"A Krónikás hosszan nézett utánuk.
- Bár járnának szerencsével!
- Csak akkor kívánj, ha őszinte. – szólt rá a Király.
- Felség, én…
- A boszorkány bűvölete még nem foszlott le rólad teljesen.
- A boszorkány? – kérdezte Géza, de közben egyre a távolodó Kingát figyelte.
- Mit gondolsz, honnan tudta, merre találja Zengőt a Végtelen Rengetegben? – kérdezte a Király.
A Krónikás lesütötte a szemét.
- Dalolt nekem, szebben, mint bárki bármikor. Úgy éreztem, új szerelemre éledt a szívem, olyanra,
amilyenre csak egyszer régen… De csak eszköz voltam, elhagyott, elment Zengővel. Gyűlölöm
magam, amiért ezt tettem. Bár meghaltam volna!
- Így viszont megírhatod a Krónikád következő fejezetét. – zárta le a panaszokat a Király.
- Ha ugyan megérem… - mondta, aztán elhallgatott. Lassan elkezdtek halványodni. A király páncélja,
ami az imént még fényesen verte vissza a tűz vörös fényét, most fakó lett, és áttetsző. A fiú egyedül
maradt. "
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése