A nonaprol eszembe jutottak a viragok, a viragokrol, hogy en hany megszaradt rozsafejet orizgetek otthon, errol egy tortenet egy fiurol meg egy lanyrol es hogy a fiu mennyire haragudott a lanyra, mert az elozo pasijatol kapott rozsa meg az ajtajan volt.
En sosem dobaltam ki a masoktol kapott cuccokat. Volt, amit, amikor jelentoseget vesztette, elajandekoztam, es kerultek mar a szemetesbe rozsafejek mert nem emlekeztem kitol kaptam. De ahogy azok az emberek, akiktol a viragot/bogret/plusst/akarmit kaptam, reszei voltak, alakitottam rajtam, nekik is koszonhetem, hogy az vagyok, aki, ugy valahogy ezek a targyak is hozzam tartoznak.
Van peldaul egy, tigrisem, egeszen pici, befer a zsebembe. Majd egy evig lakott is ott. Ez a kis tigris, akit Mütyűrnek nevezten el kb.10 eve, most a hatizsakomban lakik, es elkiser majd csutortokon a mutetre is.
De vannak emberek,akik mindent kidobnak, eltuntetnek az eletukbol, ami a masikra emlekezteti oket, akar a baratjuk volt akar a szerelmuk. Valahol megertem oket, mert fajdalmas ha valami emlekzetet arra, aki kedves volt nekunk de valamiert mar nincs velunk, es valahol megsem ertem.
Talan mert nekem fontos a multam, a gyokereim, hogy honnan jottem, mibol valtam azza, aki vagyok es egyik korabbi enemet sem szegyellem. Tetteket banok csak. Amikor valakit bantottam, aki nem erdemelte meg.
2 megjegyzés:
En sok mindent azert dobok ki, mert nincs annyi helyem es mar nem fontos.
En sok mindent azert dobok ki, mert nincs annyi helyem es mar nem fontos.
Megjegyzés küldése