Veszekedés az erdőben

Elmentünk őszőlni Bokival Visegrádra.
A szállodában esküvő volt épp. Fekszünk az ágyban, olvasunk mind a ketten,amikor írdatlan nagy ordibálásra lettünk figyelmesek. Meg arra, hogy valaki nagyon sír. Meg kéri a másikat, hogy ne bántsa. Rettentő ijesztő volt. Kintről jött az erdőből. Boki le is szaladt,hogy segít a csajnak, más vendégek is elindultak lefele, de addigra a helyi erők is kimentek szólni a párnak,hogy legyenek kedvesek ezt abbahagyni.
Több dolog is eszembe jutott. Az egyik hogy mikortól van jogunk beleavatkozni egy ilyenbe.
A másik,hogy én az 50 kilómmal max segítséget tudok hívni.
A harmadik meg az,hogyha az én esküvőmön viselkedne így valaki a násznépből,azzal többet nem beszélnék. Elvárnám,hogy képesek az emberek normálisan viselkedni,ahogy egy felnőttől ez elvárható.
Ja meg hogy nem tartanám az esküvőmet olyan helyen,ahol mások is vannak.

Nagyon fura álom

Álmomban megint egyszerre voltam diák a saját osztályomban és tanár is. Új gyereket kaptunk,mert a suli benevezett valami HHH programba és minden osztály kapott egy új gyereket. A mienk lány volt, cigánylány. Idősebb mint mi és furcsa is volt,hogy miért épp hozzánk került. De haragos akkor lettem,amikor az apja elkezdte előadni,hogy ők jaj de szerencsétlenek,mert a kislány anyja így meg úgy és a kislány is majdnem meghalt...és csak mondta és mondta,közben a lány meg sírt és ettől a diákjaim is szépen sorban sírni keztek és én dühös lettem,hogy manipulálják őket,hogy ezzel akarnak előnyt szerezni. Én nem sírtam és kb.le is toltak érte,hogy nincs is lelkem.
Aztán a gyerekkori sulim folyosójára kerültem,már felnőttként loholtam valahova, és közben a kollegámmal beszélgettük, hogy az új kislány hogy illeszkedik be az osztályba, és lesz egy értekezlet,ahol majd megbeszéljük a tapasztalatokat.
Aztán meg bizonygatnom kellet, hogy nem az a gondom,hogy cigány,hanem a manipuláció,amit utálok.

Fura dolog ez, hogy álmomban is előjön.

Azt hiszem

Az egész valahol ott van jelen,amikor baromi dühös vagyok,mert buliból nagyob részegen jött haza,de azért viszek neki gyrost meg előző nap csupa másnapos kajával töltöm meg a hűtőt.
Ő meg,amikor vérvétel után megyek hazafele,habos kávéval vár.

Apró dolgok

Rá kellett jönnöm,hogy szeretek lakáskiegészítőket venni. Türcsit, konyharuhát, tároló dobozokat, mindenféle bigyót,amitől kivsit szebb lesz a lakás. Még szennyestartót is.

dopo 32

Akartam írni egy bejegyzést még a szülinapomon, hogy mik is történtek meg ilyesmi, aztán mégse írtam semmit sem. A 31.évem legérdekesebb eseménye az eljegyzés volt.:)
Nehéz év volt, sok feszültséggel, idegeskedéssel, rosszkedvvel, bizonytalansággal. Főleg a meló miatt.
Közben mindenfélén szoktam gondolkodni, amikből aztán mégsem lesz poszt. Például a barátaimon, a munkámon, a jövőnkön, (ezen meglepően sokat), azon, hogy én kb.egy tanévre látok előre, de arra se igazán, hogy fogalmam sincsen mi lesz például jövő ilyenkor. Sok tervem van, és egyik sem tőlem függ.
Nem szeretem, amikor nem látom előre, hogy mik fognak történni, amikor nem tudok terveket készíteni, hogyha A-terv nem valósul meg, akkor B-terv legyen vagy C-terv vagy D-terv. Utoljára azt hiszem 6 éve volt ilyesmi, amikor karácsonyra hazajöttem Genovából.
Új személyi edzőt is kellene találnom, mert nem fogok tudni eljárni a mostanihoz, mert messze van, de ameddig nincsen meg az órarendem, addig nem tudok ezzel sem haladni, ahogy a magánóráimmal is nehezen. Bár legalább már a tankönyv csomag meglesz hozzájuk. Tervezgetem fejben, hogy hogy építsem fel az ének órákat negyedikre, a termikről még fogalmam sincsen, mert előbb egyeztetnem kell a kollégákkal, és a tesiket sem tudom, hogy mikor tartom én és mikor nem. Más óráim meg nem lesznek, mert a matekot nem én tanítom. Ez is felvet ugye kérdéseket, hogyha mégsem fogok jövő nyáron nagy pocakkal, vagy már egy kisbabával létezni, (meglepetés, ez lenne az A-terv a jövőre nézve, de ha valami hát ez egyáltalán nem tőlem függ) akkor vajon mi lesz velem. Mert matekot nem adnak a kezembe (szerencsére) de nem tudom magyart adnak-e majd. Megjegyzem, sokkkal szívesebben tanítanék magyart...
Kicsit állnak a dolgok mindennel, mert ameddig nem kezdődik el a tanév, addig semmivel sem tudok igazán haladni. És ez zavar. Szeretnék már előre látni dolgokat.
Közben van néhány számomra fontos ember, akiért aggódhatok, mint mindig. Vannak, akiket legszívesebben felpofoznék, hogy térjen már észhez, de nem lehet. Van, akit meg csak azért pofoznék fel, mert nekem jólesne.

Az utóbbi időben rá kellett döbbennem, hogy én nagyon nem vagyok PC. Sosem leszek az. Az alapvető emberi tiszteletet megadom másnak (például nem szólok be valakinek a villamoson, csak mert nem tetszik ahogy kinéz), de nem vagyok PC. Nem gondolom azt, hogy mindenkit, minden baromságával együtt el kell fogadni. Nem, engem sem. De békésen hagyni kell egymást élni és nem lépten-nyomon megalázni másokat azért, amilyenek. Lehet, hogy ez valahol üti egymást, nem tudom. De ahogy nekem jogom van úgy élni, abban hinni, amiben akarok, és azt csinálni ami jólesik, mindaddig, ameddig másnak ezzel nem ártok, úgy azt gondolom, ez másokra is érvényes. Felőlem szeretheti valaki a saját nemét, lehet vegán(bár rájuk most épp ki vagyok akadva, de ez egy hosszú történet), lehet bigott katolikus vagy muszlim, ameddig engem nem akar megtéríteni, addig csinálja.
Viszont, onnantól, hogy téríteni akar, onnantól be fogok szólni, onnantól nem leszek kedves (főleg ha nem hagyja abba), onnantól nem vagyok elnéző és jófej.

Aztán írni akartam még a táborról, hogy milyen volt. Háttő... Voltak nagyon jó részei (beszélgetős este, csillagnézős este, a pultozás utolsó este, éneklés a konyhában) és voltak nagyon rossz részei is (amikor nem az érkezett, amit kértem, amikor nem volt elegendő alapanyag, amikor elcsesztem a vegán kaját...). alapjáraton jó volt, de jövőre kihagyom a tábort. Pihennem is kell, meg ha az A-terv életben lép, úgyse lesz rá energiám és időm. Sajnáltam, hogy idén alig beszélgettem valakivel, hogy kevesebb időm volt a táborban lenni a konyhán kívül.

Nemsokára vége a nyárnak, jövőhéten ilyenkor már túl leszek egy tantestületi tanévnyitón, már meglesz a mikor-mit-melyik osztállyal, talán a szakköröm is elindulhat (jah igen, szeretnék szerepjáték szakkört).

Hát ennyi.

Hogy lehet

Még mindig nem hiszem el és még mindig mosolygok,ha arra gondolok,hogy menyasszony vagyok. Én. Én,aki mindig csak mások esküvőjének örült,mert sosem hitte el,hogy valaki annyira fogja szeretni,annyira fontos lesz valaki számára, hogy azt mondja "veled szeretném leélni az életem". Amióta az eszemet tudom mindig ott volt a kis háttértárban,hogy szeretném ezt, de mindig meggyőztem magam,hogy nem fontos, hogy nem ezen múlik,hogy ez csak egy jelkép, de hát ettől még szerethetik egymást emberek. És valóban,ez egy jelkép, annak a jelképe,hogy errefele haladunk,hogy a csatáink a veszekedéseink a nehézségeink ellenére,mi együtt szeretnénk megküzdeni a külvilággal,hogy számíthatunk egymásra,hogy a másik jólléte fontosabb a sajátunknál,hogy a legfontosabb személy az életünkben az az ember,akit a társunknak választunk.
Annyiszor kérdezték tőlem,amióta Boki van nekem,hogy mikor fog eljegyezni és én annyiszor mondtam,hogy "ha majd úgy érzi!" és olyan sokat beszélgettünk erről,de mindig csak valami homályos,távoli valamiként, hogy már-már úgy éreztem igazából sosem fog eljönni a pillanat. Bokinak, a hegyről lefele el is meséltem,hogy leginkább ahhoz az érzéshez hasonlít ez most,mint amikor 11-12 éves lehettem és nagyon nagyon nagyon szerettem volna egy saját kazettás magnót. De tudtam,hogy csórók vagyunk és a szüleim is mondták,hogy nem fogom megkapni karácsonyra,mert drága egy ilyen. És én el is engedtem a dolgot, de azért nagyon vágytam rá. Aztán eljött a karácsony este és ott volt a fa alatt a magnó és én annyira megdöbbentem és annyira örültem neki,hogy percekig csak nézni tudtam és nem hittem el,hogy ez nem álom. Nem bőgtem,csak majdnem és nagyon boldog voltam.
És amikor Boki letérdelt elém,akkor annyira megdöbbentem és annyira nem hittem el,hogy ez most itt tényleg megtörténik velem,velünk, és már potyogtak is a könnyeim, hogy azt szavakba nem lehet önteni. Sok helyen és sokféleképpen képzeltem én el ezt az egészet,de ez álmomban sem jutott eszembe. Hogy ott,a világ tetején, talpig túrában, egyszer csak megtörténik.
Nem hittem el, hogy engem ennyire lehet szeretni, hogy az a szeretet,amit én adok,és ami nekem normális,hogy adom, az viszonzásra talál,  hogy én megérdemlem ezt a szeretetet,hogy méltó vagyok rá. Mert én semmi extrát nem teszek. Azt csinálom,amiben jó vagyok, gondoskodom, aggódom(néha túl sokat is),megoldom a próblémákat, igyekszem otthont teremteni a lakásunkból, figyelni, szeretni,ott lenni,amikor kell és háttérben maradni,amikor arra van szükség.
Lassan esik csak le, hogy nem egy álomba csöppentem, hanem valóban az enyém a szőke herceg és én az övé vagyok. És erről most már az idegenek is rögtön tudni fognak,ha a kezemre néznek.:)

Utazás a trollokkal utolsó fejezet

Visszaértünk Bergenbe, oda,ahol először szálltunk meg. Az odaúton rendesen felhevültem a kocsiban,igy megvaltas volt a hűvös lakás.
Mindenki elment boltba,csak en nem,mert en ocsemmel telefonaltam.
Vacsi utan meg lementünk a partra belemenni a labunkkal a vizbe meg naplementet nezni.
Olyan szabad es boldog kis este volt mint amikor kamaszként ültünk a stégen.
Reggel kicsit késve indultunk el, a bergeni reptéren nem lehet dohányozni,ettől Boki nagyon kiakadt.
De azért egész sima útunk volt.

Összegezve, nagyon jól éreztem magam és sikerült sokat pihenni is,ami már kellett mind a kettőnknek.

Utazás a trollokkal hatodik fejezet

Este eldöntöttük,hogy nem megyünk fel a Kjeragboltenre,mert 5 óra lenne csak az út. Helyette találtunk egy prospektust, amiben volt egy Trollpikken (Trollpöcs) nevű szikla,alig egy órányira. Hát király! Ide kell menni!
Kicsit nehezen keltem reggel, a fiúk elmentek boltba,mert itt este 6 után nincs alkohol, és vettek sört meg szendvicsnek valót.
Aztán elindultunk.
Útközben megálltunk egy brutálisan nagy sziklás helyen,ami egy geopark volt,ahol magma kövek voltak. Jól fel is másztunk rájuk.  Nagyon élveztem,mászni. Addig ugyanis nem fàjt a térdem,ami reggel óta rögzítőben volt,mert annyira fájt. Ha sétálnom kellett rajta,akkor fájt. Ha mászni,akkor nem. A kocsiban is előre kellett nyújtanom(én ülök középen). Szóval másztunk, meg csináltunk epic fotókat.
Aztán elmentünk a Trollpöcshöz, amire kicsit nehezebb volt felmászni, de rendületlenül másztunk, ott nagyon fújt a szél és fotókat is csináltunk. Annyira jókat röhögtem azon,mennyit bénázom,hogy elfelejtettem videót csinálni. Pedig tervben volt egy prezentáció, de ez van.
Virággal elég sok mindenen tudunk visitva röhögni.
Hazafele megnéztük Stavenger óvárosát,ami sok egyforma fehét faházból állt, meg az olajmúzeum előtti játszóteret,ami annyira lepukkant volt,mint otthon a régi fém játszóterek. Kb.az első elhanyagolt dolog volt,amit itt láttunk.
Este meg annyira faradtak voltunk,hogy nevetős videókat néztünk youtubon,amit kiraktunk a tvre. Olyan egy óra magasságában aludhattam el.

Azt hiszem megint elfelejtettem,hogy a Preikestølen után még megnéztük a nagy kardokat is.

Gondoltam rà,hogy összeválogatok 100-150 képet majd és tartok egy-két mesedélutánt azoknak,akiket érdekelhet nálunk, a naaagy tvre kirakva a képeket.

Most màr megyünk vissza Bergenbe,onnan meg holnap haza.

Utazás a trollokkal ötödik fejezet

Szóval miután kiszálltunk a kocsiból, nekivágtunk egy újabb hegynek. Ez valamiért kevésbé volt megterhelő,pedig többet kellett mászni. De valahogy élveztem. Eleve úgy keltem reggel,hogy ma rendben vagyok magammal,tetszik a tükörképem.
Aztán fent a tetőn fotóztam össze-vissza,mint egy őrült. Fogtam a Vándort és itt is-ott is csináltam képet a Preikestolenen. Közben egy jegyespárt fotóztak talpig cuccban. Mondom Bokinak,hogy nézdmár mekkora menő, aszondja erre: jó akkor most elvonom a figyelmed, és térdre ereszkedett.Én meg azonnal megkérdeztem,hogy "De most tényleg?" És már bőgtem is. Persze a kérdés elhangzása után igent mondtam.
A gyűrű viszont nagy az ujjamra,mert a hüvelykujjamon hordott gyűrű alapján van a méret.:)) De ettől még gyönyörű,csodálatos,elképesztő.
Sosem hittem,hogy egyszer valaki megkér. Persze álmodoztam róla,de nem hittem el igazán.
Aztán végighívtam mindenkit,hogy "Itt ülök a Preikestolen tetején és menyasszony vagyok!!!"
Volt,aki sikított,volt aki sírt, volt aki csak nem jutott szóhoz. Boki a családtagjaimat hivogatta,hogy áldásukat adják ránk.
A gyűrű most a nyakamban lóg,mert félek,hogy elvesztem.
Hazafele még elmentünk a viking kardokhoz,aminek nem jut eszembe a neve,de nagyon epic.
Most meg itthon ülök,várok a soromra a fürdéshez.
Nagyon nagyon boldog vagyok. Nagyon.

Utazás a trollokkal negyedik fejezet

Hihetetlen nehezen keltünk reggel. Úgy éreztem soha többé nem fogok tudni lábra állni.
Összekapartuk magunkat, beszálltunk a kocsiba és irány Stavenger. Amire nem voltunk felkészülve az a vízesés volt útközben,ami ilyen úristen basszuskulcs volt. Órákat el tudtam volna ott létezni. Aztán átmentünk a másik vízeséshez,ami valami 600 méter magasról zúdúl alá. Egészen sokáig ki lehet mászni a köveire. Ott készület az epic-romantikus képünk Bokival.
Aztán kompoztunk is. Este meg a szálláson megnéztünk a képeket meg zuhanyoztam. Életemben zuhanynak ennyire nem örültem,azért emelem ki. Hajat mostam meg áztam egy kicsit. Jó meleg víz jött a zuhanyból,amit fel lehetett csatolni és így alá tudtam állni. Fokozatai is voltak, masszázs meg eső hatású is.
Meg főztem vacsorát ötünknek. Bolognai-szerűséget.
Elképesztő mennyire elfáradtam már.
Most úton vagyunk a Preikestolenhez, mert az a kevésbé nehéz túra. A térdem konstans fáj,de már meg sem lepődöm.
Jó lenne,ha lenne egy merengőm,mert akkor abba tölteném az emlékeket,és az sokkal könnyebb,mint leírni. Mert azokat a vízeséseket nem lehet leírni.