Van

Van egy poszt, nem tudom már kitől,vagy honnan volt,ami leírja,milyen érzés tud lenni,amikor gyereket akarsz,de nem jön össze,de mindenki ràkérdez.

Nem olyan nagyon régen egy ismerősöm kirakta,hogy babát vàr. Én meg ültem a telefonnal a kezemben és potyogtak a könnyeim. Amikor legutóbb rosszul lettem,és kiírtam,azonnal jöttek a "biztos terhes vagy!" mondatok. És nem esett jól.
Ahogy most kifejezetten zavart, hogy azért, mert rosszul lettem,rögtön mindenki erre gondolt. Igen én is, csak én tudom,hogy nem vagyok az.

Nem rajtam múlik.

De egyre rosszabbul viselem a reménykedő arcokat, a reménykedő kérdéseket.

Nem gyerekek,nem vagyok terhes, nem tudom mikor leszek az, de ígérem, szólni fogok időben,hogy örüljetek neki ti is!
Addig meg ne kérdezzetek rà, ne célozgassatok rà, mert nem esik jól. Sőt elég szarul esik.
Igen,szeretnénk gyereket,de egyelőre nem döntött őbébisége,hogy megfoganna.

De szólni fogok,ha mégis! Tényleg,komolyan!

Tanév vége

Azon filozom a kádban ülve,hogy mikor van vége a tanévnek.
Mi még jövőhéten bejárunk, a sràcoknak ma évzàró,holnap-holnaputàn még 15-20 perc dumcsi velünk, aztàn vége.

Nem gondoltam volna,hogy ennyire hozzàm nőnek a kölkök. Mindegyikben van valami szeretnivaló.
Mégiscsak 3 tanévet éltünk meg együtt, és bàr tudom,hogy csak a màsik szàrnyba mennek, jó lett volna mindenkitől elbúcsúzni,adni nekik valamit.

Egyelőre ide írom, aztàn talàn a tanítós facera is kirakom,kiről mi jut eszembe.
Eddig nem igazàn írtam neveket, így bajban vagyok írjak-e. :)
De talàn 20 kis keresztnévből nem lesz baj.

Àron: mindig lazàn veszi a dolgokat.
Samu: Egyszerre okos nagy fiú és éles eszű, közben megmarad igazi gyereknek is.
Artúr: A huncut mosolya,ami mögött mindig van valami.
Dàvid: Az érdeklődése minden irànt, ami tudomàny.
Másik Dàvid: A humora. Nagyon kifacsart, nagyon egyedi.
Martin: A végtelen türelme.
Dani: Hogy mindig rossz gyerek akar lenni, de sosem megy neki és iszonyú érzékeny lelke van.
Milu: A menőcsàvó, aki közben iszonyúan baba még.
Barnus: Az esze. Amihez még fel kell nőnie.
Làzàr:. A nagy hangja. És hogy mindig vidàm.
Marci: Marci a leghuncutabb mind közül és olyan szövegei vannak,hogy szerintem ezzel fog csajozni.
Ammu: Azon túl,hogy szerintem nagyon szép kislàny, jószívű,okos,kedves,figyelmes, és még humora is van!
Vera: A képzelete, a kis világa,amiben él. És hogy nagyon jószívű.
Zoé: A könyvek. Én gyereket ennyit olvasni sosem làttam még. És perfektül szinkrontolmácsol,ha kell.
Lauretta: A kérdései, mindig mindenről van kérdése.
Emma: Az esze. És az érdekérvenyesítő képessége.
Mira: Igazi gyerek. Mosolygos, kedves, lelkiismeretes. Boldog.
Dana: A haja. Meg az esze és a humora.
Blanka: Az ambivalens érzései, egyik percben bújós,mosolygós kismacska, a másikban meg karmol és harap. És nagyon nagy igazsàgérzete van.
Leus: A kis kaktusz. Nagyon igyevő, nagyon nagy lélekkel rendelkező, bizonytalan kismadár. Akinek hatalmas szíve van, amibe mindenkit befogad,aki be akar menni.

Hiànyozni fognak a kis lököttek, akkor is ha sok vitàn,veszekedésünk volt. Van akiért nem kell aggódnom, tudom,hogy boldogulni fog az életben és van akiért meg aggódom, hogy mi lesz vele.

Jó,hogy jövőre nem lesz osztàlyom, most kicsit pihennie kell a lelkemnek is.:)

Mitől függ az élethez való hozzààllàsun

Persze tudom, rengeteg mindentől. De vajon mitől függ az,hogy egy ember pozitív vagy negatív beállítottságú?
Vegyünk egy szitut,ami nem olyan vészes, bàrmikor bàrkivel előfordulhat. Beàzik a lakàsa.
Én ebben azt làtom,hogy basszus beàzott, de úgyis festeni kellene. Meg érdekes ez a minta itt.
A negatív meg azt làtja,hogy beàzott, de sokba fog kerülni, ronda..

Mellesleg alapból én nem tartom magam pozitív embernek, csak minden szarból igyekszem kihozni a legjobbat. Igyekszem meglàtni a szépet, a jót,akkor is, ha minden szar.

De amikor ezt megprobalom valaki olyannak magyaràzni, aki negatív, az olyan mintha egy vaknak próbàlnàd a színeket.

De vajon ez vàltozhat? Lehet valaki negativbol pozitív? (Mert visszafele tudom,hogy lehet).

Iskolai bàntalmazás

Minden gyerek vàrja,hogy iskolàba menjen. Új gyerekek,új közösség.
Nem emlékszem az első osztàlyomra,nem emlékszem,hogy bàntottak volna,mert volt baràtom. A tanítónénim gyökér volt,el is jöttünk a suliból.
Màsodikban màr nehezebb volt. Én voltam az új làny. Persze sokakat ismertem a telepről,ez nem tette könnyebbé a dolgot. De azért voltak baràtaim, csak nem sok. Újabb idióta pedagógus, iskolavàltàs. Itt jó volt nekem. Jó volt az osztàly. Összetartó,de befogadó, szerettek itt és én is szerettem itt.
Aztàn megbuktam és bekerültem a b-sekjözé, a maradék osztàlyàba. És itt màr bàntottak. Eleve bukott voltam. A többiek meg butàk. Màrmint, tényleg butàk voltak. Koràbban megúsztam a Kàllayakat, itt volt belőlük egy, aki àllandóan ütött, a többiek meg kussoltak, hogy ne őket üsse.
A következő évben összevontak a màsik két osztàllyal a c vel meg az a val. Megint A-s lettem. De nem lett jobb. Itt sem voltunk odàig egymàsért, itt is ment a folyamatos cseszegetés.
Közben megismertem a HPCseket és ez sokat adott nekem. Voltak baràtaim, akik miatt érdemes volt túlélni, akkor amikor a fiúk, akikkel baràtkoztam,nem voltak bent.

Aztàn középiskolàba mentem, és azt gondoltam,hogy jó lesz! Reménykedtem,új baràtok, ismerősök stb.

Ha nem lett volna az mtt, én nem tudom hogy küzdöm végig. Mert mindenért utàltak. A ruhàim miatt,mert tanulni akartam, mert olvastam, mert soha nem jártam diszkóban, nem pasiztam, nem füveztem, mert kérdéseket tettem fel... Tényleg,mindenért utàltak. De azért ha töridoga volt, tőlem kérdezték az évszàmokat(én meg szemét voltam egy idő utàn és rosszakat mondtam), a hàzit rólam màsoltàk... Egészen addig fajultak a dolgok,ameddig egyszer elkezdtek óràn mindenfélét dobàlni a hajamba. Biosz óra volt. Azért emlékszem rà,mert szegény Bélabàcsi annyira megdöbbent,hogy percekig nem bírt szólni. Mert elegem lett. Felpattantam az asztalomtól és elkezdtem üvölteni,hogy mi az istent àrtottam én,hagyjanak màr békén, és elrohantam.
Amikor meg akartak verni,mert szerintük elterjesztettem,hogy valaki terhes, a tanàrok kísérgettek a metróig, hogy ne bànthassanak.

Nekem szerencsém volt,nem volt még cyberbulling, ha kiléptem a suli kapujàn, akkor ott voltak a baràtaim.
És a mostani gyerekeknek?

Beszélgetős

Arra mentem be,hogy valamiért àll a bàl. Nem értettem mi történt. Utàna jàrtam.
Bementünk a lànywcbe beszélni a kiscsajjal,akit a többiek hibàztattak.
És akkor elkezdett sírni. Mert ő akàrmit csinàl, mindig bàntjàk, mindig kipécézik, és ő màr ehhez elfàradt és elege van.
És csak sírt és sírt, és ott ültem vele szemben, és sajàt magamat làttam, majdnem ugyanennyi idősen.
És aztàn megkérdezte tőlem,hogy nekem nem fàj,hogy a lànyok utàlnak? Mert utàlnak.
Mondtam,hogy tudom, és dehogynem fàj, és persze rosszul esik, de én felnőtt vagyok és tudom,hogy ez a sajàt problémàjuk. Én mindent megtettem annak érdekében,hogy jobb legyen a viszonyunk,legalàbb együtt tudjunk dolgozni. Ha nekik ez nem megy, az az ő bajuk. Tudok én is gonosz lenni, de ennél több vagyok.
És ő is több. És màs osztàlyokból szeretik őt és vannak baràtai.
De ma eljutott oda,hogy be se megy az osztàlyba úgyis csak bàntjàk.

A többiek előtt nem sírt. Mert akkor kinevetik, akkor még jobban bántjàk.

Haragudtam a lànyokra. Nem azért,mert velem kegyetlenek, hanem mert vele azok. Mert az is kegyetlen vele,aki mellett kiàllt a múltkor, amikor ő volt a soros.

Az a làny,akitől ez indul nagyon nagy gondokkal küzd magàban. De az nincs rendben,hogy a többit bàntja.

Néha azt szeretném,hogyha ezeknek a lànyoknak az élet, valamilyen formàban visszaadnà azt,amit ők tettek másokkal.

Szeretném,ha az akivel a wcben beszélgettem sikeres ember lenne, sikeres élettel. Ha nem fàjna màr neki,amit az osztàlytàrsnője csinàlt vele.

Igazàn komfortosan

Tavaly Norvégiàhoz vettem egy sokzsebes, zöldes színű túranacit. Azt hiszem még a kezemet is ebben kérte meg Boki.
Ez a nadràg a legjobban atlétàval néz ki,de pólóval sem rossz.
És rà kellett jönnöm,hogy én az ilyen típusú, sokzseves,kicsit laza,kicsit taktikaihoz hasonló nadràgokban érzem magam a legjobban(meg a kék töröknacimban,csak annak nincs zsebe). Meg atlétàban. Könnyű bennük mozogni, egész jól is àll, igaz,hogy nem a legnőiesebb, de ez nem zavar.

Persze jó néha szoknyàban is lenni, meg ruhàban csinosnak, de valahogy mindennapra nem tudom elképzelni,ahogy a sminket se.

Matematika érettségi

Én legendásan hülye vagyok matekból. De tényleg. Egyszerűen nem àll rà az agyam, hamarabb értem meg az összefüggéseket történelemből vagy elemzek le egy verset(pedig utàlok verset elemezni) mint hogy megoldjak egy középiskolai matek érettségit még egyszer.
A mostani matekot viszont végigpörgettem pénteken, két màr besörözött matekból okos emberrel.
Azt kellett megàllapítanom,hogy baszki ezt még én is meg tudnàm írni. Egy függvénytàbla kell hozzà és a kettes biztos meglenne. Aztàn ràjöttem miért érezhették nehéznek.
Tele van olyan matematikai szakkifejezéssel,hogy módusz, mediàn, unio, halmaz, befogó,àtfogó stb.
Hàt nyílvàn nehéz annak,akinek fogalma sincs arról,hogy ezek a szavak mit jelentenek. De könyörgöm egy egy érettségi, hàt nehogymàr épp ez ne menjen.
Volt olyan feladat(a fagyis) ami konkrétan harmadikos tananyag, oké mi képletet nem tanítunk hozzà, de ha tudom,hogy ez kombinatorika, akkor csak kikeresem a képletet és kiszàmolom.

Egyébként rànéztem a magyarra is,ha màr és meglepődve néztem,hogy valóban egy szövegértés és két fogalmazàs van benne oszt csók?

És ezen rinyàlnak? Tényleg?

Redmi

Egy ideje màr baràtkozom a gondolattal,hogy az eddig jól működő sonyE5öt le kell majd cserélni,mert halódik. Nem talàlt gpst, lenémított hívàs közben, nem jelentek meg az értesítések,kilépett az alkalmazàsokból. Nagyon szerettem azt a telefont. Aztàn Anglia előtt felmentem a telenor oldalàra telefonokat nézegetni és talàltam kettőt,ami szimpi volt, és akciós. El is küldtem Dodienak,hogy segítsen, meg Bokinak, és mindketten a xiaomit mondtàk,hogy az a jó.
Tegnap megjött a fizu, el is mentem a Mammutba,hogy akkor most! Na ott nem volt a készülék. Felhívtam a központi szàmot,hogy hol van. A westendben, corvinban, savoyaban. Kiràly! Akkor iràny a westend! Nagyon lelkes sràc volt az ügyintéző, de telefon, na az nem volt. Nembaj! Felhívtam a corvin telenorjàt,hogy van-e. Van. Szuper! El ne adjàk,jövök érte!
Beàllítàsokkal, csomagvàltàssal, mindennel együtt olyan egy óra alatt meg is lett a kicsike.
Tegnap este màr csengőhangokat àllítgattam rajta, meg üzenet hangokat, letöltöttem a jàtékokat, ébresztő hangokkal szórakoztam, leszedtem mindenféle progit,ami koràbban rajta volt.
Most örömködöm.
Ha beértem kivàlasztok valami csecse kis színezőt,amit a tok hàtuljàba berakok, és kész is!:)

Amikor káromkodni volna kedvem

Nagyon nehéz néha, hogy ne küldjem el egyik - másik kölykömet a jó büdös francba. Csak még ennél is csúnyábban.
Sosem vártam el egyetlen diákomtól sem, hogy szeressen, én se szeretek mindenkit. De tisztelem őket. Na ez az a tisztelet, amit sem tőlük, sem a szüleiktől nem kapok meg. A minimális.

Amikor egy gyerek közli, hogy "mert az Anna csak egy napközis" (what nincs is nálunk ilyen) akkor két okból megy fel bennem a pumpa.
Az egyik, hogy nem meri a szemembe mondani.
A másik, hogy ezt degradráló jelzőnek szánja. Mintha a napközisek nem lennének tanárok, mintha nekik nem ugyanaz lenne a végzettségük.
Tény, nem tartanak órát (van ahol igen) tény, délután vannak a gyerekekkel.
De baromi sok munkájuk van. Teljesen más egy fáradt gyerekcsapattal bármit is csinálni, mint egy frissel, teljesen más dolguk van.
Én szerettem napközis lenni, akkor is ha még a szakmán belül is a legalján helyezkedünk el hiearchiában.
Szerettem a gyerekekkel játszani, foglalkozni, beszélgetni, olyasmikkel törődni, ami a délelőtti menetrendbe nem fért bele.

9 hét (vagy ahogy egy kollegám mondta 36 tanítási nap, ebben az osztálykirándulás is benne van).

Mi megy haza?

Néha annyira szeretném tudni,mit mesélnek otthon a kölykök. Például hogy ment haza,amikor egy csúfolódás után azt mondtam,hogy ez mocsok viselkedés volt. Vajon azt mondta-e a gyerek,hogy őt mocsokoztam-e le vagy sem?
Hogy amikor nem mondom,hogy milyen óra van,akkor hazamennek-e azzal,hogy elmaradt az óra, holott volt, csak nem mondtam?
Hogy amikor másfél óra után nem megyünk ki, meg be kell jönni,akkor vajon az megy-e haza,hogy nem megyünk ki(gyanítom,hogy igen, az értékelések alapján).

8 hét. Ezt mantrázom. 8 hét.