Magvas gondolatok a buszon

Valamiért mindig a buszon vagy a villamoson jutnak eszembe mindenféle világmegváltó gondolatok meg vélemébyek. Úgy látszik,nekem ez a "zuhany kabinom" (állítólag azért ott jutnak eszébe az embernek a dolgok,mert kevés az inger).
Az utóbbi napok hírei alapján(eü,oktatás,elhallgattatott képviselők,globális felmelegedés) az jutott eszembe,hogy az ember sacc/kb 6-7ezer éve van a földön úgy,hogy tudja is magáról,hogy ő ember.  Ha az utóbbi 150 évet nézem, ennél rosszabb körülmények közé is születtek emberek, éltek, szerettek. Nem,nagyon nem volt könnyű,meg kevesen is maradtak életben arányaiban, mégis valahogy úgy érzem,majd ezt is túléljük. Amikor ilyenekkel jönnek emberek,hogy jaj erre a világra minek szülni,akkor mindig eszembe jutnak a dédszüleim,akik egy világháború után/előtt illetve annak a végén szültek (20év van a nagymamáim között) meg apám anyja,aki a rákosi korszak kellős közepén szülte apámat. Ők is biztos aggódtak, de valami reményük csak lehetett,hiszen akarták a szüleimet. Amikor mi születtünk, épp a rendszerváltás előszele volt. Szintén bizonytalan világ.
A világ mindig bizonytalan, mindig változik, nekünk meg mindig aktuálisan ezzel kell valamit kezdeni. Ha háború van,ha békeidő,ha rendszerváltás,akkor is. És valahogy eddig túlélte a családom,hiszen itt vagyok, és Boki családja is,hiszen ő is itt van.
A Kárhozottak Királynőjében van egy jelenet,amikor a nagy családfát nézik, hogy annak idején egyetlen kislány 4-5 gyerekéből hányan lettek(anyai ágon vezetik) a világon szerte-széjjel. 
Amikor megkérdezik tőlem,mert néha megkérdezik,hogy miért nem félek, akkor ez jut eszembe, a családom túlélő család a szó minden értelmében, ez szerintem genetikailag belénk van kódólva. Túlélünk mi mindent, ha kell.
És olyan még sosem volt,hogy valahogy ne lett volna.

1910

Reggel,amikor felébredtem, eszembe jutott a Váratlan utazásból az a rész,amikor Daniel születik és hogy ott kb.35évesek lehetnek a szülők és már öregnek számítanak.
Sokszor gondolkodom azon,hogyha száz évvel ezelőtt élnék milyen kilátásaim lennének(és most tekintsünk el attól,hogy valószínűleg meg sem születek mert egy budapesti zsidó és egy debreceni református nem házasodott volna össze). Szóval valahol 1910körül járunk, ha nem adtak volna férjhez az első pasimhoz(aki meleg lett) akkor Alyrhoz már biztosan, és lenne egy kupacnnyi gyerekünk, Alyr csinálna valami jegyzői munkát,mellette írna és amikor elviszik a háborúba,sanszosan nem térne haza.
Ha mégsem Alyr lenne a férjem, akkor ugye Thereon,aki valószínűleg bordélyházakba járna, és valami talpnyaló munkája lenne vagy hivatásos ripacs színész, de ha nem vinnék el harcolni, akkor szvsz József Attila példáját követné a vonatsíneken.
Bokival (ja elmeséltem neki az eszmefuttatásom, közölte,hogy nem venne el háromszoros özvegyet!:)) Is már biztosan házasok lennénk,mert úgy volt szokás, lenne egy kupac gyerek, ő valami fejlődéssel kapcsolatos munkát csinálna vagy kovács lenne vagy asztalos. Vagy egyetemi tanár. Róla el tudom képzelni,hogy hazajönne a háborúból, de iszonyatosan megtörné.

Én tuti hogy a saját kölkeim mellé begyűjtenék néhány árvát, és a közelünkben lévő iskolában próbálnék tanítani, vagy valami hasonló dolgot csinálni. Biztosan nagyon-nagyon furának tartana a környezetem, amolyan bogaras nőnek. A háború végére valószínűleg már sánta lennék.

Valahol nagyon örülök neki,hogy nem a XX.század elején élek, bár rettentően vonz az az időszak, ha lenne időgépem visszamennénk megnézni például a dédszüleimet,mind anyai,mind apai ágról,mert szerintem érdekes lehet egy vallásos zsidó család és egy vallásos református család mindennapjaiba beletekinteni ebben az időben. Megnézném hogyan éltek, boldogultak,hogyan szórakoztak,milyen harcaik voltak,miben hittek,mi adott nekik reményt,amikor a férjeik meg a család férfi tagjai elmentek háborúzni, hogyan tájékozódtak,kaptak híreket, ki tudott írni-olvasni, a gyerekek mit játszottak... Sok-sok érdekes dolog lehet és ez csak az én családom.

A másik számomra izgalmas időszak az a második világháború utáni építkezés lenne,amikor a romokban heverő Magyarországot összerakták. Nem a politikai élet érdekelne,meg a fekete autó,hanem a mindennapok,hogy abban a rettentően nehéz,szomorú időben mit tudott csinálni egy fiatal ember, hogyan tudott élni.

Nem gondolom azt,hogy ezek az idők aranyidők lettek volna, mert minden kornak megvan a saját nehézsége, de érdekes lenne megnézni őket, látni, érezni az illatokat, az ízeket, hallani ahogy az emberek nevetnek.

Talán ezért szeretem annyira a történelmi sorozatokat is, mert ezekbe a világokba enged bepillantást. Ezért tetszett a Downton Abbey, nézem újra bármikor a Váratlan utazást, faltam a Call the midwife-t.
Sajnálom,hogy mi magyarok nem tudunk ilyen sorozatokat készíteni,mert félünk a múltunkhoz nyúlni, félünk a pátoszt vagy az egyöntetű véleményt megzavarni. Ha mégis készül valami az utóbbi időben az felszínes, és nem jól sikerül. Mert ott van példának a Régimódi Történet,amit gyönyörűen filmre lehetett volna vinni,mint az Abigélt és elcseszték. Rosszak a színészi játékok a forgatókönyv, a látvány a párbeszédek, a zenei rendezés...pedig a lehetőség ott volt, a kiválogatott színészek többsége jó színész. De nem sikerült.

De azért ha lenne egy időgépem megnézném magamnak a száz évvel ezelőtti Budapestet.:)

Jótékony

Jönnek az ünnepek, elindult a jótékonykodási szezon. Én leszedtem a közös hirdetőtábláról egy kislány üzenetét,hogy mire volna szükségük és bevittem az osztályba.
Nagyon érdekesek voltak a reakciók. Az osztályom egyik fele azonnal értette mire jó ez, volt aki gondolkodás nélkül felajánlotta a játékát,ami már nem kell.
A másik fele viszont elszomorított. Volt,aki röhögve közölte,hogy neki csak törött van, meg szar de hát azt úgyse adná,meg minek adjon,meg hogy lehet valaki ilyen szegény,miért nem tesz ellene semmit. Sok volt a gúny és az önző megjegyzés. 10 évesek.
Ilyenkor mindig eszembe jut az a Mogyoró fejezet,amikor Mogyoró beleteszi a kedvenc babáját a cipősdobozba, a kedvencet,akinek minden titkát elsuttogta, akivel aludt. Mert valakinek nála is nagyobb szüksége van arra a babára.
Megírtam a szülőknek is, hogy vállaltunk egy ilyet,meg hogy cipősdobozakcióban is részt vehetnénk és úgy tűnik lelkesek. Legalább ők.

Én komolyan nem értem.

Itt most mindenféle női dolgokról fogok írni(konkrétan a menstruációról) így akit ez zavar vagy nem érdekel,az haladjon tovább!

Olvastam valahol,hogy vannak nők,akik szeretik a menstruációjukat. Tény,nekem is volt már,hogy vártam,mint a messiást és örültem neki,de csak azért mert ott és akkor nagyon szar lett volna terhesnek lenni.
Az jutott eszembe,hogy ezek a nők biztosan nem görcsölnek,nincs fejfájásul, hányingerük,nem szakad le a derekuk, nem akarnak megenni egy komplett csokoládéboltnyi csokit,nem szomjasak állandóan és nem akarják megölni maguk körül az embereket ilyenkor. Ja és hőhullámaik sincsenek, nem dől belőlük az áldás,nem puffadnak, nem érzékeny a mellük,nem fáj, és a bőrükkel sem történik semmi változás. És nem tart nekik 3 napnál tovább.

Komolyan irigylem ezeket a nőket. A fenti tünetek közül,változatosan de havonta legalább 2-3 jelentkezik. A fejfájás például mindig, amióta fogamzásgátlót szedtem 5 évvel ezelőtt. Amikor előadtam a nődokinak,egy kivétellel(hozzá járok) mind azt mondta,hogy a korral jár,(kösz bazdmeg) vagy hogy szülni kéne, az majd elmúlasztja(jah valóban,az úgy megy...)

Nagyon sok mindent szeretek a nőiességemben, a melleimet,az alakomat, az érzéseimet, úgy általában véve nagyon szeretek nő lenni. Kivéve abban az egy hétben... Abban az egy hétben inkább férfi szeretnék lenni. Nekik az egész utódpótlás élvezet,semmi se fáj belőle... Nekünk meg fáj ha nem sikerül és fáj az is ha igen.
Hát hol itt az igazság kéremszépen?:)

Szekrény

Jó,igazából vicces,hogy külön posztot csinálok neki, de valamiért nagyon boldog vagyok attól,hogy le tudtam csapni azt a szekrényt a facebookon. Kirakta a srác és én már le is csaptam. Pont akkora,amekkora nekünk kell széltibe, tolóajtós, és Bokinak tetszik a színe. Oké,magasságában kicsit nőhetne,mert csak 200centi, de majd veszek csecse dobozokat,meg polcozunk felette. És összesen,szállítással,meg azzal, hogy Boki felalkudta az árát, egy húszasba került. És én találtam, és erre büszke vagyok. Tényleg nagyon-nagyon feldobta a napomat.
Utoljára a konyhának örültem ennyire.

Veszekedés az erdőben

Elmentünk őszőlni Bokival Visegrádra.
A szállodában esküvő volt épp. Fekszünk az ágyban, olvasunk mind a ketten,amikor írdatlan nagy ordibálásra lettünk figyelmesek. Meg arra, hogy valaki nagyon sír. Meg kéri a másikat, hogy ne bántsa. Rettentő ijesztő volt. Kintről jött az erdőből. Boki le is szaladt,hogy segít a csajnak, más vendégek is elindultak lefele, de addigra a helyi erők is kimentek szólni a párnak,hogy legyenek kedvesek ezt abbahagyni.
Több dolog is eszembe jutott. Az egyik hogy mikortól van jogunk beleavatkozni egy ilyenbe.
A másik,hogy én az 50 kilómmal max segítséget tudok hívni.
A harmadik meg az,hogyha az én esküvőmön viselkedne így valaki a násznépből,azzal többet nem beszélnék. Elvárnám,hogy képesek az emberek normálisan viselkedni,ahogy egy felnőttől ez elvárható.
Ja meg hogy nem tartanám az esküvőmet olyan helyen,ahol mások is vannak.

Nagyon fura álom

Álmomban megint egyszerre voltam diák a saját osztályomban és tanár is. Új gyereket kaptunk,mert a suli benevezett valami HHH programba és minden osztály kapott egy új gyereket. A mienk lány volt, cigánylány. Idősebb mint mi és furcsa is volt,hogy miért épp hozzánk került. De haragos akkor lettem,amikor az apja elkezdte előadni,hogy ők jaj de szerencsétlenek,mert a kislány anyja így meg úgy és a kislány is majdnem meghalt...és csak mondta és mondta,közben a lány meg sírt és ettől a diákjaim is szépen sorban sírni keztek és én dühös lettem,hogy manipulálják őket,hogy ezzel akarnak előnyt szerezni. Én nem sírtam és kb.le is toltak érte,hogy nincs is lelkem.
Aztán a gyerekkori sulim folyosójára kerültem,már felnőttként loholtam valahova, és közben a kollegámmal beszélgettük, hogy az új kislány hogy illeszkedik be az osztályba, és lesz egy értekezlet,ahol majd megbeszéljük a tapasztalatokat.
Aztán meg bizonygatnom kellet, hogy nem az a gondom,hogy cigány,hanem a manipuláció,amit utálok.

Fura dolog ez, hogy álmomban is előjön.

Azt hiszem

Az egész valahol ott van jelen,amikor baromi dühös vagyok,mert buliból nagyob részegen jött haza,de azért viszek neki gyrost meg előző nap csupa másnapos kajával töltöm meg a hűtőt.
Ő meg,amikor vérvétel után megyek hazafele,habos kávéval vár.

Apró dolgok

Rá kellett jönnöm,hogy szeretek lakáskiegészítőket venni. Türcsit, konyharuhát, tároló dobozokat, mindenféle bigyót,amitől kivsit szebb lesz a lakás. Még szennyestartót is.

dopo 32

Akartam írni egy bejegyzést még a szülinapomon, hogy mik is történtek meg ilyesmi, aztán mégse írtam semmit sem. A 31.évem legérdekesebb eseménye az eljegyzés volt.:)
Nehéz év volt, sok feszültséggel, idegeskedéssel, rosszkedvvel, bizonytalansággal. Főleg a meló miatt.
Közben mindenfélén szoktam gondolkodni, amikből aztán mégsem lesz poszt. Például a barátaimon, a munkámon, a jövőnkön, (ezen meglepően sokat), azon, hogy én kb.egy tanévre látok előre, de arra se igazán, hogy fogalmam sincsen mi lesz például jövő ilyenkor. Sok tervem van, és egyik sem tőlem függ.
Nem szeretem, amikor nem látom előre, hogy mik fognak történni, amikor nem tudok terveket készíteni, hogyha A-terv nem valósul meg, akkor B-terv legyen vagy C-terv vagy D-terv. Utoljára azt hiszem 6 éve volt ilyesmi, amikor karácsonyra hazajöttem Genovából.
Új személyi edzőt is kellene találnom, mert nem fogok tudni eljárni a mostanihoz, mert messze van, de ameddig nincsen meg az órarendem, addig nem tudok ezzel sem haladni, ahogy a magánóráimmal is nehezen. Bár legalább már a tankönyv csomag meglesz hozzájuk. Tervezgetem fejben, hogy hogy építsem fel az ének órákat negyedikre, a termikről még fogalmam sincsen, mert előbb egyeztetnem kell a kollégákkal, és a tesiket sem tudom, hogy mikor tartom én és mikor nem. Más óráim meg nem lesznek, mert a matekot nem én tanítom. Ez is felvet ugye kérdéseket, hogyha mégsem fogok jövő nyáron nagy pocakkal, vagy már egy kisbabával létezni, (meglepetés, ez lenne az A-terv a jövőre nézve, de ha valami hát ez egyáltalán nem tőlem függ) akkor vajon mi lesz velem. Mert matekot nem adnak a kezembe (szerencsére) de nem tudom magyart adnak-e majd. Megjegyzem, sokkkal szívesebben tanítanék magyart...
Kicsit állnak a dolgok mindennel, mert ameddig nem kezdődik el a tanév, addig semmivel sem tudok igazán haladni. És ez zavar. Szeretnék már előre látni dolgokat.
Közben van néhány számomra fontos ember, akiért aggódhatok, mint mindig. Vannak, akiket legszívesebben felpofoznék, hogy térjen már észhez, de nem lehet. Van, akit meg csak azért pofoznék fel, mert nekem jólesne.

Az utóbbi időben rá kellett döbbennem, hogy én nagyon nem vagyok PC. Sosem leszek az. Az alapvető emberi tiszteletet megadom másnak (például nem szólok be valakinek a villamoson, csak mert nem tetszik ahogy kinéz), de nem vagyok PC. Nem gondolom azt, hogy mindenkit, minden baromságával együtt el kell fogadni. Nem, engem sem. De békésen hagyni kell egymást élni és nem lépten-nyomon megalázni másokat azért, amilyenek. Lehet, hogy ez valahol üti egymást, nem tudom. De ahogy nekem jogom van úgy élni, abban hinni, amiben akarok, és azt csinálni ami jólesik, mindaddig, ameddig másnak ezzel nem ártok, úgy azt gondolom, ez másokra is érvényes. Felőlem szeretheti valaki a saját nemét, lehet vegán(bár rájuk most épp ki vagyok akadva, de ez egy hosszú történet), lehet bigott katolikus vagy muszlim, ameddig engem nem akar megtéríteni, addig csinálja.
Viszont, onnantól, hogy téríteni akar, onnantól be fogok szólni, onnantól nem leszek kedves (főleg ha nem hagyja abba), onnantól nem vagyok elnéző és jófej.

Aztán írni akartam még a táborról, hogy milyen volt. Háttő... Voltak nagyon jó részei (beszélgetős este, csillagnézős este, a pultozás utolsó este, éneklés a konyhában) és voltak nagyon rossz részei is (amikor nem az érkezett, amit kértem, amikor nem volt elegendő alapanyag, amikor elcsesztem a vegán kaját...). alapjáraton jó volt, de jövőre kihagyom a tábort. Pihennem is kell, meg ha az A-terv életben lép, úgyse lesz rá energiám és időm. Sajnáltam, hogy idén alig beszélgettem valakivel, hogy kevesebb időm volt a táborban lenni a konyhán kívül.

Nemsokára vége a nyárnak, jövőhéten ilyenkor már túl leszek egy tantestületi tanévnyitón, már meglesz a mikor-mit-melyik osztállyal, talán a szakköröm is elindulhat (jah igen, szeretnék szerepjáték szakkört).

Hát ennyi.