Gyertyák

Két évvel ezelőttig nem értettem, hogy az alábbi számon, miért bőgi el magát sok-sok ember, ha meghallja. Emlékszem gyerekkoromban volt halottak-napi megemlékezés az iskolában és gyújtottak gyertyát a tanárok, és könnyeztek és én nem értettem miért. Miért kell sírni ilyenkor?
Aztán két évvel ezelőtt-óta valamiért nekem is kicsit fontosabbá vált ez a nap. Igaz, mi nem járunk temetőbe, mert nincsen kihez kimenni (ahogy Alyr fogalmazott: A te nagyszüleid elszálltak a szélbe), még csak egy táblácska se maradt utánuk. A másik nagyapámra alig emlékszem, pedig neki sírja is van, de sosem voltam ott. Nekem valahogy sosem feküdt, hogy egy hideg márványkőhöz kelljen beszélni.
Év közben is sokat gondolok  a nagyszüleimre, főleg a nagymamámra, mert az összes unokája közül én álltam hozzá a legközelebb. Főleg a végén.
Tavaly ilyentájt meséltem Thereonnak skypon, hogy hogy csináltam végig azt az időszakot. Tudtam mit, hogyan kell tennem, és más nem volt, aki megtette volna helyettem.
Azt sosem fogom elfelejteni azt hiszem, amikor már a szívosztályon volt a nagymamám, és egy este bementem hozzá (minden este bementem) és épp eszénél volt, és mosolygott és megköszönt mindent és kért, hogy vigyázzak magamra, meg a családomra, és legyek majd nagyon boldog és csak mosolygott.
Tőlem el tudott köszönni, senki mástól nem. Tőlem kért bocsánatot azért, amit anyuval csinált, és engem kért meg, hogy vigyázzak apára.
Azt hittem, én ott, akkor nőttem fel.

Néha hiányoznak a nagymamám tanácsai, az, hogy felmenjek hozzá az idősek otthonába és elmeséljem neki, hogy alakult az életem.

Tavaly ilyenkor lementem a Bazilikába Genovában és gyújtottam két pici gyertyát, és csak néztem ahogy égnek.

Tavaly ilyenkor sírtam el magam először ezen a zenén, és valamiért most sem bírom ki könnyek nélkül.

Pedig a felnőttek nem sírnak, nem igaz?

Őszi szünet:))

Én nem azért vártam az őszi szünetet, mert végre pihenni fogok. Neeem.... Én azért,mert végre van időm elintézni az elintézni valókat. Rettentő jó élmény ám ez, és nagyon hiányzott már.
Hétfőn elkísértem Qka barátnőmet terhesgondozásra, mert egyedül az ilyesmi roppant unalmas, én meg ráértem épp. Nagyon jót beszélgettünk szerintem közben. Még sétáltunk is.
Aztán mentem az önkormányzatba elintézni, hogy a suttyók ki legyenek végre jelentve a lakásból (ideiglenesen be voltak, mert én baromi jófej vagyok...).
Ezt követően hazavánszorogtam és nem csináltam SEMMIT csak takarítgattam.
Tegnap voltam olaszon, ami már kellett, érzem ám, hogy csehül állok a dologgal és muszáj és muszáj, utána meg lepteamtali megbeszélés volt, szerintem sikeresen. Mivel most végre van időm, írtam Ryanának, hogy nem ér rá a héten, és,de ráért. Közben vízszerelőt kajtattam, mert most már nagyon uncsi, hogy a fürdőben mosogatunk, s közben a wc tekerője is leesett, így most fogóval lehet lehúzni a wc-t.
Ma reggel szépen felkeltem, elmentem a házidokihoz, írattam receptet, megtudtam, hogy érvényes a tb-m tehát egy körrel kevesebb aznapra. A Fővám térnél megtudtam, hogy megjött a bérlet visszatérítés, úgyhogy irány fűszereket venni az Ázsia bt-be. Istenem, ott egy vagyont el tudnék költeni.
A NAV-ban borzasztó segítőkészek voltak, és ez nagyon jó ám. Kijavítottuk az adó-bevallásomat és kiderült, hogy kapok még pénzt. Ennek annyira megörültem, hogy nagyon.
Délután meg találkoztam Imivel, kaptam parmiganot meg pestot.:)) Utána vettem fülhallgatót és egy szép új sálat. Egyre jobban szeretem azt a sálat. Szép is, puha is.:) Igaz nem bordó vagy piros, hanem kék és lila, de szép.
Utána meg Ryanával találkoztam és beszélgettem sokat-sokat.
Kellett már ez. Kellett az, hogy csak sétáljak és kirakatokat nézzek és tudjam azt, hogyha nagyon tetszik meg tudom venni. Hogy a hentesnél vegyem a húst, hogy a zöldségesnél a zöldséget, hogy nézelődjek a piacon a kofáknál.
Jó kis nap volt.:)

Un'Anello

Január nyolcadika óta lóg a nyakamban Egy Gyűrű. Azért kaptam, hogy vigyázzon rám, hogy ne essen semmi bajom. Alig veszem le. El-el játszik vele a kezem, anélkül, hogy észrevenném, és hiányzik, ha nincsen a nyakamban. Azokon a napokon, amikor nem hordom, nem érzem magam biztonságban.
Fontos nekem ez a Gyűrű. Érdekes, hogy amióta olvastam a Gyűrűk Urát, mindig szerettem volna egy Egyet a nyakamban hordani, de valahogy sosem volt rá lehetőségem, bár nyaklánc 18 éves korom-óra mindig van a nyakamban. Először egy kerámia angyalt hordtam, amit a 18. születésnapomra kaptam Drizzttől, aztán azt leváltotta a medál, amit ugyanekkor kaptam mogyitól (az most elszakadva várja, hogy elvigyem ékszerészhez, hogy tovább hordhassam karkötőként), és most a Gyűrű.
Kevés ékszerem van, de mind kötődik hozzám. A fülbevalóim (az összes, bár a legtöbbet az Arwen medált hordom) a gyűrűk az ujjaimon, és a Gyűrű.
Egy ideje a Gyűrű felirattal pingálom tele a cuccaimat, vagy csak elképzelem milyen baromi jól nézne ki rajtuk.

Nem tudom miért ennyire fontos ez nekem. Talán mert 2 éves koromtól fogva meghatározza az életem? Talán mert hamarabb kerültem kapcsolatban Középföldével, minthogy olvasni, sőt igazából beszélni tudtam volna?

Nem tudom...
De ha kellene mondanom egy tárgyat, amit mindenképpen magammal vinnék, bárhova is megyek, ez a Gyűrű lenne az.

Egy darab egy regényből

"A Krónikás hosszan nézett utánuk.
- Bár járnának szerencsével!
- Csak akkor kívánj, ha őszinte. – szólt rá a Király.
- Felség, én…
- A boszorkány bűvölete még nem foszlott le rólad teljesen.
- A boszorkány? – kérdezte Géza, de közben egyre a távolodó Kingát figyelte.
- Mit gondolsz, honnan tudta, merre találja Zengőt a Végtelen Rengetegben? – kérdezte a Király.
A Krónikás lesütötte a szemét.
- Dalolt nekem, szebben, mint bárki bármikor. Úgy éreztem, új szerelemre éledt a szívem, olyanra,
amilyenre csak egyszer régen… De csak eszköz voltam, elhagyott, elment Zengővel. Gyűlölöm
magam, amiért ezt tettem. Bár meghaltam volna!
- Így viszont megírhatod a Krónikád következő fejezetét. – zárta le a panaszokat a Király.
- Ha ugyan megérem… - mondta, aztán elhallgatott. Lassan elkezdtek halványodni. A király páncélja,
ami az imént még fényesen verte vissza a tűz vörös fényét, most fakó lett, és áttetsző. A fiú egyedül
maradt. "

A legjobb epizód

Sokat gondolkodom az idei táboron, mit csinálhattam volna másként, mi volt benne jó és mi a rossz.
Azt hiszem, és ezzel sokan vagyunk így, a legjobb események egyike az az este volt, amikor a tanácsot tartottuk. Amikor kiálltunk körbe és mindenki mondta a magáét. Tudom, vannak, akik szerint ez egy elcseszett rész volt, mert nem az előre megkoreografált menetrend szerint ment.
Én arra emlékszem belőle, hogy ültem a földön, a tündék éppen valamit nagyon mondtak egymásnak, és tudtam, hogy a népem, ha most éppen mi tényleg Középföldén lennénk egy mukkot se értene belőle. Nem tudom már mikor álltam fel, és nem sok szóra emlékszem, amit ott elmondtam. Mert akkor én ott nem Rabyn voltam, hanem Nía, a karakter, akit elvileg alakítottam a táborban. A törzsfő, aki a népéért van, akinek az a fontos, hogy a népe mit ért meg abból, ami itt folyik, akinek vezetnie kell a népét, aki nem rég szerzett tudomást arról, hogy egyedül maradt, mindenkije meghalt. Ha mi akkor ott, tényleg Középföldén vagyunk, minden gátlás nélkül nekimentem volna azoknak, akik lenéztek, bántottak minket (de azt hiszem ezzel a többi nép is így lehetett). Ahogy láttam a csapatom is átvette ezt és ezért mertek beleszólni mindenbe, és ez az én lelkecskémnek jólesett.
Ritkán lépek át karakterbe, ritka, hogy annyira magaménak érezzem, hogy ilyen előforduljon.


Tegnap éjjel a táborral is álmodtam, nem emlékszem sokra, csak képekre.
Tegnap éjjel a nyomasztó álmok éjszakája volt. Azt almodtam, hogy egy kutatoallomason dolgozom, ahol gyereket is vizsgalunk es egy nagyon meno jeges csuszdan kell csuszdazni de az allomas a fold alatt indul es keves a kojarata. Valami kolyolallatok.is voltak ott akiket csaszarral szulesztettunk meg szinten kutatasra. Aztan nekem az ocseeim is reszt vettek ebben de valahogy kiderult hogy gaz van atvagjak oket ezert elmenekiltk a csuszdan de mivel baromi magas iqjuk volt ezert berobbantottak a csuszdat es minden kiutat minket a fold alatt hagyva. sok kollegam meghalt mire szo szerint kiastuk magunkat aztan a felszinen megjelent az ocsem aki az a pasi volt aki a smaug hangja es atkarolt h felreertes volt ne haragudjak menjek veluk vissza a fold ala en meg kozoltem h nincs az az istem ez csapda en le ne megyek ujra. Na ok elindultak le. Megint sok baratom ment hiaba kertem sirva h ne mert tudom hogy csapda. mikor lent voltak volt egy robbanas es mindenhonnan citromle szeru dolog kezdett folyni es tudtam h halalra fogja marni oket es hlottam a sikolyokat es az allatok nyusziteset es elkezdtem rohanni hogy ne is halljam es tudtam h az is becsapas volt hogy az a fazon a testverem merr nem is igy nez ki es o is biztos meghalt mar es csak szaladtam amikor szembejottek fegyveresek h lelojek a tobbieket h ne szemvedjenek. Eleg messze jutottam amikor szembejott egy puskaval rendelkezo figura es eloszor csak a puskat lattam es mondtam neki hogyha le kell loni akkor gyorsa. tegye h ne fajjom ugyis mindegy mar mimden. Ehelyett o letette a puskat, hozott valahonnan egy pokrocot es leult velem a foldre es atolelt en meg a vallara hajtottam a fejemet es csak sirtam es sirtam o meg simogatta a hajam es hagyta hogy sirjak, hiszen szinte mindent elvesztettem, a munkam a testvereimet, a kutatasom, a barataimat, a munkatarsaimat es talan mindjart jon a parancs hogy lojon agyon es egesz addig nem is neztem az arcaba csak ultumk a foldom egy takaroba burkolozva, aztan meglattam egy zold koves gyurutt a mutatoujjan es baromi ismeros volt es akkor tudtam hogyha meg is kell halnom nem fog fajni.

Nem szeretek rosszat álmodni, főleg akkor nem, ha egyedül vagyok... Egyedül lenni sem szeretek. 

Szerelem

"Felelős vagy a rózsádért!"

A Kis herceg agyonidézett részlete a Róka és a Kis herceg találkozása. Valamit tudhatott az öreg, amikor azt a részt megírta, mert annyira jól van megírva, annyira benne van a lényeg.

Mert, akkor felelősek leszünk egymásért, nem úgy, hogy azért, amit a másik mond vagy tesz. Úgy leszünk felelősek, hogyha én megütöm magam, te bekötöd a sebet, hogyha elesem, segítesz felállni, hogy ha az éjszaka közepén felhívlak, hogy gyere, akkor jössz, hogyha rosszat álmodom és felébresztelek, akkor átölelsz és megvédesz a rossz álmoktól, hogyha csúfolnak, akkor mellém állsz, ha örömöm van megoszthatom veled, ha történik valami jó, akkor elmesélhetem. Hogy nem kell egymás előtt semmit sem titkolni, soha...És ennek fordítva is így kell lennie.

Néha én vagyok a Kis herceg, és te a rózsa, máskor én vagyok a rózsa és te a Kis herceg.

Éjfél előtt egy kicsivel

Azon gondolkodom, hogy miért van az, hogy amikor megismerkedünk valakivel és megszeretjük, utána megpróbáljuk őt teljesen megváltoztatni. Példa:
A nő megismeri a férfit, aki mindig színes ruhákat hord, gesztikulálva beszél, és fűzős cipőt hord. A nő elvileg ebbe szeret bele és aztán mégis elkezdi mondani a másiknak, hogy vegyen inkább tépőzárast mert azt nem kell kötni, vegyen inkább fekete vagy fehér inget, és kevesebbet hadonásszon a kezével. És a férfi, mert szereti a nőt, megteszi ezt.
Ugyanez fordítva: A nő ékszereket hord, nadrágban jár, és barna a haja.  A férfi meg azt mondja, hogy igazából ki nem állhatja ha egy nőn ékszer van, és tulajdonképpen a szoknya az, amit egy nőnek szerinte hordania kell, és a barna az olyan átlagos szín, nem akar inkább vörös lenni?
És a nő szépen lassan megváltoztatja ezeket a dolgait.

Aztán egy reggel arra ébredünk, hogy már nem is azok vagyunk, akik igazából vagyunk, hanem valakik, akivé a másik tett minket, és ez nem mindig jó.

Csak azt nem értem, miért csináljuk ezt. Mert persze minden embernek vannak olyan szokásai, amit nem szeretünk benne, de alapjáraton abba az emberbe szerettünk bele, aki azt a ruhát hordta, úgy beszélt... S egy reggel úgy ébredünk, hogy tulajdonképpen azt a nőt/férfit keressük a másikban, akit megszerettünk és nem értjük hova tűnt el mellőlünk, mikor változott meg.

Azt hiszem, senkinek sem lenne szabad hagynia, hogy megváltoztassák (mármint alapjaiban) és senkinek sem lenne szabad direkt változtatni a másikon (mert az más, ha ez észrevétlen, például, amikor azt veszem észre, hogy az a felsőm, ami fehér és virágos, tetszik neki, akkor többet hordom, ha vele vagyok).

Persze lehet, hogy tévedek, csak valahogy így érzem.

Elveszett lelkek városa

Elolvastam a legújabb Cassandra Clare (most megy a moziban a Csontváros, na ez annak a könyvsorozatnak az 5. kötete) könyvet és nagyon hullámzó volt. Az előzőt úgy tettem le, hogy na ezt a sztorit én tuti nem írtam volna tovább, mert minek. A mostani elejét egészen gyorsan olvastam el, szinte le sem tudtam tenni. Aztán a főszereplő, Clary megint megy a saját feje után, amivel persze több bajt okoz, mint jót. Eleve nem bírtam a kiscsajt már a negyedik kötetben sem, de itt többször vágnám nyakon egy péklapáttal, mint a többi kötetben. Olyan mértékű önzés van benne, ami szerintem már nem egészséges. Persze gondolkodni azt mindig utólag gondolkodik (vagy akkor sem). A másik főhős, Jace a könyv végére ilyen félisten lesz. Az jutott róla eszembe, amikor Angwen mesélt a vérpistike karakterről, aki aquir ősökkel is bír és beszél aquirul és minden fegyverhez ért és minden varázslathoz és....
Szóval Jace lassan ilyenné kezd válni. Kicsit az elpusztíthatatlan überfaszaistencsászár karakter (mint a South Park wow-os részében a főellenség). Ellene persze ott van a másik istencsászár, Sebastian, akit persze úgyse tudna más legyőzni csak ő, mert a félisten ellen csak félistent lehet küldeni.
A többi karakter sokkal emberibb, sokkal szerethetőbb, sokkal elfogadhatóbb, mint a főszereplő hármas. Ott van Simon, aki saját hibáján kívül lett az, ami, és fogalma sincsen mit kezdjen vele, de baromira zavarja az egész. Aztán Alec és Magnus, akik szerintem baromi jól vannak kitalálva, és igazából sajnálom, hogy úgy van vége az ő száluknak, ahogy.
Végül pedig, ott van Isabelle. A legértelmesebb, legnormálisabb az egész csapatban. Van egy pár sor, amikor leírja, hogy ő gyűlöl segítséget kérni, gyűlöli ha másra kell támaszkodnia, ha másoktól függ, viszont azt szereti ha úgy érzi, hogy szükség van rá. Akkor van elemében, ha úgy érzi, hogy kell a segítsége, a munkája, hogy ő kell, ahhoz, hogy a feladatot meg tudják oldani. Valahol azt hiszem én is ilyen vagyok. (S közben mindig iszonyatosan vágyunk arra, hogy csak egy kicsit, csak néha legyen valaki, aki az ölébe vesz és arra a pár percre megszűnik minden rossz a világban).
Jordan és Maia pedig csak úgy vannak, az ő száluk igazából annyira nem fontos, ahogy Luke és Jocelyn sem.
Kicsit olyan ez az ötödik kötet, mint a HP ötödik kötete, megpróbál összekötni két részt a történetben.
Rettentően kíváncsi vagyok milyen a hatodik és a hetedik (milyen meglepő, hogy ebből is hetet tervez az írónő, úgy látszik mostanában a 7 kötetesre tervezett regényfolyamok a menők)

Olvasásra ajánlom annak, akinek tetszett az első három kötet.