Amiota az eszemet tudom mindig nagyon hamar lettem szerelmes. Szinte villamcsapas szeruen szerettem bele az emberekbe. Az elejen meg az az igazi kolyok szerelem az ovistarsak meg az osztalytarsak fele, kesobb mar komolyabb. Azt hiszem igazan nagyon eloszor 15 evesen szerettem bele a Balazsba. Tudtam hogy kb. eselyem sincs, hiszen o egy baratnombe szeretett bele, megis mindennel fontosabb volt a szamomra. Aztan ezt a szerelmet valtotta Drizzt. Na az nagyon nagyon kemeny volt, tele lelkiismeretfurdalassal, es kesobb fajdalommal. Akkor azt gondoltam, soha de soha tobbet nem leszek szerelmes senkibe. Ket evnek kellett eltelnie hozza, es eloszor nem is vettem eszre, hogy vartam, hogy Alyr feljojjon chatre, hogy majd kiugrottam a borombol hogy egy csapatban leszunk, hogy megborzongok ha hozzam er. De foglalt volt es talan pont ezert nem hittem el magamnak sem. A kis harangok ott csilingeltek a fulembe hogy nem szabad nem szabad. Aztan sok sok ejszakai beszelgetes utan valamikor tel kozepen lettem tudataban annak hogy megint szerelmes vagyok es megint nem a megfelelo emberbe. Megint valaki, akinek a szive mase. Nagyon probaltam nem gondolni Thereonra de iszonyu nehez volt. Majdnem masfel ev kellett hozza, hogy el tudjam engedni. Mindig villamcsapas-szeruen leszek szerelmes, mindig ugy hogy azzal valakinek fajdalmat okozok. Nem akarok tobb fajdalmat masoknak es magamnak se. Legalabb az eletben egyszer szeretnek ugy szerelmesnek lenni, hogy azzal nem bantok senkit...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése