Állatkertek éjszakája

Pénteken este elmentünk az Állatkertek Éjszakájára, ami nagyon nagyon jó volt. Találkoztam egy régi ismerőssel is (Lilivel) és csevegtünk egy kicsit, majd megállapítottuk, hogy basszus de öregek vagyunk, hiszen a HPC-s társaság többségének már felesége, férje gyerekei vannak. 

Majd mi Thereonnal elindultunk először a fókááákaat megnézni. Előre közöltem vele, hogy ne lepődjön meg ha én ma este visszamegyek gyerekbe. Komolyan úgy ugráltam ott, mint egy kislány. Aztán nézegettünk állatokat, és jól eltévedtünk, én itt kezdtem először érezni igazán, hogy fáj a térdem, de nem akartam hagyni, hogy ez elrontsa az esténket. Láttunk mindenféle állatot, és én már el is felejtettem, hogy ilyen érdekes tud lenni az állatkert (gyerekként nem szerettem állatkertbe menni...) . A sok körbe-körbe séta után megtaláltuk a Varázshegyet, ahol Lili előadást tartott a gigantikus tengeri állatokról, és szerintem baromi jól csinálta, fejből nyomta az egészet, és rögtön tudott reagálni a gyerekek-felnőttek kérdéseire, közbevetéseire. Csinált rólunk fotót, aztán mi még átmentünk a Holnemvolt parkba, ami egy kicsit megfacsarította a szívemet. Én nagy vidámparkozó voltam gyerekként. Aputól azt kértem, hogy minden névnapomon vigyen el, csak engem, és menjünk Vidámparkba. Talán tíz éves lehettem az utolsó alkalommal, később már a barátaimmal mentem el néha. Utoljára nem is tudom, talán Mogyiékkal voltam egy május elseje alkalmával, utána mindig el akartunk menni, de valamiért sosem jött össze. Most nagyon nagy üresség van ott, ahol régen a játékok voltak. Persze átköltözött egy csomó állat, de nekem valahogy hiányoztak a megszokott, régi játékok. Van egy kiállító terem/fényképezős terem, ahova be lehetett menni és kicsit nosztalgiázni. Az egész érdekes volt, de valahogy szomorú lettem tőle. A gyerekkorom része volt a Vidámpark és szembesülni azzal, hogy nincsen már, kicsit tényleg szívet facsarító volt. Azt hiszem Thereon is így lehetett vele, mert elég gyorsan indultunk el utána kifelé a parkból, meg nekem már kezdett nagyon fájni a bal lábam, és már nem csak a térdem. A villamospótló busz megállóhelye kb. 10 méterrel van előrébb a többi busz  megállójánál, így majdnem lekéstük újra a buszt...
Otthon még szenvedtem egy ideig, mire sikerült elaludni, és sokszor felébredtem rá, hogy fáj.

Szombaton felmentünk forgatni Geriékhez, ami nagyon mókás volt tulajdonképpen, utána meg tök sokat és tökjókat beszélgettünk a tűz mellett.

Mosolygós hétvége volt.:)