Megpróbálom megfogalmazni azt, amin mostanában sokat gondolkodom, úgy, hogy ne az jöjjön le, hogy áldozathibáztató vagyok vagy egyetértek a dologgal vagy akármi.
Szóval az utóbbi időben nagyon keményen előtérbe került a médiában a nemi erőszak, a fajtalankodás, a szexuális visszaélés.
Beszélni kell róla. Sokat. Sőt. Még is úgy érzem, hogy azzal, hogy a csapból is ez a téma folyik, valahogy elveszti a komolyságát, és már nem lesz fontos. Ismerek olyat, akit bántottak (vagy próbálták bántani) és tudom, hogy a rendőrség semmit sem csinál ilyen esetben. Én is találkoztam mutogatós bácsival, és ajánlotta nekem 12 éves koromban (még mellem se volt) egy fiatal srác, hogy könnyen pénzt kereshetek a bokorban (én meg kiröhögtem és elszaladtam). Teljesen tisztában vagyok vele, hogy ez egy nagyon durván komolyan vevendő téma, és ha egyszer gyerekeim lesznek biztosan megtanítom nekik, hogyan vigyázzanak magukra.
De amit most a média csinál azzal azt hiszem, pont az ellenkezőjét éri el. Lassan ott tartunk, mint az amerikaiak a rasszizmus témakörében, hogyha azt mondom egy fekete srácra, hogy meglökött a buszon, akkor már rasszista vagyok. Félek tőle, hogy el fogunk menni a másik irányba és azt is nemi erőszaknak kiáltják majd, ami nem az, és ahol pedig tényleg erőszak történik azt meg nem fogják komolyan venni, mert csak egy lesz a sok közül.
Azt hiszem, hogy a megelőzés elsődleges terepe nem a média, hanem a szülői ház, ahol megtanítják a gyerekeknek (igen a fiúknak is) hogy mit kell csinálni akkor, ha valaki úgy ér hozzájuk, hogy ők azt nem akarják, hogyan kell torkuk szakadtából üvölteni, hova kell rúgni, hogy csípjenek, karmoljanak, harapjanak, hogyan használják a saját testük súlyát. Hogy tudják kitől lehet segítséget kérni, hogy legyen annyi önbizalmuk, hogy ne higgyék el, hogy értékesek és nem tehet velük bárki, bármit.
Én biztos vagyok benne, hogyha az én gyerekem jönne azzal, hogy valaki bántani akarta, akkor a szemét kikaparnám az illetőnek, akkor is ha ismerem, családtag vagy barát.
A dolog egyébként dühít. Engem szerencsére sosem bántottak, és ha valaki megpróbálná, akkor addig élne, mert én magam fojtanám meg. De tudom, hogy sok embert bántanak napi szinten, férfiakat és kisfiúkat is, és azt gondolom, hogy minden erőszaktevőt legalább ugyanannak kellene kitenni, amit az áldozata élt át.
6 megjegyzés:
Nem értek egyet. Már így is az van, hogy ha linkelek egy statisztikát, mindig jön valaki, aki egyszerűen nem hiszi el, hiszen biztos nem lehetett annyi erőszak, hiszen ő maga pl. senkiről sem hallott, stb - akkor ilyen biztos nincs is. Ezért nem beszél erről a gyerekével, ezért nem figyel oda az intő jelekre, és pont ezért nem fogják komolyan venni, ha egyszer vele történik ilyesmi.
Pont az a baj az egészel, hogy mindig mindenki csak hárít. Azért kell róla ennyit beszélni, hogy azzal már ne tegyünk több kárt, hogy hárítunk, mert ha bele kellene gondolni, hogy ilyenek vannak, akkor féltenünk kellene a szeretteinket, és egyszerűbb azt hinni hogy ez nem olyan gyakori, és hogy aki nem vesz fel rövid szoknyát/nem részeg/nem mászkál egyedül, azt nem érheti bántódás.
Ehh, majd hosszabban kifejtem máshol, de a lényeg az, hogy mindenre lehet valamit mondani - ha nem beszélünk róla, akkor elmismásolódnak a bajok, ha viszont igen, akkor az a baj, hogy túl sok. Tulajdonképpen mi lenne szerinted a megoldás, hogy az emberek a helyén kezeljék ezt? Kettővel kevesebb cikk? Másfajta kampány?
Másfajta kampány. Ami nem csak a tényt közli, hanem azt is, hogy hogyan lehet kivédeni. Mert a statisztikáknak, ahogy te is írtad, úgyse hisznek az emberek. Valahogy talán úgy kéne ezt is mint a drogprevenciót annak idején, hogy volt drogosok jöttek el hozzánk beszélni róla (gyerekek voltunk, meg kamaszok), és lehetett tőlük kérdezni. Mert az szerintem óriási baj itt is, hogy tilos kérdezni. Persze tudom, hogy ez óriási trauma és borzasztó dolog, viszont az ahogy most a média hozzááll az egészhez, valahogy komolytalanná teszi az egészet, pedig nagyon nem az.
Sajnos erre is hallottam már "értelmes" reakciót - miszerint, mivel vele történt, képtelen elfogulatlanul beszélni -> férfigyűlölő picsa. Meg hát ugye az a háttal állás, hitetlenkedés, áldozathibáztatás, ízetlen tréfálkozás, ami nagyon sokszor történik, nyilván elveszi az áldozatok kedvét is attól, hogy erről beszéljenek. De lehet, hogy van benne valami, utána fogok nézni, hogy volt-e valaha ilyen kezdeményezés.
(Mondjuk picit belegondolva, nem tudom, mit lehetne kérdezni az áldozattól, ami fontos lehetne. Egyébként ettől függetlenül van egy csomó oldal, ahol az áldozatok beszélnek arról, h mi történt velük, nem tudom, hogy azon felül mi lehet még.)
Szerintem akit megerőszakolnak, az joggal válhat férfigyűlölővé (én sem tudnék nyugodtan beszélni a velociraptorokról ha az egyik megenné a kezemet, és ideges lennék minden más dínó közelében is) és ez annyira mélyen érint mindenkit, hogy szerintem nem tud annyira eltávolodni, hogy objektíven válaszoljon a kérdésekre. (pont ez az egyik legnagyobb baj a kinyomozásnál is, az ember - érthető módon - nem akar, nagyon nem akar beszélni róla, felidézni magában)
Szerintem nem baj, ha sokat beszélünk róla, de célt csak lassan fog érni, mert olyan alapelveken kell változtatni, amik jelenleg be vannak betonozva.
Olvastam olyanokról, akik áldozatok voltak, de támogató otthoni légkörben túl tudtak lépni, és az eset után is képesek voltak bízni, férjhez menni, gyereket vállalni. - szerintem nekik kellene beszélni.
Megjegyzés küldése