Gesztusnyelv es egyutt dolgozas

Van egy gesztusnyelv, amit ugy vettem eszre meg 11ev utan is magyarazni kell nehany mttsnek. Ez az elvegzett munkaert adott "fizetseg" a "koszonom a munkad" mondat es aprosagok, mint a "ha mar lelkesedesbol ingyen dolozol nekunk akkor legalabb annyit kapk cserebe hogy..." hogy mi ez a ... az rendezvenytol, szervezotol fugg. Anno erre talaltak ki az automatikus mtts kedvezmenyt minden szervezonek, de hat ez nem mindenhol megoldhato. Kolleganom mondta a multkor hogyha kap egy doboz bonbont az onkormanyzattol egy kartyaval hogy koszonom az eves munkad, az mar eleg lenne neki. Valami hasonlora gondolok en is. A masik tema ami mostanaban a lep miatt sokat jar a fejemben, az egyutt dolgozas. Ha a taborban megvalaszthatom kikkel akarok egyutt dolgozni(van akit kedvelek mint embert de kozosen  dolgozni nem tudunk es van akit mint embert nem kedvelek es ezert nem tudunk kozosen dolgozni) akkor azt gondolom ezt mas rendezvenyen is megtehetem. Nem egy olyan ember volt most a lepen, akire en mondtam hogy mas teruelten dolgozzon, vagy az elobbi vagy az utobbi ok miatt. Jo esetben egy munkahelyen is lehetoseg van erre a dontesre(az en szakmamban tuti mert ha ket ped. nem kompatibilis annak az osztaly latja karat).Nem gondolom hogy ez az mttben maskepp kellene hogy mukodjon. Egyebkent roppant erdekes hogyha egy szetment par egyik tagja azt mondja nem akar a masikkal dolgozni, azt megertik, elfogadjak de ha nem parrol van szo akkor furcsan neznek rad. Nagyon varom am az idei lepet, szeretnem ha minden dolgozom jol erezne magat, hasznosnak erezne magat, el tudna jutni arra, ami erdekli, lenne eleg ideje pihenni is es szetnezni is a rendezvenyen, es a vegen nem kifacsart hullakent menne haza. Nagyon remelem hogy ezt sikerul kivitelezni, hogy leszek legalabb annyira jo RF mint tavaly nekunk.Bari.

Karacsony nalunk es mas temak

Az en csaladomnal mindig erdekes a karacsony. Eloszor is nalunk nincs kepmutatos egymas szemebe mosolygas mikozben ev kozben nem is beszelunk. Ezt valahogy senki se szeretne es nincs is. Az ajandekok mindig szemelyre szoloak, penzt soha nem adunk (utalvanyt se) es mindenki igyekszik titokban beszerezni az ajandekokat. Iden kicsi ajandekok voltak, es mindenki orult. Anyu finomat fozott megint, apa csak kicsit kiabalt, a hugomek es Thereon fat diszitetettek, a nagyi morcogott kicsit a kutyak az agyon fekudtek es probaltak szaloncukrot szerezni, en meg anyuval teritettem. Olyan bekes es nyugodt meghitt volt az egesz. Azt hiszem evek ota nem volt ilyen. Minden csaladtagom egy helyen volt(a fogadott es egyeb bolygok kivetelevel) es mindenki izgatottan varta hogy mit kap a masik. Nem irom le az ajandelistat mert feleslegesnek erzem. Csak egyszeruen jo volt. En szeretem a karacsonyt es nagyon sajnalom azokat akik ebben az unnepben a kotelezo nyugot latjak, a kepmutatast,a ki tudott dragabbat venni versenyt stb. Mert hat ez az egesz nem errol szol, hanem arrol hogy oromet okozunk egymasnak es egyutt tudunk orulni es nevetni. En szeretem ezt az egeszet. Es mar most azon gondolkodom, jovore kinek mit fogok adni:)

Szeretnék arról írni

Ismeritek azt az érzést, amikor csak úgy beszélgetnétek bármiről? Most valahogy így vagyok én is. Csak írni szeretnék, írni arról, ami bennem van, de azt mind nem lehet leírni, mert megfogalmazni sem tudom.
Szeretnék írni arról, hogy mennyire megnyugtató érzés volt a múltkor, amikor egy röpke pánikrohamom volt, hogy Thereon nem esett pánikba, hogy mennyire jó, amikor este átölel és hozzám bújik, hogy milyen érzés, amikor megfoghatom a kezét.
Szeretnék írni arról, hogy milyen érzés, amikor bemegyek dolgozni hulla betegen és legalább 10 kis gyerekecske jön oda, hogy átöleljen és szívből örülnek nekem.
Szeretnék arról írni, hogy miket terveztem el a téli szünetre.
Szeretnék arról írni, hogy egy múlthéten kapott jó hír még mindig mosolygásra késztet.
Szeretnék arról írni, hogy mennyire örülök, hogy vannak testvéreim és élnek még a szüleim és egy nagymamám is.
Szeretnék arról írni, hogy milyen jó is itt lakni mégis, s lassan megint az otthonomnak tudom majd nevezni a lakást.
Szeretnék arról írni, hogy mik a terveim a jövőre...

De amikor elkezdeném ezeket leírni, akkor kifolynak a szavak a kezemből és csak ülök a gép előtt és nem tudok írni.

Szeretném, ha tudnék úgy írni, hogy másoknak mosolyt csaljak az arcára.

Karácsony

Tegnap voltunk a Vörösmarty téren a karácsonyi vásárban.
Szeretek ott mászkálni és nézelődni. Szeretem az illatokat, szeretem hallgatni az embereket, annyiféle nyelvet beszélnek ott, szeretem nézni az ételeket, a kirakott portékákat, szeretem ha éppen hull a hó. Valahogy olyan jókedvem lesz tőle.
Vettem adventi koszorúnak valókat is, s az is jó érzés volt. Jó érzés volt ott lenni, kézen fogva sétálni, nézelődni. Jó érzés volt utána hazajönni és megcsinálni a koszorút.

Tavaly, amikor ilyenkor már bőszen készültem a karácsonyi ajándékokkal (varrtam mint egy őrült), akkor is így éreztem magam.

Pénteken megyünk Hobbitot nézni. :)

Hírek

Ma kaptam egy olyan hírt, ami annyira boldoggá tett, hogy az hihetetlen. Nem, nem merem még leírni, majd ha igazzá válik, de nagyon boldog lettem tőle.
Úgy alapjáraton, valami csoda folytán boldognak érzem magam. Boldog vagyok,mert szeretem a munkámat, mert vannak barátaim, mert a barátaim élete is jól alakul, mert van valakim, akit nagyon szerethetek, mert a lakótársaim jófejek, és nem igazán van okom panaszra velük kapcsolatban (például nem hagyják a hajukat szanaszét, meg ha tudnánk mosogatni rendesen, akkor azzal se lenne gond, meg jött a Mikulás is mindenkinek), mert van tető a fejem fölött, mert lesz szép új csizmám, mert van meleg takaróm, ami alá olyan jó bebújni, mert az élet szép.

Tényleg boldognak érzem magam.

Játék, felnőttség, viták, élet

Mitől számít valaki felnőttnek? Mikor mondják rá azt az emberek, hogy felnőtt? Akkor ha gyerekei lesznek? Akkor ha a saját lábára áll? Akkor ha vállalja a tettei következményét? Akkor ha mindig, minden körülmények között kontroll alatt tartja magát? Akkor ha elfelejt játszani? Akkor ha nem mosolyog többé a napsütésen?Akkor ha ideges, morcos emberré válik? Akkor ha tökéletesen megfelel az elvárásoknak?
S mitől lesz valaki gyerek?
Néha azt hiszem én sosem voltam igazán sem gyerek, sem felnőtt.Amióta az eszemet tudom mindig vállaltam az összes tettemért a felelősséget, mindig képes voltam elismerni ha hibáztam (sokszor utólag, de beismertem), képes voltam a bocsánat kérésre, akkor is ha nekem volt igazam, de közben vannak olyan dolgaim, amik miatt mások szerint nem vagyok felnőtt.
Talán nem is akarok már felnőtt lenni, talán csak önmagam szeretnék lenni, aki nem akad ki azon, hogy a busz kátyúba ment, hogy az ellenőr bunkó volt, hogy késik a járat. Aki örül a napsütésnek, a szép dolgoknak, annak hogy eltalál valamit egy játékban. A hétvégén sokat játszottam a Skyrimmel és sok sikerélményt adott. Örültem neki, hogy olyan dolgokat meg tudok már benne csinálni, amiket korábban nem, és rosszul esett, ha valami nem sikerült.
A hétvégém jó is volt meg rossz is. Jó volt, mert azzal voltam, akit szeretek, aki fontos nekem, akiért, ha kitörne a zombiapokalipszis, akkor is elmennék, ha az életemet kockáztatnám érte.
Rossz volt, mert csalódtam, mert sírdogáltam, mert veszekedtem.
Vannak dolgok, amiket még mindig nem értek az emberekkel kapcsolatban és azt hiszem sosem fogom megérteni. Például, hogy miért okoznak saját maguknak plusz idegeskedni valót (lásd a buszos történet fentebb).
Aludnom kellene már, de nem tudok, nagyon hosszú hét lesz ez a mostani, és nagyon hiányzik egy barátom is, akivel nem beszéltem lassan 2 hónapja, most úgy beszélgetnék vele.

Tudtátok, hogy minden embernek vannak lélektárolói? Az összes kapcsolatunk, amiben egy kicsit szerettünk elvesz és ad is valamit, amikor a kapcsolat véget ér. Mindenkinek van ilyenje, ahol ott maradt belőle egy darab, valami ami akkor volt, amikor abban a kapcsolatban élt. A  szárnyai, a naívitása, a hite másokban, a hite saját magában, a szeretetének egy része.

Nem vagyok bölcs, és sosem fogom magam annak gondolni, akárhány éves is leszek, mert azt amit én megéltem/megélek úgysem éli meg más, az ahogy én szeretek, más mint ahogy más szeret és én se tudok a másik lelkével szeretni, hiszen az már nem is én lennék.

Vannak szavak, amiket néha akkor is ki kell(ene) mondani, amikor úgy érezzük nem nekünk kellene. A sajnálom, a bocsánat, a ne haragudj, az én hibám is, mind ilyen szavak. Akkor is kimondom, ha nem én hibáztam, ha nem nekem kellene bocsánatot kérnem, csak azért, hogy jobb legyen, hogy másoknak kevesebb fájdalom jusson. Például ha megsértem a nagymamámat, akkor anyu kedvéért hajlandó vagyok a békülésre, akkor is ha nincsen igazam. Ez felnőttség lenne? Mindig így csináltam.

Amiről még írni akartam, az önbeteljesítő jóslatok, azt hiszem írtam már erről is. Ha valakinek azt mondjuk: te rossz vagy! Úgy is fog viselkedni, hiszen már úgyis azt mondtuk róla, hogy rossz. Ha azt mondom, hogy meg fogsz bukni,akkor valóban meg fog bukni, hiszen minek küzdjön érte, már elkönyveltük bukottnak...
S ha azt mondom: gyerekes vagy, GYEREK vagy, akkor így fog viselkedni az, akinek mondom, akit gyerekként kezelek, mert miért tenne másképp?
Én igyekszem a korban tényleg gyerekeket is úgy kezelni, hogy ne érezzék, hogy gyerekként kezelem őket. Talán ez hiba és ezért nőnek a fejemre. Nem tudom.

S még arról is írni akartam, hogy elnézve a gyerekkori barátnőim gyerekszobáit, én azért sem szülhetek még gyereket, mert nem tudnám neki mindezt megadni. Nem tudnám megadni az új bútort, az új ruhákat az új játékot. Talán sosem fogom tudni megadni, és én, legalább az elsőnek, szeretném...

Kotelesseg vagy lelkesedes

Par napja gondolkodom azon, hogy egy fonoknek mi a jobb, ha a beosztottjai csupan kotelessegbol de lelkesedes nelkul vegzik a munkat, amit rajuk osztott, vagy ha lelkesedesbol dolgoznak. En azt hiszem inkabb dolgozzon velem lelkes ember, akin latszik, hogy elvezi is, amit csinal, mint valaki aki kotelessegenek erzi, de nem lelkesedik erte. Azt hiszem a szakmam egyik legnagyobb rakfeneje is ez, hogy egy rosszul osszerakott tanitoi paros siman ki tudja olni a lelkesedest, amit utana nehez visszahozni,nem lehetetlen de nehez.
Hat meg akkor ha valaki ingyen, a sajat szabad idejebol dolgozik. Ha ott elveszik a lelkesedest es csak a kotelesseg tudat marad, akkor pont a dolog hajtoereje szunik meg letezni.

Mesélnék

Annyira szeretnék mesélni, de nem tudom miről. Csak úgy mondanám, hogy mi van velem, hogy nekem most jó, bár az elmúlt hét az eléggé nyögve-nyelős volt, de ettől még voltak JÓ pontok benne és hogy valahogy minden kicsit JÓ lett így a végére.
Jó volt, hogy találkoztam, beszéltem emberekkel, hogy Thereonnal tudtam lenni, hogy a Skyrimbe tett nekem magyarosítást, mert különben nem tudok vele játszani, pedig szeretnék, hogy egész jól csináltam ahhoz képest, hogy elsőre játszom vele egyedül, hogy sokat beszélgettünk és nevettünk, hogy sokat nevetünk a munkahelyemen, hogy van kávéfőző gépünk ott, hogy a Thor2 egy vicces film és azon is sokat nevettünk, hogy úgy néz ki mégis lesz decemberben szerepjáték party, hogy itthon lenni is jó, hogy van csokim, hogy az életet szépnek látom, hogy nem sírtam lassan egy hónapja, ami azért nálam egész szép teljesítmény, főleg ha figyelembe veszem az elmúlt majdnem egy évemet, amikor is igen sokat potyogtattam a könnyeimet, hogy nem vagyok beteg, csak náthás, de azt féllábon is kihordom (igazából már jól vagyok csak a fáradtsággal kell valami kezdeni), hogy egész ügyesen kezdek visszazökkenni a mindennapokba, de mégis megmarad egy kis szelete a káosznak, hogy emberek, ha rájuk írok, hogy helo-hogyvagy? nem küldenek el a búsba.

Jó nekem most, nem tudom megmondani miért, de jó. Lehetne okom panaszra is, de minek, amikor naponta kapok kis szeretet csomagokat a gyerekektől, amikor látom, hogy van miért dolgoznom, amikor a barátaim többségének is tudok segíteni, ha mással nem, csak meghallgatni, és mesélnek nekem, mert amikor én voltam rossz hangulatban, ők hallgattak meg engem, és most amikor nekik van szükségük egy vállra, felajánlhatom az enyémet, mert én most jól vagyok.

Pozsony

Az ugy volt, hogy tantestuletileg volt lehetoseg menni Pozsonyba es en rogton feliratkoztam, hogy megyek/megyunk! A heten dolt el, hogy Thereon is johet es en ettol nagyon boldog kis buborekka valtam, egesz heten erre keszultem. Szombaton hajnali otkor, az ora elott eberedtem, keltettem Thereont utana csinaltam reggelit. Elindultunk es vartuk a kolleganomet, aki kocsival jott es kesett es en total panikban voltam, hogy hol van. De odaert es a buszt is elertuk. Mindenki nagyon kedves volt, bemutatkoztak Thereonnak(meg en is bemutattam ot) es beszelgettunk es nevetgeltunk. Odafele esemenytelen volt az ut. Pozsonyban, amint leszalltunk a buszrol szakadni kezdett az eso es el sem allt vegig, igy en a nap felet bokaig vizes csizmaban nyomtam le. Volt idegenvezeto nenink, aki nagyon bunko volt es nem mosolygott es ereztem rajta h a fenebe kivan minket es ezt az egeszet, raadasul felkeszult se volt igazan. Miutan szabadda valtunk megneztuk ketten a varat aztan a koronazo templomot, amibe egy koncert miatt ingyen be lehetett menni(ja az idegenvezetovel lattunk valami hiperertekes gobelineket 3 euroert) es setaltunk az esoben a varosban. Fotozkodtunk szobrokkal is. Aztan mekis forrocsoki utan visszaszaltunk a buszra es melegedtunk. A kollegaim kozul nehanyan dalolni kezdtek elol, nana hogy odamasztam en is. Elmeny volt. Utana volt vacsi es az igazgato kulon mondta h en szedjek eloszor hogy tuti legyen mint ennem.Baromi jol esett hogy ennyire figyelt ram. Miutan este hazaertunk kb.rogton elaludtunk. Ami nagyon fura volt nekem Pozsonyban hogy meg a turistaknak mutogatnivalo helyeken sincs semmi kiirva idegen nyelven csak szlovakul es hogy mennyire utalnak minket magyarokat. Ha meghallottak hogy magyarul beszelunk rank se neztek, nem fogadtak a koszonesunket se. Nagyon jol ereztem azert magam. Most egy nathas taknyos boldog kis buborek vagyok.

Boldog kis buborék:)

Pénteken este átjött Thereon, és megnéztük a Mission Impossible 3-at. Azt kell mondanom, hogy elég ratyli rész lett, hiányzott belőle a megszokott humor és a mellékszereplők sem voltak eléggé hangsúlyosak, ellentétben az első és a második résszel. Aztán beszélgettünk a sötétben fekve, mindenféléről, és hamar el is aludtunk.
Szombaton elmentünk az idegenvezető csoporttal az Operába, és sok érdekes dolgot tudtam meg. Például hogy alig 3 kg. aranyat használtak fel a díszítéshez, hogy Sissinek saját páholya volt, hogy a királyi páholyt ma már csak és kizárólag a protokoll vendégeknek nyitják ki, nekik is csak különleges esetben, hogy több terme is van az Operának és igazi társasági élet folyt, hogy a legfelső szint a szegényeknek volt fenntartva, és külön bejárat van hozzá, hogy a mi Operaházunk ugyan kisebb, mint a bécsi, de sokkal szebb, és ezért Ferenc József meg is volt sértve, hogy, ha jól emlékszem Sissi saját szobájában még mindig az eredeti képek és drapéria vannak a falon, mert miután a királyné meghalt lezárták a szobát és senki se léphetett be, és a 4 évszak esszenciáját próbálta megfesteni egy festő, hogy a színpad kb. 48 méter mély de ezt csak ritkán lehet látni (én láttam!), hogy a zenekari árok mozgatható, hogy egy 16 tonnás vas függöny van a színpadon tűzvédelmi okokból, hogy van egy dohányzó folyosó (ma már nem erre használják) és régen ott bújtak el a szerelmesek, hogy Munkácsy kiállítás van az egyik teremben (és baromi büszke voltam magamra, hoyg felismertem a képeket!) és hogy aznap este épp a Madame Butterfly állt színpadra, és ezen én vagy 10 percig nevettem.
Jó volt, hogy ugyanazokat vettük észre fotótémának (nem lehetett fotózni), hogy kézen fogva nevetgélve mentünk, hogy mind a ketten figyeltünk arra, amit az idegenvezető mond, hogy mind a kettőnknek tetszett.
Aztán átmentünk a Bazilikába, amiről szintén sok érdekes dolgot mondott a néni, például, hogy azért Bazilika, mert ezt a rangot adományozta neki valamelyik pápa, (Bazilika minor, mert Bazilika majorok csak Rómában vannak, rögtön négy is), hogy ott van a Szent Jobb (egy összeaszott jobb kéz, amit István királynak tulajdonítanak) és hogy a nagyharang alapanyagát a németek dobták össze, mert az előző harangból ágyút öntöttek.
Utána sétáltunk a Duna partján, egészen a Fővám térig és vettünk húst a hentesnél, és a séta közben beszélgettünk, meg fotóztunk, meg nevettünk, és szép volt minden. Csak azért nem sétáltunk tovább, mert már elfáradt a lábunk, és éhesek is voltunk.
Itthon egy kicsit pihentünk, Thereon el is aludt, én meg főztem rizottót, és parmiganoval ettük és közben megnéztük a Mission Impossible utolsó részét, és megállapítottuk, hogy ez jobb, mint a kettes-hármas mert legalább nevetni lehet rajta, nomeg a mellékszereplők is jobbak, de Tom Cruisenak kb. az első 20 perc után halottnak kéne lennie, arról nem is beszélve, hogy hótziher, hogy a százharminc valahány emelet magasban, nem tudna így mászni a tükörsima üvegfalon. De azért jó volt.
Este átmentünk Thereonhoz és beszélgettünk és hülyeségeket álmodtunk mind a ketten, és meleg is volt, de jó volt.

Most minden jó volt, és minden szép volt és most én kicsi boldog buborék vagyok:)