Ki ad biztonságot kinek?

Közeleg a tanév vége (kollega kiszámolta,hogy 14tanítási nap van még!) és ilyenkor mindenki megkergül mi is.
De most elsősorban nem is emiatt kezdtem el írni,hanem a jövő tanév kezdete miatt.
Jönnek a kis törpék,akik nehezen válnak le a szüleikről,már a felvételin is láttunk ilyet, és erről eszembe jutott valami.
Hogy ki ad biztonságot kinek.
Van egy felnőtt emberpár,akik összehoznak egy gyereket, ő megszületik és...
És innentől válik igazán érdekessé a dolog. Mert van olyan szülő,akinek innentől a gyerek a biztos pont az életében. A gyereke határozza meg őt. A gyerek léte. A gyerektől válik ő valakivé,valaki fontossá(pedig az érdeklődés nem neki, hanem a gyereknek szól!)
Aztán ez a kis prüntyő növekedni kezd,más emberek is bekerülnek az életébe, lesz,akit a szüleje kedvel és lesz akit nem.
Ha a szülő az,aki biztonságot ad,akkor a gyerek bátran fog szeretni idegeneket is. Nem kell tartania tőle,hogy apa-anya megharagszik rá.
De ha a gyerek az,aki a szülőnek biztonságot ad, akkor az a gyerek nem mer majd szeretni,mert akkor apa-anya elől "orozza el"más az ő szeretetét. Nem mer majd más felnőtt felé nyitni, bízni. Viszont a gyerekek rendelkeznek egy ősbizalommal,emiatt képesek rá,hogy kb.bárkit a szívükbe fogadjanak. Ez alapból megvan, működik náluk. Nem tudják kikapcsolni. Viszont,ha a fenti eset áll fent,akkor rosszul fogják érezni magukat ettől. Frusztráltak és idegesek lesznek. Mert félnek tőle,hogyha mást is szeretnek,akkor azzal bánatot okoznak apának-anyának és az nem jó.

Itt lép be a képbe az óvodapedagógus vagy,ha nem volt ovis,akkor a tanító. Amióta tanítok,minden osztályomban volt olyan gyerekem,akinek valamiért én lettem a biztos pont. Mert nem csaptam be,nem hazudtam, mert meghallgattam,mert bármit kérdezhetett,mert nem tutujgattam halálra,de ha kellett ott voltam neki, mert segítettem, kiálltam mellette, mert úgy viselkedtem a gyerekkel,ahogy én elvártam volna a tanáraimtól,akikre a szüleim,akik nekem a biztos pont voltak,rábíztak.
Talán ezért is esik annyira rosszul,amikor egy szülő nem bízik meg bennem, amikor nem hiszi el,hogy én nem akarok rosszat a gyerekének,és a családjuknak sem.
Nem egy gyerek volt már a kezem alatt,akinek a kötődését felém,nagyon durván le kellett építenem,mert erősebb volt,mint az anyjához. De én nem vagyok az anyja, nem nekem kellene lenni az első személyhez,akihez fordul,ha valami baj van. (Konkrét est,egy babysittinges lányom volt,aki,amikor elesett hozzám szaladt vigaszért,pedig ott volt az anyja is.)
És mégis,közben ott motoszkál bennem,hogyha én is ellököm,akkor kihez fog szaladni,ha baj lesz? Kit fog megkeresni,ha segítség kell,ha a szüleiben valamiért nem bízik? Hogyan tudnám én segíteni,hogy ez a bizalom,ami a születésekor minden embergyerekben ott van, és valahol elveszett,helyreálljon?

Mese?

HuMiutan a multkor belefutottam a rossz mesevalasztasba, gondoltam most jol utana nezek,hogy mit nezzunk. Azt gondoltam, a Vegtelen Tortenet simán nezheto 9-10 evesen.
Hat a magyar szabalyok szerint 12-es.
Oke,akkor legyen Hook. Az is 12-es. Akkor Peter Pan. 12-es...
Gyerekkorunk meseinek nagyresze 12-es. Amiket mi 6-8-10 evesen neztunk,azokat ma nem ajanljak ennek a korosztalynak.
Nagyon gondolkodozom,hogy miert.
Amikor a kolykok stat warst meg avengerst neznek a moziban, amikor a gyerekeknek szolo filmek jo reszeben olyan poenok vannak,amik felnotteknek szolnak.
A fent említett mesek olyanok,amik utan beszelgetni kell, gondolkodni. Erzelmek vannak bennuk, ellenseg,akitol komolyan felni lehet.
Talan ezert korhatarosak. Csak nalunk.
Ami gáz...
Mert egyszer mind sirattunk mar meg mesehost, izgultunk nagyon, vagy féltünk  egy mesenel. De ezeknel mindig van feloldas, hiszen mindig gyoz a jo es feloldozas van. Baromi nehez dolog ez...
Raadasul a Vegtelen Tortenetnek eleg jo kis mondanivaloja van.

De majd jovore.

Úton a célegyenes felé

Egyik este nézegettem a facebookot és feldobott egy konyhabútort,aminek a színe és a stílusa nagyon közel állt ahhoz,amit én szeretnék. Igaz, a mosogatója a sarokban van,de jó lesz ez.
Írtam a tulajra,hogy mennyi,méretek,hol van,mikor nézhetnénk meg stb.
Múlt héten szombaton el is mentünk megnézni. Nekem tetszett, Bokinak kevésbé. Aztán végül aludtunk rá egyet és lefoglaltuk,hogy kell.
Persze kell egy asztalos,aki kicsit átszabja,de az is van. Boki megrendelte a hűtőt is, az is jön a közeljövőben. Már csak majd a burkolat kell, a tűzhely,mosogatógép,szagelszívó és megvagyunk a konyhával. Persze a burkolás meg ilyesmi nem most lesz, mert kizárt,hogy ráérne most bárki ezzel szöszölni.
De végre megint haladunk.
És a komplett konyhabútor,alsó-felső résszel egy százas lesz+szállítási költség Karesznak.:)

Megoldandó feladatok

Napok óta gondolkodom Artemisz posztjai alá érkező kommenteken.
Azon filóztam, hogy én miért nem látom annyira borzasztóan ezt az egész anyaság dolgot. Mármint tudom,hogy önfeláldozással jár,sokkal és hogy olyan nehéz lesz,amit el nem tudok képzelni. Látom a barátnőimen,hogy mit kíván meg ez a szerep egy nőtől. És tudom,hogy még annál is többet.
De valahogy úgy érzem,nagyon fel van ez fújva sokaknál,főleg az első/egy gyerekes anyáknál. Ők anyák lettek,másik kaszt,és az olyan egyszerű halandók,mint egy férfi vagy egy gyerektelen nő,hiába fordult már meg a keze között több száz poronty 0-18évesig,úgyse érti. Tényleg nem. Ez nem tagadom. Én mégis azt gondolom,hogy valami nagyon el van csúszva.
Nekem ez az egész gyerek téma olyan,hogy majd lesz és majd akkor átmegyek azon a hídon, de ha előtte semmilyen tervem,elképzelésem sincs,akkor baszhatom. Mert lesznek megoldandó feladatok. Sok-sok megoldandó feladat. Kezdve az ellátásától a tanításán,nevelésén át. És ameddig a kölykeim fel nem nőttek, addig úgysem tudom,hogy jól csináltam-e. De ha 4, évesen el tudják pakolni a saját ruháikat, megmosakodni egyedül,a saját kis mikrokörnyezetüket rendben tartani, a saját szisztémájuk szerint,ha sokat nevetnek majd és ki tudják fejezni az érzelmeiket, tudnak és mernek kérdezni és segítséget kérni,akkor elégedett lehetek majd magammal.
Addig minden más csak egy ígéret,egy remény.
Meg egy csomó megoldandó feladat.

Kedves fidesz szavazók!

Bár a többségetek nem néz engem embernek,hiszen nem elég,hogy pedagógus vagyok,de liberális ellenzéki is,mégis most hozzátok szólnék!
Ha majd nem lesz orvos,aki elássa a beteg anyádat,
Ha majd nem lesz tanító,tanár,óvónő,aki tanítsa a gyereked,
Ha majd nem lesz busz,mert nem lesz sofőr,ami elutaztasson szavazni,
Ha majd nem lesz nővér,aki kicserélje az ágytálad,
Ha majd nem lesz mentő,ami bevigyen a kórházba,
Ha majd kórház sem lesz,mert személyzet híján bezárják,
Ha majd nem lesz vonat, mert nem lesz,aki vezesse,
Ha az esti mesét az unokádnak majd skypon keresztül meséled,
Ha a gyereked csak évente néhányszor láthatod(vagy még ritkábban),
Ha nem lesz más csak a közmunka,
Ha megépül a kerítés,de nem az idegent tartja kint,hanem a magyarokat bent,
Ha majd rájössz,hogy menni kellene,de már nem lehet....

Na majd akkor kedves fidesz szavazó,gondolj arra,hogy te akartad ezt, te szavaztad meg a kétharmadot, téged vertek át, tévesztettek,vettek meg... Majd akkor talán szóbaállsz velem,meghallgatod az érveimet.

Igaz,én akkor már szintén,annyi társamhoz hasonlóan leszek migráns egy másik ország másik városában.

Rugalmas

Beszeltem a fonokommel. Egy kicsit most jobb,mert egyelore ugy nez ki,sok meloval ugyan,de megtarthatom az allasom.
Nagyon jolesett,hogy ugy ereztem,hogy segit nekem, hogy nem vagyok egyedul egy sereg szulo ellen,aki nem kerdez,nem jon be,nem erdeklodik. De itelkezni,velemenyt mondani,azt tud.
Meg most mar sut a nap,jon a jobb ido,nekem is több lesz az energiám.
Azt mondta a fonokom,hogy jo hogy rugalmas vagyok es hogy van onreflexiom. Elismerem ha hibázok.
Fura,mert erre a kepessegre is az mttben tettem szert. Nem volt konnyu meccs magammal,de haladok.
Beszelek meg majd az iskolapszichologussal is, aztan meglatjuk a kovetkezo lepest.

De feladni ugysem fogom. Az nem az en stilusom.

Otthon 3

Annyi a de annyira magam ala kerultem az ertekelesektol,hogy penteken már ahhoz sem volt kedvem,hogy az agybol kikeljek. Nagyon kiborultam. Nem gondoltam,hogy ennyire kiborit. Tenyleg nem a jogos, hanem az igazsagtalan része miatt.
De tudtam,hogy anyosom készül,var minket, ugyhogy osszeszedtem magam es lementunk.
Es ennel jobbat nem is tehettunk volna.
Olyan nyugalom es beke volt es annyira de annyira jó volt egy kicsit gyereknek lenni. Annyira gyereknek erezhettem magam,hogy megfordult a fejemben,hogy kerek kakaot is. Pedig azt en nem szoktam inni. Kulonben is a fozos kakaot szeretem, amit nagyapa fozott, es azt eddig csak Alyrnak sikerult anno valamennyire reprodukalni.
Szoval nagyon kellett. Hogy csak azt csinaljam,amit mondanak. Anyosommal-aposommal beszelgetni, es szombat este Bokival setalni a szakado hoesesben es hogolyozni es hoembert epiteni, kipirulva hazaerni es a vetett agyba bezuhanni.
Nem tudtam, hogy nekem erre ekkora szuksegem van. Tegnap egeszen keson indultunk haza.

Anysomnak nagyon tetszett,hogy en szombaton egesz nap pizsamaban voltam.:)) Egyszeruen nem akartam feloltozni, ugyse megyunk ki, es olyan jo volt igy.

Es Boki is toltodott kicsit. Sokkal tobbet nevetett,mint szokott es nyugodtabb is volt.

Mar csak a sajat anyukamhoz kene hazajutnom valamikor ilyen ottalvos hetvegere. Mert olyan mar nagyon regen volt.

Értékelés

Megkaptam az ertekeles eredmenyet. A gyerekek ugy ertekeltek,ahogy arra szamitottam. Tudom,hogy szeretnek es jo nekik velem lenni.
A kollegaknál is az az átlag,hogy szívesen dolgoznak velem,könnyű velem beszélni.
A szülők viszont nagyon nem elégedettek és olyan vádakat is kaptam,amik nem igazak és ez azért esik szarul,mert ha odajön,rám ír,akkor leülünk,elmondom megbeszélem, leírom,megindoklom,válaszolok a kérdésre. De nem jön. Nem kérdez,nem ír. Sőt amelyik felajánlja, hogy segítene,az is leírja,hogy segítséget kértem tőle..(zene és foglalkozás ötleteket,hogy még mivel lehetne színesíteni a délutánt). Nem az a bajom,hogy bajuk van velem,tudtam,hogy nem elégedettek,hanem az,hogy nem jönnek oda. Két szülő volt,aki nekem írt és nem harmadik személyben beszélt rólam. 11töltötte ki a kérdőívet.
Mondjuk a kedvendcem az,ahol a szakos főnököm mondta állítólag,hogy nem tudok matekot tanítani... Értitek,ha ez igaz is,nem nekem, hanem szülőnek. Én soha nem mondanék kollégáról semmi negatívat szülőnek. Akkor se ha kérdeznek.
Most még jó pár napig szomorú leszek emiatt,mert bár ott vannak a kollégáimtól kapott pozitívabb visszajelzések, meg a gyerekek,de az amúgy is szar helyzetet ez csak rontja.
Nagyon gondolkodom azon,hogy bemegyek a főnőkömhöz és rákérdezek,hogy mi velem a tervük,mert ha az,hogy nem tartanak meg,akkor mondjuk elkezdek lassan nézelődni,tervezni, hogy hova,mit. Ha àtraknak máshova,nekem az is jó,mert abban szinte biztos vagyok,hogy átraknak máshova és tippem is van ki kerül a helyemre. Meg akkor mondjuk,ha tudom,hogy nem maradok,akkor nem probalok kommunikalni a kollegammal,mert felesleges ezzel kuzdenem. Mert hat ezt is megkaptam am,hogy szar koztunk a kemia es a kollegam kuzd mindennel. De en hiaba mentem,hiaba kerdeztem,hiaba irtam,szoltam neki,hogy itt vagyok és együtt.... Valahogy szepen lassan kicsusztam a mindenbol.
Olyat is kaptam,hogy nem csinálom szivvel-lelekkel es h mindig sietek el ha vege a munkaidonek. Hat boccs,hogy van eletem es igen,elofordul,hogy sietek el,mert dolgom van.
Meg a masik kedvencem,hogy ures a termi fizetünk. Valoban. Mert nem abba keszulnek el a projektmunkak eredmenyei,de peldaul a legutobbi anyagot megkapjak a kolykok nyomtatva es beragaszthatjak, ahogy az enekorai dalokat is beragasztjak minden enek oran... De a szulok szerint az sincsen,pedig van.
Teny,hogy nem az eletemet teszem fel erre es teny,hogy elofordul,hogy a tulelesre jatszom, de nem vagyok szar es ugy erzem,hogy addig,ameddig nem jonnek oda es nem mondjak a szemembe a kerdeset,addig rohadtul igazsagtalan ez az egész. Mert bejohetnek barmikor,ha erdkli oket egy ora,jojjenek,csak elozo nap szoljanak, ha erdekli oket egy delutanunk,jojjenek be,nezzek meg en nem fogok kirakatot tartani nekik. Ha bajuk van mondjak meg,irjanak ram.
De nem. Mert az mar nehez lenne. Igy nevtelenul egyszerubb irni, egyszerubb tamadni, mert azt gondoljak,hogy nem fogom.megvedni magam.

Valoban nem, mert inkabb otthagyom az egészet a fenebe es elmegyek 4-6oraban egy boltba eladonak, vagy mas gyerekere vigyazni es mellette korrepetalni penzert,mint ez. Mert a faszomnak kell a felelosseg,ami ezzel jar,meg az almatlan ejszakak meg a kattogas,hogy hogy feleljek meg 44+x felnott es 22 gyerek kivanalmainak. En tudom,hogy tudok tanítani, tudom,hogy alkalmas vagyok erre, de valoszinuleg nem ebben az osztalyban,barmennyire is szeretem a kolykoket es ok engem.
De az is lehet, hogy kitanulok valami eletvitel segito szakmat es jobban fogok keresni masok problemajabol,mint valaha. Az most ugyis divatos..

Es a legszarabb egyebkent az egeszben az, hogy ugy erzem egyedul uszom a mentocsonak fele, es senki nem nyujtja le a kezet. Az elozo helyen legalabb a kozvetlen kollegammal osszezartunk kifele es a munkacsoportom tagjai es osszetartottak. Most kivul vagyok a korokon...

Túlterhelt

Tegnap korrepetálni voltam az egyik kislányt. Eleve rossz kedve volt, próbáltam valahogy kicsit felviditani,de nagyon nem ment. Komolyan szenvedés volt az a 40 perc,ameddig gyakoroltunk(es muszáj volt).
A végén mindig játszom velük. Most amőbáztunk, és akárhogy igyekeztem,nyertem, pedig több alkalmat is hagytam neki,hogy nyerhessen. Na ekkor eltörött a mécses és csak nehezen sikerült megvigasztalnom.

A nagymamájával beszélgettünk,hogy a kiscsaj nem tud veszíteni, mostanában egyébként is rossz kedvű és hogy ez vajon miért lehet.

És akkor hazafele gondolkodtam a saját 22 gyerekemen,meg a többieken,akikkel dolgoztam.

Azt mondjuk,a gyerekek túlterheltek. Valóban,több a tananyag,de azt hiszem nem ez a fő gond. A fő inkább az,hogy olyan problémákkal is meg kell küzdeniük,amik nem nekik valóak. A szüleik olyan érzelmi terheket tudnak akaratlanul is a gyerekeikre rakni,ami nem egészséges. Emellé ott vannak a kortársak is,nomeg a többi felnőtt.
Az én szüleim sem éltek boldog házasságban,mégsem kellett sosem aggódnom azon,hogy engem szeretnek-e,én biztonságban vagyok-e. Anyukám,ha lettek is volna,biztosan nem velem beszéli.meg a pasiügyeit,ahogy az apámmal való konfliktusaikhoz sem volt semmi közöm. Gyerekként,gyerek gondokkal kellett megharcolnom. Szerencsés vagyok,mert ezekhez mindenféle stratégiákat is kaptam.

A mostani gyerekek többsége nem kap. Nem tanul meg veszteni, nem tanulja meg feldolgozni a veszteséget, nem tudja mi van olyankor,ha a dolgok hirtelen megváltoznak és itt olyan apróságra gondolok,hogy túlmennek a busszal a megállón. Nincs a hátuk mögött a biztonság,mert anya-apa már nincs együtt és rosszabb esetben még gyűlölködés is megy közöttük. Ott vannak ezek a szerencsétlen kis porontyok totál egyedül, és nem tudják mihez kezdjenek. Ja és sokszor még egykék is,nehogy már legyen egy testvérük,akivel összefoghatnak a világ ellen.

Amikor kislány voltam,nekem azt mondták a szüleim,az a dolgom,hogy tanuljak,játszak, gyerek legyek. Ennyi. És valóban nem volt más feladatom. Csak olyan gondokkal terheltek,amivel meg tudtam küzdeni.

Nagyon nem lennék gyerek most, amikor a felnőttek sem találják a helyüket a világban.

Anyukamnal

Hétvégén végre hazajutottam anyuekhoz. Szeretnék többet menni,de olyan nagyon messze tud lenni télen a hidegben... Mert ha mar bringazhatok,akkor juhu, nincs messze.
Szóval hazamentem es egy csomo dologrol beszélgettünk, többek között az apás szülésről.
Anyu engem és a húgomat apa nélkül,az öcsémet apuval szülte.

Én sokat gondolkodom ezen a témán, főleg így,hogy lassan minden barátom szülő.
És nem tudom. Azt tudom,hogy szeretném ha bent lenne valaki, de nem biztos,hogy Bokit szeretném bent tudni.
Ez az egész szülés téma nekem annyira női dolog,hogy a dokin kívűl úgy érzem, nincs helye bent más férfinak(máskor meg tökre szeretném,ha lenne). Inkább úgy képzelem el,hogy anyukám meg a kishúgom,esetleg anyósom váltásban vannak velem, a férfiak meg kint a kispadon törögetik a kezeiket.

Olvastam egy cikket, amiben egy anyuka kifejti,hogy ő elsősorban felnőtt ember és nő és másodsorban anya, hiszen az első kettő kellett ahhoz,hogy a harmadik megvalósuljon.

Azt gondolom,hogy nagyon kevés olyan férfi van a világon,aki nőnek tudja tekinteni az asszonyt, miután látja a világ egyik legkiszolgáltatobb helyzetében. Vannak ilyen férfiak, de előre sose lehet tudni,hogy pszichésen ez hogy hat rájuk. Szerintem épp elég sokk,hogy felelőssé váltak egy életért. És én azt szeretném,hogyha lehet, hogy gyerekszülés után is elsősorban nőnek lásson Boki.
Azok a férfi ismerőseim, akik bent voltak a gyerekük születésénél, és meséltek róla,mind csodaként élték meg. Akik nem, azok meg másfajta csodaként.

Anyuval tanakodtunk azon is,hogy nem lehet-e ennek a sok-sok válásnak az egyik oka az,hogy a férfiak nem látják a nőt a gyerekük anyjában. Csak az anyát. Biztosan köze van hozzá,még ha nem is tudatosan.

Beszélgettünk még az mttről is,hogy voltam a következő évi csapvezek egyik csapattaliján, hogy kicsit segítsek nekik a jövőre nézve.
Nagyon kíváncsi lennék,hogy hasznos volt-e és hogy a gyakorlatban tudják-e majd hasznosítani,amiket mondtam. Rettentő érdekes élmény volt rangidős mttsnek lenni egy mtts társaságon belül és nagyon vicces volt Zsolti reakcioja arra,hogy én nem csak hogy jártam,de együtt is éltem Alyrral.