Állatkertek éjszakája

Pénteken este elmentünk az Állatkertek Éjszakájára, ami nagyon nagyon jó volt. Találkoztam egy régi ismerőssel is (Lilivel) és csevegtünk egy kicsit, majd megállapítottuk, hogy basszus de öregek vagyunk, hiszen a HPC-s társaság többségének már felesége, férje gyerekei vannak. 

Majd mi Thereonnal elindultunk először a fókááákaat megnézni. Előre közöltem vele, hogy ne lepődjön meg ha én ma este visszamegyek gyerekbe. Komolyan úgy ugráltam ott, mint egy kislány. Aztán nézegettünk állatokat, és jól eltévedtünk, én itt kezdtem először érezni igazán, hogy fáj a térdem, de nem akartam hagyni, hogy ez elrontsa az esténket. Láttunk mindenféle állatot, és én már el is felejtettem, hogy ilyen érdekes tud lenni az állatkert (gyerekként nem szerettem állatkertbe menni...) . A sok körbe-körbe séta után megtaláltuk a Varázshegyet, ahol Lili előadást tartott a gigantikus tengeri állatokról, és szerintem baromi jól csinálta, fejből nyomta az egészet, és rögtön tudott reagálni a gyerekek-felnőttek kérdéseire, közbevetéseire. Csinált rólunk fotót, aztán mi még átmentünk a Holnemvolt parkba, ami egy kicsit megfacsarította a szívemet. Én nagy vidámparkozó voltam gyerekként. Aputól azt kértem, hogy minden névnapomon vigyen el, csak engem, és menjünk Vidámparkba. Talán tíz éves lehettem az utolsó alkalommal, később már a barátaimmal mentem el néha. Utoljára nem is tudom, talán Mogyiékkal voltam egy május elseje alkalmával, utána mindig el akartunk menni, de valamiért sosem jött össze. Most nagyon nagy üresség van ott, ahol régen a játékok voltak. Persze átköltözött egy csomó állat, de nekem valahogy hiányoztak a megszokott, régi játékok. Van egy kiállító terem/fényképezős terem, ahova be lehetett menni és kicsit nosztalgiázni. Az egész érdekes volt, de valahogy szomorú lettem tőle. A gyerekkorom része volt a Vidámpark és szembesülni azzal, hogy nincsen már, kicsit tényleg szívet facsarító volt. Azt hiszem Thereon is így lehetett vele, mert elég gyorsan indultunk el utána kifelé a parkból, meg nekem már kezdett nagyon fájni a bal lábam, és már nem csak a térdem. A villamospótló busz megállóhelye kb. 10 méterrel van előrébb a többi busz  megállójánál, így majdnem lekéstük újra a buszt...
Otthon még szenvedtem egy ideig, mire sikerült elaludni, és sokszor felébredtem rá, hogy fáj.

Szombaton felmentünk forgatni Geriékhez, ami nagyon mókás volt tulajdonképpen, utána meg tök sokat és tökjókat beszélgettünk a tűz mellett.

Mosolygós hétvége volt.:)

Egyszer volt...

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, aki megálmodott egy csodálatos világot. A Jóisten tehetséged adott neki, hogy ezt a világot elmesélje másoknak. Talán soha nem is gondolta, hogy mennyi ember életére lesz hatással, hogy mennyi mindenkit fog inspirálni a műve, hogy mit fog jelenti mások számára, hogy lesznek, akik újra és újra elolvassák majd a könyveit. Azt sem gondolta, hogy társaságok jönnek majd létre a művei miatt. Nem gondolta, hogy tábortüzek mellett fognak vitatkozni emberek arról, hogyan is áll pontosan a Szilmarilokban az a rész, amikor... és nem hiszem gondolt rá valaha, hogy majd megszemélyesítik egy-egy karakterét (a filmre gondolt azt tudom, és irtózott tőle). Nem hiszem, hogy eszébe jutott volna, hogy lesznek, akik "belőle" írják majd a diplomamunkájukat, hogy ugyanolyan dolgozatokat írnak majd róla, a történeteiből, mint amilyennek a hátuljára ő kezdte el inni annak idején a Hobbitot.
De azt hiszem, gondolom, talán egy kicsit örülne neki, hogy embereket hozott össze, hogy egy kicsivel több szeretetet találunk a világban, csak azért, mert vannak emberek, akik szerint fontosak az alkotásai és ezek az emberek találkoznak egymással és barátok, szerelmek, családok lesznek.

Kicsiny hazánkban két ilyen társaságról tudok, róluk szeretnék egy kicsit mesélni most.

Az egyik társaság, az MTT, nagyobb múltú, régi banda, sokan nőttünk fel a berkeiben, sokan éreztük a második otthonunknak és sokunknak fáj a szíve, azért ahogy látjuk mivé lesz. Az MTT elsősorban ismeretterjeszt és a közösségre fordítja a hangsúlyt. Ez nagyon jól látszik a rendezvényein (mindegyik közösségi rendezvény).

A másik társaság a Cosplay Club. A CP nem jöhetett volna létre, ha nincsenek a filmek, nem is olyan régi, alig másfél éve működő csapat. Kevesen is vagyunk, és nem titkolt, hogy nem engedünk be akárkit, mert a CP-hez való tartozás alapfeltétele a kiváló jelmez. A CP célja nem az ismeretterjesztés, nem a közösség létrehozása (bár, akik benne vannak, egy közösséget alkotnak), nem akar direktbe vonzani új embereket sem. A CP a külsőségekkel hívja fel a figyelmet Tolkienra és a műveire, színpadi produkcióval, fényképekkel, videókkal.

Egy ideális világban, a két társaság tökéletesen tudna együtt dolgozni, mert kiegészítik egymás céljait.

De nem tud.

Nem tudom pontosan hol csúszhatott el először a dolog, talán tavaly decemberben, amikor a LEPet szerveztük és leültünk egymással beszélgetni, én akkor még az MTT képviseletében, Ankalimonnal. A beszélgetés alatt-előtt folyamatosan azt éreztem, hogy Ankalimon szeretné, ha a CP az MTT berkein belül működne, és nem egy különálló társaságként, ahogy szeretne. Akkor, az együttműködés, nyögvenyelősen, de létrejött. Nem kevés munkám feküdt benne, hogy amennyire csak lehet, zökkenőmentes legyen a dolog. Aztán jött az ötlet, hogy dolgozzunk együtt továbbra is. Én a magam részéről örültem volna neki. Ez volt, valamikor januárban, a LEP után. Aztán az MTT részéről síri csend. Én jeleztem többször is (fogalmam sincsen miért, valamiért úgy érzem a mai napig, hogy egy kicsit kötelességem a két társaság közötti kommunikációban részt venni, hiszen az MTT-ben nőttem fel, elég sokat tudok róla), hogy például vinnénk szórólapot az április mondoconra, a táborról, meg az mttről, ha kapok. Frisset, aktuálisat. Végül egy olyat kaptam, amit ha kinyitottak az emberek a LEP programja volt benne. Kiraktam, mert azt gondoltam ártani nem árt, de nagyon gáznak találtam, és találom a mai napig is, hogy több hét alatt sem készült valami frissebb anyag (olyan március eleje környékén szólhattam először, és akkor még csak választ sem kaptam). Ketten voltak lent a tavaszi talin is fellépni, és nem kértek érte semmit (igen szoktunk pénzt kérni a fellépésekért, ennek az az egyszerű oka van, hogy mindenki saját maga állja a jelmezei költségét, csak az enyém kb. 80 ezer forintnál tart most).

Aztán egyszer csak jött egy, azt hiszem mail, de lehet, hogy a telefonhívás volt előbb, hogy akkor kössünk szerződést a leppel kapcsolatban és kössünk szerződést. Akkor meg lett tőlem kérdezve, hogy a jelen helyzetben kit képviselek, és én minden gond nélkül mondtam, hogy a CP-t. Persze rohadtul szeretném, ha létrejönne a megállapodás. Ez talán április közepe lehetett, de utána megint néma csend volt hetekig. Majd megérkezett egy olyan szerződés verzió, amire még én is közöltem, hogy hát ezt basszus akkor se írnám alá, ha aktívan MTTznék(azt hiszem ezzel nem árulok el titkot, de például erősen korlátozta volna az egyéb megjelenési lehetőségeinket). Nem azért, amennyi pénzt kínált benne Ankalimon, hanem azért, mert borzasztóan egyoldalú volt és kvázi rabszolgamunkát kért, egy külsősnek számító társaságtól. Sok ideges telefon és e-mail váltás után (és az idegesség nem csak a CP részéről volt érezhető)  nagy nehezen megszületett az elfogadható verzió, amire a CPsek többsége igent mondott. Kb. egy hét telt el a végleges verzió megszületése és a borzasztóan követelőző "deazonnalírjátokaláésküldjétekelésazonnalésMOST" után végül megköttetett a megállapodás. Ez valamikor május közepe környékén történt. És.... és aztán csend volt... Egy árva szó, egy e-mail, egy semmi se jött. Nem csak nekem nem, Másnak se. Vagyis, elnézést, jött néhány levél, amit én, mint kapcsolat tartó csak továbbküldve kaptam meg, Geritől. (Geri a CP vezetője.) Ezekben kvázi sikeretlen tárgyalás volt. Bár ezt nehezményeztem párszor, hogy helo, ha én vagyok a kapcsolat tartó, nekem is járnának azok a mailok. Szóval semmi se jött. Eljött az augusztus elseje, amikor is írtam egy levelet a vezetőségnek és Ankalimonnak, hogy hát akkor ugye tudnak róla, hogy lejárt a szerződés? Erre jött egy válasz, hogy neem járt, de jogkövetkezmények nélkül felmondhatjuk, de léci léci léci, várjunk még pár napot, mert épp tárgyalás van helyekkel és léci léci. És léci léci, mi vártunk. És.... semmi. Csend van és némaság. Annyi se jön, hogy hát még tárgyalunk ezzel,vagy amazzal. Ja mindezt úgy, hogy elvileg mi közösen lépnénk fel a tárgyalásokon.

Én borzasztóan sajnálom, hogy ez a helyzet, ugyanis ez az egész azt eredményezi, hogy a CP nem szívesen dolgozik együtt az MTT-vel, mint szervezettel, mert nem tartja megbízhatónak (A Lep körül is voltak mizériák anno, de erről azt hiszem írtam, ha nem, akkor kérdezzetek rá, elmesélem.). És ez szerintem szomorú dolog. Szomorú, mert mind a két társaságban vannak jó emberek, és mind a két társaság ugyanannak a mesternek a műve köré szerveződött, és együtt, talán mind a kettő hatékonyabb is tudna lenni (de nem úgy, hogy a CP betagozódik az mttbe, csupán a külsős rendezvényeken segítve egymást).

Nem tudom megjavítható-e ez még valamennyire.


S, hogy miért írtam le mindezt? Azért, mert mind a két oldalról hallom a fújolást a másikra, hallom, hogy fúj CP, konkurencia, fúj fúj, és hallom, hogy fúj MTT, mert milyen emberek vannak ott, mert jaj de nagyra vannak magukkal, úgy, hogy igazából egyik sem ismeri a másikat, nekem viszont nem esik jól, amikor az egyik társaság-beli barátaim, szidják a másik társaságot, meghallgatom és tudom, hogy sokszor van benne igazság (az első ilyen a LEP utáni első CP-s tali volt, ahol nem tudtam megcáfolni Krisztián szavait, amikor sorolni kezdte a rendezvényszervezéssel kapcsolatos hibákat). Nem tudom hányan olvasnak, nem is ez a fontos, csak szeretném, ha azok, akik igen, látnák, hogy egyáltalán szó sincs itt konkurálásról, hiszen mások a célok.

Nem tudom megfogalmazni jól, azt hiszem, amit még mondani szeretnék a dologgal kapcsolatban. Talán kicsit olyan ez az egész, mint a törpök meg a tündék. Más a céljuk, más teremtette őket, a közös teremtőjük valahol mégis ugyanaz, nem is nagyon barátkoznak, de azért akad néha kivétel.

Non sto bene

Nem vagyok jol. Marmint igy nagyon nem. Az egesz valamikor 15-en penteken kezdodott, amikor mar ereztem, hogy valami nem kerek, de a parlagfure fogtam. Faztam is. Van egy bizonyos fajta fazas, amikor tudom, hogy utana beteg leszek. Szombat reggel mar taknyosan keltem es egy kicsit kohogtem. Szombat ejjel ket takaro alatt es Thereon mellett is razott a hideg. Vasarnap mar rendesen kohogtem es olyan elesett nyomoreknak ereztem magam. Igy dolgoztam vegig a hetet. Kohogtem, taknyoztam, es az alvas meg a folyadek igenyem a triplajara nott(az alvas igenyem eleve nem kicsi..) szerdan nem is mentem tuzijatekot nezni, mert nem akartam meg jobban megfazni, helyette otthon Skyrimoztam(en vagyok Tamriel legjobb bergyilkosa!). Csutortokon a kolleganom kozolte h borzalmasan nezek ki. Mondtam, hogy ugy is erzem magam. Az olaszt is lemondtam, annyira borzasztoan ereztem magamat. Pentekre az esti neocitranok nemileg rendbehoztak, igy csak el tudtam menni mogyiekkal kijutos jatekra, pedig feltem, hogy nem fogok tudni. Azt nagyon sajnaltam volna. Viszont elotte aludtam Thereonnal egy orat es miutan hazaertem hozza, is csak arra vagytam, hogy odabujhassak, mint egy kis gomboc, o meg babusgasson. Szombatra ez fokozodott, ataludtuk kb. a napot. Hazajottem es vasarnap olyan szarul lettem, mint mar baromi regen. Konkretan ugy gondoltam, hogy el fogok halalozni. Szedultem, fajt a fejem, a szemem, a borom, a mindenem, es olyan hanyingerem volt, hogy a wcben csoveltem vagy fel orat ( es kozben azon filoztam, hogy ma tanulni es takaritani alartam es ur isten fel kene mosni mielott lefekszem a foldre, igy utolag ez baromi vicces) es kozben Thereon online tartotta bennem a lelket, mert atjonni nem tudott. Egy orokkevalosgnak tuno ido utan valahogy magamba eroltettem egy algoflexet es bezuhantam az agyamba, es elaludtam, de mint akit fejbevertek. Ebredes utan ehes voltam es sokkal jobban ereztem magam. Igy legalabb a dolgok felet meg tudtam csinalni, amit terveztem. Viszont tovabbra se vagyok igazan jol. Kohogok, tusszogok es iszonyat gyengenek erzem magam. Es nem tudom, hogy mi az istent probalok itt labon kihordani... De peldaul szerdara mar jol kell lennem, mert talalkam van Idhrennel.:)

Az én pici szívem:)

Pom, pom poropomom

Az úgy indult, hogy én elmentem aludni csütörtökön este fél12-kor mert addig bírtam ébren lenni. Egyszerűen nem ment tovább, pedig istenbizony próbáltam, okulva a tavalyiból, amikor éjfélkor az összes rokonom felhívott. (Ez ilyen hagyomány nálunk). Éjfélkor csörgött is a telefonom, Thereon hívott mosolygós hanggal, és Boldog Születésnapot kívánt. Ezután én mosolyogva aludtam vissza. (Ezúton is köszönöm a családom többi tagjának, hogy nem keltettek fel). Reggel felkeltem, kivettem az előző nap vett sütit a hűtőből (a másikat bent hagytam Mikinek) aztán mentem dolgozni és nagyon vártam már az egy órát, hogy leléphessek Dodieval csini dolgokat vadászni. Mindenkinek elmondtam, hogy születésnapom van, mint egy kisgyerek. Aztán fagyiztunk, meg vettünk nekem egy nagyon helyes kis szoknyát, egy felsőt, szóval jól lejártuk a lábunkat, de találtunk csinos dolgokat.
Utána mentem Thereonhoz, akivel még hazajöttünk az íjamért, mert másnapra kellett, és hazafele sikerült belefutni egy olasz szigetlakóba, meg vicceseket látni a kerékpárúton, a 86-os ablakából.
Szombaton baromi sokáig aludtam, és fel se tűnt, hogy Thereon nem akarja, hogy átmenjek vele a másik házba a cuccokért, hanem hagy prüntyögni, meg hogy annyira sietteti az embereket, hogy érjünk már fel, meg hogy előre megy, mert annyira normálisan éreztem, hogy persze előre megy, hát sok a cucc a hátán. Meg nem fordult a fejemben, hogy valamire készül. Tavaly se nagyon vittük túlzásba az ünneplést, meg tudom, hogy ő nem szereti ünnepelni az ünnepeket (ettől még én nem fogok róla leszokni).
Telt is az este szépen, a saját medrében, beszélgettünk, iszogattunk, sütögettük a kis kajánkat, aztán egyszer csak Geri meg Thereon eltűntek, és hoztak tortát Kingának, akinek szintén mostanában volt a születésnapja. Én azt gondoltam, hogy hát egy torta van, végül is tök normális dolog, én eleve majdnem vittem fel magammal, hogy ne a többieknek kelljen vele szenvedni, hogy szerezzenek nekem. Aztán megint eltűnt a két fiú és én is kaptam tortácskát.:)) És akkor már kicsi boldog buborékká váltam, és ott vigyorogtam összee-vissza. Mint kiderült, a torták voltak a szatyorban, és azért sietett felfele Thereon, hogy nehogy elolvadjon, és nem is a szomszéd lakásba ment,  hanem tortáért.
Utána, mikor már kezdett hideggé válni az idő, felmentünk a házba, és még beszélgettünk egy kicsit a fiúkkal, és akkor Thereon meg Geri összenéz, hogy na itt az idő, és Thereon letérdelt elém, hogy Boldog Születésnapot! És átadott egy dobozt, bennem meg megállt az ütő egy pillantra, hogy mostezmiezmostez? A dobozban meg egy gyöönyörű karkötő volt, ami azért érdekes, mert csak a húgomnak szóltam róla, hogy szeretnék egyet kapni, mert nincsen karkötőm, és szeretnék. Ők meg szépen összeszövetkeztek Thereonnal és így lett nekem.:) És most már nem kicsi boldog buborék, hanem naaagy boldog buborék lettem.:)

Aztán elmentünk aludni, és arra aludtam el, hogy a többi srác kint még beszélget elalvás előtt és néha nagyon röhögtem magamban azokon, amiket mondtak, és olyan jó volt reggel kijönni a szobából és leülni kávézni a többiek közé, és reggelizni és olyan kis idilli volt a lelkemnek és egy kicsit azt éreztem, hogy nyár van, és hogy megint tartozom valahova, ha csak egy kicsit is, és ez jó érzéssel töltött el.

Szóval most boldogság van a kis lelkemben.:)

Köszönöm!:)

Onzoseg

Olvasom a Ferfi cimu konyvet es egyre inkabb ugy erzem, Csernus szerint az onzosegen at vezet az ut a boldogsaghoz. Ha senkit es semmit se veszunk figyelembe a sajat boldogsagunk erdekeben. En nem sokszor voltam eddig onzo, ilyen ertelemben. Rosszul is erzem magam ha az vagyok, illetve mindig kiderult, hogy rosszul tettem azt, hogy onzoen viselkedtem. Fajdalmat okoztam masoknak es magamnak is, es igazan az elobbi miatt ereztem magam baromi szarul, sot van olyan, ami miatt a mai napig lelkiismeretfurdalasom van, pedig mar regen tortent. Lattam peldakat arra, amiket ir, amikor emberek a sajat boldogsaguk erdekeben mindenki mast leszartak, es nem ertettek, miert okoznak ezzel fajdalmat es miert nem erti meg oket senki. Persze, onzo vagyok en is, nem is kicsit, de annyira utalok fajdalmat okozni masoknak, hogy sokszor inkabb lemondok valamirol, es a vegen eddig mindig kiderult, hogy jol dontottem.

Uj melo es a kis rozsaszin felho

Penteken kezdtem itt, azzal, hogy pakoltunk egy csomot, aztan a heten betanultam. Az egesz nagyon kinai nekem, nagyon tavol all tolem ez a fajta munka. En ahhoz szoktam, hogy kicsi emberekkel foglalkozom, nem ahhoz, hogy leveleket irok, ugyintezek, szabikat irok ki-be, oktatokkal, professzorokkal, felnott emberekkel egyeztetgetek, hogy leveleket iktatok es a neptunban hirdetek meg dolgokat. Rettentoen idegen ez nekem. Nagyon remelem, hogy ha mar beleszoktam, akkor elvezni fogom es szeretni. De a tanitas, az iskola legkore mar most nagyon hianyzik. Hianyzik hogy, amikor beerek mosolygos gyerekarcok fogadjanak, hogy hallgassak a meseimet es a nagy beszelgetesek veluk. Az iskola, akkor is ha nem ismertem a helyet magat, mindig ismeros terep volt a szamomra. Mindig tudtam, vagy sejtettem mit hogyan kell csinalni. Itt minden idegen. A rendszer a legkor, minden. Ez azert kicsit ijeszto is. Persze ha meg tudtam birkozni egy osztallyal meg a szuleikkel es a kollegakkal, akkor itt is menni fog. Es azert az jo, hogy itt van sajat gepem, hogy a belvarosban vagyok(20perc alatt ertem ma be) hogy elsore neheznek, de nem lekuzdhetetlennek tunik, ami itt van es hogy amikor kilepek az ajton nem kell a masnapra keszulni. Csak becsukom az ajtot es helo. Meg az a szerencse, hogy ket csaladhoz is jarok szitterkedni es ha megvan a nyelvvizsga akkor magantanitast is fogok vallalni es akkor nem fog annyira hianyozni a szakmam(viszont milyen kiralyul fog mutatni az oneletrajzomban). De most meg el vagyok anyatlanodva. A cim masodik fele pedig arra utal, hogy vasarnap ota kis boldog buborek vagyok megint.:) Es mar nem faj annyira, hogy nem vagyok taborban, mert rengeteg minden mast csinalunk helyette, es a kis lelkemnek ez jo.

Boldogság

Ha meg lehetne jelölni egy napot az idei évből, amire azt tudom mondani Ma egész nap Boldog voltam, akkor ez a mai nap lenne.
Mert boldoggá tud tenni, hogy a Kedvesem a nyakkendőjével bíbelődik tíz percen keresztül, és öltönyt vesz magára, mert a húgommal tölthettem a délelőttöt, mert a legjobb barátom megkért, hogy mondjak el egy verset a fogadalmuk közben én magyarul. Mogyi angolul, (amire ugyan később nem került sor, de sebaj), és ettől én olyan hihetetlen módon meghatódtam, hogy már a szertartás kezdete előtt sikerült bőgni egyet, mert a menyasszony megölelt, mert a szertartás gyönyörű volt és megható (igen azt is végig bőgtem, elvégre a Balázs nekem kicsit olyan, mintha lenne még egy fiú testvérem), mert a gyerekkori barátaim szinte mind egy helyen voltak, mert a Kedvesem végig figyelmes volt velem és gyönyörűnek éreztem magam, mert az egész estéből áradt a szeretet és az öröm és ez totálisan átragadt ránk is, mert azt láttam, hogy élvezi az estét, mert elkapta a harisnyakötőt, mert mindenkit folyamatosan mosolyogni és nevetni láttam, mert a Balázs még mindig zseniálisan táncol (szerintem soha senkinél nem láttam ilyen csípőmozgást sosem :D)), mert én lehettem a magyar hangja a menyasszony tanújának, mert a Kedvesem és a barátaim beszélgettek egymással, mert ez volt az egyik esemény, amit nagyon vártam a nyáron, mert fontos volt nekem, hogy ott lehessek annak az embernek az esküvőjén, akit 14 éves korom óta ismerek, aki az egyik legmeghatározóbb férfiak közé tartozik az életemben, aki tartotta bennem a lelket, amikor Genovában voltam, akivel bármikor ugyanúgy tudunk beszélgetni, mint, amikor kamaszként átsétáltuk a várost, és aki a világ legszebb, legkedvesebb, legmosolygósabb amerikai nőjét találta meg magának az élete párjának.

Most nagyon nagyon boldog vagyok, hogy részese lehettem ennek a napnak, és még sokszor fog könny gyűlni a szemembe tőle.:)

Nagyon nagyon nagyon sok boldogságot kívánok nekik innen is!:))

Mi dispiace

Olaszul igy mondjak, hogy sajnalom. Reggel kaptam egy uzenetet, hogy lejart a szerzodes. Es valahol orulok neki, mas szempontbol meg borzasztoan sajnalom. Orulok, mert igy nem vagyunk kotve, nem vagyunk alarendelve az mtts lep szervezes anomaliainak. Es sajnalom, mert szegenyebbek leszunk elmenyekkel. Sajnalom az mtts barataim miatt is. Es sajnalom, hogy igazam lett. Mert az nem modszer, hogy az egyik szerzodo fel kovetelozik es aztan, amikor megkapja amit akart, akkor se kep se hang. Sajnalom, mert valahol, az eddigi tapasztalataim alapjan tudhattam volna elore, hogy ez lesz. Es sajnalom mert ez megint csak hozzaad ahhoz a negativ kephez, ami az mttrol kialakult.

Gondolatok egy konyvrol

Szandi ajanlasara olvastam el a Csernus A No cimu muvet. Erdekes volt. De nem ertek egyet minden gondolataval. Facebookra nem irtam annyit a dologrol, mint amit ide szanok most. Szoval ha a sajat, es a korulottem elo nok eletet figyelem meg, a most-ban, akkor az igencsak erdekes. Az hogy en hogyan jutottam el oda, ahol most vagyok azt csak en tudom megmondani. Sokaktol kaptam meg, miutan Genovabol hazajottem, hogy felnottem kint. A lanybol, aki kiment, egy no jott vissza. Csernus szerint a valtozashoz meg kell jarni a poklot. Jelentem, en megjartam. Senkinek, soha nem kivanom azt a 4 honapot, amit en ateltem kint. Brutalisan maganyos volt, amirol persze en is tehettem, hiszen nem akartam kozelebbi baratsagokat kotni, de nem is igazan talaltam olyanokat, akikrol azt ereztem, hogy a heloszian kivul erdekelnem oket. Valahol sajnalom egy kicsit, de nem banom. Ha a korulottem elo noket nezem, minden kategoriara tudok peldat mondani, amit az iro felhoz. Nem fogom itt most felsorolni, de erdekes felismeres. Erdekes latni, hogyan futnak bele a hibabakba az emberek. Amivel nagyon nem ertek egyet, az a korulmenyek figyelmenkivulhagyasa. Mert igenis nagyon szamit. Nem mindegy ki hova szuletik, milyen emberek, felnottek, gyerekek veszik korul, hogy kik tanitjak, miket olvas, miket nez. Nem mindegyek a tapasztalatok. Csernus azt irja, hogy mindig vannak figyelmezteto jelek, de ha valakinek nincs tapasztalata, honnan ismerne fel oket? Ha sosem talalkozott elotte ilyen szituacioval, emberrel? Azt is irja, hogy ha egy kapcsolat nem mukodik jol, akkor donteni kell es nala a dontes a kapcsolat megszakitasa. Nem am megprobalni, egyutt, megjavitani. Nem. Arrol valahogy szinte nem is ir, csak arrol, hogy a nok tobbsege egy gorcs, akit elnyomnak es megalaznak es birkak. Mintha csak azt a not lehetne tisztelni, aki abszolut egocentrikus. Pedig szerintem ez sem igaz. Persze az szerintem is borzaszto, amikor egy no a gyereke megszuletesevel megszunik no lenni es csak anya lesz. Nagyon sokszor beszeltem mar errol es mindig le vagyok hurrogva, hogy nincs igazam, mert nincs gyerekem, nem tudhatom. De tudhatom, mert latok ellenpeldat. Latom hogyan lehet nem elveszteni sajat magunkat a kulonbozo szerepek kozott, mint az anya a dolgozo, a testver, a gyerek, az onallo no. Persze ehhez tisztaban kell lenni a szerepekkel es az arcokkal, amiket ilyenkor viselunk es, ez a masik, amit allandoan hangsulyoz Csernus, hitelesnek kell lenni. Ebben egyetertek vele. A legjobb pelda erre a dohanyzo tanar, aki arrol papol, hogy de te ne csinald! Vagy a fiu/lany aki a husegrol es az igaz szerelemrol beszel, mikozben megcsalja azt akivel epp egyutt van. Vagy aki eliteli a hazugsagot de nem tud igaza mondni es sajat maganak is hazudik. Abban is egyetertek vele, hogy sok ember nem hisz onmagaban es ettol frusztralt es hiteltelen. Nem tudom masnak mi kell, hogy onmagaban higgyen, azt tudom, hogy nekem mi adja meg az alapot hozza es a csaladom. Az anyukam es az apukam, akik sosem hazudtak nekem es arra tanitottak, en se tegyem. Akik mertek elottem veszekedni, mertek felvallani a hibaikat, a gyengesegeiket, es mindig valaszoltak minden kerdesemre, azokra is amiket sose mondtam ki. A tesoim, akikkel megvivtuk a harcainkat es igy megtanultunk kuzdeni es osszetartani. A barataim, akiket az ejszaka kozepen is felhivhatok. Kell egy hatter szerintem mindenkinek, hogy amikor osszeomlik legyen hova menekulni, ne maradjon egyedul. Akinek ez a hatter nincs meg, annak sokkal nehezebb. Talan erre gondol Csernus amikor a tamaszkodasrol beszel, de szerintem nincs igaza. Mert attol meg, hogy a hatter megvan, az eletemet en elem, en dontok, egyedul, esetleg kikerem masok velemenyet, de a dontes az enyem. Az en felelossegem. A kovetkezmenyeit is en vallalom. Most majd elolvasom mit ir a ferfiakrol, mert baromira erdekel hogyan latja o a sajat nemet. Mit gondol roluk.