A szerelemről

A Vera c.könyv kapcsán azon gondolkodtam,hogy vajon mi a szerelem? Mármint azt tudjuk, hogy egy érzés, de hogy honnan lehet tudni,hogy szerelmes vagy,hogy tényleg szerelmes vagy,nem csak vàgysz a màsikra,nem csak birtokolni akarod?
Mert nàlam ez úgy működik,hogyha szerelmes vagyok,akkor a csillagokat lehoznàm az égről. Akkor mindenkinél előbbrevaló a szerelmem, ha viszonzott, akkor plàne. Akkor azt nézem,hogy neki mi a jó. Akkor ő a legfontosabb, fontos annyira,hogy ne bàntsam meg, hogy figyeljek rà,hogy próbáljam kitalálni, mit szeretne. Ha màr kapcsolatban vagyunk, akkor figyelem őt, hogy mire hogyan reagàl, mivel tudok neki örömet szerezni, mi az,ami mosolyt csal az arcàra. Mert akkor vagyok boldog,ha ő boldog.

Ha pedig valamiért nem lehetünk együtt,vagy azért mert ő màsképp érez vagy azért,mert országok választanak el vagy korkülönbség vagy bàrmi olyan tényező,ami kizàrja a pàrkapcsolatot, akkor elengedem.  Akkor nem tartom fogva, nem birtoklom,akkor se ha ez nagyon fáj nekem. Mert hosszú távon neki is,nekem is így a jobb.
Persze ehhez erősnek és bátornak kell lenni.
Mondjuk számomra egy rejtély,hogyha két ember szereti egymàst,mi lehet az indok,ami miatt nem jön létre egy kapcsolat.

Én most szerelmes vagyok.Négy éve szerelmes vagyok,amikor először találkoztunk az Oktogonnàl és nagyon szerencsésnek érzem magam,mert a szerelmem viszonzott.
De ez is sok munkàval jàr àm. Mert fenn kell tartani, mert ápolni kell,mert nem elég csak érezni, és néha azért nehéz, de minden reggel úgy ébredek,hogy hozzà szeretnék bújni, hogy vele szeretnék kávézni,hogy vàgyom rà,hogy velem legyen.

Tudom,hogy sokan, sokféleképpen tudnak szerelmesek lenni, meg hogy màs,amikor az ember kamasz meg amikor felnőtt,meg más az első szerelem,amikor még nem is tudod a nevén nevezni(de a nyomorult pótvizsgán azon imàdkozol,hogy ha te nem,de ő àtmenjen a vizsgán!). De azt gondolom,az nem lehet szerelem,ami önző,amivel a másikat bàntjuk, ami csak az egyik félnek jó.
Az nem jó kapcsolat,ami nem épít,csak rombol (és itt most bàrmilyen kapcsolatra gondolok).

Nem tudom hogy lezàrni ezt a posztot,mert annyi minden kavarog a fejemben ezzel az egész témàval összefüggésben és nem akarok félreérthető sem lenni.

Csak szeretném, ha azok,akik fontosak nekem boldogok lehetnének és nem bàntanà őket senki. És most olyan kevés barátom van rendben és biztonságban, és ez aggaszt. És szeretném,ha lehetne egy varázspàlcàm, amivel segíthetek nekik, hogy bízzanak magukban, hogy meg merjék lépni,amit meg kell,hogy elhigyjék,hogy szerethetőek és értékesek,hogy mindegy hàny gyerekük van és hàny évesek és milyen eü dolgaik vannak, érdemesek arra,hogy szerethessenek és szeressék őket.
Mert a többi nem szàmít,az csak a körítés.

Az elmúlt néhàny nap

Ahogy azt már facen írtam, szerdàn hazafele jöttem bringàval, amikor éreztem,hogy nagyon szarul vagyok. Szédültem, erős hànyingerem volt(még el is képzeltem,hogy milyen lehet lehànyni a bringàról) és egyre gyengébbnek éreztem magam. Azt gondoltam, àh csak a meleg, szépen hazagurulok, lefekszem, jó lesz!
Hàt nem... A Gellért térig bírtam, ott gyorsan leszálltam, leültem a földre és màr jött is kifelé a reggelim-ebédem... Bringàsok álltak meg, hívtak mentőt,hoztak vizet, kikötötték a bringàmat(ami hűségesen megvàrta,míg.Boki érte megy). Én hívtam anyut, aki jött is gyorsan. Boki reggel elment csapatépíteni, azért nem őt kerestem elsőre.
A mentősök bevittek a szt imrébe,ahol hànytam még egy kicsit. Kaptam kanült, vettek vért. A kanül egyre jobban fàjt,de màr annyira,hogy sírtam. Közben teltek az óràk, nem igazàn történt semmi.
Jött egy néni,kivette a kezemből azt a szart, akkora műanyag volt bennem,hogy azt hittem elàjulok,amikor meglàttam.
Este 8-9között egy nagyon kedves nővér és dr.bàcsi vizsgàlt. Csinàltak szívritmus nézést,neurológiai vizsgálatot, kaptam infuziót, nagyon szomjas voltam màr addigra, csak inni sem tudtam.
Aztàn megint vàrtunk. Közbe hét körül megjött Boki, anyu meg 9körül hazament. Iszonyúan szarul éreztem magam,mert gyűlölök gondot okozni bàrkinek, és most aggódtak is értem és nem tudtam befolyàsolni,mi történik.
Szerintem màr elmúlt éjfél,amikor a neurológus is megvizsgàlt.
Aztàn egy dr.néni is megvizsgàlt, vakbél gyanúval, de nem talàlt semmit. Négy óra magasságàban engedtek haza,majdem az első hetessel jöttünk. Ja mielőtt kaptam infuziót,kaptam màsik kanült,ami kisebb volt és nem fàjt.
Alig aludtam néhàny óràt, jött a telefon,hogy tiplizzek màr vissza,mert valami nem oké. Visszatipliztem, az a dr.néni volt ott,aki hazaengedett. Szegény. Megint kaptam kanült,most én kértem, hogyha lehet ne a zöldet,mert az nagyon fàjt. Vettek vért,megnézték a szívemet megint. Aztàn vàrtam,hogy mivan. Valami érték nem volt jó a véremben,ami tüdőembóliàra adott gyanút(ezzel hívtak vissza,mire beértem dr.google màr jól ràm ijesztett). Úgyhogy akkor majd jön a mentő, bevisz a Jànosba,mert ott van CTgép. De kapam àgyikót. Mire épp kényelmesen elhelyezkedtem volna, jöttek is értem,elszórakoztunk,hogy,Kàdàr Jànos nem rokon, majd gurultunk tovàbb. Ekkor egyébként màr 24 óràja csak néhàny falat kekszet ettem,meg vizet ittam.
A Jànosban mondta a néni,hogy a kontraszt anyag forrósàg érzéssel jàr majd,ne ijedjek meg. Betoltak a csillagkapuba(ct gép) egyszer, kétszer,és a harmadiknàl jött a folyékony tűz. Annyira hirtelen volt és annyira ijesztő,hogy elbőgtem magam. Tudam,hogy gyorsan vége és szàmíottam is rà,de ettől még megijedtem és bőgtem.
Ezutàn vissza az imrébe. Nincs embólia, csücsüljek ki a zàrómat vàrni. Àpoló sràc kivette a kanült, közben szórakoztunk,hogyha levàgjuk a kezem tőből, az mennyivel egyszerűbb.
Ameddig vàrtam egy làny ugyanígy vàrt eredményre, és együtt utàltuk a helyzetet.
Fél hàrom körül kaptam papírokat, hazafele beszaladtam a bótba, mert kellett valami ÉTEL. Meg narancslé. Boki aludt, szegény nagyon-nagyon kimerült.
Fél ötre leballagtam a hàzidokihoz, aki sajnàlkozott egy sort, majd adott beutalót a kardiológiàra,mert a szívem verésével valami nem oké(még kamasz koromban megàllapítottàk,hogy néha eggyel többet üt...)meg a ct mutatott valamit a tüdőmben, úgyhogy most tilos a közelemben dohànyozni,ameddig kiderül,hogy ez most valami,vagy valaminek a maradvànya.
Tegnap felhívtam a tüdőgondozót,kaptam időpontot péntekre.
A kardiológiàn viszont magàhoz az időponthoz 2-6hónap a vàrakozàsi idő.
Úgyhogy felhívtam a medicovert, ahol az első kör a belgyógyász. El is mentem hozzà màr aznap. Sopànkodott egy sort,hogy faszé'nem vettek fel a kórhàz kardiológiai osztàlyàra,màr rég túl lennék mindenen.. de kiírta a beutalókat, ő is megvizsgàlt,ő is hallotta azt a zörejt...
Jövőhéten nagy laborral indítok, aztàn megyek dietetikushoz,mert biztos hogyha a két diétàt összeegyeztetem végre, az is segít, aztàn van egy félbemaradt köröm még tavaszról a proktológiàn(mert még mindig sokat fàj a hasam...) majd kardiológia és utàna kontrollra vissza a belgyógyàszhoz.

Nem ezzel akartam tölteni a nyaramat, és épp szerda reggel panaszoltam Dodiéknak,hogy mennyire rohadtul utàlok orvosokhoz jàrni,mert mindig az van,hogy csak talàlgatnak, aztàn vagy igazuk van,vagy nem.

De ezt most màr végigjàrom.

És közben szarul érzem magam,hogy gondot okozok másoknak, hogy az anyósom sírva hívta fel anyut,hogy mi van velem, annyira aggódik, hogy anyukàm is aggódik,hogy Bokin làtom mennyire kikészíti az egész, és aggódik,hogy mindenki aggódik, pedig az én szokàsom aggódni màsokért.
Én amúgy nem aggódom. Ha valami komoly baj van,majd megtanulok vele élni. Ahogy a gluténnal is megtanultam élni, meg a térdemmel. Szar meg minden, de ezt dobta a gép.
Csak tudjam màr mi van. És bringàzhassak tovább.

Van

Van egy poszt, nem tudom már kitől,vagy honnan volt,ami leírja,milyen érzés tud lenni,amikor gyereket akarsz,de nem jön össze,de mindenki ràkérdez.

Nem olyan nagyon régen egy ismerősöm kirakta,hogy babát vàr. Én meg ültem a telefonnal a kezemben és potyogtak a könnyeim. Amikor legutóbb rosszul lettem,és kiírtam,azonnal jöttek a "biztos terhes vagy!" mondatok. És nem esett jól.
Ahogy most kifejezetten zavart, hogy azért, mert rosszul lettem,rögtön mindenki erre gondolt. Igen én is, csak én tudom,hogy nem vagyok az.

Nem rajtam múlik.

De egyre rosszabbul viselem a reménykedő arcokat, a reménykedő kérdéseket.

Nem gyerekek,nem vagyok terhes, nem tudom mikor leszek az, de ígérem, szólni fogok időben,hogy örüljetek neki ti is!
Addig meg ne kérdezzetek rà, ne célozgassatok rà, mert nem esik jól. Sőt elég szarul esik.
Igen,szeretnénk gyereket,de egyelőre nem döntött őbébisége,hogy megfoganna.

De szólni fogok,ha mégis! Tényleg,komolyan!

Tanév vége

Azon filozom a kádban ülve,hogy mikor van vége a tanévnek.
Mi még jövőhéten bejárunk, a sràcoknak ma évzàró,holnap-holnaputàn még 15-20 perc dumcsi velünk, aztàn vége.

Nem gondoltam volna,hogy ennyire hozzàm nőnek a kölkök. Mindegyikben van valami szeretnivaló.
Mégiscsak 3 tanévet éltünk meg együtt, és bàr tudom,hogy csak a màsik szàrnyba mennek, jó lett volna mindenkitől elbúcsúzni,adni nekik valamit.

Egyelőre ide írom, aztàn talàn a tanítós facera is kirakom,kiről mi jut eszembe.
Eddig nem igazàn írtam neveket, így bajban vagyok írjak-e. :)
De talàn 20 kis keresztnévből nem lesz baj.

Àron: mindig lazàn veszi a dolgokat.
Samu: Egyszerre okos nagy fiú és éles eszű, közben megmarad igazi gyereknek is.
Artúr: A huncut mosolya,ami mögött mindig van valami.
Dàvid: Az érdeklődése minden irànt, ami tudomàny.
Másik Dàvid: A humora. Nagyon kifacsart, nagyon egyedi.
Martin: A végtelen türelme.
Dani: Hogy mindig rossz gyerek akar lenni, de sosem megy neki és iszonyú érzékeny lelke van.
Milu: A menőcsàvó, aki közben iszonyúan baba még.
Barnus: Az esze. Amihez még fel kell nőnie.
Làzàr:. A nagy hangja. És hogy mindig vidàm.
Marci: Marci a leghuncutabb mind közül és olyan szövegei vannak,hogy szerintem ezzel fog csajozni.
Ammu: Azon túl,hogy szerintem nagyon szép kislàny, jószívű,okos,kedves,figyelmes, és még humora is van!
Vera: A képzelete, a kis világa,amiben él. És hogy nagyon jószívű.
Zoé: A könyvek. Én gyereket ennyit olvasni sosem làttam még. És perfektül szinkrontolmácsol,ha kell.
Lauretta: A kérdései, mindig mindenről van kérdése.
Emma: Az esze. És az érdekérvenyesítő képessége.
Mira: Igazi gyerek. Mosolygos, kedves, lelkiismeretes. Boldog.
Dana: A haja. Meg az esze és a humora.
Blanka: Az ambivalens érzései, egyik percben bújós,mosolygós kismacska, a másikban meg karmol és harap. És nagyon nagy igazsàgérzete van.
Leus: A kis kaktusz. Nagyon igyevő, nagyon nagy lélekkel rendelkező, bizonytalan kismadár. Akinek hatalmas szíve van, amibe mindenkit befogad,aki be akar menni.

Hiànyozni fognak a kis lököttek, akkor is ha sok vitàn,veszekedésünk volt. Van akiért nem kell aggódnom, tudom,hogy boldogulni fog az életben és van akiért meg aggódom, hogy mi lesz vele.

Jó,hogy jövőre nem lesz osztàlyom, most kicsit pihennie kell a lelkemnek is.:)

Mitől függ az élethez való hozzààllàsun

Persze tudom, rengeteg mindentől. De vajon mitől függ az,hogy egy ember pozitív vagy negatív beállítottságú?
Vegyünk egy szitut,ami nem olyan vészes, bàrmikor bàrkivel előfordulhat. Beàzik a lakàsa.
Én ebben azt làtom,hogy basszus beàzott, de úgyis festeni kellene. Meg érdekes ez a minta itt.
A negatív meg azt làtja,hogy beàzott, de sokba fog kerülni, ronda..

Mellesleg alapból én nem tartom magam pozitív embernek, csak minden szarból igyekszem kihozni a legjobbat. Igyekszem meglàtni a szépet, a jót,akkor is, ha minden szar.

De amikor ezt megprobalom valaki olyannak magyaràzni, aki negatív, az olyan mintha egy vaknak próbàlnàd a színeket.

De vajon ez vàltozhat? Lehet valaki negativbol pozitív? (Mert visszafele tudom,hogy lehet).

Iskolai bàntalmazás

Minden gyerek vàrja,hogy iskolàba menjen. Új gyerekek,új közösség.
Nem emlékszem az első osztàlyomra,nem emlékszem,hogy bàntottak volna,mert volt baràtom. A tanítónénim gyökér volt,el is jöttünk a suliból.
Màsodikban màr nehezebb volt. Én voltam az új làny. Persze sokakat ismertem a telepről,ez nem tette könnyebbé a dolgot. De azért voltak baràtaim, csak nem sok. Újabb idióta pedagógus, iskolavàltàs. Itt jó volt nekem. Jó volt az osztàly. Összetartó,de befogadó, szerettek itt és én is szerettem itt.
Aztàn megbuktam és bekerültem a b-sekjözé, a maradék osztàlyàba. És itt màr bàntottak. Eleve bukott voltam. A többiek meg butàk. Màrmint, tényleg butàk voltak. Koràbban megúsztam a Kàllayakat, itt volt belőlük egy, aki àllandóan ütött, a többiek meg kussoltak, hogy ne őket üsse.
A következő évben összevontak a màsik két osztàllyal a c vel meg az a val. Megint A-s lettem. De nem lett jobb. Itt sem voltunk odàig egymàsért, itt is ment a folyamatos cseszegetés.
Közben megismertem a HPCseket és ez sokat adott nekem. Voltak baràtaim, akik miatt érdemes volt túlélni, akkor amikor a fiúk, akikkel baràtkoztam,nem voltak bent.

Aztàn középiskolàba mentem, és azt gondoltam,hogy jó lesz! Reménykedtem,új baràtok, ismerősök stb.

Ha nem lett volna az mtt, én nem tudom hogy küzdöm végig. Mert mindenért utàltak. A ruhàim miatt,mert tanulni akartam, mert olvastam, mert soha nem jártam diszkóban, nem pasiztam, nem füveztem, mert kérdéseket tettem fel... Tényleg,mindenért utàltak. De azért ha töridoga volt, tőlem kérdezték az évszàmokat(én meg szemét voltam egy idő utàn és rosszakat mondtam), a hàzit rólam màsoltàk... Egészen addig fajultak a dolgok,ameddig egyszer elkezdtek óràn mindenfélét dobàlni a hajamba. Biosz óra volt. Azért emlékszem rà,mert szegény Bélabàcsi annyira megdöbbent,hogy percekig nem bírt szólni. Mert elegem lett. Felpattantam az asztalomtól és elkezdtem üvölteni,hogy mi az istent àrtottam én,hagyjanak màr békén, és elrohantam.
Amikor meg akartak verni,mert szerintük elterjesztettem,hogy valaki terhes, a tanàrok kísérgettek a metróig, hogy ne bànthassanak.

Nekem szerencsém volt,nem volt még cyberbulling, ha kiléptem a suli kapujàn, akkor ott voltak a baràtaim.
És a mostani gyerekeknek?

Beszélgetős

Arra mentem be,hogy valamiért àll a bàl. Nem értettem mi történt. Utàna jàrtam.
Bementünk a lànywcbe beszélni a kiscsajjal,akit a többiek hibàztattak.
És akkor elkezdett sírni. Mert ő akàrmit csinàl, mindig bàntjàk, mindig kipécézik, és ő màr ehhez elfàradt és elege van.
És csak sírt és sírt, és ott ültem vele szemben, és sajàt magamat làttam, majdnem ugyanennyi idősen.
És aztàn megkérdezte tőlem,hogy nekem nem fàj,hogy a lànyok utàlnak? Mert utàlnak.
Mondtam,hogy tudom, és dehogynem fàj, és persze rosszul esik, de én felnőtt vagyok és tudom,hogy ez a sajàt problémàjuk. Én mindent megtettem annak érdekében,hogy jobb legyen a viszonyunk,legalàbb együtt tudjunk dolgozni. Ha nekik ez nem megy, az az ő bajuk. Tudok én is gonosz lenni, de ennél több vagyok.
És ő is több. És màs osztàlyokból szeretik őt és vannak baràtai.
De ma eljutott oda,hogy be se megy az osztàlyba úgyis csak bàntjàk.

A többiek előtt nem sírt. Mert akkor kinevetik, akkor még jobban bántjàk.

Haragudtam a lànyokra. Nem azért,mert velem kegyetlenek, hanem mert vele azok. Mert az is kegyetlen vele,aki mellett kiàllt a múltkor, amikor ő volt a soros.

Az a làny,akitől ez indul nagyon nagy gondokkal küzd magàban. De az nincs rendben,hogy a többit bàntja.

Néha azt szeretném,hogyha ezeknek a lànyoknak az élet, valamilyen formàban visszaadnà azt,amit ők tettek másokkal.

Szeretném,ha az akivel a wcben beszélgettem sikeres ember lenne, sikeres élettel. Ha nem fàjna màr neki,amit az osztàlytàrsnője csinàlt vele.