismerik, hogy félig zsidó vagyok. Ezt valahogy sosem tartottam igazán fontosnak, egészen az utóbbi pár évig,amikor is ismét elkezdett nem mindegy lenni honnan jöttél,ki vagy. Olyannyira,hogy Bokitól megkérdeztem,hogy nem zavarja-e,mert ha igen,akkor ne is kezdjünk bele semmibe. Furcsa érzés volt,hogy ezt a kérdést fel kellett tennem,de muszaj volt. Nem akartam, hogy gondot okozzon később.
Aztán meg elkezdtem a Lauderben dolgozni ahol egészen más erről beszélni.

Amikor még élt a nagypapám sosem mesélt a háborúról. A nagymama igen. Nekem. Mert engem elég felnőttnek tartott hozzá,hogy elmesélje,hogyan álltak a Duna partján, hogyan bújtak a pincében,amikor bombáztak. Sokkal többet nem mesélt. Az utolsó három hetében tudtam meg tőle sok mindent,úgy,hogy nem is volt magánál, csak kiabált,mert a háborút látta. Félt.
Az első video majdnem két óra. Ezen a nagyi van és még csak ezt volt erőm megnézni. Elmesélte,hogy az ő nagyszülei tartottak széder estét,hogy egészen a háborúig ő is tartotta a pénteket,hogy a keresztény barátnőjétől megkérdezte,amikor a sárga csillagot fel kellett varrni,hogy "akkor most le fogsz köpni?" Mire az megölelte és közölte vele,hogy hogy képzelhetsz rólam ilyet? Hogy a szanatóriumban mennyire óvták,hogy a dédapám munkaszolgálatban ölték meg, a nagyi öccse pedig lányruhában volt bújtatva. Hogy egyszer kivitték őket az óbudai téglagyárba de valami csoda folytán nem lőtték le. Hogy a gettóban napi szinten a pincébe mentek és amikor megjöttek a szovjet katonák nem akarták elhinni,hogy nem a németek-e azok.
És közben folyton mondta, hogy ő még szerencsés volt,mert nem bántották és tbc-sen csinálta ezt az egészet végig. És sokat beszélt rólunk, az unokáiról,hogy nekünk szebb világot kíván és azért is ment bele ebbe az interjúba,mert ezt,ami akkor történt nem szabad elfeledni. Sőt még azt is elmondta, hogy a háború után kezdett úgy gondolkodni,hogy mindenki egyenlő,pedig előtte a cigányokat ő se szerette,de a háborúban megtanulta,hogy nem a származás számít vagy a hit vagy a politikai felfogás,hanem az ember.
Aztán egyszer csak hirtelen ott ült mellette a nagyapám és nekem itt törött el a mécses, főleg,amikor megszólalt mert rádöbbentem,hogy elfelejtettem már milyen volt a hangja. Mutogattak képeket rólunk (1999-es a felvétel) és olyan nagyon nagy szeretettel beszélt rólunk a nagymamám,hogy én sose gondoltam volna,hogy ennyire fontosak vagyunk neki mind a hárman.

És akkor kimegyek az utcára és soros plakátokat látok, a rádióban állítsuk meg brusszelt folyik(meg a soros meg a migrancs) a saját közeli, általam értelmesnek tartott ismerőseim közül többen is benyalták ezt a mocskot és ilyenkor eszembe jut a nagymamám és a nagypapám,akik pont attól féltek és azt jósólták majd húsz éve,hogy visszatérhet az,amit ők átéltek. Hogy félni kell majd,hogy nem lehet majd beszélni, hogy megverhetnek,lelőhetnek azért,aki vagy,amit gondolsz,amit hiszel.

Meg persze az is eszembe jutott,hogy remélem büszkék ránk, és olyan emberekké váltunk,akiknek szerettek volna.

És ha összeszedem az energiáimat, nekiugrom a nagyapám sztorijának is,ami nehezebb lesz,mert majdnem 4 óra a felvétel és ő sokkal-sokkal több borzalmat élt át,mint a nagyi,viszont azt gondolom ez is hozzátartozik az én történetemhez. Hogy honnan jöttem,ki vagyok.