Iskolai bàntalmazás

Minden gyerek vàrja,hogy iskolàba menjen. Új gyerekek,új közösség.
Nem emlékszem az első osztàlyomra,nem emlékszem,hogy bàntottak volna,mert volt baràtom. A tanítónénim gyökér volt,el is jöttünk a suliból.
Màsodikban màr nehezebb volt. Én voltam az új làny. Persze sokakat ismertem a telepről,ez nem tette könnyebbé a dolgot. De azért voltak baràtaim, csak nem sok. Újabb idióta pedagógus, iskolavàltàs. Itt jó volt nekem. Jó volt az osztàly. Összetartó,de befogadó, szerettek itt és én is szerettem itt.
Aztàn megbuktam és bekerültem a b-sekjözé, a maradék osztàlyàba. És itt màr bàntottak. Eleve bukott voltam. A többiek meg butàk. Màrmint, tényleg butàk voltak. Koràbban megúsztam a Kàllayakat, itt volt belőlük egy, aki àllandóan ütött, a többiek meg kussoltak, hogy ne őket üsse.
A következő évben összevontak a màsik két osztàllyal a c vel meg az a val. Megint A-s lettem. De nem lett jobb. Itt sem voltunk odàig egymàsért, itt is ment a folyamatos cseszegetés.
Közben megismertem a HPCseket és ez sokat adott nekem. Voltak baràtaim, akik miatt érdemes volt túlélni, akkor amikor a fiúk, akikkel baràtkoztam,nem voltak bent.

Aztàn középiskolàba mentem, és azt gondoltam,hogy jó lesz! Reménykedtem,új baràtok, ismerősök stb.

Ha nem lett volna az mtt, én nem tudom hogy küzdöm végig. Mert mindenért utàltak. A ruhàim miatt,mert tanulni akartam, mert olvastam, mert soha nem jártam diszkóban, nem pasiztam, nem füveztem, mert kérdéseket tettem fel... Tényleg,mindenért utàltak. De azért ha töridoga volt, tőlem kérdezték az évszàmokat(én meg szemét voltam egy idő utàn és rosszakat mondtam), a hàzit rólam màsoltàk... Egészen addig fajultak a dolgok,ameddig egyszer elkezdtek óràn mindenfélét dobàlni a hajamba. Biosz óra volt. Azért emlékszem rà,mert szegény Bélabàcsi annyira megdöbbent,hogy percekig nem bírt szólni. Mert elegem lett. Felpattantam az asztalomtól és elkezdtem üvölteni,hogy mi az istent àrtottam én,hagyjanak màr békén, és elrohantam.
Amikor meg akartak verni,mert szerintük elterjesztettem,hogy valaki terhes, a tanàrok kísérgettek a metróig, hogy ne bànthassanak.

Nekem szerencsém volt,nem volt még cyberbulling, ha kiléptem a suli kapujàn, akkor ott voltak a baràtaim.
És a mostani gyerekeknek?

Beszélgetős

Arra mentem be,hogy valamiért àll a bàl. Nem értettem mi történt. Utàna jàrtam.
Bementünk a lànywcbe beszélni a kiscsajjal,akit a többiek hibàztattak.
És akkor elkezdett sírni. Mert ő akàrmit csinàl, mindig bàntjàk, mindig kipécézik, és ő màr ehhez elfàradt és elege van.
És csak sírt és sírt, és ott ültem vele szemben, és sajàt magamat làttam, majdnem ugyanennyi idősen.
És aztàn megkérdezte tőlem,hogy nekem nem fàj,hogy a lànyok utàlnak? Mert utàlnak.
Mondtam,hogy tudom, és dehogynem fàj, és persze rosszul esik, de én felnőtt vagyok és tudom,hogy ez a sajàt problémàjuk. Én mindent megtettem annak érdekében,hogy jobb legyen a viszonyunk,legalàbb együtt tudjunk dolgozni. Ha nekik ez nem megy, az az ő bajuk. Tudok én is gonosz lenni, de ennél több vagyok.
És ő is több. És màs osztàlyokból szeretik őt és vannak baràtai.
De ma eljutott oda,hogy be se megy az osztàlyba úgyis csak bàntjàk.

A többiek előtt nem sírt. Mert akkor kinevetik, akkor még jobban bántjàk.

Haragudtam a lànyokra. Nem azért,mert velem kegyetlenek, hanem mert vele azok. Mert az is kegyetlen vele,aki mellett kiàllt a múltkor, amikor ő volt a soros.

Az a làny,akitől ez indul nagyon nagy gondokkal küzd magàban. De az nincs rendben,hogy a többit bàntja.

Néha azt szeretném,hogyha ezeknek a lànyoknak az élet, valamilyen formàban visszaadnà azt,amit ők tettek másokkal.

Szeretném,ha az akivel a wcben beszélgettem sikeres ember lenne, sikeres élettel. Ha nem fàjna màr neki,amit az osztàlytàrsnője csinàlt vele.

Igazàn komfortosan

Tavaly Norvégiàhoz vettem egy sokzsebes, zöldes színű túranacit. Azt hiszem még a kezemet is ebben kérte meg Boki.
Ez a nadràg a legjobban atlétàval néz ki,de pólóval sem rossz.
És rà kellett jönnöm,hogy én az ilyen típusú, sokzseves,kicsit laza,kicsit taktikaihoz hasonló nadràgokban érzem magam a legjobban(meg a kék töröknacimban,csak annak nincs zsebe). Meg atlétàban. Könnyű bennük mozogni, egész jól is àll, igaz,hogy nem a legnőiesebb, de ez nem zavar.

Persze jó néha szoknyàban is lenni, meg ruhàban csinosnak, de valahogy mindennapra nem tudom elképzelni,ahogy a sminket se.

Matematika érettségi

Én legendásan hülye vagyok matekból. De tényleg. Egyszerűen nem àll rà az agyam, hamarabb értem meg az összefüggéseket történelemből vagy elemzek le egy verset(pedig utàlok verset elemezni) mint hogy megoldjak egy középiskolai matek érettségit még egyszer.
A mostani matekot viszont végigpörgettem pénteken, két màr besörözött matekból okos emberrel.
Azt kellett megàllapítanom,hogy baszki ezt még én is meg tudnàm írni. Egy függvénytàbla kell hozzà és a kettes biztos meglenne. Aztàn ràjöttem miért érezhették nehéznek.
Tele van olyan matematikai szakkifejezéssel,hogy módusz, mediàn, unio, halmaz, befogó,àtfogó stb.
Hàt nyílvàn nehéz annak,akinek fogalma sincs arról,hogy ezek a szavak mit jelentenek. De könyörgöm egy egy érettségi, hàt nehogymàr épp ez ne menjen.
Volt olyan feladat(a fagyis) ami konkrétan harmadikos tananyag, oké mi képletet nem tanítunk hozzà, de ha tudom,hogy ez kombinatorika, akkor csak kikeresem a képletet és kiszàmolom.

Egyébként rànéztem a magyarra is,ha màr és meglepődve néztem,hogy valóban egy szövegértés és két fogalmazàs van benne oszt csók?

És ezen rinyàlnak? Tényleg?

Redmi

Egy ideje màr baràtkozom a gondolattal,hogy az eddig jól működő sonyE5öt le kell majd cserélni,mert halódik. Nem talàlt gpst, lenémított hívàs közben, nem jelentek meg az értesítések,kilépett az alkalmazàsokból. Nagyon szerettem azt a telefont. Aztàn Anglia előtt felmentem a telenor oldalàra telefonokat nézegetni és talàltam kettőt,ami szimpi volt, és akciós. El is küldtem Dodienak,hogy segítsen, meg Bokinak, és mindketten a xiaomit mondtàk,hogy az a jó.
Tegnap megjött a fizu, el is mentem a Mammutba,hogy akkor most! Na ott nem volt a készülék. Felhívtam a központi szàmot,hogy hol van. A westendben, corvinban, savoyaban. Kiràly! Akkor iràny a westend! Nagyon lelkes sràc volt az ügyintéző, de telefon, na az nem volt. Nembaj! Felhívtam a corvin telenorjàt,hogy van-e. Van. Szuper! El ne adjàk,jövök érte!
Beàllítàsokkal, csomagvàltàssal, mindennel együtt olyan egy óra alatt meg is lett a kicsike.
Tegnap este màr csengőhangokat àllítgattam rajta, meg üzenet hangokat, letöltöttem a jàtékokat, ébresztő hangokkal szórakoztam, leszedtem mindenféle progit,ami koràbban rajta volt.
Most örömködöm.
Ha beértem kivàlasztok valami csecse kis színezőt,amit a tok hàtuljàba berakok, és kész is!:)

Amikor káromkodni volna kedvem

Nagyon nehéz néha, hogy ne küldjem el egyik - másik kölykömet a jó büdös francba. Csak még ennél is csúnyábban.
Sosem vártam el egyetlen diákomtól sem, hogy szeressen, én se szeretek mindenkit. De tisztelem őket. Na ez az a tisztelet, amit sem tőlük, sem a szüleiktől nem kapok meg. A minimális.

Amikor egy gyerek közli, hogy "mert az Anna csak egy napközis" (what nincs is nálunk ilyen) akkor két okból megy fel bennem a pumpa.
Az egyik, hogy nem meri a szemembe mondani.
A másik, hogy ezt degradráló jelzőnek szánja. Mintha a napközisek nem lennének tanárok, mintha nekik nem ugyanaz lenne a végzettségük.
Tény, nem tartanak órát (van ahol igen) tény, délután vannak a gyerekekkel.
De baromi sok munkájuk van. Teljesen más egy fáradt gyerekcsapattal bármit is csinálni, mint egy frissel, teljesen más dolguk van.
Én szerettem napközis lenni, akkor is ha még a szakmán belül is a legalján helyezkedünk el hiearchiában.
Szerettem a gyerekekkel játszani, foglalkozni, beszélgetni, olyasmikkel törődni, ami a délelőtti menetrendbe nem fért bele.

9 hét (vagy ahogy egy kollegám mondta 36 tanítási nap, ebben az osztálykirándulás is benne van).

Mi megy haza?

Néha annyira szeretném tudni,mit mesélnek otthon a kölykök. Például hogy ment haza,amikor egy csúfolódás után azt mondtam,hogy ez mocsok viselkedés volt. Vajon azt mondta-e a gyerek,hogy őt mocsokoztam-e le vagy sem?
Hogy amikor nem mondom,hogy milyen óra van,akkor hazamennek-e azzal,hogy elmaradt az óra, holott volt, csak nem mondtam?
Hogy amikor másfél óra után nem megyünk ki, meg be kell jönni,akkor vajon az megy-e haza,hogy nem megyünk ki(gyanítom,hogy igen, az értékelések alapján).

8 hét. Ezt mantrázom. 8 hét.

Művelődés felsőfokon

Nálunk a tanáriban állandó téma,hogy ki milyen koncerten volt/lesz, milyen színházi darabot látott, milyen kiállításra ment el.
És én ilyenkor mélyen hallgatok. Mert mi nem járunk színházba, koncertre(vagyis Boki jár, de azok nem komolyzenei koncertek) pláne nem járunk múzeumba. A színház még érdekelne,mert szeretem a színházat. Szeretek színházba járni, az atmoszféráját egy színháznak. Szeretem,ha magával ragad egy darab, bár ez nagyon ritka.
De nem tudom mik a jó darabok,mik azok,amikért érdemes pénzt kiadni.
A koncertek igazán sosem kötöttek le, a komolyzenei koncerteken mindig azt figyeltem,hogy az adott helyen milyen a fal, a dekoráció,mikor milyen hangszer szólal meg, a többi embernek milyen a ruhája, a haja. Nem tudott lekötni,nem tudtam elmélyülni benne. Más egy könnyűzenei,de amióta nem tudok ugrálni, azóta igazán azokon sem tudom jól érezni magam(fáj ha ugrom, és ezt hajlamos vagyok elfelejeni, illetve egyre jobban zavar a sok részeg ember).
A múzeumok meg sosem kötöttek le. Soha nem értettem miért jó állni egy kép előtt és nézni. Ha képeket akarok nézni,akkor kinyitok egy albumot. A hely és életmódtöri még érdekesnek tűnik, Genovában teljesen véletlenül tévedtem be anno egy ilyenre, illetve Torinoban az egyiptomi kiálliátás azért odatette magát. Azt szeretem ha megtaperolhatom a dolgokat, ha kipróbálhatom. Vagy ha Harry Potter múzeum.:)))

Néha kicsit szégyellem,hogy a kulturális életem kimerül az olvasásban (de nem ám mély irodalmi műveket olvasok) a zenehallgatásban otthon, a moziban.
Pedig a szüleim nagyon sokat tettek azért,hogy érdekeljen a komolyzene a múzeum és a többi.

Kastélyok

Egy barátom blogposztja alapján kezdtem el gondolkodni ezen. Annak idején írtam három mesét egy várról. A vár szép,áll,van tornya a toronyban lakik a várúrnő. Van egy rózsás kertje,amiben mindig virágzik a rózsa. A várnak vannak lakói,van aki belső és van aki külső körös. Van aki csak megpihenni jött és tovább is ment. És ez a vár nagyon sokáig mindig nyitva állt mindenkinek. Voltak benne lovagok, művészek, tudósok, gyógyítók, egyszerű mesteremberek. Aztán egy napon egy rejtélyes idegen érkezett, egy varázsló. Varázsló korábban nem élt a várban, és ahogy a többieket,őt is szívesen fogadták.
Aztán történtek dolgok, a virágok elhervadtak, a vár szépen lassan majdnem kiürült, mert sokan nem örültek a varázsló ottlétének, és a kapuk bezáródtak. Sőt a vár úrnője bezárkózott a toronyba. Senkit nem engedtek be. Akik bent voltak, maradtak, de ha akartak mehettek is. Vissza csak feltételekkel térhettek,mert a kapu zárva volt.
Aztán ismét érkezett valaki, aki nagyon halkan kopogott és becsúszott a résnyire nyitott kapun, és maradt. Ekkor a varázsló már rég nem lakott itt.
De az ajtók nem nyíltak ki többet, akármennyire is szerette volna a vár úrnője,nem tudta újra szélesre tárni az ajtókat, nem engedett be a belső körbe embereket, inkább csak az udvarba.

Nem tudom, képes leszek-e valaha újra annyira bízni az emberekben,hogy nem árulnak el,hogy beengedem őket. Miután Thereon elvette ezt az ősbizalmat, egy,najó két kezemen meg tudom számolni, kik azok,akikben igazán megbízom.
Talán ezért sem tudok barátkozni a kollegáimmal sem úgy igazán, és ezért nem érzem úgy,hogy az mttben túl sok barátom lenne.  Nem merem elhinni,hogy egyszer csak nem árulnak el, hogy nem fordítják ellenem,amit rólam tudnak, hogy őszinték velem,ahogy én őszinte vagyok másokkal. Fáraszt ha ezen kell agyalnom, így inkább elkerülöm.
Nekem is jobb,mert nem adok lehetőséget rá,hogy bántsanak(így is megtörténik)és nekik is,mert nem kell egy újabb emberrel foglalkozni.

Érdekes egyébként,hogy amúgy ha kérdeznek én mindig válaszolok. Kevés titkom van, mesélek a családomról, a páromról, a múltam egy részéről, a jövőbeli terveimről is. Figyelemmel hallgatom ha a kollegáim vagy mások beszélnek. De közben mégsem vagyok igazán ott.

Skill

Van egy olyan skill,ami nekem hiányzik.
Alapjáraton azt gondolom,nyitott vagyok, barátságos. De nem tudok a munkahelyemen barátkozni. Munkabarátságaim vannak, de semmi több. Egyetlen kollegám sem járt soha az otthonomban, én is csak munka miatt jártam másoknál. Nem érdeklődöm szünetben a hogylétükről és nem teszek fel magánéleti kérdéseket. Nem sírok a munkahelyemen, soha(ha sírhatnékom van elbújok).
Pedig szeretnék én barátkozni, de nem tudom mások szeretnének-e. Sosem tartottam magam annak az embernek,akivel mások barátkozni akarnának, aki az a "A"  klubban játszó tag.  Az mttben sem éreztem soha magam a "mag", tagjának. Én nem járok nyaralni a kollegákkal,nem hívnak ide-oda.
A mostani munkahelyemen,úgy érzem,ez elvárás lenne, ez a barátkozósdi,de nekem nem megy.  Még mindig én vagyok az,aki viszonylag sokat van egyedül az udvaron,amikor kint van.
Nem tudom jövő tanévben hol fogok dolgozni, az se biztos,hogy itt. Én úgy érzem, a barátkozáson kívül,mindent megteszek,hogy maradhassak.
Aztán majd kiderül.